HOCK JÁNOS - mtda. · PDF file A természet szépsége se más,...

Click here to load reader

  • date post

    27-Sep-2020
  • Category

    Documents

  • view

    2
  • download

    0

Embed Size (px)

Transcript of HOCK JÁNOS - mtda. · PDF file A természet szépsége se más,...

  • BÖRTÖNVIRÁGOK

    ÍRTA:

    HOCK JÁNOS

    B U D A P E S T ,

    1935

    A S Z E R Z Ő

    K I A D Á S A

  • «Non est alius qui pugnet pro nobis,

    nisi tu Deus noster!»

    «Nincs senki más, aki harcolna érettünk,

    hacsak Te nem, Urunk Istenünk!»

    FÖLAJÁNLÁS.

    Ε könyvemet felajánlom a rabkórház emberséges főorvosá-

    nak és betegápoló személyzetének. A nyilvánosság előtt köszö-

    nöm meg hálás szívvel nékik, hogy annyi jóindulattal és gyen-

    gédséggel viseltek gondot rám betegségem válságos napjaiban,

    amennyit a rabkórház szabályain belül velem megtehettek.

    Különös hálával emlékezem meg a betegápoló kedves nővé-

    rekről, akik a nőiség magasztos hivatásával nyújtották felém a

    „Veronika-kendőt””, valahányszor testi gyengeségem miatt ke-

    resztjárásom útján összeroskadtam. Abban a nehéz órában is,

    amikor a rabkórház fürdőszobájából hordágyon kellett bevitet-

    niök börtönöm cellájába.

    Jutalmazza meg őket az én Uram. Jézusom, Tőle örökölt ir-

    galmasságukért, amit egy öreg, beteg szolgájáért önzetlen jóság-

    ból cselekedtek. Én, mai szegénységemben, amely után vágyód-

    tam és amivel az Úr nagy kegyelme kitüntetett, nem tudok mást

    nyújtani nékik, minthogy ezt az újszülött könyvemet igaz sze-

    retettel és mélységes hálával nékik ajánlom fel. Fogadják tőlem

    szívesen, mert ma már én csak ilyen lelkiségekkel tudok fizetni.

    A boldogságos Szűz Anya se tudott újszülött gyermekéért az

    áldozat oltárán többet adni egy pár szelíd gerlicénél, amit az

    Istennek felajánlott. Nagyon boldog volnék, hogyha a börtö-

    nömben kivirágzott érzéseimben én is a gerlicéknek a szelídséget

    tudnám áldozatként felajánlani minden elnyomott és szenvedő

    embertestvéremnek a lelki javára.

    Budapest. Gyűjtőfogház rabkórháza, 1935.

    HOCK JÁNOS,

    383. sz. rab.

  • MIÉRT ÍRTAM EZT A KÖNYVET?

    Évekkel ezelőtt, amikor még hazátlanul bolyongtam az ide-

    genben, annyira erőt vett rajtam a honvágy, hogy valójában be-

    lebetegedtem. Nem érdekelt semmi. De minden bántott. Olyan

    érzékeny voltam, mint a nyúzott ember. Még a lehelet is fájt.

    Szinte megdöbbentett, hogy a természet szépségeiben sem tud-

    tam többé gyönyörködni. Testi fájdalmat nem éreztem, csak

    feszültségeket. Minden az idegeimre ment.

    Betegje voltam a nosztalgiának, miután a honvágy az élet-

    érzésnek a betegsége. Hiszen a szépség akár a természetben, akár

    a művészetben nyilatkozott is meg előttem, mindig ellenállha-

    tatlan erővel hatott reám. Felüdített. A szép a szív tavasza. Az

    érzéseknek a kivirágzása. Emel és életkedvvel tölt el bennünket.

    Egy köznapi lélek nem is sejtheti, hogy milyen gyönyörűségeket

    tud egy művészszív megérezni.

    Az érzésben már az önmagukban elrejtőző eszményi szép-

    ségek tükröződnek. A szívünkben bontakoznak ki, mint ahogy

    szétterül egy illatos szekfű színpompája is, hogyha szirmait ki-

    szabadítjuk a kócos, zöld tokjából. Ezért az eszményi szépség

    már bevégzettség. Állandó és változatlan. Mindig ugyanaz. A

    szépség az isteni tökéletességek összhangjának a megéreztetése.

    Az a pipacs az én érzésemben lesz pirossá. A rózsaszirom az én

    érzésemben illatozik. A pacsirta az én érzésemben dalol. Az

    Istennek az egész teremtett világa az enyém, mihelyt azt magam-

    ban megérezni tudom.

    A művészi szépet azonban már csak egy érzéseiben kifejlett

    lélek képes úgy a természetből, valamint a művészi alkotásokból

    kiérezni. Miért? Mert a szépség mindig elrejtőzik valamely külső

    anyagburokban. A formákban. Az arányosságban. A színek,:

    vonalak, a hangok harmóniájában. Ezért nem lehet a szépet az

    alaktól elvontan önmagában szemlélni. Csak kiérezni lehet

    belőle.

    A természet szépsége se más, mint a Teremtő isteni Erő

  • 6

    gazdagságának a visszatükröződése az anyagban. Az igazi mű-

    vész is mindig csak a saját érzéseit önti művészi alkotásaiba.

    Ezt érezteti meg velünk is. Ez az a művészi hatás, amit egy

    remekmű (Chef d'oevre) ránk gyakorol. Ha pedig valakinek

    saját megérzései nincsenek, akkor az már csak utánoz. Másol!

    Csakhogy ez már nem művészet, miután a művészet ott kezdő-

    dik, ahol az utánzás végződik. Teremtés és nem visszakérődzés.

    A művész benső hevületének a sugalmazása alatt teremt,

    amit mi Ihletnek nevezünk. Érzéseit belekapcsolja az anyagba. Az eszményt az alakba. Az érzés és az anyag összhangjában

    pedig már egy elrejtett isteni vonás rejtőzik: a szépség. Igen!

    A szépben el van rejtve az Isten, Így érzékelteti magát velünk a

    legtökéletesebb szépség. Úgy is mondhatnánk, hogy az eszményi

    szépség az Istennek külső megnyilatkozási módja. Tanuljunk

    meg tehát érezni, mert tiszta érzéseinkben biztosan feltalálhatjuk

    az Istent is.

    Boldog az a lélek, amelyik már képes önmagában kialakí-

    tani a szépet, ő már ki tud emelkedni a lelki szárazság pocso-

    lyáiból. Az ilyen egyéniségeknek már önfényük van. Saját vilá-

    gosságuk és titkos vonzóerejük. Előragyog belőlük a szív meleg- sége, amelyben a szeretet már a szépség jegyében tündöklik. Έ-,

    adja a szenteknek és a tisztáknak az arcuk báját. A fejük körül

    pedig a csodálatos fényességet, amelyet glóriának, vagyis dics-

    fénynek nevezünk.

    De míg a szépség felüdíti és felemeli a lelket, addig «a kö-

    zömbösség» kifárasztja és lehangolja. Rozsdaként rakódik rá.

    Letompítja az érzékenységét és megtölti unalommal. Milyen

    ólomsúly nehezedik ilyenkor ránk. A számumnak fojtó, kénköves

    párája. A mocsaras földnek a penészes szaga. Ez az angol spleen,

    Érdekes, hogy már ahumadai szent Teréz is ezt tartotta a legsú- lyosabb lelki betegségnek. Melankóliának nevezte el. Óvta tőle a

    leányait. Azt mondta: — A Lélek nem azáltal halad előre, hogy

    sokai gondolkozik, hanem azáltal, hogyha nagyon szeret.

    Az érzések bénultságát a mi nyelvünkön kedélybetegségnek

    nevezzük. Ez mindenkor a lelki energiák kimerülését jelenti

    Kórtünete a levertség, amely fokozatosan alakul ki bennünk bus-

    komorsággá és végül csakugyan melankóliává. A lelki életnek a

    szemfedőjévé. Ez már nagyon komoly baj. Csak nagy rázkódta-

    tások árán tud a lélek kiemelkedni belőle.

    Ezt érezhette egykor Jeremiás próféta is, mikor hazájától elszakadva, a babyloni keserűvizek mellett üldögélt és hárfáját a

    szomorúfűz ágaira akasztotta fel. A nyomorúságnak nincsenek

  • 7

    dalai. Még a nóta sem nyugtat meg, mikor a lélek sírásra kész.

    Ilyenkor mi is beletemetkezünk a szomorúságunkba, mint egy

    ifjú özvegy a gyászfátyolába.

    Ilyen magányban üldögéltem egykor én is a tengerpart

    kiszáradt homokpadján, mikor üzenetet kaptam magyar földről:

    — Jöjjön haza! Várjuk! Ma is vannak szegények és elhagyottak.

    Vigasztalásra szorultak, akik nélkülözik önt. Sokkal többen,

    mint valaha. Az életben már annyi megszámlálhatatlan lélekkel

    tett jót, hogy ezeknek a melegét most is meg kell érezni. Én is egyike vagyok azoknak, akiknek a hajóját révbe jutni segítette,

    amikor már nagyon viharos volt az utam az élet tengerén.

    Ez a pár sor beragyogta derűvel a lelkemet. Felüdített, mint

    az a friss szellő, amely az Óceán dagályának a lehelete. Az isme-

    retlen mélységekből szokott feltörni. Erre megindultam hazafelé.

    De csak a határig. Itt lezárták előttem a sorompókat. Nem lép-

    hettem át a határt, se útlevelet, se határátlépési igazolványt nem kaptam. Hazátlanná lettem.

    — Önnek nincs útlevele. Nem ereszthetjük haza.

    Összetörve fordultam vissza. Idegen földre, ahová még sza-

    bad volt belépnem. Pedig én azt hittem, hogy a haza mindenkié.

    Hiszen még az Úr szent testét is magához veheti mindenki, aki

    vágyódik utána.

    Isten ezt a hazát mindenkinek berendezte. Micsoda jogon

    foglalhatná le bárki ebből millióknak a részét? Hiszen én a poli-

    tikán felül szerettem mindenkor a hazámat is és a honfitár-

    saimat is!

    Szökevénynek voltam beállítva az ország köztudatába és

    amikor haza akartam jönni, nem eresztettek be. De a jó Isten

    keze sohasem vág olyan sebet, amelyre rá ne tenné az enyhítő balzsamát is. Amit megvon tőlünk az egyik kezével, azt bősége-

    sen kipótolja a másikkal. Csak hogyha az ember már nagyon

    tud szeretni, akkor nagyon tud fájni a szíve is.

    Megjött az első balzsamcsepp. Egy új levél várt otthon rám és benne egy le