A MAGYARSÁG ÉS A SZLÁVOK

ÍRTA

DIVÉKY ADORJÁN, FÜGEDI EBIK, GOGOLÁK LAJOS,GUNDA BÉLA, HADROVICS LÁSZLÓ, KNIEZSA

ISTVÁN,LUKINICH IMRE, THIM JÓZSEF, TRÓCSÁNYI ZOLTÁN,

Ζ S IRAI MIKLÓS

SZERKESZTETTE

SZEKFŰ GYULA

KIADJA A BUDAPESTI KIR. MAGYAR PÁZMÁNYPÉTER TUDOMÁNY-

EGYETEM BÖLCSÉSZETI KARÁNAKMAGYARSÁGTUDOMÁNYI INTÉZETE

ÉS A

FRANKLIN-TÁRSULAT MAGYAR IRODALMI INTÉZETÉS KÖNYVNYOMDA

BUDAPEST, 1942

5815. FRANKLIN-TÁRSULAT NYOMDÁJA,

ELŐSZÓ.

A Magyarságtudományi Intézet, mely a PázmányPéter-Tudományegyetem bölcsészeti karának egyik kutató-intézete, 1942 március havában harmadszor rendezte megközérdekű előadássorozatát, melynek látogatottsága iga-zolta az ezévi előadások tárgy választását. A ma^varságés a szláv népek egymáshoz való viszonya minden vonat-kozásban érdekelte közönségünket. S ez nem csoda, hiszena német és török népet kivéve egyik népcsoporttal semvoltak a magyarságnak oly régi és állandó érintkezései,mint a szlávsággal. Viszont ezekkel a szoros kapcso-latokkal fordított arányban van irodalmunknak és bennetudományos irodalmunknak feltűnő szegénysége szlávvonatkozásokban és azok magyarázatában.

Ebben a helyzetben a Magyarságtudományi Intézetszükségesnek látta, hogy a magyar-szláv kapcsolatokatillető lényegesebb tudnivalókat előbb előadássorozatban,utána nyomtatásban is közölje az érdeklődőkkel. Ez akötet, melynek szerkesztésével a MagyarságtudományiIntézet engem, mint egyik tagintézetének vezetőjét bízottmeg, a márciusban elhangzott előadásoknak többé-kevésbbé bővített szövegét adja, irodalmi utalásokkal ésjegyzetekkel megerősítve. Az előadások a dolog természeteszerint két csoportra oszlanak. Az egyikbe tartozók aszlávságot általában és a minket érdeklő szláv népeketközelebbről jellemzik, s felrajzolják a szláv őshaza, ősi

6

kultúra, szétvándorlás kérdésétől kezdve, a szláv történetés műveltség minden jelentősebb mozzanatát, természe-tesen mindenkor tudományos színvonalon, hiszen szerzőink,kik kérésünkre vállalták az előadások tartását, mindnyá-jan tudósok, tárgyuknak elismert legjobb szakemberei, akikemellett az aktuális vonatkozásoktól elvből is tartózkod-nak. A másik csoportbeli tanulmányok a magyar-szlávérintkezések pozitív leírását adják, nyelvi, irodalmi, nép-rajzi téren különösen. Hozzáértők maguktól is észre fog-ják venni, hogy mind az első, mind a második csoportbelitanulmányok nagy része magyarul még egyáltalában nemérintett kérdéseket taglal – a szlávoknak a magyarságra,de még inkább a magyarságnak a szlávságra való hatása,s ennek tényei eddig jóformán teljességgel ismeretlenekvoltak, a kötetünkben először tárgyaltatnak.

Mint szerkesztőnek meg kell jegyeznem, hogy az egyestanulmányok változatlan alakban, szerzőik eredeti szö-vegében jelennek meg, ami magyarázatául szolgál azolvasó részéről könnyen megfigyelhető azon ténynek, hogyaz egyes tanulmányok közt mind módszerben, mind stílus-ban eltérések vannak. Különböző nemzedékek idősebb ésifjabb írói fogtak össze itt közös vállalkozásban, mindenkimegtartva a saját írói tulajdonságait, – ami, merem hinni,külön értéket ad e kötetnek.

Végül köszönetet kell mondanom a Magyarságtudo-mányi Intézet fiatal tudós adjunktusainak, akik állandószívességükkel nagyon megkönnyítették nekem a szer-kesztői munkát.

Budapesten, 1942 április havában.Szekfű Gyula.

A SZLÁVOK ŐSTÖRTÉNETE.

Nyelv. A szláv nyelvek ahhoz a nagy nyelvcsaládhoz,tartoznak, amelyet elterjedésének két legfontosabb terü-lete alapján indoeurópainak, vagy német eredetű kifeje-zéssel indogermánnak nevezünk. Az idoeurópai nyelv-család egyes tagjai rokonságuk foka szerint több részreoszlanak, ami azt bizonyítja, hogy az egyes nyelvek azősi közösségből nem egyszerre szakadtak ki, hanem előszörcsupán egyes csoportok váltak ki belőle. Ezeknek a cso-portoknak további szétválása eredményezte azt az álla-potot, amelyet ma ismerünk. Hogy ez a feltételezett nyelviegység mikor volt, arra alig tudunk válaszolni. Az összesindoeurópai nyelvek közül szanszkritnak vannak a leg-régibb emlékei a Krisztus előtti második évezredből, demár ezek is teljesen egyéni, az indus ágra jellemző saját-ságokat tükröznek. Az egység korát tehát ez időnél sokkalkorábbra kell helyeznünk.

Az indoeurópai ősnyelvben, mint minden nyelvi közös-ségben, már kezdetben is számos helyi eltérés mutatko-zott. Ezek az eltérések már az ősnyelvben nyelvjárásokkifejlődésére vezettek. Mindenesetre világosan megkülön-böztethetünk két nyelvjárást. Azt, amelyben az elől-képzett h (amilyent például a magyarban a hi, he szótagok-ban ejtünk) megmaradt k-nak, és azt, ahol az réshanggá,sz, vagy s-sé fejlődött. Az előbbi nyelveket a latin centumszóval kentum az utóbbiakat az ugyancsak 'száz' jelen-tésű ó-perzsa satem szóval szatem nyelveknek nevezzük.

8

Kentum-nyelvek a görög (ε-χάτον), a latin (centum, olvasdkentum), a kelta (cant, olv. kant két stb.), a germán (góthund, német hundert; aha k-ból aránylag igen kései fejle-mény); és valószínűleg az ókori illír nyelvek. A szatem-nyelvekhez ezzel szemben az indoiráni nyelvek (szanszkritsatam, persza satem), az örmény és a balti-szláv csoport(litván ëimtas, régi szláv suto, ma sió), a régi nyelvek közülpedig a trák-dák számítanak.

A szláv nyelvek tehát szatem-jellegű nyelvek, és ígyközelebbi rokonságuk a keleti indo-iráni-örmény csoport.Ez azt jelenti, hogy a legtöbb egyezés a hangtan, alaktanés a szókincs terén elsősorban itt keresendő. De ezen belülis összehasonlíthatatlanul több egyezést mutat a baltinyelvekkel (litván, lett és a kihalt óporosz), mint a szatem-ág többi tagjaival. Itt már olyan nagyszámú és sokszoregész kis részletekig ható rokon fejlődést találunk, hogyjoggal teszünk fel egy hosszabb balti-szláv korszakot azősnyelv közös szatem ágából való kiszakadás után, amikoris a balti nyelvek és a szláv ősnyelv közös nyelvet alkot-tak, és így abban az időben a fejlődésük is azonos volt.A balti-szláv közösség körülbelül a Krisztus előtti elsőévezred elején bomlott szét. Egyik ágából a ma ismertés már említett balti nyelvek őse, a másikból pedig az ős-szláv nyelv keletkezett. A balti nyelvejkj;ehát valóbanközeli rokonságban állnak a szlávokkal, de csak a többiindoeurópai nyelvekhez viszonyítva. Az mindenesetresúlyos tévedés, hogy a litván, lett és az ó-porosz nyelveketegyszerűen szlávoknak minősítik. A különbség a kétnyelvcsoport között majdnem olyan nagy, mint a latinés a német nyelv között.

Az ősszláv nyelvben a balti-szláv nyelvközösségbőlvaló kiválás után hamarosan újabb eltérések kezdtekmeggyökeresedni, és megkezdődött az egységes ősszlávnyelvnek nyelvjárásokra való tagozódási folyamata. Ma

9

a szláv nyelveket három ágra szoktuk osztani: keleti,déli és nyugati szláv .nyelvekre. A keleti szláv nyelvek-hez az orosz nyelvek tartoznak (nagyorosz, fehérorosz éskisorosz, amelyet máskép ukrán vagy rutén nyelvnekhívnak), a déli szláv nyelvek a bolgár, szerb, horvátszlovén; a nyugati szláv nyelvek sorába pedig a ma élőkközül a lengyel, cseh, tót, az alsó: és felso:szorb nyelvet, arégiek közül még a pomerán (a mai Mecklenburg és Pome-ránia régi szláv lakosságának nyelve), valamint a XVIII.században kihalt poláb nyelvet (az Elba balpartján aLüneburger Heide vidékén élt szláv nyelv) számítjuk.Ez a felosztás ugyan földrajzi jellegű,' azonban nagyjábólmegfelel a szláv nyelvek belső rokonságának is.

Őshaza. őshazán általában egy nép azon korábbi lakó-helyét szoktuk érteni, ahol az a nép még részekre bom-lása előtti időben együtt lakott. A szlávok őshazájánakazt a területet nevezzük, amelyen a szlávok még szét-vándorlásuk előtt, az ősszláv nyelv korszakában éltek.Itt meg kell különböztetni a szláv őshazát az indoeurópainépek őshazájától, sőt esetleg a szatem-ágétól is. Ez utób-biak helyére és idejére vonatkozólag a felfogások ma isélesen eltérnek. Míg egyesek az indoeurópai nyelvek ős-hazáját Európába, különösen Kelet-Európába helyezik,addig ma is sokan vannak, akik azt Ázsia területén kere-sik. Annyi mindenesetre bizonyos, hogy az indoeurópainyelvnek szatem-ága Közép-Oroszország területén mára Krisztus előtti III. évezredben élt, mert érintkezett azakkor még egységes finnugor nyelvvel, amint azt a finn-ugor nyelveknek közös indoiráni jövevényszavai bizo-nyítják. (Pl. magyar száz, finn sata egy szatem-nyelvisatem szóból.)

A szláv őshazáról az volt sokáig az általános vélemény,hogy a Duna mentén és a Balkánon kell keresni. Ez a fel-fogas már a legrégibb (XII. századi) orosz krónikában, az

10

úgynevezett Nyesztor-krónikában is jelentkezik, ahovátalán valami délszláv forrásból került bele. A délszlávokugyanis, főleg a horvátok, az egyházi szláv nyelvért alatin papsággal vívott küzdelmükben szívesen hivatkoz-tak arra, hogy ők a klasszikus ókor illírjeinek utódai, aglagolita írás pedig magától Szent Jeromostól származik.Éz a felfogás a szláv krónikákban – legalább is keletenés délen – mély gyökeret eresztett. Hatása alól még amúlt században sem tudtak szabadulni, mert példáulSafárik a múlt század közepén írt – a maga korában magastudományos értéket képviselő – munkájában szintén eztvallotta.

A szlávok őshazájának megállapítása nem könnyű fel-adat, de nem is megoldhatatlan. A klasszikus kor görögés latin írói, valamint a későbbi források adatainak a nyelv-tudomány és a régészet eredményeivel való összevetésenagy vonásokban elég biztosan meghatározza azt a terü-letet, ahol a szláv őshazát keresnünk lehet. Mindenesetreazt egész határozottan eldönti, hogy hol nem lehet. Ezek-nek a forrásoknak világánál ma már a legkisebb kétségünksem lehet, hogy a Duna mentén és Balkánon nem észlel-hetjük a szlávok bölcsőjét. Ennek a területnek néprajziviszonyait a klasszikus ókorban sokkal jobban ismerjük,semhogy olyan nagyszámú nép, amilyennek a szlávság aKrisztus utáni VI. századtól kezdve elénk bukkan, ezenaz aránylag nem nagy területen hosszú évszázadokon ke-resztül teljesen homályban maradhatott volna. Az ittemlített trák-dák és illír népekkel való azonosítás a maifejlettebb nyelvtudományi és régészeti ismereteink mel-lett magától elesik, mert minden, amit ezekről a népekrőltudunk, teljes ellentétben álla régi szlávokról ránk maradtadatokkal. Bár ezeknek a barbár népeknek a nyelvébőlnem maradtak ránk szövegek, az igen nagyszámú hely-es személynévi anyag alapján világos, hogy e népeknek a

11

szlávokhoz csak annyiban volt közük, hogy valamennyienaz indoeurópai nyelvcsaládhoz tartoztak. Kultúrájuk ésa Krisztus utáni VI. századtól itt igazolható szlávéké kö-zött áthidalhatatlan szakadék tátong. Hozzávehetjükehhez még a helynevek tanúbizonyságát is. Különösen afolyónevek nagyon fontosak egy terület ősi néprajzi viszo:

nyainak megállapításánál, mert a folyónevek minden másföldrajzi névnél szívósabbak, hiszen a folyók nem pusz-tulnak el, nevüket pedig a folyó egész hosszában lakónépek, sőt azon túl is fenntarthatják. A Duna_meJlékéae.kés a Balkán valamennyi nagyobb folyójának a nevekimutathatóan nem szláv (Duna, Tisza, Szamos, Kőrös,Maros, Temes, Bába, Dráva, Száva, Boszna, Kutya, Na-tenta, Sztruma stb.,stb.),ez pedig abban az esetben, ha aszláv őshaza ezen a területen feküdt, teljesen érthetetlenvolna. De közvetlen forrásokkal is rendelkezünk arranézve, hogy a Krisztus utáni VI. századig a szlávok nemlakhattak a Duna mentén és attól délre. A VI. századbanélő Jordanes és Prokopios a szlávokat a KárpáföktőlÍEzakj;a.lie.lyezi és nem említ szlávokata Duna mentén.Különösen fontos itt Jordanes tanúvallomása, mert ezaz író a Duna vidékének és a Balkánnak történeti esemé-nyeit és néprajzi viszonyait nagyon jól ismerte.

Minthogy tehát a szláv őshaza a Kárpátoktól délresemmiképpen sem helyezhető el, a komoly kutatók a múltszázad közepétől kezdve egyértelműen a Kárpátoktólészakra kezdték keresni. Ma már nincs senki, aki nem itttenné fel a szlávok őshazáját. A részletekben azonban azegyes felfogások közt jelentős ellentétek mutatkoznak.Az Elbától a Volgáig alig van olyan vidéke ennek az óriásitérségnek, ahová a szlávok őshazáját több-kevesebb szak-szerűséggel ne próbálták volna rögzíteni.

Az északnyugati terület mellett való állásfoglalás szo-ros kapcsolatban van az úgynevezett lauzitzi kultúrának

12

népi hovatartozásával. Ε kultúra központja a régi Lausitzterületén volt, ahonnan kelet felé a Dnyeperhez, dél felea Cseh-medeneébe, Morvaországba és kis részben Magyar-ország területére is kisugárzott. Ezt a kultúrát – amelya Krisztus előtti II. évezred eleje körül kezdődött -régebben általánosan szlávnak tartották, főleg azért, mertennek a kultúrának egyik jellemzője volt az urnatemetke-zés, már pedig kétségtelenül szláv eredetű temetőkben isgyakran bukkanunk erre a szokásra. Azonban ennek akultúrának az urnatemetkezés szokásán kívül a szlávokemlékeivel semmi kapcsolata nem volt s ma már senkipince, aki a lausitzi kultúrát – amely legvalószínűbbenillír volt – a szlávokkal hozná összefüggésbe.

A szláv őshaza kérdésében ma két, lényegében egy-mástól nem sokban eltérő felfogás küzd egymással. Azegyik inkább nyugatra, a Visztula vidékére, a másikinkább keletebbre, a Dnyeper körüli területre helyezi.4 két felfogásnak politikai színezete is van, mert az elsőtnémetellenes éllel a lengyel kutatók képviselik, míg amásodikat főleg a németek hirdetik, de a cseh Niederle isez utóbbi mellett foglal állást. Mai tudásunk szerint aszlávság a Krisztus születése körüli időben a Visztulánáltovább nyugatra nem terjedhetett, mert ókori forrásainkszerint ott már a germánok területe kezdődött, A Visztu-lára mint a szlávok nyugati határára vonatkozólag azókori források is utalnak. így például a Krisztus utáni ILszázadi Ptolomaeus alexandriai geográfus térképen aszlávokat ókori nevük, a Veneti ~ Venetoi alatt a Visztu-lától keletre helyezi. A VI. századi Jordanes szerint is, a«Veneták nagyszámú népe, akiknek a neve törzsek szerintváltakozik, mégis főleg szlávoknak és antoknak hívjakőket», a Visztulától a Dnyeszterig terjedő területen laknak.A szlávok területének nyugati határául tehát időszámítá-sunk kezdetétől a VI. századig a Visztulát tekinthetjük.

13

Itt azonban felmerül a kérdés, hogy a Visztulának egészhossza mentén forrásától torkolatáig, ültek-e a szlávok,vagy csupán a középső részén. Főleg a Visztula torkolatakérdéses, mert itt ugyan tudunk a Krisztus utáni III:századból gót államról (ennek emléke Danzig, lengyelülGdansk, eredetileg Godaniska), de hogy szláv lakosai isvoltak-e, ma még semmi bizonyítékát nem látjuk.

Még kérdésesebb a keleti határ. A Krisztus utáni VI.században, amikor a szlávok a különböző forrásokbanfélreérthetetlenül kezdenek felbukkanni, a szlávok keletihatára eléri, sőt át is lépi a Dnyeper folyót. A VI. századiProkopios szerint a szlávok egy törzse, az antok, már aDon felső folyásának vidékén is laknak. Nem lehetetlenazonban, hogy itt csak a Donecről van szó. De ez a területmár nem tartozhatott a szlávok őshazájához. Abból atényből ugyanis, hogy e vidék nagyobb vizeinek a neveiaz egy Desna folyót kivéve, nem a szlávból erednek, vilá-gosan következik, hogy a szlávok e területen későbbi jöve-vények. Ennek alapján valószínű, hogy eredetileg aDnyeper vidéke nem tartozhatott a szláv őshazához, merta folyó neve nem szláv eredetű. – Ami a terület déli részétilleti, felette bizonytalan, hogy elérte-e a Kárpátokat. Egy-részt az ókorban itt egy karp nevű népet emlegetnek (errőlnevezték el a Kárpátokat), mely a Krisztus utáni II. szá-zadban a Kárpátokat átlépve, Erdély területére költözött.Minden amellett szól, hogy ez a nép trák nyelvű volt, demindenesetre bizonyos, hogy nem volt szláv. Már előbb, aKrisztus előtti IV. század körül a nyilván germán eredetűbasztarnákat is itt találjuk, és innen van a Peutingeritáblán a Kárpátok láncolatának Alpes Bastarnicae neveis, azaz e népnek valami maradványa még esetleg aKrisztus utáni századokban is élhetett e vidéken. Ε hegy-lánc egyes részeinek trák Beszkid (a Kárpát név mindenüttfeledésbe merült és csak újabban, a klasszikus irodalom

14

alapján terjedt el újra), sőt a Dnyeszter egyébként ismeret-len eredetű neve is a mellett szol, hogy a szlávok területeeredetileg nem terjedt eddig a vidékig. – Északon ahelyzet aránylag a legkönnyebb. A mai Keletporoszországés az egész fehérorosz terület víznevei kimondottan nemszláv eredetűek, hanem balti jellegűek (Nemen stb.), bizo-nyos tehát, hogy a szláv őshaza idáig már nem nyúlhatottfel. Kérdés legfeljebb a Visztula torkolata körül lehet, mertPtolomaeus térképe a szlávokat ide helyezi, sőt a Baltitengert is «veneta», azaz szláv öbölnek nevezi, azonbanegyelőre minden más adatunk ennek ellentmond.

A szláv őshazát tehát mai tudásunk mellett – legalább-is Krisztus születése körüli időben – a Visztula és aDnyeper középső folyásai közé helyezhetjük. Ε terület,északi határa körülbelül Varsó vonalában húzódhatott,Déli határára kevesebb a támaszpontunk, de annyi való-színűnek látszik, hogy nem érte el a Kárpátokat, délkeletenpedig legfeljebb Kievig terjedt. Ez a terület, amely magá-ban foglalja a háború előtti Lengyelország középső részét,Volhiniát és Ukrajna nyugati területét, mocsarakkal tar-kított jellegzetesen erdős vidék. A szlávok magukkal hoz-ták őshazájukból a mocsarak és erdők iránti vonzalmukatés szétvándoríásuk után is elsősorban ilyen vidékeket száll-tak meg. De ez a fémekben rendkívül szegény vidék ma-gyarázza meg azt is, hogy az ősi szláv kultúrában miérthiányzanak jóformán teljesen a fémleletek.

Erre a területre mutatnak ncvényföldrafjzi érvek is.Abból a tényből, ugyanis, hogy a szláv nyelvekben a bükk-fának és a juharfának a neve nem ősi eredetű, hanem a gót-ból van kölcsönözve (szláv buky és jávor; v. ö. német Bucheés Ahorn), arra következtethetünk, hogy a szláv őshazaterületén e két fa ismeretlen volt, A bükk elterjedésénekhatára körülbelül a Königs bergt őí Moldváig húzott vonal,míg a juharé körülbelül a Visztula folyó, Ezektől a vona-

15

laktól kelet re a két fa nem fordul elő. A szláv őshaza tehátcsak et től kele t re kereshető.

A szláv őshaza rögzítést; felveti a kérdést, kik, milyennépek voltak a szlávok szomszédai az őshazában. Mintláttuk, a szlávok legközelebbi rokonai az indoeurópainyelvcsaládban a balti népek, akikkel a nyelvtudománytanúsága szerint az indoeurópai közösségből való ki-szakadás után is még évszázadokon keresztül együtt éltek.A balti népeket tehát nyilván valahol a szláv őshazaközelében kell keresnünk. Mind a három balti nép lakó-helye a szlávokétól északra terül el, valószínű, hogy abaiti-szláv korszakban is már ez volt a későbbi két ágősének, a két nyelvjárásnak az elhelyezkedése. Itt tehát,nem tekintve az egyes kirajzásokat, mint pl. a galindokét,(oroszul goljacl), akik messze keletre kerültek, az ős-kortól kezdve lényeges változás nem történt. Hogy azősszlávok északkeleten érintkeztek-e a mai Moszkvavidékén lakó finnugorokkal, az ma nem bizonyítható.Valamivel határozottabb a szlávok iráni szókincsérevonatkozó tudomásunk (pl, bog 'isten' stb.), de az idetartozószavak száma is igen csekély, így a két nép között semtehetünk fel szoros történeti kapcsolatot. Ez azért jel-'emző, mert az irániak a Krisztus előtti IV, századtólkezdve egészen a hunok betöréséig (Kr. u. 875) Oélorosz-orízág steppéinek korlátlan urai voltai. A kapcsolatoklaza jellege azt mutaíja, hogy a szlávok nem jutottak elmég akkor a steppe-vidékre. Erre vall különben az atény is, hogy a szlávban ó-görög jövevényszó nem talál-ható, azaz a szlávok a Fekete-tenger melléki görög gyarmat-városokkal nem jutottak érintkezésbe, holott mint tudjuk,a déloroszországi iráni kultúra át volt itatva görög ele-mekkel. A. szlávok déli szomszédaira vonatkozólag csakannyit tudunk, amennyit szűkszavú ókori forrásaink el-árulnak. Itt emlegetik ugyanis a trák karpokat és a germán

16

hasztarnákat. Hogy a trák karpokkal a szlávok milyenkapcsolatban álltak, nem tudjuk, mert a trákok nyelvétcsak igen fogyatékosan ismerjük, és így nem állapíthatjukmeg, vannak-e trák elemek az ősszlávban. Ami a germánbasztarnákat illeti, nagyon valószínű, hogy nekik tulajdoníthatjuk azokat a germán eredetű szavakat a szláv·ban, amelyeknek hangalakja régebbi korra mutat, mint aKrisztus után III-IV. századra tehető gót elemeké,Lehet azonban, hogy e szavak a már évszázadok óta aazlávoktól nyugatra a Visztula mellett lakó más germántörzsek nyelvéből erednek.

Legnehezebb a nyugati szomszédság kérdése. Idő-számításunk elején ugyan már germánok laktak a szlávok-tól nyugatra, a Visztula balpartján, bizonyos adatokbólazonban arra következtethetünk, hogy ez nem mindigvolt így. A németek ugyanis a szlávokat Wind-eknek,nyelvüket windischnek nevezik (innen a nyugatmagyar-országi szlovének magyar vend neve), ez a név Venedi,Veneti, Venedae stb. alakokban a szlávok neveként mára klasszikus ókorban előfordul. Mivel a szlávok magukatsoha és sehol sem hívták ezen a néven – a szlávok sajátnépi neve Slovene, amely latinosítva Sclaveni, Sclavialakban használatos – bizonyos, hogy e név eredetilegnem a szlávokat jelölte, és csak névátruházással van dol-gunk, mint pl. a csehek német Böhmen nevénél a korábbanott élő kelta bojok nevéből: Bojohaimen 'a bojok hazája'.Feltehető tehát, hogy a Winden is ilyen, eredetileg nefttszláv népet jelölő név volt, amelyet a germánok a régiVeneia nép földjére települt új szláv lakosságra ruháztakát. Mivel pedig ez a név pontosan azonos a balkáni ésészakolaszországi illírek nevével (vö. Venetia 'Velence'),valószínű, hogy ezzel a névvel a germánok eredetileg azillíreket nevezték, az illírek elköltözése után azonban 0nevet a helyükre települt szlávokra vitték át, Mivel az

17

illírek északi hazájukból a Krisztus előtti első évezredelején vándoroltak le, a névnek a germánban igen réginekkell lennie. Ebből mindenesetre következik, hogy a szlávokeleinte nem voltak szomszédosak a germánokkal és csakakkor kerültek egymás mellé, amikor az illírek kiürítettékészaki hazájukat. A germán-szláv szomszédság azonbanmindenesetre igen régi, amit a nyelvtudomány is bizonyít,Vannak ugyanis olyan jelenségek a germán és szlávnyelvekben, amelyek igen régi érintkezésre vallanak.

Ezzel szemben a szlávok nem voltak közvetlen szom-szédai a keltáknak, mert a kelták neve a szlávban a ger-mánból származik (kelta volcus > germán Walhôz > ősszlávvolchz, ebből pedig délszláv, cseh és tót vlach, lengyelwloch, orosz voloch fejlődött szabályosan). Ez a mellettis bizonyít, hogy a szlávok nem lakhattak valahol az Elbamellékén, mert akkor a Délnémetországban és Cseh-országban lakó kelták szomszédságában éltek volna ésa kelták nevét nem a germánból kellett volna kölcsön-venniök. Lehet azonban, hogy a szlávok ezt a nevet márnem is a keltákra, hanem a római birodalom romanizáltlakosságára vonatkoztatva vették át a germánoktól.Azaz a szónak a szlávban kezdettől fogva csak 'romanizáltember' volt a jelentése. Ebben az esetben a név viszonta szlávok balkáni őshazája ellen volna újabb bizonyítékunk,hiszen a szlávok, ha ősidők óta a Balkánon laktak volna,a szemük előtt kialakuló nép elnevezésére nem a Kr. u.III. században a Balkánra került germánoktól kölcsönöz-tekvolna kifejezést.

Az ősszlávok szomszédságával kapcsolatban meg kellemlékeznünk a gótokról is. Valamennyi szláv nyelvbennagyszámú olyan szót találunk, amelyek az egyes nyel-vekre jellemző szabályos hangalakjuk alapján az ősszlávörökségből származnak, ott azonban világosan a gót nyelv-ből vannak átvéve. Ez azt mutatja, hogy a szlávok még

18

az ősszláv korszakban valahol a gótokkal érintkeztek.A gótok a skandináv félszigetről hajóztak át a száraz-földre és a Visztula torkolata körül telepedtek le. Idő-számításunk elején az ókori írók itt találják őket. Későbbdélkeleti irányban a Fekete-tenger mellékére, majd onnana Kr. utáni III. században az Alduna vidékére vonultakés innen veszélyeztették a római birodalom határait.A hunok elől a IV. században a római limes mögé a maiBulgáriába kértek bebocsátást, ahonnan az V. századbannyugat felé költöztek. Nyilvánvaló, hogy a gót jövevény-szavak a szlávban abból az időből valók, amikor a gótoka Visztula alsó folyása mellett laktak. A jövevényszavakfontos műveltségi tárgyakra és fogalmakra, főleg azon-ban állami és hadi szervezetre vonatkoznak, ami való-színűvé teszi, hogy a gótok nemcsak szomszédai voltaka szlávoknak, hanem uralmuk alá is hajtották ők?t.

A szlávok neve. A szlávok magukat ma különbözőneveken nevezik Busin, Cech, Poljak, Srb stb. Ezeka nevek azonban nem ősiek, sőt a legtöbbről kimutat-hatjuk, hogy aránylag későn keletkeztek. Van azonbana szlávoknak egy ősi nevük, amely valamikor mindenszláv törzsnél ismeretes volt. Ez a Slovenin, többesszámaSlovene. így hívta az orosz Nyesztor-krónika az orosz-szlávokat, Cyrill és Metód a bolgár-szlávokat, így neveztékmagukat a Raguza-vidéki és a zágrábi horvátok még aXVI. században is, ez a saját nevük a XVIII. századbankihalt poláboknak, és így nevezi magát ma is a szlovénés a tót (itt újabb képzővel szlovák). De nyoma van enévnek a cseheknél és a lengyeleknél is. Valószínű tehát,hogy valamikor ez volt az összes szlávok elnevezése.A név eredetét azonban nem ismerjük. A töve úgy fest,mintha a slovo 'sző származéka volna, a képző azonbanarra mutat, mintha helynévből volna képezve. Minden-esetre bizonyos, hogy nem a latin sclavus 'rabszolga'

19

szóból származik. Nehéz is volna megérteni, hogy egy népmástól tanulja meg a saját nevét, és méghozzá ilyengyalázó nevet vegyen át. Sokkal valószínűbb, hogy a latinsclavus szó a római birodalomba behurcolt szláv rab-szolgák nevéből keletkezett.

A szlávok német Winde, windisch nevének eredetérőlmár szóltunk. Eredetileg az összes szlávok elnevezéséreszolgált, tehát a csehekre, lengyelekre, oroszokra is stb.Ma csupán a németországi szorbokat és a szlovéneketjelölik vele. Ennek a szónak átvétele a magyar vend ésaz oroszokat jelölő finn venälainen, Venäjä nevek.

Hasonló az összes szlávokra vonatkozott magyar tótszó is. Később kiszorították az egyes törzsek nevébőlátvett orosz, lengyel, cseh, rác (a szerb a magyarban aXVIII. században bukkan fel először, mint irodalmilagtudatosan alkotott szó), horvát, bolgár nevek. Csak azok-nak a népeknek a jelölésére maradt meg a tót név, akikmagukat szlovéneknek nevezték, mint a zágrábvidékihorvátok a XVI. századig (Szlavónia = Tótország), a vas-es zalamegyei vendek (v. ö. Τót-Keresztúr, Tót-Szerda-hely, «tótsági főesjperesség» stb.) és a ma is tóinak nevezettfelsőmagyarországi szlovákok. Valószínű azonban, hogya Magyarországon nagyszámban található Tóti, Tótfalustb. nevek nem ezeknek a népeknek a telepeit jelölik,hanem csupán «szlávokat» jelentenek. Ezt mutatja abihar- és szatmármegyei Tótfalunak oláh Sírin neve is,mert az oláhban a sírb nemcsak szerbet, hanem általábanszlávot is jelent.

A tót név eredete még nincs teljesen tisztázva. Eégimagyar alakja tout, ami teljesen kizárja, hogy akár anémet tot 'halott', akár a török tat 'békés' szóból eredez-tessük. Mivel az óm,agyar ou kettőshangzó sokszor au-ra,megy vissza, lehetséges, hogy a tout is ilyen tokaiakbólszármazott. Akkor pedig összefügg az indoeurópai nép-

20

nevek taut, teut gyökerével, amely 'nép' jelentéiben számosnyelvben mutatható ki: ó-itáliai touto 'nép', ó-ír túath'nép', litván tauta 'ország', germán theoda 'nép', amibőldiutish alakon keresztül a mai deutsch szó keletkezett.A tót név tehát egy – közelebbről meg nem határoz-ható – indoeurópai nyelvből való, amelyben a taut szó-val vagy saját magukat, vagy szomszédjukat jelölték.Hogy a szó hogyan vált a szlávok nevévé, nem ismerjük.Lehet, hogy a szlávokra csak később, az eredeti taut né])elvándorlása után ment át, amint ez például a cseheknémet elnevezése, a Böhmen esetében történt. Bár-milyen eredetű is a tót szavunk, bizonyos, hogy a szónaksoha sértő jelentése nem volt, aminthogy különben masincs.

A szlávok antropológiája. A szlávok ma különbözőfajtákhoz tartoznak. Míg az északi oroszok túlnyomórészére a magasabb szőke balti fajtának a sajátságai jel-lemzők, a déli oroszok inkább az alacsony, barna, sőtfekete típust képviselik. Hasonló a különbség az északiés a déli lengyelek többsége között. Még nagyobb a különb-ség az északi és déli szlávok között. Míg északon az északiés a balti fajták uralkodnak, addig délen ezek úgyszólvánismeretlenek és helyettük a dinári (főleg az Adria mentén)és az alpesi (főleg a szlovéneknél) fajták gyakoriak. Ezekmellett a viszonylag tiszta típusok mellett a keverékek-nek minden foka megtalálható. Ebből a tarkaságból,amely egyébként minden európai népet jellemez, igennehéz visszakövetkeztetni, melyik lehetett az osszlávoklegáltalánosabb típusa. A kérdés különben összefüggazzal is, hogy milyen típus uralkodott az indoeurópaiősnyelvet beszélő népnél. A nézetek itt nagyon szétágaz-nak, amit főkép az idevágó kutatások kezdetleges állapotá-nak lehet tulajdonítani. Egyes kutatók, főleg a németek,északi fajtájúnak tartják az indoeurópai ősnépet. Mások

21

viszont rámutatva arra, hogy az indoeurópai népek óriásitömege nem északi fajú, és kimutathatólag a múltbansem volt az, azt vitatják, hogy az ősnép inkább alacso-nyabb növésű és barnahajú nép volt. Egyik felfogásrasincs ma még elég támpontunk. Ami a szlávokat illeti,északi hazájuknak megfelelően eleve valószínű, hogy nema mediterrán vagy azzal rokon, sötétebb színű fajtáhoztartoztak, hanem az északon elterjedt világosabb tónusúfajtákhoz. Amit az ókori írók a szlávok faji sajátságairólfeljegyeztek, egyöntetűen az északi népekkel való rokon-ság mellett bizonyít. így a szlávokat magas, szőke, sőtvörösesszőke embereknek nevezik. Ez azonban nem szlávjellegzetesség, mert nemcsak a germánok és a baltiak,hanem a finnugor népek egy része is ilyen típusú. Egyéb-ként igen valószínű, hogy mint az európai népek általá-ban, már az ősszlávok is kevert fajúak voltak. Mivd szlávcsont vázleletek a halottégetés szokása miatt a legrégibbkorra vonatkozólag teljesen hiányzanak, ez a kérdés talánsohasem lesz teljesen megoldható. A későbbi időből, aKr. u. VI-X. századból származó leletek viszont azősnépre nézve már nem mérvadók, mert közben az egyesszláv törzsek új lakóhelyeiken nagyfokú keveredésen me-hettek és mentek át. A csehekre vonatkozólag mondja pl.a X. századi Maszúdi arab író, hogy a többi szlávoktóleltérően sötét hajúak. A horvátok mai túlnyomóan dinárijellege kétségtelenül nem ősszláv sajátság, hanem a régiillír- lakosság faji öröksége. így van azonban mindenszláv népnél, és ma vajmi nehéz a típusokat valami közösősre visszavezetni.

Műveltség. A szláv őshaza tárgyalásánál említettük,hogy a szlávok mocsarak és erdők közepette éltek azegész ősszláv korszakon keresztül. Ennek megfelelőena szlávok elsősorban halászattal és vadászattal foglal-koztak. Az erre vonatkozó egész szókészletük mutatja

22

a két; foglalkozás ősi jellegét. Azonban a földmívelés semvolt előttük ismeretlen. A szántás, vetés, aratás, vala-mint a búza, árpa, rozs, zab, köles stb. jelentésű kifejezésekminden szláv nyelvben szabályos alakban vannak meg,ami ősszláv eredetre mutat. Későbbi adatok is arra valla-nak, hogy a szlávok a földmívelést nagyon jói ismerték.A háziállatoknak úgyszólván valamennyi középeurópaifaját. tenyésztették (ló, tehén, juh, kecske, disznó), denagy nyájaik nem voltak. Csak annyi állatot tartottak,amennyit télen is etetni tudtak. Télen ugyanis száraztakarmánnyal etették az állatokat, mint azt a széna-gazdálkodás egész szókincse mutatja, és nem ridegen tar-tották, mint például a steppóken lakó pásztornépek. Minterdőlakó népnél nagy szerepet játszottak náluk a méhek.Mézből készül italukat az ókori írók is megemlítik.

Ruházatukra vonatkozólag kevesebb adatunk van,mert a mai ruhadarabok legnagyobb részének idegeneredetű neve van. Bizonyos, hogy volt valami könnyűnyári ruhájuk, állatbőrből készült ruhájuk és bocskoruk.Lakásuk valószínűleg fából készült ház (dorn az indo-európai domus-ból és kútja) lehetett. Az eredetileg nagyonegyszerű és kezdetleges lakáskultúra később germánhatásra lényegesen emelkedett, amikor átvették a 'melegszoba', 'konyha', 'kamra' intézményét. Keleten pedig,úgy látszik idegen hatásra megismerkedtek a fürdőházzal(bánja). Mivel a szó a latin balnea szóból származik, lehet-séges, hogy az intézmény is délről került hozzájuk, bárjelenleg éppen északon van elterjedve.

A férnek közül indoeurópai eredetű neve van a vasnak,aranynak, ezüstnek és az ólomnak. Ezeknek a fémeknekismeretét tehát az indoeurópai ősnyelv korára kell vissza-vezetnünk. Régi, de nem az indoeurópai korból származószavuk van a rézre és a fémre, míg a bronz és a cink nevekésőbbi és a germánból származik, Ezeknek a fémeknek

23

ismerete ellenére a legrégibb szláv kultúra, mint azt a sír-leletek mutatják, fémekben rendkívül szegény. Mivel aszláv őshazában az ásványi kincsek majdnem teljesen hiá-nyoztak, ezeket csak kereskedelmi úton és nyilván csaka gazdagabbak szerezhették meg, de ritkaságuk és becsesvoltuk miatt még azokat sem temették el a halottakkal.Ez a lelethiány az oka annak, hogy a szlávokat régészeti-leg olyan nehéz meghatározni. De még ott is, ahol ilyenmaradandó mellékletek találhatók, a leletek semmifélesajátos szláv típust sem tüntetnek fel. Ennek oka talánaz, hogy az őshazában nem lóvén fém, a szlávoknak nemvolt módjuk maguknak a saját ízlésük szerint készí-teni tárgyaikat, hanem idegenből a kész tárgyat vásá-rolták.

Társadalmi szervezetük alapja a család. Ebből alakultki a nemzetség, amely egyúttal az ősszlávok legmagasabbpolitikai szervezete is volt. A X-XII. századi törzseknevei világosan mutatják a családból való eredetet (Ljutici,Radimici, Vjatici, Krivici: Ljuta, Kadim, Vjata, Krivnépe vagy leszármazottai). Az ősszlávok tehát számtalannemzetségre voltak tagozódva, amelyeket semmiféle kap-csolat nem fűzött össze. A család, úgy látszik, patrimoniá-lis jellegű volt, bár vannak nyomai a matrimoniális szer-vezetnek is. Mint annyi másban, a szláv kultúra ebbenis több irányú idegen befolyás bélyegét hordja magán.így vannak adataink egynejűségre, többnejűségre és több-férjűségre is.

A hadiszervezet, mint már említettük, germán hatá-sokat árul el. Legrégibb korszakáról különben a kifejezé-seken kívül semmit sem tudunk. A későbbi állapotokat,a földvár-rendszert, már nem tekinthetjük eredetinek, mertez az intézmény csak ott található, ahol már a szlávokmegjelenése előtt évszázadokkal azelőtt is kimutathatjuk.A szláv ős vallásról is csak X-XII. századi források alap-

24

ján alkothatunk némi fogalmat, amikor az egyes szlávnépek új területeiken ebben a kérdésben is nagymérvűátalakuláson mentek keresztül. Talán annyit mondhatunk,hogy lényegében a természeti jelenségek megszemélyesíté-sében állott. Papi szervezet és kultikus élet azonban nemvolt.

A szlávok szétvándorlása. Bizonyára minden időben elő-fordult, hogy arról a területről, amelyen fentebb a szlávőshazát a Krisztus születése körüli időre vonatkozólagmegállapítottuk, egyes nemzetségek más vidékekre köl-töztek. Mint lehetőséget ezt nem zárhatjuk ugyan ki, nemkövethetjük azonban egyes kutatóknak a feltevéseit, akikészakról délre, keletre vagy nyugatra megforduló mindenókori népben szlávokat látnak. Van a szláv őstörténetkutatóinak egy csoportja (például a cseh Niederle), amelyugyan tagadja a szlávok dunamenti és balkáni eredetét,mindamellett bizonyítani igyekszik, hogy a szlávság ide,legalább is kisebb csoportokban, már időszámításunk kez-dete óta kezdett beszivárogni. Ennek a felfogásnak támo-gatására felhozza, hogy az a nagy népmozgalom, amelya Kr. utáni II. században északkelet felől délnyugat felémegindult, és amelynek során szkíták, jazygok, különfélegermán népek, karpok, majd a hunok (Kr. u. 375-ben),bolgár-törökök és más kisebb népek vonultak a Duna felé,bizonyára nem hagyta teljesen nyugodtan a szlávokat sem.Másik érv az, hogy ha a szlávok a VI. században, amikormár a mai területeken kétségtelenül felbukkannak, egy-szerre és nagy tömegben szállták volna meg területeiket,ez a régi hazájuk kiürítését eredményezte volna. Már pediga régi haza mindig szláv lakosságú maradt. Ezt a követ-keztetést főleg nyelvészeti érvekkel próbálják megtámasz-tani. Van ugyanis Dunántúlon, a Balkánon és a Maros-Dunaközben néhány helynév, amelyek már a rómaiakkorában előfordulnak, mégis szláv eredetűeknek látszanak.

25

Ilyenek: Pelso ~ Balai on, az I. század óta (szláv pleso'lő), Urpanus folyó, mellette Urbate város = Vrbas Bosz-niában a II. század óta (a szláv vrba 'fűz' származéka),Metubarris mocsár a Szerómségben az I. század óta (szlávmedju bara 'mocsárköz'), Τ sterna, Dierna, Zerna stb. – vá-ros a mai Cserna pariján Krassó-Szörény megyében (szlávcerna 'fekete'), Bersovia = város a Berzava folyó part-ján Krassó-Szörényben (szláv brzava 'sebes' vagy berzava'füzes'), a Tisza nevének PatMsos alakja, amely emlékez-tet a szláv Po-savlje, Po-vázie stb. nevekre és a folyómentét jelenti.

Ami a szlávok korai megjelenésének valószínűségétilleti, elvben ezt tagadni nem lehet, azonban eddig erresehol a legcsekélyebb nyomot nem tudtuk kimutatni.Bár forrásaink a népnevek egész tömegét sorolják elő aDuna mellékén, közöttük még véletlenül sem fordul előolyan név, amely mögött kétségtelenül szlávokat lehetnekeresnünk (pl. Venedi, Sclavi, Anti stb.). Minden más nép-nek (pl. a szarmatáknak) a szlávokkal való összekapcso-lása teljesen önkényes, és semmiféle komoly alapja nincs.A szlávok korai jelenlétét pedig még a fent felsorolt, lát-szólag valóban nyilvánvalóan szláv nevek sem bizonyít-hatják. Ezek a nevek ugyanis csak első tekintetre, és aszláv hangtörténet terén járatlan, főleg történész-kutatókszemében olyan kétségtelenül szláv jellegűek. Pelso-nélpéldául az a hiba, hegy a szlávban a szó mindig pleso volt,azaz pl-el kezdődött, míg a Pelso neve szókezdő PMelsohasem fordul elő. A Vrbas nem lehet szláv képzés, ilyenképzőre sehol példánk nincs. A Metubarris-nak sem lehetköze a medju bara-ból. A Pathisos legnagyobb baja, hogya szlávban az ilyen po-val összetett nevek sohasem jelöl-hetnek folyót, legfeljeb csak a folyó környékét, azazterületet. Legfeltűnőbb az összecsengés a Cserna és aBerzava antik neveinél a maiakkal. Ami a Cserna nevet

26

illeti, a crr szókezdet teljesen újkori, mert még a X. szá-zadban is C sin M-t várnánk, a római név határozottanTsierna. Bár a Bersovia ellen ilyen hangtani kifogástomolni nem lehet, ez az egy magára maradt név mái-semmit som bizonyít. Mint már sok kutató – többek köztMelich János is – bizonyította, e nevek az illírből, illető-leg a trákból is magyarázhatók. Mivel a trák is a szatem-esoporthoz tartozott, a fűzfának itt is valami berza alakú-nak kellett lennie, a Bersovia név könnyen magyarázható(ráknak is.

Tudvalevő, hogy a hun birodalom, mint mindennomád állam, sok népet foglalt magában. Vannak tehátkutatók, akik azt állítják, hogy a hunok a Kárpát-meden-cébe szlávokat is sodortak magukkal. Van ugyanis kétadat, mely ezt támogatni látszik. Az egyik Priskos Rhe-tornak egy tudósításán alapszik, hogy a hunok egyik népemézből készült italt, medos-t iszik. A másik JordanesnekAttila temetésével kapcsolatos megjegyzése, hogy népeisírján strava-t ültek. A medos-t sokan a szláv med 'méz'szóval azonosítják, annál is inkább, mert a szlávokrólköztudomású, hogy nagyon kedvelték a méhsert. Csak-hogy a szó a szlávban u tövű volt, amely az V. századbanmég hangzott, azért szláv eredete esetén inkább valamimedus (görögül μεδους) volna várható. De különben is améhsert sehol a szláv nyelvekben mecÜ-nek, azaz 'méz'-nek nem nevezik, hanem csak tovább képezve medovinaalakban él. Nem is valószínű, hogy a méhsert valaha isegyszerűen me'2-.nek hívták volna. De erre a feltevésrenincs is kényszerítő ok, inert a med a szlávban indo-európai szó, amely a germánban is megvan és meg-lehetett számos olyan indoeurópai nyelvben is, amely-nek szókincse, sajnos, nem maradt korunkra. A strava-iviszont a szláv strava 'ótel'-lel hozzák kapcsolatba, demint újabban kimutatták, ez a szónak mai alakja, amely

27

még a Χ. században is sutoananak hangzói I. a VI. szá-zadban tehát, mikor Jordanos ezt írta, az u-i még inkábblehetett hallani.

Ezek után nyugodtan állíthatjuk, hogy a szlávoknaka Duna-medencében való korai, a VI. század előtti jelen-léiére még mindig semmi határozott adatunk nincs.

Az első biztos adat a szlávok megjelenésére vonatko-zólag 527-ből származik. Prokopios bizánci író említi, hogyebben az évben a hunok, szlávok és az antok az Aldunánálbetörtek a római birodalom területére. Ettől kezdve mindgyakrabban hallunk bei eresekről és pusztításokról, ame-lyekben a szlávok hunokkal, kutrigurokkal (azaz bolgár-törökökkel), gótokkal és gepidákkal közösen vagy külön-külön vesznek részt. 558-ban még a bolgár kutrigurokkalegyütt támadják Szalonikit, de már ugyanebben az évbenfelbukkannak az avarok, és ettől kezdve a szláv betörésekaz avarok oldalán mennek végbe.

Minden jel szerint azt a lökést, amely a szlávokat évez-redes hazájukból kivetette és messze tájakra szétkergette,közvetve vagy közvetlenül az avarok előnyomulásábankell koresnünk. Nem lehet véletlen, hogy a szlávok délenis, nyugaton is, pontosan az avarok megjelenése előtt buk-kannak fel. Különösen olyan területen, amelyen külön-ben minden népmozgalomról részletesen tájékoztatva va-gyunk. Az az ellenérv, hogy hiszen a szlávok már az avarok-nak a Dunamedencében való megjelenése előtt tűnnek fel,és így a kettőnek egymáshoz köze nem lehet, nem helytálló.Tudjuk, hogy ilyen lovas nomád mozgalmak viharkéntsöprik végig a vonulás útját. Egyik nép a másikat sodorjaelőre, míg valahol megtorpan az áradat és újra nyugvó-pontra jut. Az avarok a Kr. u. V. század közepénjelentek meg Európában. A VI. század elején Dél-Orosz-országba érkeztek. Elűzték lakóhelyeikről a kutrigurokat,szabirokat, urogokat, majd tovább nyugatra vonulva meg-

28

szállták az antok (azaz a Dnyeper és Dnyeszter között lakószlávok) földjét.

Ugyanakkor, amikor az avarok Dél-Oroszországot el-foglalják, sőt az antok földjére is benyomulnak, történikemlítés a hunok, szlávok és antok közös betöréséről abizánci birodalomba, A hunok alatt itt valószínűleg aFekete-tenger melléki bolgár-török törzsek valamelyikétkell érteni. Talán éppen azokat, akik az avarok elől mene-külni voltak kénytelenek. Maguk a betörések is az ellenségelől való kétségbeesett menekülésnek tekinthetők. Mindenbarbár nép akkor igyekezett a birodalom határai mögékerülni, mikor hátulról erős ellenség üldözte. Ide menekül-tek a gótok a hunok elől, sőt megkísérelték ezt a magya-rok is, amikor a besenyőktől vereséget szenvedtek. ígykell tehát felfognunk azokat az állandóan megismétlődőbetöréseket a Balkánra, amelyeket a szlávok az említettnépekkel együtt 527. és 558 között vezettek. Ugyanilyenmenekülési szándék vezethette a szlovéneket is, amikor568 óta Itália területére kezdtek betörni.

Az avarok megjelenése után a Duna völgyében a szlá-vok az avarok előhadát alkották. Ez világosan mutatja,hogy a szlávok az avarok uralma alá kerültek. A VI. századfolyamán az avarok oldalán többször végigdúlták az egészBalkánt: Tráciát, Macedóniát, Hellászt, sőt Thesszáliátis. Hogy azonban ezek a harcok nem oktalan pusztítások,hanem tervszerű hódítások voltak, bizonyítja, hogy aszlávok az avarok fennhatósága alatt ezeken a területekenle is telepedtek. Ephesosi János 585-ben nagyon érdekesenírja le a balkáni szláv honfoglalást és az avar-szlávegyüttélést. Megírta, hogy a szlávok végigpusztítottákHellas, Tesszália és Trákia városait, és gond és félelem nél-kül laknak a római provinciákban mindent égetve és pusz-títva. Nagy gazdagságban élnek, van aranyuk, ezüstjük,méneseik, igen sok a fegyverük. Megtanulták a harcot

29

jobban, mint a rómaiak, pedig mégis csak félénk emberek,akik alig mernek az erdőkön kívül mutatkozni és akiknem tudják, mi a fegyver, kivéve a dorongot. A ménesek,valamint a gazdag fegyverzet nyilván az avarokra vonat-kozik, míg a félénk emberek, akik az erdőkbe bújnak ésegyetlen fegyverük a dorong, csak a szlávok lehetnek.

A déli és északkeleti szlávokhoz hasonlóan a nyugatiszlávok is az avarok uralma alatt állottak. Itt ugyan nincse-nek olyan értesüléseink a szlávok megjelenésére vonatko-zólag, mint délen, valószínű azonban, hogy a epének, mor-vák és tótok szintén az avar betörés elől menekülve vagyaz avaroktól hajtva érkeztek mai hazájukba s bizonyos,hogy az avarok fennhatósága alá tartoztak. Ezt már arégebbi emlékeknek határozott avar jellege is bizonyítja.Ugyanekkor szállta meg a szlávság az egész későbbi Auszt-ria területét, sőt valószínűleg Észak-Németországot is.Ez a megszállás csupán akkor vált lehetővé, amikor egy-részt a markomannok Csehországból Bajorországba, más-részt a langobárdok Észak-Németországból a Kárpát-medencébe való költözése következtében az említett terü-letek lényegében kiürültek. Ez a kiürítés mindkét terüle-ten a VI. század elején történt meg s bizonyos – nemtekintve néhány tévesen a szlávból magyarázott ókorihelynevet – hogy a szlávoknak a VI. század előtt ittsemmi határozott nyoma nincs. Hogy az északnémetországiszlávok milyen viszonyban álltak az avarokkal, nem tud-juk. Újabb adatok arra mutatnak, hogy ezek a szlávok semtudták magukat egészen az avarok uralma alól kivonni.

Ha igaz az – és minden adatunk a mellett szól – hogya szlávokat az avar lökés mozdította ki az őshazából, felkell tenni, hogy ott legalább is egy ideig, az a bizonyosűr támadt, amelyet egyes kutatók feltettek. Két szlávnyelv határvonalán mindig vannak olyan nyelvjárások,amelyek mindkét nyelv felé átmenetet: alkotnak, és így

30

nagyon nehéz a másikhoz sorolni. Ilyenek vannak a csehés lengyel között (a sziléziai), a lengyel és a tót között(a. keleti tót), a szerb és a, bolgár között (a macedón), ahorvát és a szlovén között (a kaj-horvát), sőt a szlovén ésa tót között is. Egyetlen egy területen ilyen átmenetinyelvjárásnak nincs nyoma: a lengyel és az orosz nyel-vek között, holott ezek ma nemcsak egymás melleit,hanem igen sok helyen egymással teljesen összekeveredveélnek. Ezt a jelenséget csak úgy magyarázhatjuk, hogy voltegy hosszabb idő, amikor a két nyelv nem érintkezett egy-mással, azaz a két nyelvterület között űr támadt. Ezt azűrt egy időre a balti népek töltötték ki – ez történelmitény – majd a két nép ellentétes irányú expanziójakövetkeztében kiszorultak innen, illetőleg beolvadtak alengyelekbe és az oroszokba. A szláv őshaza mai szlávjellege tehát későbbi fejlődés eredménye.

Ami a keleti szlávok feletti avar uralmat illeti, történetiadataink vannak arra, hogy az avarok a keleti szlávok(antok) területét elfoglalták. Ez a terület akkor a Dnye-per és a Dnyeszter folyók között feküdt. A terület továbbisorsára vonatkozólag azonban nincsenek adataink, csupánannak a hagyománya maradt meg, hogy a keleti szlávoka skandináv varégek hódítása előtt a kazár kánoknakfizették az adót. Valószínű azonban, hogy a keleti szlávok– legalább is egy ideig – azután is az avarok fennható-sága alatt maradtak, amikor az avarok államszervezetükközpontját a Kárpát-medencébe helyezték át. Vannakugyanis bizonyos jelek, amelyek arra mutatnak, hogy a.zösszes szláv népek az avarok uralma alatt állottak. Ilyentöbbek között az avarok közös szláv neve: obrz. A szóa mai szlá.v nyelvekben ugyan 'óriás'-t jelent, az ó-orosz-ból azonban tudjuk, hogy ez az avarok neve volt. De azavar uralommal magyarázhatjuk, hogy a szláv nyelvek-ben több török szó is meghonosodott (pl. helegz 'jegy',

31

azonos a magyar bélyeg szóval; klobukz 'kalap', bracin'bársony' stb.). Bár ez a kérdés még nincs kellően tisz-tázva, ma az látszik a legvalószínűbbnek, hogy ezek atörök szavak az avaroktól származnak.

A szláv államok a Balkánon és a Kárpát-medencében.Az avar uralom nyomasztó súlya alól legelőbb a Balkán-félsziget keleti felében lakó szlávok szabadultak fel. A szlávtörzseknek megszervezése azonban – a többi szlávokhozhasonlóan nem belülről indult meg, hanem idegennép segítségével történt. Így például a bolgárok a Volgamellékéről a kazárok elől az Alduna melle szorítva,éveken keresztül tartó harcok után 679-ben áttörtek azAldunán, kiszorították az avarokat a Balkán-hegységtőlészakra fekvő területről és megalapították a bolgár biro-dalmat. Az avar uralom bukása után hatalmukat délenaz Égei-tengerig, nyugaton az Adriai-tengerig, északonpedig a Dunáig, sőt azontúl, a Maros-Dunaközre és talánErdélyre is kiterjesztették. Ennek az államnak vezető-rétege töröknyelvű volt, ezt a bolgár kánok személyneveinkívül tekintélyes számú feliratokból és az úgynevezettbolgár fejedelemlistából tudjuk. Ez a lista ugyan csakegy cirillbetűs szlávnyelvű másolatban maradt ránk,azonban a benne levő korjelölő kifejezések világosan bi-zonyítják, hogy az eredeti csuvaszos jellegi! török nyelvenvolt írva. A török réteg hosszú időn keresztül tartottaugyan magát, azonban végül is utolérte a kisszámú vezető-rétegek közös sorsa: nyelvileg beolvadt a szláv alatt-valók tömegébe. A IX. században a fejedelmi udvar máiteljesen szláv nyelvű ...volt. s Simeon bolgár cár már nem-csak szlávul beszélt, hanem udvara a szláv nyelvű iro-dalomnak és a szláv nyelvű kereszténységnek központjavolt. Itt szerkesztették össze az írást, amit ma cirillírásnak nevezünk és amely kiszorította Cirill és Metód-nak eredeti írását, a glagolitát, és innen indultak el a

32

szláv papok Oroszország megtérítésére. Ez a bolgár biro-dalom azonban a X. században hanyatlásnak indul és1019-ben elbukik Bizánccal szemben vívott küzdelmében.A második bolgár birodalom 1186-ban az Aszenidák alattéled fel újra, 1393-ban azonban a török hódítás ennekis véget vet.

A Balkán nyugati felén, röviddel az első bolgár biro-dalom megalakulása után, az avar uralmat a horvát államalapítása dönti meg. A horvátok eredetéhez számos pro-bléma fűződik, amely ma sincs még tisztázva. A X. század-ban élt Bíborbanszületett Konstantin bizánci császárugyanis elmondja, hogy a VII. században a horvátoknévszerint is megnevezett hét testvér (öt fivér és két nővér)vezetése alatt korábbi, a Kárpátoktól északra fekvőhazájukból elindulva, a Balkán nyugati részére vonultak,legyőzték az itt uralkodó avarokat és itt letelepedtek.Ez az elbeszélés sok elmélet keletkezésére adott alkalmat.Eleinte ugyan nem akartak hitelt adni Konstantinostudósításának, de kiderült, hogy a Kárpátoktól északravalóban kellett valami horvát törzsnek lennie, mert errevonatkozólag egymástól teljesen függetlenül cseh és oroszforrásokban találunk hiteles adatokat. A horvátok ere-detéről is sok elmélet van forgalomban. Hogy nem voltakszlávok, az már azért is valószínűnek látszik, mert Kon-stantinos aszlávoktól élesen megkülönbözteti Őket. Nevükalapján gondoltak arra is, hogy az egykor a Kárpátoktólészakra lakó karpobhoz hasonlóan trák eredetűek. A karpoknevéből származik a Kárpátok neve, ennek régi germánHarfada neve viszont nagyon összecseng a horvátokchzrvatz nevével. Ez az egyeztetés azonban – még hahelyes volna is, már pedig ennek a mai tudásunk szerintnagyon sok gyengéje van – nem jogosíthat fel bennünketilyen következtetésre, mert egy nép származása és nevé-nek eredete között nem kell okvetlenül szoros kapcsolat-

33

nak lennie. Mások viszont a hét horvát testvér ránkhagyományozott neve alapján török eredet mellett fog-laltak állást, az elmélet alapjául szolgáló névmagyarázatokazonban nem elég megbízhatók. Legújabban – főleghorvát részről – különösen régészeti leletek alapján aztvitatják, hogy ezek a protohorvátok gótok voltak. Ez ateória különben nem új, már a középkorban felbukkanaz a vélemény, bogy a horvát glagolita írás gót eredetű.Ezt a régi hagyományokon alapuló elméletet újabbannyelvészeti érvekkel is igyekeznek alátámasztani, ez azon-ban eddig még nincs tisztázva.

A VII. századtól a IX. századig nincs adatunk a horvátállamra. Konstantinos tudósítása ellen azonban, hogy ahorvátok már a VII. században lerázták volna az avarigái, több forrás tanúskodik. Ezek szerint ez a területmég a VIII. században is az avarok fennhatósága alátartozik. Ennek az uralomnak emlékét őrzi különben abán szó is, mely az avarok vezérének, Bajánnak nevébőlszármazik.

Az avar uralom bukása után a horvátok frank fenn-hatóság alá kerülnek, azonban ez az állapot csak rövidideig tart, mert 838-ban a horvát törzsek fellázadnakellene. 852-ben Trpimir egyesíti az egyes törzseket, ésezzel megalapítja a horvát államot. 925-ben Tomiszlávkoronát nyer a pápától s ezzel a horvátok a nyugatikereszténységhez csatlakozlak. A XII. század elejénKálmán királyunk a horvát államot Magyarországgalkapcsolta össze. Ettől az időtől kezdve a horvátság osz-tozott a magyarsággal ennek jó és balsorsában egyaránt.

A szerbek eredetét is homály fedi. Eóluk is azt mondjaa Bíborbanszületett Konstantin, hogy északról jöttek aBalkánra. És valóban, az Elba mentén, Lausifzban mais élnek szlávok, akik magukat szerbeknek nevezik. Mivelaz északi szerbek területe nem feküdt messze az északi

34

horvátokétól és a Balkánon is egymás szomszédságábakerültek, valószínűnek látszik az a feltevés, hogy egyszerrevándoroltak be mai hazájukba. Amennyiben a Konstantin-nál feljegyzett hagyomány hiteles, a horvátoknál is, aszerbeknél is csak a vezetőréteg vándorlásáról lehetettszó, hiszen mindkét nép alaprétege, a szláv, már a VI.században jutott le e területre. A szerbek nevét egyéb-ként a horvátokétól eltérően szláv eredetűnek -tartják(egy feltett szláv swbz 'testvér' szóból). A szerbek kezdet-ben avar uralom alatt álltak, majd 924-ben a bolgárokfennhatósága alá kerültek, a bolgár birodalom bukásaután pedig a bizánci császárság terjesztette ki rájuk ha-talmát, míg végre a XII. században Nemanya Istvánfejedelem alatt sikerült kivívniok önállóságukat. Ez aszerb állam a mai Hercegovina déli részén és a novipazariszandzsák területén a Kasz folyó völgyében terült el.Ennek emlékét őrzi a szerbek magyar neve, a rác is.A szerb állam kezdetben a nyugati kereszténység felékereste a kapcsolatokat, azonban a XIII. században,István szerb király testvérének, Szent Szávának hatásaalatt a keleti kereszténységhez csatlakozott.· A szerbeka középkor folyamán ügyesen és céltudatosan terjesz-kedtek a Balkánon, sőt volt idő (Dusán alatt, 1331-1355), amikor a Balkán legnagyobb része szerb fennhatóságalá tartozott. A török azonban hamarosan (1389-ben)véget vetett az önálló szerb államnak.

A szlovének a déli szláv népek közül az egyedüliek,akik soha önálló államot nem alkottak. Az ivar uralomután a frank birodalom, illetőleg az ennek helyébe lépőnémet-római birodalom alattvalói lettek. A szlovénlaktaterület egy részén (Krajna keleti részén, valamint Zalaés Somogy megyék területén) a IX. században egy szlo-vén fejedelemség alakult Pribina, majd fia Kocel fenn-hatósága alatt, ez azonban hűbéri viszonyban volt a né-

35

met birodalommal. Valószínűleg a honfoglalás vetett nekivéget.

Valamennyi VIII-IX. századi államalapítás közüllegnagyobb jelentősége volt a morva állam megalapításá-nak. Ehhez az államhoz fűződik ugyanis a görögkeletiszlávoknál ma is élő szláv egyházi nyelv keletkezése.Ezzel a különben rövid ideig tartó morva állam világ-történeti jelentőségre tett szert. A morva állam, vagymint korabeli források nevezik, Moravia, kezdeteit homály.fedi, míg egyszerre a IX. században Mojmir, sorra le-győzve a különböző törzsek vezetőit (ilyn volt a Nyit rávidékén uralkodó Pribina is, aki azután a németek jó-voltából Déldunántúlon kapott fejedelemséget),tekintélyeshatalmat tudott kezében egyesíteni. Az állam központjanyilván valahol a Morva folyó közelében lehetett, területepedig nyugaton Morvaországot, keleten pedig a Vág ésNyitra völgyét foglalta magában. A XII. század elejéníró prágai Cosmas cseh krónikaíró szerint keleti határaa Garam volt. Annyi mindenesetre bizonyos, hogy Moraviahatárai ezen túl keletre lényegesen nem terjedhettek,délen pedig, bizonyos, hogy legalább Dévénynél elértéka Dunát.

Rendkívül jellemző, hogy a IX. századi morva-szlávkultúra úgyszólván teljesen avar jellegű, ami nemcsakarra enged következtetni, hogy a morva-szlávok és anyugati tótok az avar korban avar hatás alatt álltak,hanem azt is valószínűvé teszi, hogy a morva fejedelmekmaguk is pyrar__efëîëJu"ëF''voltak. A kutatások, melyek azutóbbi időben megindultak, talán ez irányban is többvilágosságot derítenek.

Moravia már keletkezése idején súlyos összeütközésbekerült a kelet felé terjeszkedő német birodalommal. EzértMojmir utódja Basztiszlav, hogy a német egyház és államnyomását ellensúlyozza, 862-ben a bizánci császárhoz

36

fordult azzal a kéréssel, hogy küldjön neki szlávul értőpapokat, akik népét az Isten igéire saját nyelvén oktassák.III. Mihály császár örömmel tett eleget e kérésnek, hiszenezzel Bizánc érdekterülete számára olyan területet reméltmegszerezni, amely mindig Kómához tartozott. Elküldtetehát Moráviába a nagy tudású és szentéletű Konstant int,aki Szalonikiben született és így a Szaloniki körül beszélt(bolgár jellegű) szláv nyelvet nagyon jól ismerte. Kon-stantin – aki később Rómában kolostorba vonult és olta Cirill nevet kapta – lefordította szláv nyelvre a leg-szükségesebb egyházi könyveket és öccsével, Metóddal863-ban megérkezett Moráviába. Itt azonban nyombanmegindult a német papság harca az «eretnek» testvérekellen. Még a fejedelem pártfogása sem tudta őket meg-védeni, mert kénytelenek voltak Kómába menni és apápa előtt igazolni tanaik tisztaságát. A szentszék igazoltaőket, sőt Metódot – Cirill közben Rómában meghall -püspökké is fölszentelte. Metód helyzete azonban ezzelnem javult, sőt Szvatopluk uralomra jutása után csakrosszabbodott. Szvatopluk ugyanis, aki Rasztiszlav el-árulásával jutott hatalomra, bár politikailag a németekellensége volt, egyházilag a német papságra támaszkodottés nem volt híve Metódnak és a szláv istentiszteletnek.Metód működése elé a szentszók ismételt engedélye ellenéreis állandóan akadályokat gördített és Metód halála után(885) tanítványait ki is üldözte Moráviából.

Ezzel kezdődik tulajdonképpen a szláv nyelvű isten-tisztelet korszaka. Metód tanítványai a Balkánra m< ne-kültek. Egy részük Macedóniába, az Ochrida-tó mellé,más részük a horvátokhoz, a dalmát tengerpartra került,míg a harmadik rész a bolgár cár udvarába ju t o t t el.A további fejlődés szempontjából a legutóbbi volt a leg-fontosabb. Az akkori bolgár cár, Simeon ugyanis lelkesenfelkarolta a szláv papokat, működésükben nagyban segí-

37

tette, sőt maga is részt vett irodalmi tevékenységükben.Ugyancsak itt ment keresztül a szláv egyházi nyelv egynagyon fon tos reformon. A Cirill által összeállított, úgy-nevezett glagolita írást itt a bolgár udvarban 900 körülcserélték fel a görög nagybetűkből alakított, sokkalkönnyebben olvasható, ma helytelenül cirill írásnak neve-zett írásra. A görögkeleti szlávoknál használt cirill írásinnen, a bolgár udvarból indult el hódító útjára. Egyfelőla bolgár birodalom balkáni terjeszkedésével uralomraj u t o t t 'mindenütt, ameddig a bolgár állam hatása ki-terjedt, másfelől bolgár térítő papok révén Oroszországbanis meghonosodott. Az eredeti glagolita írás így szorul kiMacedóniából, viszont megmarad a horvát tengerpar-ton, – ahol a római katolikus horvátoknál két egyház-megye területén ma is él – snivel ez sohasem tartozottBulgáriához. A cirillírás története mutatja, hogy példáulMagyarország területén a honfoglalás előtt nem lehetettismeretes, hiszen már a honfoglalás után keletkezett, ahonfoglalás után pedig politikai okokból nem terjedhetettel. Mindazok a magyarországi népek tehát, amelyekcirillírást használnak, vagy használtak, mint a ruténekés a románok, ezt csak a X. század után keletről, illetőlegdélről hozhatták magukkal.

Sokszor felmerült a kérdés, talált-e a honfoglalómagyarság a Duna-medencében szlávnyelvű keresztény-séget. Különösen a szlovákoknál tartja magát újabban aza hit, hogy Cirill és Metód Szlovákia területén működött^és a szlovák egyház a honfoglaláskor szlávnyelvű volt.Azonban minden adat, amivel rendelkezünk, ennek aleghatározottabban ellene mond. A nyitrai püspök például880-ban Wiching, a szláv istentisztelet legnagyobb ellen-sége lett, nem valószínű tehát, hogy egyházmegyéjeterületén megengedte volna a szláv istentiszteletet. Ha-sonlóan minden arra mutat, hogy Cirill és Metód a morva

38

fejedelem székhelyén, valahol Morvaországban kezdtemeg működését. Ugyancsak nincs semmi támpontunkarra vonatkozólag sem, hogy Magyarország területenbárhol Cirill és Metód hagyományok valaha is élhettekvolna. A Dunántúlon- pedig, ahol a két testvér két évenkeresztül Kocel udvarában valóban működött, már anémet egyház minden nyomot eltüntetett, ami a gyűlöltszláv istentiszteletre emlékeztetett. A szlávnyelvű írás-beliség hiányával is magyarázható tehát, hogy bár Magyar-országon a kereszténység kezdetén görög rítussal is talál-kozunk, ennek csak görög nyelvű emlékeit ismerjük –pl. Szent István göröguyelvű oklevele a veszprémvölgyiapácák számára – azonban szlávnyelvűeket egyáltalá-ban nem találunk.

A szlávok elterjedése a Duna-medencében a honfoglaláskorában. Az eddigiekből is láttuk, hogy közvetlenül ahonfoglalás előtt északnyugaton és délnyugaton, szlávlakosságra határozott adataink vannak. Feltehető azon-ban, hogy laktak szlávok az ország más területein is.Egyes szláv tudósok nemcsak sűrű szláv telepeket tesznekfel az ország egész területén, hanem – krónikáink alap-ján – számos szláv állam létezését is feltételezik.

Közvetett forrásaink, így főkép a helynevek valóbanjoggal engednek következtetni szláv lakosságra ott is,a hol arra más történeti forrásból nincs adatunk. Ezekelterjedéséből azt látjuk, hogy a szlávság az egész. Duna-medencébén főleg az; erdő és a füves puszta mezők határ-vonalán helyezkedett el. Megtalálhatók tehát nemcsakaz északi hegyvidék peremterületén, hanem a Dunántúldombvidékén, a krassó-szörényi hegyvidék peremein ésszélesebb völgyeiben, valamint az Erdélyi-medence szé-len, azonban jóformán teljesen hiányzanak a Kis- ésNagyalföldön, a Dunántúl keleti síkságán, az úgynevezettMezőföldön, valamint az Erdélyi-medence belsejében, a

39

Mezőségen. A szlávságnak ez a peremi elhelyezkedésekizárja annak a lehetőségét, hogy itt jelentősebb politikai'formációk alakultak volna. Lehet, hogy valóban Voltakkisebb szláv politikai egységek, ezek azonban a nemzetségiszervezeten túl aligha juthattak el. Ez ellen elsősorbana szlávságnak periférikus elhelyezkedése bizonyít.

Ami a szlávság tömeget illeti a honfoglalás korában,arra vonatkozólag jellemző, hogy mindazokon a területe-ken, amelyet a magyarság a XII. századig megszállt, aszláv lakosság hamar, már a XIII. század folyamán, be-ojvadt a magyarságba. Ez pedig nem történhetett volnameg, ha a szlávság a magyarsággal· szemben nagy szám-beli fölényben lett volna.

Kniezsa István.

JEGYZETEK.

A szlávok nyelvére, őstörténetére, valamint az egyes szlávnépek történetére vonatkozó legfontosabb tudnivalókat lásd:Bemkáló Sándor (A szlávok. Budapest, 1917. Magyar Könyvtár471-6.),P.Diels (Die Slaven.Leipzig u. Berlin, 1920. Aus Naturund Geisteswelt, 740.), Kniezsa I. (A szlávok. Budapest, 1932.A Magyar Szemle Kincsestára, 26.) munkáiban, valamint Ebért,Reallexicon der Vorgeschichte című munka Slaven című feje-zetében. – Á szláv nyelvek rokonsági kapcsolatait az indo-európai nyelvek összehasonlító nyelvtanain kívül (Brugmann,Grundriss der vergl. Grammatik der indogermanischen Spra-chen, I-V., 2. kiadás; Kurze vergl. Grammatik der indogerm.Sprachen, I-III., 1902-4; Meillet Introduction à l'étudecomparative des langues indoeuropéermes, 6. kiadás, Paris,1929.), még Jag'ic V. Die slavischen Sprachen, (Die Kultur derGegenwart 1/9) című munkája tárgyalja. – A szláv őstörténetrendkívül gazdag irodalmából elég itt L. Niederle (Manuel del'antiquité slave I-IL, Paris, 1923-26.) és M. Vasmer (DieUrheimat der Slaven a Volz-féle Der ostdeutsche Volkboden,1926. c. gyűjteményes munkában) munkáira utalni. A szlávoknyugati elterjedésére vonatkozó nézeteknek jó összefoglalásátadja E. Schwarz (Die Frage der slavischen Landnahmezel

40

im O stgerininischen. Mitteilungen des Instituts für Österreichi-schen Geschichtsforschung XLIII-1929, 187-260), a kelet-európaira vonatkozólag pedig Vasmer M. legutóbb megjelentmunkája (Die alten BevölkerungsVerhältnisse Russlands imLichte der Sprachforschung. Berlin, 1940.) tájékoztat. A szlá-voknak Magyarország területén való állítólagos korai bizonyí- .tékáiról 1. Melich J.-nak Honfoglaláskori Magyarország (Buda-,pest, 1925-29.) című munkájának 188., 71. stb. lapjait is. -A szlávok faji összetételére nézve v. ö. Niederle L, előbb idé-zett munkáját és La Rasse Slave, Paris, 1916 című művét. --Az ősműveltséget szintén Niederle Manuel de l'antiquité slavecímű könyvének II. kötete foglalja össze. – A balkáni szlávállamok kialakulását számos munka tárgyalja: Jirc'ek, A bol-gárok története,^ Budapest; Jirtéek Geschichte der Serben,Gotha, 1911.; éisic Geschichte der Kroaten. I. kötet, 1917.A horvátok eredetének kérdését ezeken kívül Mikkola, Avarica(Archiv f. Slav. Phil., XLI.) és Lj. Hauptmann, Kroaten, Gotenund Sarmaten (Germano-slavica, III.) vizsgálja. Moráviáraés Cirill és Metód működésére vonatkozólag 1. Váczy Péter cik-két (Magyarország kereszténysége a honfoglalás korában) aSzent István Emlékkönyv I. 215-265. lapjain és az itt idé-zett irodalmat. Azt a kérdést, működött-e Cirill és Metód aFelvidék területén, Kniezsa István tárgyalja A Szent István-kultusz és s szlovákok (Kisebbségi Körlevél 1940. júliusi szá-mában) című tanulmányában. – A magyarországi szlávokelterjedésével a honfoglalás korában Melich J. (Honfoglalás-kori Magyarország,Budapest, 1925-29. ) és Kniezsa I. (Magyar-ország népei a XI. században. Szent István-Emlékkönyv II.)foglalkozik.

OROSZORSZÁG NÉPESSÉGI VISZONYAI A IX. SZÁZADKÖRÜL

OROSZOK ÉS FINNUGOROK.

A tájékozatlan olvasó bizonyára furcsálja, sőt tánnagyzolásnak is érzi a címben szereplő két népnév egy-sorba állítását. Mintha hallanám a szerénységre utasítócsípős megjegyzést: «Hogyan kerülhet egymás mellé, sőtegymással szembe az orosz, a földkerekség egyik leghatal-masabb népe, és az a finnugorság, amelynek jórészt mégnévről is alig ismert dib-dáb tagjait csak a tudományosterminológia ábdálta össze!» Ha csak a mai statisztikaadataira gondolunk, ha csak a mai néprajzi térkép szín-foltjait nézzük, ha csak a mai erőviszonyokat mérlegeljük,kétségtelenül jogosnak látszik a hirtelen megütközés.Félreértések elkerülése végett sietünk tehát leszögezni,hogty az alábbiakban nem a jelenlegi orosz-finnugor viszonyelenizésére, a két népcsoport összehasonlító jellemzéséreteszünk kísérletet, hogy aztán vigasztaló végeredményülnyelvrokonainknak ilyen vagy olyan tekintetben valóminőségi elsőbbségét állapítsuk meg. Egyetlen célunk akörülbelül ezeréves érintkezés történetének vázlatos ismer-tetése, a mai helyzet fokozatos kialakulásának földerítése.

A régészet, a filológia eszközeivel dolgozó történetkuta-tás és az írott kútfők egybehangzó megállapításaira támasz-kodva a következőképpen képzelhetjük el az Orosz Tábla12-13 évszázaddal ezelőtti néprajzi arculatát:

1. Európai Oroszországnak erdőborította északi felét,körülbelül a Riga-Moszkva-Szamara vonaltól északraeső területet kizárólag finnugor népek lakták. A nyugati

42

szárnyon, léhát a mai Észtország, a szentpétervári kor-mányzóság, Finnország, Karjala földjén, a Ladoga-és azOnyega-tó körül, sőt a Fehér-tenger partvidékén egészenArchangelszkig a finnség rendkívül életrevaló tagjai helyez-kedtek el. Keletre, a Volga felső folyása, a Kljazma, aMoszkva és az Oka környékén a meri és a muroma nép élt;meg odébb a Volga középső folyása, valamint a Vetljugaés a Szura mentén a cseremiszek meg a mordvinok követ-keztek s végül a Volga könyökétől az Urál-hegységig ter-jedő részt, főleg a Vjatka, Káma és a Bjelája tájékát avotjákok, zűrjének, valamint a vogulok és az osztjákoknépesítették be.

2. A zárt finnugor övezettől délre elterülő steppésrónaságon nyugtalan vérű török néphullámok hajszoltákegymást: előbb az avarok, majd közmondásosán gyorseltűnésük után a kazárok, besenyők, kunok stb.

3. A Keleti-tenger partvidéke, Kelet-Poroszország,Litvánia és Lettország balti törzsek birtoka volt.

A Dnyeper és a Pripjat folyó mocsaras vidékén, azimént fölsorolt népek közé ékelődve bukkan föl az éppenszétválóban lévő szlávság keleti csoportja, a leendő orosz-ság szerény magva. Ezek a keleti szlávok vérrokonságonalapuló laza törzsszervezetben éltek s jövevényszavaiktanúsága szerint már elsajátították a gótoktól a kezdet-leges földművelés, a török népektől pedig az állattenyésztésvalamelyes elemeit, lényegileg félnomád zsákmányoló élet-módot folytattak, műveltség tekintetében tehát nyilván-valóan nem múlták fölül sem balti, sem török, sem finn-ugor szomszédaikat. Talán szaporaságuk és földjük ter-méketlensége miatt vagy méginkább a közeli délkeletenlejátszódó népmozgalmak hullámaitól meglódítva a VII.század körül északra az Ilüiajärvi (Ilymen-tó) irányábankezdtek terjeszkedni. Telepes rajaik egyre mélyebbre nyo-multak be a finn népek (vótok és észtek) közé, úgyhogy

43

a IX. században helyenként már a Finn-öböl pariját ismegközelíthették, s így érintkezésbe juthatlak az északitájak kereskedelmét ekkoriban lebonyolító skandináv var-jágokkal.

Az oroszok világszemléletében, életformájában, modo-rában, jellemében sorsdöntő' fordulatot idézett elő ez azérintkezés. Svédország vállalkozó szellemű, kemény ten-gerész-kereskedői, a rotks-man-ok, roths-harlar-ok az üzletikapcsolatok rendszeressé sűrűsödése után közéjük is ele-gyedtek, földjükre telepedtek, majd katonai uralmuk alágyűrték s a maguk formájára kíméletlen hódító néppénevelték őket. Ez a minden bizonnyal vékony skandinávréteg utóbb teljesen beleolvadt a megszervezett szláv töme-gekbe. Emléküket megőrizte azonban az oroszság elsőfejedelmeinek, vezéreinek világosan skandináv eredetrevalló neve, pl. Burik<. Hrörekr, Oleg <. Helgi, Igor < Ing-vart, AskolcK. Höskuldr stb.), különösen pedig a leigázottszlávbágra átöröklődött roihs >Buszj', Busse, orosz stb.népnév, amelynek Buotsi, ruotsalainen változata a finnbenetimológiai hagyományként máiglan is ,Svédország, svéd'jelentésben használatos.

A varjág kezdeményezésre megszervezkedett, utóbbegyes városok köré tömörült és főként kereskedő oroszságtüstént megkezdte hol bekós, hol fegyveres terjeszkedését.Eleinte csak kisebb fegyveres csapatokat, druzsinákat kül-dött szét a szélrózsa minden irányába, majd a gazdag'folyóhálózat mont ón – Oroszországban ősidők óta a folyókvoltak a legfontosabb, szinte kizárólagos közlekedési vona-lak – egész törzsek szivárogtak be a csábítóbbnál csábí-tóbb szomszédos területekre. Észak felé a krivicsek törzsejárt elül, hatalmába kerítve a Lovat és az Olhava (Vol-chov) folyó fontos vonalát; keletre a középorosz törzsek,a radimicsok, vjaticsok és a szeverjánok szállták meg aFelső-Volga, Kljazma és az Oka medencéjét, a Dnyeper és

41

a Don-vidék elfoglalására pedig a drevljánok, poljánokstb. vállalkoztak.

Az orosz hullámok északra és keletre irányuló terjesz-kedésüknek mindjárt a legelején az őslakó finnugorokbaütköztek, s megkezdődött a harc a földért, a termeszeiikincsekért, a kereskedelmi utakért, a hatalomért. Csak rákell néznünk a mai térképre, s előttünk áll a több mintezer éve folyó élet-halál küzdelem eredménye: a hódítólendület útjába akadt finnugor törzsek egyike-másika tel-jesen megsemmisült, mások kimenekültek az északisarkkor jégzuzmós tundráira, ahol a természet törvényeiszerint elsatnyul az élet, megdermed az akarat; némelyekkitartottak ugyan az ősi földön, de a szűnni nem akaróförgeteg megtépázta, szolgává nyomorította őket; egy-páran kitörtek a vad veszélyek gyűrűjéből, s bár súlyosáldozatok árán, sikerült fönnmaradniuk, sikerült megőriz-niük népi egyéniségükéi.

Mielőtt sorra vennők ezeket az egymástól látszólagteljesen különböző, de lényegileg egyező finnugor sors-típusokat, helyénvaló lesz rámutatnunk a térhódítás ter-mészetéről az orosz közvéleményben elterjesztett nézetszemfényvesztő csalafintaságára.

Az orosz-finnugor érintkezést ilyenforma idillikus folya-matnak igyekeznek föltüntetni: a vadban-halban bővel-kedő, de rendkívül gyéren lakott finnugor területekre békés-orosz telepesek szivárogtak be; a jámbor őslakók nemidegenkedtek tőlük, sőt szívesen látták őket, mert ajövevények műveltséget vittek hozzájuk, a nélkül, hogybármilyen ellenszolgáltatást kívántak volna érte; idővelössze is házasodtak, eggyéforrtak, rájuk virradt az «egyakol és egy pásztor» napja, s azóta vállvetve dolgoznak aboldogulásért, a közös jövendőért, a magasabb emberiművelődésért.

45

Itt-ott bizonyára békés együttélései indulhatott mega folyamat, a folytatást azonban minden kendőzés nélküliszókimondással gyilkos párviadalnak, ember- és vagyon-irtó rémtettek végeláthatatlan sorozatának tüntetik föl aa történeti följegyzések és a szájhagyományok. Hang-súlyoznunk kell, hogy nyelvrokonaink semmiesetre semvoltak az orosz telepesekhez képest gyámoltalan félvadak,sőt éppen az orosz források tanúsága szerint egészséges,saját szervezetben élő, egyenlő rangú népek, amelyektörténetük folyamán mindig kínos gonddal védekeztek azegyéniségüket veszélyeztető idegen művelődés ellen. Köz-mondásos zárkozottságuk ellenére alkalmilag szövetségreis léptek a közéjük ékelődött szláv törzsekkel, így pl. akrivicsek a csudokkal, vagyis az észtekkel és a vepszékkelkaröltve verték vissza az erőszakoskodó varjágokat, köz-akarattal hívták utóbb vissza őket, sőt közösen alapítottákNovgorodot, az első orosz hatalmi központot is. Mikorelmúlt a külső veszély, szétváltak útjaik: nyelvrokonainktermészetes önvédelmi ösztönből makacson elkülönültek,a megizmosodott oroszság pedig minden erejével szállásadófinnugor szövetségesei ellen fordult.

Az is nyilvánvaló, hogy az oroszság nem tisztán sza-porodással, hanem tömérdek idegen népelem bekebelezé-sével duzzadt föl 130 milliós kolosszussá. Éppen az ural-kodó orosz törzsről, a nagyoroszról tudjuk, hogy kiala-kulását az Oka-Volga-vidéki finnugor őslakosság föl-szívódásának köszönheti. Erre mutatnak embertani voná-sai, társadalmi szervezete, régi szokásai, hiedelmei, száj-hagyományai, népköltészetének, sőt nyelvének némelyjellegzetességei, nem is szólva arról a sok ezerre rúgófolyó-, hegy-, helység- slb. névről, amely a nagyoroszságföldjének hajdani finnugor voltát hirdeti.

Bizonyára sohasem fogjuk pontosan megállapítanitudni, mekkora vérveszteségeket okozott a finnugorság-

46

nak az orosz előretörés: milyen finnugor népek, néprészeksemmisültek meg, oroszosodnak el a történeti följegyzéseketmegelőző korszakban. A teljesen kihaltak közül a mer já-rni vagy ménről és a muromávól van aránylag legtöbbértesülésünk. A legrégibb orosz kútfőkben mindkettőrőltöbbször esik szó, sőt a merját a VI. századi Jordanes és afélévezreddel később élő Brémai Ádám is említi. Mindkétnép a cseremiszek és a mordvinok nyugati tőszomszédsá-gában, pontosabban az Oka-Volga közén lakott, olyan- -

formán, hogy északnyugaton, a Rosztovi*-tó meg a Kles-csino környékén a merják, délkeleten, az Oka és Kljazmaközött pedig a muromák helyezkedtek el. Életükről, tör-ténetükről a források jóformán csak annyit jegyeztek föl,hogy külön nyelven beszéltek, önálló szervezetben éltek,idővel adót fizettek az oroszoknak; a merják résztvettek862-ben a varjágok kiűzésében, 882-ben Olegnek a Dnye-per-vidék ellen vívott harcában s 907-ben az első konstanti-nápolyi hadjáratban is. Elhelyezkedésük, fönnmaradt föld-rajzi tulajdonnév-anyaguk, régészeti emlékeik és nevüktanúsága szerint mind a merják, mind a muromák kétség-telenül finnugorok voltak s családunk volgai csoportjábatartoztak. Föltűnően korai és szinte nyomtalan eltűnésü-ket földrajzi helyzetük magyarázza meg: rajtuk keresz-tül vezetett az út a Volgához. Ezért már Eurik idejébenfölépült muroma területen Murom, a merják földjén Bősz·tov vára, a Klescsino-tótól keletre pedig Szuzdalj, a gyorsiramban előretörő oroszságnak ez a három nevezeteshídfője. 907-ben Rosztovban és Pereiaszlavban már Olegfönnhatósága alá tartozó orosz fejedelmek székeltek sinnen hömpölyögtek tovább hamarosan a hódító oroszhullámok, elsöpörve mindent, ami útjukba akadt.

* A jaroszlavi kormányzóság területén; nem tévesztendőössze a Don torkolata közelében épült hasonló nevű várossal.

47

A szó betűszerinti értelmében eddig még nem semmisültugyan meg, de földönfutó nyomorékká töppedt a vogul ésaz osztják. Legközelebbi nyelvrokonaink elenyésző mara-déka ma Északnyugat-Szibériában, az Ob alsó folyásakörnyékén él. A magyarok délre költözésekor, sőt jónéhányévszázadon át még ezután is az Urál-hegység európai olda-lán vadászgattak-halászgattak, de földjüknek nemesprémben és természeti kincsekben való gazdagsága miatt1096 után egyre sűrűbbé, egyre elviselhetetlenebbé vál-tak a földjükre, Jugriába irányuló kalandor portyák ésrablóhadjáratok. Eleinte váltakozó szerencsével folyt aharc, sőt a XV. század közepén Aszyka vogul fejedelemvéres ellentámadásokkal igyekezett visszaszorítani a mohóoroszokat. Az elkeseredett ellenállás csak késleltette, denem tudta feltartóztatni a végzetet. Moszkva egymásután küldte a büntető expedíciókat (1465, 1467, 1481,1483,1499) s ezek a század végén úgyahogy meg is törtéka jugorok erejét. A véletlennek érdekes játéka, hogyIII. Iván cár a győzelmes harcok után felvett «jugor nagy-fejedelem» címet éppen a mi Mátyás királyunkhoz 1488.július 29-én írt levelében használta először. A vogulok,osztjákok ekkorra már jórészt átmenekültek az Urál mögé,hogy Ázsia lakatlan zugában gyógyítsák sebeiket. Ámdea Szibéria-hódító Jermák kozákjai itt is rajtuk ütöttek,s a vogulok-osztjákok végleg elbuktak. Lassú félreszoru-lásuknak, elsorvadásuknak, fokozatos felőrlődésüknek képemegrendítően bontakozik ki előttünk a Visera-vidéki vo-gulok 1689. évi felségfolyamodványának egyszerű szavai-ból. Kétségbeesetten panaszkodnak, hogy a folyton sar-kukban járó oroszok minden valamirevaló vadászterület-ről és halásztanyáról kitúrják őket, éhínséggel küzdeneks mégis ugyanakkora jaszákot követelnek tőlük, mint arégi jó időkben, amikor még sokkal nagyobb birtokaik vol-tak, sokkal nagyobb számban és paradicsomi jólétben

48

éltek. Az erőszakoskodó orosz jövevények ellen hatóságivédelmet ígérnek nekik, de az orosz közmondás szerint«a cár messze lakik, az Isten magasan trónol»: az esemé-nyek tovább fejlődtek a természet törvényei szerint. Leg-közelebbi nyelvrokonaink eínyutten, magasabb becsvágynélkül viselik az orosz igát. Maradék életerejüket fölemésztia mostoha természettel és a lelketlenül nyúzó orosz köz-igazgatással meg kereskedőkkel vívott élet-halál harc,úgyszintén az átmenet nélküli hirtelenséggel reájuk tuk-mált fölszínes orosz civilizáció egy és más átka, különösena votka.

Némileg másformán, egy árnyalattal tán kedvezőbbenszövődött a Volga középső folyása vidékén, a hajdani Ős-haza helyén vagy közelében maradt finnugor népek: azűrjének, a voljákok, cseremiszek és mordvinok sorsa.A zűrjének a IX-X. században a Vjatka és a Káma vidé-kéről északnyugatra, a Vycsegda környékére vándoroltakföl, hogy kivonják magukat a Volga könyökénél ezidőtájtalapított bolgár-török birodalom nyomasztó hatása alól, decsöbörből vödörbe jutottak. Csakhamar föltűntek az oroszveszedelem szálláscsinálói, a fegyveres druzsinák, az «adó-szedő» rablók, majd nyomukban a kereskedők, az orosz köz-igazgatás önkény urai és végül a földre éhező telepes-csapa-tok. Az óriási területen szétszórtan élő zűrjének egy darabigszívósan védekeztek, mikor azonban reménytelennek lát-ták az ellenállást, egy részük az Urál-bércei közé vagy ajurák tundrára bujdosott el. A XIV. század 70-es, 80-aséveiben úgy látszott, hogy váratlanul jobbra fordul asorsuk: Permi Szt. István apostoli buzgalma keresztényhitre térítette és népi önállóságuk biztosításával a maga-sabb művelődés útjára vezette őket. A sokatígérő, egész-séges kezdeményezés azonban Szt. István egyéni érdemé-nek, a zürjén-orosz érintkezések villanatszerű epizódjá-nak bizonyult. Annyi eredménye mindenesetre lett, hogy

49

a következő hosszú évszázadok alatt is ébrentartotta azűrjén nép önbizalmát, nem is szólva azokról a tudományosszolgálatokról, amelyeket az· e korból fönnmaradt meg-lehetősen terjedelmes abur-jegyes zűrjén nyelvemlékek –a magyar mögött ezek a legrégibb finnugor szövegemlé-kek – összehasonlító nyelvészetünknek tettek. Istvánpürpök halála után nyugatról, délről ismét megindult azoroszok áradata s a zűrjén fejedelmek kezéből lassankéntkicsúszott minden hatalom. A Vycsegda-környéki északi-zűrjén területen, az ú. n. Régi Permben is, meg a tőleegyre jobban elszigetelt Káma-vidéki permjákok földjén,Nagy Permben is az oroszok rendezkedtek be. Igen súlyoscsapást mért rájuk a Sztroganov-család, amely a XVI. szá-zadban az Urál vidékén mérhetetlen nagyságú hűbér-birtokokat kapott, illetőleg szerzett s a zűrjén lakosságnagy részét robotos rabszolgasorba süllyesztette. Kisebbbékétlenségeket nem számítva, a zűrjének századokon áthúzták az orosz igát, a nélkül azonban, hogy múltjukatelfelejtették, nemzeti öntudatukat elveszítették s anya-nyelvüket tömegesebben elhagyták volna.

A Volga könyöke táján visszamaradt három testvérnép,a cseremisz és a mordvin hosszú ideig két kő között őrlő-dött: kelet felől a bolgár-török (kb. 700-1236), majd akazánl-tatár (1236-1552) szorongatta, nyugat felől pediga visszaduzzasztott orosz ár zúzta-marta. Moszkva hadaipihenés nélkül rohamozták s hol itt, hol ott törtek be atörök érdekkörhöz tartozó, a török hatalom elővédjéülszolgáló volgai finnugor területre. Hosszú ideig hullám-zott a harc, s a kútfők nem hallgatják el, hogy pl. a kitűnőennyilazó cseremiszek, meg a vad harcos hírében álló mord-vinok sok keserűséget okoztak az oroszoknak, sőt többízben súlyos vereséget is mértek rájuk. Szemléltető példáulhadd említsük meg az 1377. év eseményeit. A mordvinokez alkalommal a tatárokkal szövetkezve rnegsemmisítet-

50

tek egy teljes orosz hadsereget és elpusztították Nizsníj-Novgorodot. Hamarosan ütött azonban a bosszúállásórája: friss moszkvai csapatok végig fosztogatták amordvin földet, fölkoncolták a lakosság apraját-nagyját,az előkelőbbeket pedig magukkal hurcolták és a Volgajegén vérebekkel szétszaggattatták. A tatár kánság bei-viszályai következtében egyre több votják, cseremisz ésmordvin került orosz uralom alá, majd 1552-ben RettenetesIván elfoglalta Kazánt, megnyitotta a keleti út zsilipjeits a Volga-könyök népei egycsapásra Moszkva szabad zsák-mányává váltak.

Az orosz uralom korszaka mozgalmasabb, viszontag-ságosabb volt, mint ahogy az erőviszonyok mérlegelésealapján várhatnók. A finnugor földek elkobzása, a lakos-ság gazdasági kiszipolyozása és az erőszakos térítések foly-tonos izgalomban tartották a népet, úgyhogy napirendenvoltak a torzsalkodások, véres huzavonák. A központiorosz hatalom válságosabb óráiban a Volga vidékén men-ten kirobbantak a lázadások, amelyekben a mordvinok^cseremiszek és votjákok mellett a tatárok és a baskírokis részt vettek. Többször jelentős győzelmeket arattak,komoly eredményeket értek el, de a pillanatnyi sikerértsúlyosan meglakoltak: «ütöttük-vágtuk őket, mint adisznókat, s holt tetemeik két versztnyire fetrengenek» -jelenti a mordvin területre kiküldött egyik büntető külö-nítmény parancsnoka a cárnak. A megtorlásoktól valójogos félelem és az orosz közigazgatás embertelen garáz-dálkodása egész népvándorlást idézett elő. Tömegesenhagyták el házaikat, jószágaikat, földjeiket, szegénylegé-nyek lettek és seregekbe verődve, rabolva csatangoltakegyik helyről a másikra, s vagy délen, a szaratovi kormány-zóság vad steppéin telepedtek le, vagy a Volgától messzekeletre kerestek menedéket. A XVIII. századi orosz ok-levelekben közhelyként kísért az «elhagyott mordvin földek»,

51

a, «kiürült cseremisz falvak», a «fölperzselt votják tanyák»kifejezés, s nyomban következik az ügy kurta elintézése:«orosz földművesek telepíttettek rájuk» vagy «X kolostor-nak adományoztatott». Ezek a szomorú események vég-zetesebbek voltak minden tatárjárásnál és tömegmészár-lásnál. Az aránylag nagyszámú és a műveltségnek neméppen alacsony fokán álló, kitűnő képességű, keményvolgai finnugorok teljesen szétforgácsolódtak, idegen népekközé szóródtak, ezzel pedig elveszítették népi összeforrá-suknak, föltámadásuknak szinte minden jogos reményét.

Tartozunk az igazságnak azzal a tárgyilagos megálla-pítással, hogy az orosz földön élő nyelvrokonaink 1920óta bizonyos fokú önkormányzatot élveznek. Ha hinnimerünk az újabb híradásoknak és statisztikai kimutatá-soknak, fölszabadultak a szunnyadó népi erők s helyen-ként megindult a fiatalosan lázas munka, hogy évszázadokkényszerű mulasztásait iparkodjék jóvátenni. Nem tud-juk hitelesen ellenőrizni, mit végeztek eddig a népi föl-támadás apostolai, de arról meg lehetünk győződve, ha akörülmények kedveznének nekik, ha szabadon kibonta-kozhatnék az évezredes elnyomás alatt is megőrződöttfinnugor egyéniség, a népek világa új színnel, pihent erővelgazdagodnék.

Vázlatos történeti áttekintésünkben utolsónak hagy-tuk a finnugor-orosz küzdelmek legbonyolultabb, de egy-úttal legtanulságosabb részét, a finnségi szakaszt. Félre-értések elkerülése végett célszerű lesz megemlítenünk,hogy a finnség névvel finnországi rokonainkat, vagyis aszuomi-finneket, a karjalaiakat, a vepszéket, a vótokat,az észteket és a líveket szoktuk összefoglalóan jelölni,akiket szoros érzelmi, művelődési, nyelvi szálak fűznekössze.

A finnségi ősnép a volgai rokonoktól Moszkva vidékénelszakadva északnyugati irányba vándorolt. Együttélésé-

52

nek utolsó állomása a Finn-öböltől délre elterülő ú. n.finnségi őshaza volt. Mezőgazdasággal meg kereskedelem-mel foglalkozott s műveltség, életrevalóság, katonai szer-vezettség tekintetében a Baltikum bármelyik népével föl ve-hette a versenyt. A Kr. u. első századokban legyezőszerűenszétszóródtak: egyes részeik nyugatra, délre terjeszkedvea Finn-öböl és a Keleti-tenger partvidékére tömörültek(az észtek, lívek ősei), mások a Finn-öblön át szigetről-szigetre hajózva Finnország termékeny délnyugati part-vidékét szállták meg (ezek lettek a szuomi-fmn nép magva),a kelet felé költözködő csoportok pedig Inkerit népesítet-ték be (vótok), illetőleg a Ladoga, Onyega és a Bjeloe-ozero környékét vették birtokukba (karjalaiak, vepszék).A szétvált, de egymással ezentúl is élénk kapcsolatot fenn-tartó, egymással folyvást keveredő finnségi törzsek azaddig voltaképpen lakatlan óriási térségek betelepítésé-vel, valamint a távoli Magna Bulgáriába, sőt onnét továbbkeletre vezető északi kereskedelmi útvonalrendszer ki-építésével igen rövid idő alatt virágzó jólétre és nagypolitikai jelentőségre tettek szert. Uralmuk alá tartozotta Finn-öböl teljes környéke, Finnország földje, a Ladogaés az Onyega tájéka, sőt a Fehér-tengernek a Dvina tor-kolatáig terjedő partszakaszát, a legendás hírű Beormát,Bjarmalandot is gyarmatosították. Ε nagyszabású beren-dezkedés legbiztatóbb pillanatában azonban végzetescsapás érte a finnséget: szinte egyszerre tűnt föl a látó-határon két hatalmas ellenség. Nyugat felől a svéd vikin-gek, délről az oroszok törtek rá a finnség birtokaira s ezzelnemcsak a kibontakozó rend megszilárdulását hiúsítottákmeg, hanem végeláthatatlan véres vetélkedéseik alatt jóvá-tehetetlenül legázolták a finn kéz és ész minden vetését.Rokonaink körülbelül két évszázadon át szívósan áll-ták a kétoldali rohamot, sőt a vikingek harcmodorát el-sajátítva keményen vissza-vissza is vágtak. Ám semmi

53

hősiesség nem használhatott az egyenlőtlen erők e küz-delmében: a gyéren lakott távolabbi finnségi tartomá-nyok egymásután letöredeztek, a szüntelen harcokbanmegfogyatkozott törzsek fokozatosan elszigetelődtek egy-mástól, úgyhogy végül is a finnség nyugati része a svéd,keleti része az orosz nagyhatalmi törekvések prédája lett.Betetőzte aztán a romlást a politikailag ketté-, majd mégtöbb felé szaggatott finnségi részek lelki szálainak, mű-velődési egységének széttépése: a nyugatiakat a svédekrómai katolikus hitre térítették s ezzel a nyugati művelt-ség tagjaivá avatták, a keletieket pedig Jaroszláv nov-gorodi fejedelem a görögkeleti egyház táborába terelte saz orosz műveltséghez láncolta.

Vázlatunk keretei nem engedik meg, hogy lépésről-lépésre nyomon követhessük a svéd és az orosz óriás közöttészak uralmáért rendesen finnségi földön, mindenkor finn-ségi részvétellel lefolyt sokszázados harc hullámzását sígy elemezzük, szemléltessük az oroszoknak a finnségisors alakulására gyakorolt hatását. Be kell érnünk azérintkezések általános természetének, döntő jelentőségűeredményeinek és tanulságainak számba ételével.

A finnség keleti része a Novgorod körüli orosz meg-szervezkedés és északi irányba való előretörés után hama-rosan elveszítette függetlenségét: a Ladoga, Onyega ésa Bjeloe-ozero környékén élő vepszék, valamint a Karjalaföldjét és a Fehér-tenger óriási kiterjedésű partvidékét be-népesítő karjalaiak kénytelenek voltak gyarmati terüle-teikről lemondani, a kereskedelmi utakat átengedni s meg-fogyatkozva az aunuszi és az archangelszki kormányzó-ság nehezen megközelíthető mocsaras erdőségeinek rej-tekébe visszahúzódni. Ezáltal legalább legféltettebb kin-cseiket: nyelvüket, népiségüket és a közös kalevalai múltpáratlan szépségű költészeti emlékeit sikerült megmenteni.Az Orosz- és Svédország között 1323-ban létrejött pähki-

54

näsaari (németül, oroszul Schlüsselburg) béke hivatalosanis szentesítette a keleti finnségnek orosz fönnhatóság alákerülését, s Karjala orosz határőrvidékké vált. NagyPéter korában Karjala lett a minden áron nyugatra, aKeleti-tengerre vágyódó és e végből a svéd hatalom meg-döntésére készülő szervezkedés színtere, műhelye. NagyPéter helytartói részint elűzték, részint' a halásztanyákhelyére épített ágyú- és hajógyárakba terelték a megbíz-hatatlan finnségi lakosságot, s ilyenformán jórészt finnkéz ácsolta össze azt a hajóhadat, amely nemsokára aFinn-öböl ura lett, öntötte azokat az ágyúkat, amelyeka földjüket védelmező finn seregeket megtizedelték. A kar-jalaiak és a vepszék maradéka fogcsikorgató finn szívós-sággal állta az ütéseket s csak olyankor szokott lángralobbanni a keserűsége, az oroszoktól való elszakadás, a finntestvérekkel való egyesülés vágya, amikor elnyomói idegeskapkodását látta. Ez történt 1917-ben és ennek a tanúivagyunk napjainkban.

A Finn-öböltől délre lakó fmnségi népek, tehát a vótokés az észtek történetén szintén vörös fonálként vonul végigaz orosz veszedelem. Földjük tengerparti fekvése és gaz-daságpolitikai meg hadászati kulcshelyzete miatt Észak-Európa minden hatalmassága szemet vetett reájuk. Arány -lagosan emberséges volta ellenére is nehéz volt a hosszabb-rövidebb ideig tartó svéd, dán és lengyel uralom, a nép-nek el kellett tűrnie a német lovagrend és a balti bárókrabszolgatartó rendszerét, de a legtöbb szenvedést és meg-próbáltatást a keletről fenekedő ellenség okozta. A svédbirodalom összeomlása után 1721-ben Inkeri (Ingerman-land) és Észtország is Oroszország ölébe hullott. A kímé-letlen elnyomás keserves két évszázada következett ezutánés igazán csoda, hogy szerencsétlen sorsú rokonaink nemroskadtak össze a teher alatt, sőt a céltudatos eloroszosításösszeforrasztotta és megacélozta a lelkeket. Tettre kész

55

elszántsággal várta az észt nép a szabadulás pillanatát és1918-ban lerázva a gyűlölt igát, egyszeriben bebizonyította,hogy nemcsak a szenvedések elviselésére, hanem önállónemzeti életre, alkotó munkára és az emberi művelődésegyetemes értékeinek gyarapítására is van ereje, törté-nelmi hivatottsága.

Suomi-finn testvéreink a keleti részek elszakítása után1249-1809-ig, tehát majdnem hat évszázadon át a svédbirodalom alattvalói voltak. Tévedés volna azonban azthinnünk, hogy ez a hosszú idő a biztonság, a háborítatlannyugalom, a zavartalan fejlődés korszaka volt: az orosz-ság ideig-óráig másfelé iparkodott ugyan hatalmi éhségétcsillapítani, de sohasem mondott le a Finn-öböl mellékiterületek megszerzésének őseredeti tervéről. A IX-XIII.században a Dnyeper-vonalon délfelé próbált szerencsét -ez alkalommal a bizánci szellem kitörülhetetlen hatásátszívta magába -, majd a Volga irányában tört messzeelőre, belekapcsolódva ezáltal a keleti világ sajátságosvérkeringésébe. Kiev dicsősége azonban csalóka lidérc-fénynek, Moszkva ázsiaias hatalma pedig számkivetésnekbizonyult: amint lankadt az ellenállás, konok követ-kezetességgel újra meg újra a nyugati kapu föltárásáratett tehát kísérletet. A XVIII. század elején sikerültNagy Péter szervező, nevelő lángelméjének a kudarcoksorozatát lezárnia, amikor is a világhatalmi szerepben ki-merült, belső válságoktól legyöngített Svédország 1721-benkénytelen volt átengedni Észtországot, Lív- és Ingerman-landot, úgyszintén Finnország délkeleti részét Käkisalmitartományával és Viipurival együtt. Megnyílt ezzel végrea Nyugat-Európához vezető út és fölépült a Néva torko-latánál a vésztjóslóan hivalkodó új főváros, hirdetve azévszázados orosz vágyak beteljesülését, az orosz település-történet egy újabb korszakának beköszöntését. A Szent-pétervár alapítása alkalmából veretett emlékpénz föl-

56

irata leplezetlenül elárulta, hogy Oroszország nem elég-szik meg a város közvetlen környékének birtokbavételé-vel, hanem Finnország meghódítására is eltökélt ο magát.Az ezentúl egymást érő pusztító háborúk során Moszkvahordái ellepték Finnországot, fölégetve városokat, falva-kat, magukkal hurcolva a dolgozó férfinépet, fölkoncolvaaz asszonyokat, gyermekeket, úgyhogy Finnország lakos-sága 100,000 főre olvadt le.

Természetes, hogy finnségi politikájában Svédországotéppúgy a saját stratégiai, gazdasági, hatalmi érdekei irá-nyították, mint Oroszországot. A két ország hódító mód-szerében, uralmi eszközeiben és eredményeiben azonbanalapvető különbséget látunk. A svédek nem minden alapnélkül hivatkoztak arra, hogy Finnországot a nyugatiműveltségnek s nem utolsó sorban magának Finnország-nak hathatós védelme céljából tartják uralmuk alatt, sSuomi lakói nekik köszönhetik a kereszténységet, gazda-sági, társadalmi és állami életük korszerű, kibontakozását,általában fölemelkedésüket az európai polgáriasodás nap-sütötte magaslataira. Ezzel szemben az oroszok jóhisze-műen sohasem állíthatták, hogy a finneket önvédelembőlkell leigázniok, vagy műveltségterjesztő hevületből kellmeggyötörniök. Egy kiváló orosz történetíró, Kljucsevszkijtalpraesett meghatározása szerint «Oroszország történeteaz orosz nép településének története». Az erőviszonyokteljes eltolódása következtében 1809-ben Finnország oroszuralom alá került, s már-már úgy látszott, újabb győzel-met arat Kljucsevszkij burkoltan mély értelmű történet-bölcseleti szállóigéje. A finn fronton azonban csődötmondott a nemzeti hivatássá magasztosított orosz tele-pítéspolitika: hiábavalónak bizonyult az 1809-től 1917-igtartó orosz uralom gazdasági kizsákmányolása, a szellemifojtogatás, a kémrendszer, a Szibériába száműzés, a topor-zékoló oroszosítás minden rémtette. A finn nép a történelem

OROSZORSZÁG MAI NÉPESSÉGI VISZONYAI

57

véres megpróbáltatása idején is hű maradt magasabb-rendű nemzeti meg emberi eszményeihez és a legelső' ked-vező alkalommal, 1917-ben kivívta szabadságát. A szen-vedések tüzében megtisztultan dolgozik, ha lehet, és harcol,ha kell, hogy megvédje testét-lelkét, hogy becsületbelikötelességót teljesítve magához ölelhesse elszakított test-véreit és a szabad népek társadalmában biztosítsa magá-nak azt a helyet, amelyre szellemi teljesítményei és jellem-beli erényei címén kétségbevonhatatlan joga van.

Zsirai Miklós,

A kérdés teljes irodalmát 1. a szerző Finnugor rokonságunk(Budapest, 1937.) című műve egyes fejezeteinek végén. Ezúttale jak Weske-nek és Porjodinnak a finnugor-orosz kölcsönhatásokattárgyaló műveire, Szmirnovnak a Volga-vidéki finnugor népek-ről írt néptudományi, történeti monográfiáira, Czekanowski-nik embertani kutatásaira, valamint Vasmemernek Beiträge zurhistorischen Völkerkunde Osteuropas ci mon összefoglalt tanulmánysorozatára utalunk.

A NYUGATI SZLÁV NÉPHATÁR TÖRTÉNETE.

Kr. u. az V. században a germán törzsek vándorlá-saik során elhagyták a mai Kelet-Németországot s helyü-ket a Pripjet-mocsarak és a Bug mellől előnyomuló szlá-vok foglalták el, akik északon az Elba és az Odera közöttisíkságot szállták meg, délen pedig lassú vándorlássala Duna mentén vonultak nyugat felé.

Megjelenésükkor nem lehet egységes politikai szerve-zetről beszélni. Társadalmi berendezkedésük nemcsakebben az időben, hanem még jóval később is nagyrésztvérségi kapcsolatokon nyugodott. Legmagasabb egységüksem haladta meg a törzsi köteléket, de még ez sem voltmindig és mindenhol állandó. Bizonyos kezdeti társadalmiosztódás azonban az archeológiai kutatások megállapításaiszerint már megindulhatott, a leletek alapján elválaszt-ható a hercegek vagy törzsfők csoportja a köznéptől. Azelőkelőbbek lovon harcolnak és páncéllal védik meg magu-kat, a nagy tömeg inkább dárdát használ és kis kerekpajzsokat, a harcot pedig gyalog vívja meg.

Harcmodoruk lényegesen elütött az akkori germánoké-tól, akik szerették e miatt alattomossággal vádolni őket.Nem ismertek nyílt csataserokban rendezett ütközetet,kis csoportokban harcoltak, mindig kihasználva a terepet.Mesterei voltak a visszavonulásnak és az ellenfél torbe-csalásának. A német törzsek kemény harcokat vívtakvelük, sokszor kellett rablóhadjáratokhoz hasonló betöré-seiket elhárítaniuk. Amikor pl. 631-ben az első cseh poli-

59

tikai egység megteremtője, a frank származású Számó ellenhárom germán sereg indult, a nyugati német hadak Vo-gastisburgnál három napos kemény küzdelemben olyanvéres vereséget szenvedtek, hogy a másik két sereg had-műveleteit, amelyek pedig eddig sikerrel folytak, bekellett szüntetni.

Gazdaságuk átmeneti fokon állott a gyűjtögetés, állat-tenyésztés és földmívelés között, nagy tömegeik ragasz-kodtak az erdők gyűjtögető kihasználásához: a prémtöbb törzsnél a pénz szerepét töltötte be. Ismerték mára földmívelést is, de csak kezdeti fokon: földjeik szét-szórtan feküdtek, minden rendszer nélkül; eke helyettkapát használtak és sarlóval arattak.

Településük társadalmi és gazdasági életük primitívrendje szerint alakult. Falvak helyett csak kisebb tanyák-ban szálltak meg, a családok gazdálkodása szerint. Tele-peik az erdő szélén vagy a mocsarak mellett feküdtek, soha-sem hatoltak mélyen az erdőkbe, noha az irtás útján valótérnyerést ismerték. A tanyák és kisebb falvak közt elszór-tan várak feküdtek; ezeket a szlávok elődeiktől vettékát s a védelem és közigazgatás központjának használták.

A cseh származású tudósok alapvető munkássága ótaa szlavokat nyelvi sajátságaik szerint négy nagy csoportbaszokás osztani: északi, nyugati, keleti és déli szlávokra.Az északi szlávok megjelenésük időpontjában az elba-menti szlávokra, vagy cseh elnevezés szerint polabokraés lechekre vagy lengyelekre oszlanak. A polabok az Elbaés Odera közti területet szállották meg, a Cseh-Érchegy-ségtől a Keleti-tengerig. Északi csoportjukat az abotritokképezték a mai nyugati Mecklenburgban, tőlük délre talál-juk a vilceket, a legdélibb csoport a szorbok voltak. A pola-boktól keletre a lengyelek Ősei éltek: a lechek az Oderaés a Visztula között. A nyugati szlávok: a csehek és mor-vák ősei, a markomannok elvonulása után a cseh meden-

60

cet és a Morva völgyét árasztották el, egyes ágaik pedighazánk északnyugati részein telepedtek meg. A délszlávoklegnyugatibb csoportja: az alpesi szlávok vagy karantá-nok az avarok fennhatósága alatt jutottak el a Duna ésaz Adriai-tenger közötti területre.

Az első megszállás ütemének lassúbbodásával azutána Kr. u. VII. században kialakult az első szláv néphatár,amely egyes területektől eltekintve, mindenütt germánnépelemekkel érintkezett. A déli szlávok ebben az időszak-ban elérték az Istriai-félsziget nyugati partjait, teljesenmegtöltötték a Dráva és a Mura, illetőleg mellékfolyóinakvölgyét, sőt átlépve a Mura és az Enns vízválasztójátés a Tauern-hegységet, Linzig terjeszkedtek. Itt csatlakoz-tak aztán a nyugati szlávok népei a déliekhez: a Cseh-erdőelőterében a Naab-folyóig haladva jutottak el a nyugatiszlávok a türingiai hegységekig. Itt az északi szlávok leg-délibb csoportjának, a szerboknak települési területe kap-csolódott a nyugati szlávokéhoz, s a határokat-a vidékföldrajzi adottságainak megfelelően – a folyók völgyei-ben találjuk. Előbb az Unstrut és a Saale, majd pedig azElba vonalát követte ez a határ és a Lüneburgi pusztaságonát jutott el Bréma és Hamburg között az Északi-tengerpartjáig.

Később a szorbok a frank birodalom gyengesége s agermán törzsek belharcai folytán újabb előnyomulásokattehettek, a Kr. u. VIII. század végére erőteljesen kiter-jesztve a nyugati néphatárt. Túljutottak a mai Bajorországés Hessen határain, megszállták Bamberg környékét, ól-csoportjaik elérték a Göttinga melletti Eichsfeldet, egyestöredékeik pedig egészen Würzburg vidékéig és a Weserignyomultak előre.

A szláv törzsek magasabbrendű politikai szervezésétazok az idegen – germán, avar stb. – népelemek indí-tották el, amelyeket óriási településterületükön szétszór-

61

tan találtak s lassan magukba olvasztottak. Az első poli-tikai szervezkedéssel együtt járt a szlávoknak egymás-közötti meghasonlása is. Már a földrajzi elhelyezkedésbőlkövetkezett, hogy a legnyugatibb csoportok, a szorbck,abotritok és csehek németellenesek voltak, a tőlük keletrefekvők pedig mindaddig, amíg a németség közvetlen közel-ről nem fenyegette őket, németbarátok. így alakult kia IX. század eleji helyzet, amelyben az abotritok a szá-szokkal állottak szemben, az abotritokat viszont keletrőla még harciasabb vilcek támadták. Ugyanilyen politikaiellentét mutatkozott később az elbamenti szlávok és len-gyelek, illetőleg csehek között is. Az elhelyezkedésből folyóellentétek hatásai akkor kezdtek erősebben megmutat-kozni, amikor Nagy Károly uralkodása alatt a frankbirodalom megerősödött. A belső rend megszilárdításánál,illetőleg a szászok ellen viselt háborúban, a császár nemmondhatott le az abotritok természetes szövetségéről.Ugyanígy használta fel a cseheket és a morvákat az ava-rokkal szemben. A szász és avar háborúknak az lett akövetkezménye, hogy a birodalom keleti határát fenyegetőkét erős hatalom eltűnt. így keleten, ahol eddig csak aharcok területe jelentette a birodalom végét, a császárszilárd határvonalat jelölhetett ki és bevezethette a frankhatárvédelmi rendszert. A kijelölt határvonal északon nagy-jából a Saale és Elba vonalán futott, délen azonban messzeelőrehatolt a régi Pannónia földjére. A limes saxonicusvagy avaricus elnevezéssel jelölt határvonalnak nemcsakvédelem volt a feladata, hanem a szlávok fékentartásais, egyrészt határerődítések, másrészt fegyverkiviteli tilal-mak segítségével. A szlávokkal való kereskedelemre kilencvárost jelöltek ki, köztük Magdeburgot és Lorchot. A határnyugalmának fenntartására a császár még azt is szükséges-nek tartotta, hogy a legközelebbi szláv törzseket a biro-dalom hűbéreseivé tegye. Így kerültek egymásután hűbéres

62

függésbe északon az abotritok, majd a szorbok és a csehek,délen pedig a karantánok. A császár végső célja nem ezek-nek a törzseknek a meghódítása, illetőleg a birodalombavaló bekapcsolása volt; hogy mennyire nem, azt leg-jobban mutatja, hogy a kereszténység terjesztésére semtörténtek komolyabb kísérletek. A szláv fejedelmek hű-béressége csak a határvédelem tökéletesítését célozta,előteréül szolgált a birodalom keleti határainak.

Ezzel a lépéssel azonban a szláv háborúk sárkány fogátvetette el a császár. Már első utóda alatt a meghódolt szlá-vok arra törekedtek, hogy visszaszerezzék régi szabadsá-gukat. Törekvésüket ideig-óráig sikerek is kísérték, de azállandó határvillongások végül is azt eredményezték,hogy az uralkodók a szlávokat teljesen leigázták és a biro-dalom határát keletebbre vitték. Ebben az időben a hábo-rúktól és belső bajoktól megviselt birodalom még nem gon-dolhatott nagyobb telepítésekre, így a szláv néptalajtebből a szempontból nem fenyegette veszély. Veszteségüknem a germanizációnak, hanem az állandó háborúnakvolt köszönhető, amelyben mindkét fél teljes meggyőző-déssel irtotta egymást. Hatalmas tömegek pusztultak el,így 806-ban a szorbok ellen viselt hadjáratnak kifejezettenbüntető-expedíció jellege volt; a benyomuló német seregmindent tönkretett, ami útjába került. 849-ben a cseheklázongtak, sőt megverték az ellenük küldött német hada-kat is. Végre is maga a német király indult ellenük és851-ben sikerült véres háborúval leverni őket.

A küzdelem változó szerencsével folyt. A X. századelején, amikor a birodalmat a magyar kalandozások gyen-gítették, megint a szlávok voltak előnyben; délen felkellett adni az Ostmarkot, és a határ is az Ennsig szorultvissza. Csak amikor Ottó császár a riadei csatát követőkilencévi békét ügyesen kihasználta, fordult ismét akocka: a békeévek megfeszített munkája nemcsak a

63

magyarok kalandozásainak vetett véget, hanem ugyan-abban az évben, 955-ben a szlávok is véres vereséget szen-vedtek. A vereség természetes folyományaképpen a biro-dalom területét kiterjesztették az Oderáig és a határ védel-mére egy a Nagy Károlyéhoz hasonló, de annál tökélete-sebb szervezetet hoztak létre. Új határgrófságok keletkez-tek a birodalom keleti határain: északon a Merseburg,Zeitz és Meissen körüli markok, délen pedig, ahol a fejlő-dés menete lassúbb volt, a feltámasztott Ostmark óvatosannyomult előre a Fischáig, Karantánia és az akkoribanlényegesen nagyobb Friaul az Adriai-tengerig vitték előrea birodalom politikai határait. Ezzel délen a bajoroknakismét sikerült megszakítani a déli szlávok egyesüléséta csehekkel és morvákkal.

Ezek a harcok a szlávok nagy tömegeinek pusztulásá-val jártak. A németség a szlávokat pusztulásra ítélt ellen-ségként kezelte. Ezt egyetlen példa is világosan igazolja.Henrik császár azokat, kiknek különböző súlyosabb bűn-tettek miatt otthon nem volt maradásuk, Merseburg egyikkülvárosában telepítette le. Egyetlen kötelezettségük volta szomszédos szorbok ellen· harcolni, őket pusztítani.Amint a krónikás megjegyzi: «A különböző háborúkbanegyáltalán nem volt szó kereszténységről, hanem egyedülcsak pénzről». Pedig ebben az időben a császárság mára térítést is igénybe vette az új területek megszervezésé-nél. Az investitura elterjedése lehetővé tette, hogy az újon-nan birtokba vett területeken az egyházi szervezetet isa hódító világi főhatóság hczza létre. így szerveződteka határ előbbrevitelével és az új határgrófságe k kialakításá-val kapcsolatban új püspökségek is: Magdeburg és Merse-burg 968-ban, Meissen 990 kőiül. Az egyes egyházi intéz-mények sokat szenvedtek és sekszer teljesen elpusztultaka kiújuló szláv harcokban, de különösen a XII. században,a cisztercita rend működéi e kapcsán, megint csak fellendül-

64

tek. A XII. századi német püspökségek azután nemcsakkereszténységet és nyugati kultúrát hoztak magukkal,hanem erős ösztönző hatással voltak a germanizációia is.A Dráva völgyében például, ahol maga a Dráva lett a határaz aquilejai patriarcha és a salzburgi érsek egyházmegyékközött, a szlovének csak az aquilejai oldalon tartották megnépiségüket. Az új püspökségek eleinte nem kaptak na-gyobb birtokokat, hanem a térítő püspökségek mintájáraszinte teljesen a szlávok tizedeire voltak uialva. Ez pedignagy terhet jelentett, holott már a világi adók is súlyosakvoltak. Amikor Gerold püspök 1156-ban az abotritok feje-delmét, Pribiszlávot rá akarta venni a megkeresztelke-désre, a fejedelem panaszkodott a püspöknek: annyiraelnyomják őket, hogy jobb lenne meghalniok, mint élni;csak ebben az évben ezer márka adót fizettek a herceg-nek és több százat az orgrófnak; hogyan gondolhatnánakhát megkeresztelkedésre és templomépítésre, amikor leg-szívesebben elmenekülnének innen. Szívesen lennénekkeresztényekké, ha olyan jogokat kaphatnának, mint aszászok. Elmenni semerre sem mehetnek, kelet felé semjobb a helyzet.

A legnyugatabbra fekvő északi szláv törzsek tragédiájabontakozik ki ezekben a szavakban. Németek és sajátfajtestvéreik nyomába alatt sehogyan sem tudták tartanimagukat. Ezek a harcok abban az időben érték őket, ami-kor nagyrészt nyugati hatásra társadalmi és állami léi ükfejlődésnek indult. A kezdeti szláv államalakulásoknaka társadalomban nem volt gyökere; egy-egy idegen hódítóvagy hatalmasabb hazai fejedelem személye tartotta fenna birodalmat, amely az uralkodóval együtt szállt sírba,így látjuk hirtelen feltűnni a frank származású Számóállamát és Szvatopluk Nagymoráviáját. Viszont a IX.században a vilceknél öröklődő monarchiáról hallunk.Olyan hatalmi túlsúlyra ugyan egyeten törzs sem tudott

65

szert tenni, hogy az összes nyugati szlávokat egyesítseés uralmát felettük hosszabb időre biztosítsa, mégis kelet-kezett két nagyobb nyugati szláv állam, Lengyel- és Cseh-ország. Maradtak azonban szláv törzsek, amelyek a német,lengyel és cseh hatalom között őrlődtek. A harcok mégrégibb keletűek voltak a lengyelek és szomszédos szlávok,a pomeránok, vilcek és szorbok között. A német archaeo-lógia kutatásai megállapították, hogy ezek a népek azOdera és a Warthe mellett nagy erősségeket emeltek sajátlétük védelmére a lengyelek ellen. Amikor azután a lengyelállam kezdetei kibontakoztak a X. század végén, a harcaz egyes szláv törzsek között hihetetlen méreteket öltöttés hatalmas pusztulással járt. Nem lett könnyebb a sor-suk akkor sem, amikor a két fiatal szláv állam: a csehés a lengyel szembekerültek egymással, mert a Sziléziabirtokáért folytatott küzdelem megint csak az ő földjei-ket pusztította s ha ideig-óráig engedett is a nyugati vagya keleti nyomás, alapjában véve a legnyugatibb szláv tör-zsek pusztulásra voltak ítélve. Egyszerre kellett harcolnioka ciánok, németek és saját fajtájuk ellen, mindezt abbanaz időben, amikor a szláv néptalaj szempontjából mégsokkal nagyobb veszedelem kezdett kibontakozni. A keletiszász egyházi és világi nagyok 1108 körül kiáltványt intéz-tek a nyugati német lakossághoz és felszólították őketaz elfoglalt területek benépesítésére. Ebben a kiáltvány-ban sajátosan keveredett a keresztény misszió és a németnagyhatalmi politika: «Jöjjetek hát – szól a kiáltvány –szászok é: frankok, lotaringiaiak és flandriaiak, itt elérheti-tek lelketek üdvösségét, és ha úgy akarjátok, megszerez-hetitek magatoknak a legjobb földeket is.» A keleti németkolonizáció legérdekesebb okmánya adja a nyitányátannak a kornak, amelyben a most már keresztény szlávokbékésebb körülmények között olvadnak bele a németségbeés lassan veszítenek emberben és területben egyaránt.

66

A meghódított terület régi frank jog szerint a királybirtokába került, lakói pedig többé nem voltak szabadok,hanem szolgaságba süllyedtek. A törzsek önként való hódo-lása esetén azonban a meghódoló szláv fejedelem nyertehűbérbe egész törzsének birtokát s így fennmaradhatotta régi szláv társadalmi berendezkedés is. A régi várkerü-letek nem-nemes lakossága felismerhetően három osztályraoszlott, amelynek élén a zsupánok állnak. A zsupán töltibe a falubíró tisztét, de nem egy, hanem több faluban.A meisseni kerületben pl. 210 falunak csak 15 zsupánjavolt. Ezek bizonyos közigazgatási funkciók mellett bíróijogkört is gyakoroltak, az úriszéknek vagy a tartományigyűlésnek a szláv jobbágyok feletti ítéleteit ők hozták,saját jogszokásaik szerint. A zsupánok mellett kiemelke-dik a harcosok, vitázok rétege, akik annyiban különböz-tek a legalacsonyabb rétegektől, hogy személyükre szaba-dok voltak és lovon teljesítettek a zsupánok mellett szol-gálatot. A két személyileg szabad, felfelé törekvő' rétegmellett a szlávság legnagyobb tömegét a sár: «szmrd»megvető' kifejezéssel illetett szolgák képezték, akik épp-úgy eladhatók, elcserélhetők és elörökíthetők voltak, minta római rabszolgák. Földmíveléssel vagy iparral foglal-koztak, későbbi időkben kertészettel; innen latin nevök:«hortulani». Közülük sokan felszabadultak ugyan, nagytömegeik azonban röghözkötött, örökös jobbágyok ma-radtak.

Természetesen az eredeti szláv társadalmi rend nemmaradhatott meg mindenütt. Míg Meissenben a zsupán-ság még a XVI. században is megvolt, addig Karint iában828-ban a szlávok fellázadtak, a király pedig okulva ezen,elűzte a szláv törzsfőket és helyettük a német hivatalnok-rendszert vezette be.

Az elfoglalt területeken nagy birtokadományok tör-téntek, egykorú krónikás szavával: a király kiosztotta

67

a földet a lovagok és harcosok között. Az adományos –egyházi és világi egyaránt – anyagi erejének növelésérehamarosan német telepeseket hozott a régi szláv falvakba,vagy erdőirtás útján nyitott teret új falvak számára. Azelső telepítés bizonyára igen kisméretű volt és sok helyenegyáltalán nem érintette a szláv néptalajt, lényeges voltazonban, hogy az új telepesek vékony, egyre terjeszkedőékeket vertek a szláv telepek közé és ezen keresztül állandóutánpótlást biztosítottak a keleti német kolonizációrészére.

A német település másik alapját a kereskedő-városokképezték. A XII. században Németország kapcsolataikelet felé egyre jobban kiépülnek. Német kereskedők jelen-nek meg a mai Ukrajna legnagyobb városaiban: Kiev-ben, Luckban és északon Novgorodban. A keletre vezetőutak mellett mindenütt kisebb kereskedő-telepek alakul-tak s a XIII. században behálózták egész Kelet-Európát.Ilyen volt a Dnyeper felé vezető úton Krakkó, északona tenger mellett Lübeck. Köztük és az anyaország Időzöttszámos kisebb-nagyobb német kereskedővárost találunk,amelyekben a kelet-nyugati utak forgalma lüktet: Lem-berg, Wladimir, Brest-Litowsk; északon a haladás mégnagyobb léptekkel jár: Danzig és Riga már a XIII. századelején német kereskedelmi centrumok.

Már ezek a városalapítások is mutatják, hogy a későbbinémet település hol fog mélyebben benyomulni a szlávokközé. Délen az Odera felső folyása mellett Krakkó irányá-ban, a középen a Warthe folyó mellett, míg északon vékonycsík alakjában húzódik a tenger partján Kelet-Poroszországfelé, ahol már kialakulóban van a katonaállam, a németlovagrend országa.

A határmenti települést és a városalapítást mindenüttköveti a falvak kialakulása és ezzel párhuzamosan a néme-tesedés is. Ennek egyik példáját találhatjuk meg a sziléziai

68

Oppa folyó völgyének középkori történetében, ahol azeredeti szláv lakosság még a középkor folyamán háttérbeszorult.

Az Oppa völgyét dél felől a magas Altvater-hegységés a Gesenke dombjai határolják, északon Eatibor felőlszintén dombok választják el az Odera völgyétől. Ősálla-potában a vidék legnagyobb részét erdő borította, lakóipedig kizárólag szlávok voltak. Ez a szláv megszállás nemvolt sűrű, csak az átfutó cseh-lengyel főútvonal mellettmutatott tömörebb jelleget. Amikor Sziléziának ez a részea csehek uralma alá került, a cseh királyok a vidék leg-nagyobb részét eladományozták. Ezeken az eladományo-zott birtokokon keletkeztek a későbbi német településnektámaszpontjai: a német városok. Elsőként a XII. századvégén jelenik meg Troppau, a lengyel-cseh útvonalnakaz Oppa-folyón való átkelőhelyén. Mielőtt még a nagyobb-arányú német paraszttelepülés megindulhatott volna,újabb városok keletkeztek: Leobschütz és Jägerndorf,azonban mindkettőben helyet kapott a földművelő elemis, szemben Troppauval, amely teljesen kereskedelmi jel-legű. Kialakult még két bányaváros is: Freudental ésaz onnan telepített Zuckmantel. A városok voltak alapjaia XIII. században meginduló német telepítési munkának,amely lassan szállta meg a földmívelésre alkalmas vidéket,behatolt a régi szláv telepek közé és azokat szétrepesztve,egymástól elvágva, lassan felszívta. Az intenzívebb tele-pítést a Leobschützben birtokos Johann it a-rend kezdtemeg soltészai útján. Amikor az első német hullám birto-kába vette a szlávoktól szabadon hagyott területeket,fejlett kultúrájával magasabb technikájával az erdőkrevetette magát, és ezekben irtásokat és új telepeket léte-sített, ezzel is fokozva saját népi erejét és a megmaradtszláv, telepek elszigeteltségét. Így alakult ki azután azeredetileg teljesen szláv vidéknek középkor-végi képe,

69

amelyben már csak kevés szláv elemet találunk. Az semegységes; átszőtték és körülvették a német telepek.

A német településeket nem a véletlen szeszélyes játékahozta létre, hanem a király, vagy más földesúr akarata,annak céltudatos gazdasági politikája. Nem okozott lénye-gesebb akadályokat ebből a szempontból az sem, hogymaga a földesúr esetleg nem volt német nemzetiségű.Amint Magyarországon sem német, hanem vér szerint ismagyar királyok segítették elő a német városok keletke-zését, éppúgy a Piastok vagy Premyslidák is előmozdí-tották a német települést.

A keleti német kolonizáció a soltészség intézményéneklétrehozásával megkönnyítette és meggyorsította a falvaktelepülésének útját, másrészt azonban biztosítékokat nyertarra is, hogy a letelepült németség megtarthassa eredetinemzetiségét. A falvak gyors kialakulásának ez a módjamár a XIII. században is általánosan ismert, elfogadottés használt volt, mindenütt, ahol német telepek jötteklétre. A fejlődés útját ezirányban a következőkben fog-lalhatjuk össze. A földesúr bizonyos nagyságú területetadott át a soltésznek, vagy latinosan lokátornak, aki különszerződésben kötelezte magát a kijelölt föld benépesíté-sére. A földesúr az új telepnek néhány évi adómentességetbiztosított, a soltész és utódai részére pedig a falubíróöröklődő tisztét, néhány szabad telket és esetleg kisebbkedvezményeket. Az újonnan létrejött német falu lakosságaazonban lényegesen különbözött a régi szláv telepekétől,mert a németek személyükre nézve teljesen szabadok vol-tak, míg a szlávok legnagyobb része örökös jobbágy ma-radt. Igaz ugyan, hogy ez a különbség nem mindenüttmaradt meg ilyen élesen, mert a birodalomhoz került terü-leteken a szláv falvak jelentős hányadát is átalakítottákú. n. «német jogú» falvakká. Ezzel a szlávok személyükreéppoly szabadok lettek, mint a németek, a falu vezetője:

70

a zsupán pedig a soltész jogait és kötelességeit vette át.Ez tagadhatatlanul előnyt jelentett a korábbi állapotok-kal szemben, ugyanakkor azonban meglazítva az eddigikötöttséget, sokszor éppen ezáltal nyitott utat a pusztu-lásnak a zárt szláv falu népében.

A városok és a körülöttük keletkező német jogú fal-vak elterjedésében még egy tényező játszott nagy szere-pet: az erdő. Közép- és Kelet-Európa hatalmas erdőségei-nek fokozatosan helyet kellett adniok a mezőgazdaságraalkalmas területeknek. Az erdőirtást minden nép, így aszláv törzsek is ismerték. Nem jutottak el azonban arelatív túlnépesedésnek arra a fokára, amikor a rendelke-zésre álló föld mennyiségót vagy a termelés minőségótkell feljavítani ahhoz, hogy az egyre növekvő népességmegélhetést találjon. A német nép nyugati része már aXII. században eljutott erre a fokra, és mivel a termelésieszközöket javítani nem tudták, a középnémet erdők irtá-sát pedig már annyira vitték, hogy több helyütt az erdő-állomány kímélését kellett elrendelni, legalkalmasabblehetőségnek tűnt a keleti határok előbbrevitele és azújonnan bekapcsolt területek erdeinek irtása. így vál-nak most az eleinte védelmet nyújtó erdők a szlávokszámára veszedelemmé. Az Oppa-vídék példáján is láttuk,hogy a völgyekben elhelyezkedő szláv telepeket a németirtásfalvak körülveszik. Hasonló folyamat szinte teljesenmegszakította a szláv néptalaj összefüggését a Kárpátokészaki lejtőin, ahol a hatalmas erdőségeket mindenüttnémetek irtották és csak a San, a Dunajec és más folyókvölgyében maradt meg összefüggően a szláv települ étiterület.

A társadalmi és jogi ellentétek védőpajzsán túl a német-ség egyes rétegei még egyéb olyan tilalmakat is hoztak,amelyekkel saját fajtájukat igyekeztek védelmezni. Első-sorban az egyházi rendek voltak azok, amelyek íratlan

71

törvényeikkel lehetetlenné tették a szlávok nagyobbmérvűbevonását. Így például a ciszterciták Lengyelországbanévszázadokig nem vettek fel mást, mint németet. Sok-helyütt a káptalanokban is ez volt a helyzet. A városok-ban, nemcsak a szűkebb birodalmi területen, hanemmagában a vendéglátó-országban sem vettek fel a céhekmás nemzetiségűt, mint németet.

Természetesen ezek az intézkedések a szláv népekrészéről is ellenkezést váltottak ki. A gneseni érsek már1257-ben megtiltja egyházmegyéjében olyan német taní-tók alkalmazását, akik nem tudnak lengyelül. Azonbanilyen intézkedésekkel sem a germanizációt feltartóztatni,sem pedig a keleti német városok és falvak elszlávosodá-sát elkerülni nem lehetett. Azok a német falvak és váro-sok, amelyek a szláv telepek közé ékelődtek, még a közép-kor folyamán lassan elvesztették tiszta német jellegüket.

A birodalom határainak kiterjesztése kelet felé és akereszténység terjesztésével járó hatalmas, véres háborúk,majd a XII. század második felében a német népi terjesz-kedés hatalmas hullámai voltak tehát azok a tényezők,amelyeknek következtében a germánok nyomában meg-jelenő szláv népek nyugati határa a középkor folyamánlassan pusztult és ismételten kelet felé szorult. A politikaitérvesztés eredményeként az Elbáig terjedő hatalmas terü-leten csak két szláv állam tudott kialakulni: a cseh ésa lengyel. A néptalaj szempontjából ez sem sokat jelen-tett; mindkét állam vezető nem-német rétege maga segí-tette elő az eredetileg egybefüggő szláv néptalaj széttörésétés pusztulását. Politikai függetlenségük sem volt tökéletes;a lengyel állam kialakulása után hosszú ideig, Csehországpedig egész történelme folyamán német fennhatóság alattállott. Egymásközti harcaik és expanziós törekvéseik issaját fajtestvéreik pusztulásával jártak.

Ilyen viszonyok között érkezünk a középkor alkonyához

72

amikor a német kolonizáció elapadt, a birodalom pedigmár távolról sem volt elég erős ahhoz, hogy nagyobb-szabású hatalmi terjeszkedést folytasson. A szláv néptalajazonban már csak széttépett töredékekből állott, össze-hasonlítva kora-középkori kiterjedésével. Délen a Drávavölgyének északi oldala szinte teljesen elnémetesedett,a felsőausztriai tartomány hegységeiben pedig már ctaiknéhány helynév őrizte az elveszett szlávság nyomait.A középkor elején a Duna völgyében egyesüléssel fenye-gették Európát a nyugati és déli szlávok, most egész Cseh-országot átszőtték a német telepek. Hatalmas szigeteikmindenütt német néptalajhoz kapcsolódtak. A cseh meden-cét körülvevő szláv népek részint elpusztultak, részintaz erdőirtás és bányászat útján keletkezett német telepeksora vágta el a csehektől és a morváktól. Dél-Galíciában,a Krakkó-Jaroszláv vonal és a Kárpátok között hatal-mas, szinte teljesen egybefüggő német szigetek vágtakéket a lengyelek és tótok közé. Érdekes, hogy a szorbok,akik elsőnek hódoltak meg a németeknek, még a közép-kor végén is nagyrészt zárt egységben éltek az Odera,Bober és Spree között. Ugyanígy maradt meg az Elbamellett Brandenburg és Mecklenburg határán egy kisebbegybefüggő szláv sziget. Pomerániát a német település ékea Netze, illetőleg Visztula oldalán elvágta a lengyelektől,bár itt még hosszabb ideig maradt egybefüggő szláv nép-talaj.

Nem szabad azonban azt hinnünk, hogy a szláv népekrészéről nem volt visszahatás. Nemcsak Galíciában len-gyelesedtek el' a folyóvölgyekben fekvő német városok,hanem sokhelyütt Sziléziában és Csehországban is. A tel-jes mérlegelés pedig még más szempontokra is felhívjafigyelmünket. Bármennyire megvolt a törekvés a közép-kor későbbi folyamán az elzárkózásra, a kölcsönhatásoknem maradtak, nem maradhattak el. Nemcsak a szláv-

A NYUGATI SZLÁVSÁG A VIII. SZÁZADBAN,LEGNAGYOBB KITERJEDÉSE IDEJÉN

73

német fajbeli keveréktípus kialakulása következett be,hanem sokféle kulturális hatás érte mindkét fél népeit.Nemcsak német eredetű szavakat találunk a lengyel éscseh nyelvekben, hanem – amint a legújabb kutatás be-bizonyította – a szláv szavak kölcsönzése sem maradt elpl. a sziléziai német tájszólásban. A két fél közül kétség-telenül a szlávok nyertek többet. Magasabb fokon állómezőgazdasági ismereteket és mindenekelőtt az egésznyugati kereszténység kultúrkincsét a németektől vették.Állami és társadalmi berendezkedésük német szűrön átkerült hozzájuk. Társadalmi téren a német paraszt nagy-fokú szabadságot élvezett a szlávokkal szemben. A folya-mat későbbi alakulása jellemző nemcsak a nómet-szlávnépi viszonyra, hanem a keleti területek fejlődésére álta-lában. Amikor a kisebb territóriumok urai a XII. század-ban rájöttek arra, hogy a fokozódó luxus, illetőleg a pénz-gazdálkodás érdekében előnyös a német jognak a szlávtelepekre való kiterjesztése, százával alakították át a szorb,viic és lengyel falvakat, ezzel is magasabb nívót biztosítvaszámukra. Természetesen nem lett minden szláv falubólrendezett német község, maradtak továbbra is örökös job-bágyok. Éppen ezek a megmaradt falvak okoztak nagy-fokú visszahatást az újkorban, amikor a gazdasági élet-nek újabb fordulata állt tt be. A német keleti urak mostvisszafelé pergették őseik munkáját: örökös jobbággyátették német parasztjaikat is.

Így egyenlítődtek ki azok a hatalmas ellentétek, ame-lyek a középkor elején németek és szlávok közt fennállot-tak. Amikor a nyugati szláv törzsek legnagyobb kiterje-désüket érték el, egy a kereszténységben megerősödőhatalmas birodalom szomszédságában élték primitív éle-tüket. A későbbiek folyamán a keresztény misszió és afrank birodalom keleti törekvései érték őket pusztítóháborúk formájában, és amikor már ők is keresztényekké

74

lettek és nyugati mintára megalakították államaikat,egymást pusztítva, megint csak a németség számára adtakteret. így lett az eredetileg egybefüggő hatalmas szlávtelepülési területből önmagának halvány mása: kis szige-tek és keletre szorult néphatár. Germanizált részük azon-ban nem múlt el hatás nélkül: átalakították a keletinémetséget is, megmaradt államaikban pedig új színthoztak az európai kultúra életébe.

Fügedi Erik.

IRODALOM.

A szlávok első elterjedésére és műveltségére vonatkozólagNiederle L. alapvető munkája (Slovenské Starogitnosti, Prága,1914.ÎT. A német irodalmat feldolgozta és összefoglalását adjaR. Kötzschke-W. Ebért: Geschichte der ostdeutschen Koloni-sation (Lipcse, 1937.). A szláv területek egyházi berendezésérea Kötzschke id. m. óta megjelent irodalom megtalálható Jordanmunkájában (K. Jordan: Die Bistumsgründungen Heinrichsdes Löwen, Lipcse, 1939. Schriften des Instituts für älteredeutsche Geschichte, Nro 3.). – A német és szláv településkérdéseivel legbehatóbban foglalkozik az Osteuropa InstitutBoroszlóban és a lengyel toruni Balti Intézet (az utóbbi «Wyda-nictwa»-i németül is: Schriften des Baltischen Instituts, To-run) foglalkoztak. Évről-évre terjedő bibliográfia találhatóa következő folyóiratokban: Jahrbücher für Kultur und Ge-schichte der Slawen, Slawische Rundschau, Zeitschrift des Vereinsfür Geschichte Schlesiens es a Cesjcji Çasopis Historicity és Kwar-talnik Historiszii.mellékletében. (Az utóbbiak nem rendszeresidőközökben jelentek meg. Jelenleg mindkét folyóirat, vala-mint a Slawische Rundschau is szünetel.)

Az idézetek: a 63. 1-on Helmold szláv krónikája (MG. SS.1937) c. 68., 129. 1.; a 64. 1-on Pribislav szavai u. o. c. 84.,161.1.; a 65.1-on a keleti szász nagyok felhívása: Kötzschke R.;Quellen zur Geschichte der ostdeutschen Kolonisation in 12.bis 14. Jahrhundert (Teubner, 1912.) 9. 1,

OROSZ-UKRÁN TÖRTÉNET.

Goncsarov egyik regényének fő hősét, Oblomovot, azorosz nép faji és nemzeti sajátságai megszemélyesítőjénekszokás tartani. A norvég Peer Gynt példája mutatja, hogyvalamely nép legjellemzőbb faji és nemzeti alkotó elemei-nek egy elképzelt személyben való megtestesítése lehet-séges. Oblomov az orosz középosztály fia, aki erős szer-vezete, anyagi függetlensége és végzett tanulmányai révénbizonyára érvényesülni tudna a cári birodalom bonyolulthivatalnoki szervezetében, ha megvolna benne a sarkallóakaraterő s a haladásra való készség. Mindez azonbanhiányzik belőle; lassanként közömbössé lesz, elvesztiérzékét az idő és a napi kérdések iránt, tunyává, resttéválik, aki végül is megelégszik a máról holnapra való ten-gődés nyomorúságos életformájával.

Az orosz nép kollektív életében ezeket a negativ jegye-ket valóban megtaláljuk. Az orosz ösztönösen ragaszko-dik a múlt emlékeihez és szokásaihoz, nem érzi azoknakesetleges elavult voltát, mert nincsenek kulturális igényei.Ha idővel és nem csekély fáradság árán vesz is fel olyanszokásokat, amelyek a nyugati művelt államok társadalmiéletében maguktól értetődnek, csak külső kényszernekenged, belső meggyőződés nélkül. Konzervatív a végtelen-ségig, mert a múlthoz való ragaszkodás számára probléma-mentes életformákat és a jól kitaposott utakon való gond-talan járást jelenti. Ebből a népből, bár fiai közt kivételestehetségek akadnak, hiányzik a haladás érzéke; hiányzik

76

az az ösztönös nyugtalanság, amely a Nyugat fiait homá-lyosan érzett vagy látott távoli célok elérése felé hajtja;hiányzik az a lelki kielégülés, mely a problémameglátásmellett a tökéletesedésre törekvő kultúrember legfőbbcélja. Az orosznak nincsenek magasabb vágyai, amelyektalán kizökkentenék megszokott pályájáról, nem is értiazt a kultúréhséget, amely a Nyugat fiainak életét olyanzajossá, nyugtalanná és olyan változatossá teszi. Az őéletideálja a nyugodt, eseménytelen jelen, megszokottfolyásával és szinte gépies berendezkedésével. Ilyen gon-dolkozású volt minden őse, ilyen kíván maradni maga is.Amikor Goncsarov oblomovizmusnak nevezi ezt a tömeg-lélektani jelenséget, akkor csak közös nevező alá hozzaazokat az egyéni tulajdonságokat, amelyek az orosz tör-ténelem folyamán a történelmet formáló orosz közép-osztály legsajátosabb jegyei voltak.

Amikor az orosz nép szerepet kezdett vinni a történe-lem színtorén, már három ágra szakadt: az erős finn ésgermán keveredést mutató nagyoroszokra, akik a későbbiOroszország északi és északnyugati részében laktak; kis-oroszokra, akik délnyugaton telepedtek meg és végülfehéroroszokra, akik nyugaton éltek a litvánok és lengye-lek szomszédságában. Államalkotó hajlandóságot egyiküksem mutatott. Falvakban éltek, a földet közösen művel-ték és annak a tanácsnak engedelmeskedtek, melyet a falulegöregebbjeiből maguk választottak. Nyomát sem talál-juk annak, hogy ezek között a falvak között valamiféleszövetség jött volna létre közös célok elérése, közös vesze-delmek elhárítása, vagy közös vállalkozások végrehajtásavégett. Bizonyára voltak korszakok, melyekben ennek aszervezetlenségnek hátrányait nem érezték és amelyek-ben a régi életformákhoz való ragaszkodás nem jelentettszámukra veszedelmet. Utóbb azonban ráeszméltek azerők egyesítésének nagy jelentőségére, felismerték a köz-

77

ségek vagy törzsek szövetségének fontosságát, de – és eza lényeg – egy ilyen szövetség létesítésére sem erőt, semtehetséget nem éreztek magukban. Nem akadt köztükolyan község vagy törzs, mely magához tudta volna ragadnia vezető szerepet és akaratát a többire reá tudta volnakényszeríteni. Ennek a ténynek felismerése volt az okaannak, hogy a IX. században az Ilmen-tó körül megtele-pedett törzsek a szomszéd normann varégok főnökét, Euri-kot kérték fel a felettük való uralomra, abban a feltevés-ben, hogy ily módon meg fog valósulni az Ilmen-tó körüllakó törzsek egységes vezetése. Rurik és testvérei a IX.század utolsó tizedeiben valóban megalkották a novgorodiállamot és ezzel egyidejűleg ugyancsak normannok alapí-tották meg a kievi államot is, melynek fellendítése aEurik családjából való Oleg nevéhez fűződik.

Valószínűnek látszik, és ezt a legújabb kievi ásatásokigazolják is, hogy Kiev felvirágoztatásában a normannokmellett fontos szerep jutott a Fekete-tenger északi part-vidékein tanyázó lovas nomád népeknek is, köztük kivált-képen a magyaroknak. A Kievben feltárt magyar fejedelmisír és az ugyanott napvilágra került magyar lovas-sírokelhelyezésének körülményeiből arra kell következtetni,hogy Kiev, illetőleg az e város körül kialakult fejedelemségéletében a magyarság tartós tényező volt. Bizonyára az őtényleges közreműködésükkel történtek Oleg hódító had-járatai is, amelyek az orosz síkságon élő szláv törzsekegyesítésére vezettek. Azt is valószínűnek lehet tartanunk,hogy a magyarok és Oleg családja közt ekkor létesült szo-rosabb kapcsolatok emléke hatott akkor, amikora XI. szá-zad elején Endre magyar herceg, a későbbi I. Endre mag\rarkirály feleségül vette az akkori nagyfejedelem leányát.

Szent István kortársa, I. Vladimjr (980-1015) tekint-hető az orosz egység megteremtőjének; ő vette föl akereszténységet, sőt népét is e vallás felvételére kény szeri-

78

tette. Ellenállásnak nyomát sem látjuk a fennmaradt tör-téneti emlékekben, ami arra mutat, hogy az orosz nép azidegen származású, de közben orosszá lett uralkodócsaládalatt megtanulta az engedelmességet. Az új vallásnakegyébként rendkívül nagy volt a jelentősége abban a tekin-tetben, hogy a törzsek közt fennálló jobbára vallási különb-ségeken alapuló ellentétet megszüntette és az új vallás,illetőleg egyház keretei közt egységes néppé forrasztottaössze az eddig egymás mellett idegenül élő törzseket, denem változtatta meg az ősi szláv jelleget.

Vladimir és utóda Nagy Jaroszlav (1019-1054), akiúj alapokra helyezte az orosz államrendszert és nemcsakmegvédelmezte birodalmát a külföldi támadások ellen,hanem tudatosan bekapcsolta azt a nyugateurópai gazda-sági életbe is – sokkal hatalmasabb egyéniségek voltak,semhogy bárki siker reményében megkísérelhette volnavelük szemben az ellenállást. A következő századokban,amikor Jaroszlav birodalma kisebb fejedelemségekre töre-dezett és megszűnt Kiev összetartó, vezető szerepe, lettvolna ugyan alkalom legalább megkísérelni az uralkodóiabszolutizmus korlátozását, de néhány szórványos esetetnem tekintve, változatlanul megmaradt az a jogviszony,mely az alattvalókat az uralkodó fejedelmekhez fűzte.Amikor pedig 1241-ben a novgorodi fejedelemség és azészaki, egyébként gyér lakosságú orosz területek kivételé-vel, az egész orosz síkság mongol fennhatóság alá jutott,az engedelmességhez szoktatott nép engedelmes mongolalattvalóvá lett, vonakodás nélkül megfizette a reája kiróttterhes adót és türelmesen hordta azt az igát, melyet az újurak vetettek nyakába.

A mongol uralom kétszáz éve az orosz népben mégjobban kifejlesztette azt az önállótlan, a kezdeményezések-től irtózó és a múlthoz mereven ragaszkodó természetet,mely idáig is jellemző sajátsága volt. Valóban az orosz

79

tömegek ettől fogva könnyen kezelhető eszközök voltaka mindenkori uralkodók kezében, akik velük szemben semerkölcsi gátlást, sem pedig lelkiismereti korlátozást nemismertek. Bár a német telepesek megjelenése a Balti-tengerpartjain (XIII. század), utóbb pedig a litván törzsektámadó fellépése és hódító politikája az oroszok rovására(XIV. század), gyengítette az oroszság ellenálló képessé-gét az a tény, hogy a mongol hatalom megelégedett akivetett adók behajtásával, egyébként azonban az általalenézett népnek belső életébe nem kívánt beavatkozni,megkönnyítette azt a politikát, mellyel az időközben mindnagyobb jelentőségre emelkedő' moszkvai fejedelemség asok kisebb-nagyobb orosz fejedelemség önállóságát meg-szüntetni és egy erős nagyfejedelemség alapjait megvetnitörekedett. Kalita Jánostól (1328-1340) kezdve, akiMoszkva számára már megszerezte az egyházi vezetést,majd minden moszkvai fejedelem ennek a célnak szolgá-latában állott; valamennyien a fejedelmi hatalomkörneklényeges kiterjesztésén fáradoztak s a XV. század másodikfelében Moszkva már megszerezhette magának a vezetőszerepet és útját egyengethette az orosz egység újból valóhelyreállításának.

Mátyás királyunk kortársának, III. Ivánnak uralko-dása alatt (1462-1505) megszűnt a mongol fennhatóság,amely azóta, hogy Tamerlan megtörte a kipcsaki arany-horda hatalmát (1395), lényegesen enyhült ugyan, de for-mailag még fennállott; létrehozta Moszkva vezetése alattaz orosz nemzeti egységet is, minek jeléül Iván cár felvettea valamennyi orosz tartomány urának címét. A moszkvainagyfejedelemség egyébként az ő korától fogva tekintettemagát az időközben megbukott keletrómai császárságvallási és politikai örökösének, melynek kötelesssége azortodox vallás terjesztése és védelme. A bizánci kétfejűsas ettől az időtől fogva szerepel Oroszország címerében.

80

Ez a nagyjelentőségű átalakulás azonban nem történtzökkenők nélkül. A nagyfejedelmi hatalom kiépítését célzópolitikának azok voltak a leghevesebb ellenzői, akik atestvérharcokban elbukott kis orosz fejedelemségek kivé-teles közjogi helyzetét az alattvalók szerényebb szerepévelvoltak kénytelenek felcserélni. Ezek a bojárok nem tud-tak felejteni és különösen a Rettenetes Iván halála utánkövetkező időkben kemény küzdelmet folytattak régihatalmuk és függetlenségük visszaszerzéséért. IV. Iván(1533-1584) azonban megtörte hatalmukat, jóformán kiis irtotta őket, – ezért nevezték Rettenetesnek – s ezzel·hosszú időre lehetetlenné tette ennek az ellenzéki szelleműtársadalmi osztálynak megmozdulását. A harctéren BáthoryIstván lengyel királlyal, a svédekkel és a krimi tatárokkalszemben gyengébbnek bizonyult ugyan és e miatt a ko-rábbi hódítások jelentékeny része veszendőbe ment, deviszont megszerezte Szibériát, az anyagi erők kimeríthe-tetlen forrását, a jövő orosz birodalom nagyságának tulaj-donképpeni alapját.

Bár közben-közben történtek kísérletek arra, hogy amoszkvai nagyfejedelemséget szorosabb kapcsolatba hoz-zák Nyugat-Európával – se tekintetben elég GodunovBoris rövid uralkodására (1598-1605) utalni -a moszkvainagyfejedelemség az egész XVII. századon át egészben-véve mégis keleti, illetőleg ázsiai jellegű barbár állammaradt. A cárok korlátlanul rendelkeztek alattvalóik életeés vagyona felett; az ő akaratuk volt a törvény, melynekmindenki engedelmeskedni tartozott. Az államot olyancsaládi vagyonnak tekintették, melynek igazgatásába sen-kinek sem volt joga beleszólni, még a cári család tagjainaksem. Volt ugyan valami tanácsféle intézmény, ez azon-ban csak akkor hallatta szavát, amikor a nagyfejedelmitrón birtokosa jelentéktelen egyéniség volt. Mindent a cárirodák intéztek, melyek természetesen a cári akaratnak

81

voltak ellentmondást nem ismerő, alázatos végrehajtói.De ez a rendszer felelt meg legjobban a feltétlen engedel-mességhez szoktatott orosz tömegek lelki alkatának, ehhezszokott hozzá századokon keresztül, arra való tekintet nél-kül, hogy urai normannok voltak-e vagy oroszok, vagyéppen mongolok. Az uralkodók kezében az orosz nép nagytömegei néha jól átgondolt, néha azonban csak ötletszerűreformok könnyen formálható kísérleti anyagát jelentették,mely rendszerint minden nagyobb visszahatás nélkül tűrteel a rajta végrehajtott újításokat, a nélkül, hogy azokidőszerűségéről meg lett volna győződve és a nélkül, hogymaga is hozzájárult volna a cári elgondolások tartós sikeré-nek biztosításához. Különösen érdekes ebből a szempont-ból Nagy Péter uralkodása, amely egyrészt gyökeres sza-kítás akart lenni a tunya múlttal, másrészt kíméletlenúttörés egy modern, nyugati mintájú állami élet beren-dezése felé, de úgy, ahogyan azt a cár magának elképzelte.Nagy Péter maga is orosz fajának volt a gyermeke.ízi g-vérig orosz. Erényei és gyarlóságai merőben oroszok.A lágyság azonban hiányzik belőle. Nem mintha bátor ésmerész lett volna, mert Nagy Frigyes éles megállapításaszerint alapjában véve félénk, sőt gyáva volt, de megvoltbenne fajának makacssága, mely képessé tette a kitűzöttcélok mellett való csökönyös kitartásra és a közben eset-leg feltornyosuló akadályoknak eszközökben nem válogatóelhárítására. Pedig igen sokszor saját gyengeségét is lekellett küzdenie. Különösen erős volt benne az utánzásihajlam s az a tehetség, hogy mindig felismerte, mit kelltennie a cári kormányzatnak, ha bele akar kapcsolódniEurópa életébe, s ha le akarja rombolni azokat a korláto-kat, amelyek birodalmát a Nyugattól elzárják. A politikaiszükségletek felismerése és általában a Nyugat felé valótekintés ösztönös Romanov-érzés volt benne. A célokatnem látta ugyan tisztán, mert hiszen nem ismerte alapo-

82

san Európát, de utánzási ösztöne folyton izgatta és haj-szolta elégedetlen és kielégülést kereső lelkét. Az ősi oroszbarbárságból sohasem vetkőzött ki. Nem is tudott volna,hiszen saját lelki életét sem ismerte és nem volt sejtelmeaz emberi lélek bonyolult berendezkedéséről sem. Az em-berek akaratnélküli figurák voltak előtte – jaj lett volnanekik, ha akaratuk lett volna – akiket kemény kézzel,ököllel vagy korbáccsal, esetleg karddal terelt arra azútra, amelyet szükségesnek vagy jónak látott.

Eószletekben tekintve uralkodásának történetét, azkétségtelenül nem egyéb a kapkodások, ötletszerűségek ésellentmondások kiismerhetetlen szövevényénél. Ha azon-ban a történeti múlt távlatából vizsgáljuk ezt a nagy bar-bárt és birodalmát, el kell ismernünk, hogy korának leg-nagyobb politikusai közé tartozott. Az államférfiak nagy-ságát az elért sikerek mértéke után szokás megítélni. S kitagadhatná, hogy Oroszország más volt 1682-ben, amikorNagy Péter trónra lépett és más volt 1725-ben, amikor ez arettegett cár elhalt.

Trónralépte előtt nem volt európai orosz kérdés; aző korától fogva Oroszország olykor döntő jelentőségűtényezője lett Európa politikai életének. Előtte az oroszcári családok létezéséről nem vettek tudomást Európában,Nagy Péter meglepő sikerei után azonban már nyitvaállott minden út az orosz cári család tagjai számára azeurópai udvarok felé. III. Károly magyar király és német-római császár maga is sógorságba került Nagy Péter fiával,a szerencsétlen véget ért Alexisszal. Orosz hadsereg, oroszhajóhad, orosz ipar és kereskedelem, sőt bizonyos tekin-tetben orosz irodalom, tudomány és művészet is csak NagyPéter korától fogva van. S ha az elért nagy eredmények-ben része volt is az őt szinte állhatatosan kísérő szerencsé-nek, igazságtalanság volna tőle megtagadni a kezdemé-nyezés és a végrehajtás érdemét, még abban az esetben is,

88

ha tudjuk róla, hogy kezdeményezései a leggyakrabbanpillanatnyi ötletekből vagy felületes utánzási vágybóltámadtak, a végrehajtásban pedig könyörtelen és irgal-matlan volt.

Oroszországnak Nagy Péter óta kettős arculata volt.Nyugat felé az európai politikai törekvések, hatalmi cso-portosulások, irodalmi és tudományos eszmeáramlatokmegértő szemlélőjének, sőt támogatójának mutatkozott.Már nemcsak az orosz-török vagy az orosz-svéd viszony-latok érdekelték, hanem a lengyel örökösödési vagy a hét-éves háború idején az érdekeit közvetlenül alig érintőkérdésekben is hallatta szavát, a Napoleon ellen viseltháborúkban pedig jórészt az ő fegyverei döntötték el azévtizedek óta húzódó küzdelmek sorsát. Ugyanezen időalatt az orosz főúri társadalom sietett átvenni a nyugatikülsőségeket, a német és különösen a francia társalgásinyelvet s a nyugati etikettnek minden formáját, még pedigkínos pontossággal. Divattá lett a külföldi, főleg a franciairodalom és tudomány ismerete és ebben a külföldi mintá-kat utánzó szalonok és az ekkor alapított orosz tudományosakadémia vezettek. S az idegen, akinek alkalma nyíltmegfordulni az orosz világrész valamely pontján – mertcsak néhány városnak vagy vidéknek megtekintését en-gedték meg neki – jól felszerelt és jól fegyelmezett kato-naságot, európai színvonalat mutató hivatalnoki kart, azirodalomért, művészetért és tudományért lelkesülő, sőtáldozni is hajlandó úri társadalmat látott maga előtt. Azeurópai sajtónak az a része, amely nom szorította össze amarkát a feléje guruló rubelek láttára, szintén felfedezteOroszországot s készségesen hirdette a cárok birodalmánakkulturális jelentőségét és szívesen írt arról a nagy szerepről,mely keleten a keresztény művelődés terjesztése terén vára cári Oroszországra.

Oroszország másik arcát csak az orosz tömegek látták

84

és ismerték. Ez az arc a régi volt, s legfőbb vonásaibanmitsem változott. Kíméletlen, nyers és erőszakos maradt.Az orosz világ a cárok vagy cárnők személye körül forgott,mert ő volt a törvény, a jog, továbbá az adományok, címekés kitüntetések egyedüli forrása. Csak II. Katalin korá-ban van némi nyoma annak, hogy a kormányzat tudomástvett a nagy paraszttömegek létezéséről és arról is, hogyennek a társadalmi osztálynak testi és lelki szükségleteiis vannak, melyeknek kielégítését az akkor divatos ésOroszországban is ápolt nyugati felvilágosult irodalom isállandóan sürgette. Mindamellett a XIX. század derekáignem változott az a viszony, mely az orosz jobbágyotföldesurához fűzte. Az elfogulatlan külföldi jól láthatta,hogy az orosz társadalomnak vékony kulturális mázaalatt ott lappang még az ősi nyers és alacsony ösztöneinekélő természet, melyet csak a külvilágra való tekintettelfékeznek olykor-olykor. Maguk között természetesen nemkorlátozták igazi természetöket és e tekintetben még acári család tagjai sem voltak kivételek.

A francia származású, de orosszá lett Sanglen memoár-jaiban világosan felismerjük azt a kettősséget, amely azorosz társadalmat, a külsőleg nyugat európai urat jelle-mezte, aki azonban a valóságban félbarbár, nyers moszko-vita maradt. Sanglent 1795-ben meghívták a moszkvainemesi kaszinó egyik fogadó estjére. «Semmi sem tettreám oly mély hatást – írja – mint első látogatásom anemesi kaszinóban. Minden álomképnek tűnt fel előttemés azt képzeltem, hogy talán magam is el vagyok vará-zsolva. Az aranynak, az ezüstnek, a gyémántoknak ragyo-gása, a pompás világítás, a díszes egyenruhába öltözöttselyemharisnyás lovagok, a diadómokkal ékesített höl-gyek, a virágok, a gyönyörű termekben mozgó közel két-ezer vendég – mindez óriási hatással volt reám, aki eddiga vidéken éltem és ez alkalommal voltam először Moszkva-

85

ban. Mindehhez el kell még képzelni a választékos udvarias-ságot, a minden arcon látható megelégedett mosolyt, azidősebb urak jóakaratú magatartását a fiatalokkal szem-ben és ez utóbbiaknak tiszteletteljes modorát az előbbiekiránt. Ez volt a moszkvai nemesi kaszinó 1795-ben. Ava-tott toll kellene ahhoz, s nem az enyém, hogy méltóanleírhassam azt a csodálatos világot, azt az előkelő, fesz-telen társalgási módot, melyet akkor tapasztaltam. Nemis akarok már írni a nagy és érdemes férfiak nagy számá-ról, akik a régi világ hős alakjaihoz hasonlóan jelentek megitt és példát adtak az udvariasság és szerénység tekinte-tében a fiatalabb nemzedéknek.»

De ugyancsak Sanglen említi memoárjaiban, hogyII. Katalin cárnőnek volt egy társasága, melyet esténkéntaz Eremitage-ban szokott vendégül látni. Ennek a társa-ságnak egyetlen célja a szórakozás, a mulatság volt;szabályai is voltak, melyeket a cárnő maga állapított meg,ezekhez azután szigorúan alkalmazkodtak. Ha valakivétett a szabályok ellen, akkor büntetést kellett kiállania.Ilyen büntetés volt pl., hogy egy pohár hideg vizet kellettkiinni; vagy hogy Telemach utazásaiból egy oldalt kellettfelolvasni; a legnagyobb büntetés azonban az volt, hogya Telemach egyes részeit kívülről kellett megtanulni és alegközelebbi összejövetel alkalmával előadni. Az össze-jöveteleken annak volt a legnagyobb sikere, aki a legfur-csább arcfintorokat tudta vágni vagy egyéb, néha vaskostréfával keltett közderültséget. Az egyik tag, Vangiura,úgy tudta homlokát összeráncolni, hogy haja a szem-öldökóig ért, akkor azután haját jobbra és balra rángatta.Ebben Vangiurának nem akadt vetélytársa, miért is őlett a társaságnak a kapitánya. A cárnő csak hadnagysá-gig vitte, mert neki sikerült jobbfülét a nyakáig lehúznia.Nyugateurópai udvarokban elképzelhetetlen szórakozásimód lett volna az effajta szórakozás, de ez felelt meg a

86

lelkében gyermek és bizony barbár orosz társadalom akkoriízlésének. S a cárnő nagy alkalmazkodási képességét mu-tatja, hogy idegen létére, szórakozásaiban is igazi orosszátudott válni.

A cári birodalomnak hivatalos nyugatutánzó politi-kája a francia forradalom korától fogva csökkent, hogyhelyet adjon annak a politikai felfogásnak, melynek értel-mében az orosz világrész Nyugat nélkül is megtaláljahaladásának és boldogulásának útját. Az orosz politikairányítóiban a Nyugattól való eltávolodás gondolatát afrancia forradalom és az Európát felkavaró francia hábo-rúk tanulságai váltották ki, melyektől a jövőben a biro-dalmat meg akarták kímélni. I. Sándor (1801-1825) ésI. Miklós (1825-1855) felismerték, hogy Nyugat-Európá-ban Oroszországra nem vár hivatás vagy szerep; ennekkövetkeztében többé nem is támogatták a korábbi, Nyugatfelé tekintő politikát s bár nem zárkóztak el attól, de lehe-tőleg csökkenteni törekedtek az érintkezési felületeket.A közben felnőtt új nemzedék azonban, melynek tagjaia külföldi egyetemi városokban, a diplomácia szolgálatá-ban vagy a Nyugaton harcoló cári seregek soraiban meg-ismerték a nyugati műveltséget és társadalmi berendez-kedéseket és amelyet teljesen áthatottak azok az eszmék,melyek a francia felvilágosodás irodalmából táplálkoztak,nem volt hajlandó többé cári parancsszóra engedelmes-kedve, letérni arról az útról, mely az ő meggyőződésük sze-rint az orosz nép boldogulása felé vezet. Ezek miatt avilágnézeti különbségek miatt az orosz értelmiség sorai-ban szakadás támadt, amely az orosz társadalmat meg-osztotta és egymással szembeállította. A nagy többségtermészetesen a cári trón mögött sorakozott fel, a kisebb-ség ellenben, mindig az adott helyzethez alkalmazkodva,küzdelemre szánta el magát és megkezdte a harcot azáltala elképzelt új Oroszországért.

87

A dekabrista forradalom (1825. december), az 1880-ilengyel felkelés s az 1848-i forradalmi mozgalmak abból aszellemből táplálkoztak, mely szükség esetén fegyver alkal-mazásától sem riadva vissza, akarta előkészíteni a népekfelszabadulását és a szabadságon, egyenlőségen alapulóúj, demokratikus Európa megteremtését. A forradalmikísérletek erőszakos elfojtása megnövelte a konzervatívoktáborát és a cári kormányzatot megerősítette abban a fel-fogásában, hogy csak az igazi, hagyományos orosz politikakövetése és gyakorlati megvalósítása hozhatja meg abirodalom számára a szebb jövőt. Ez az úgynevezett szla-vofil politikai irány, amely végeredményben mindentorosszá és orthodoxszá akart tenni, az 1863-i varsói for-radalom után vált nagyobb jelentőségűvé, amikor is azorosz társadalom nagy része érzelmileg is szíavofillá lett,támogatta az oroszosító politikát és a szláv egységet nem-csak a cári birodalom határai között, hanem azokon túlis megvalósítani igyekezett, ahol szlávfajú népek csaklaktak.

A szlavofil irány türelmetlen volt, nem szenvedte el azellentmondást, minek következtében az az ellenzék, melyeta cenzúra és a titkos rendőrség elnyomni törekedett, for-radalmi szerevezetté alakult át és Oroszországot nem lassúfejlődés, hanem társadalmi forradalom útján akarta el-vezetni az ígéret földjére. Ugyanakkor tehát, amikor aszlavofil politikára támaszkodó cári kormányzat befejezteÁzsia nagy részének elfoglalását és eljutott a Csendes-óceán partjára, Európában pedig a szláv fajú népek el-ismert védnökévé és pártfogójává emelkedett, tágult ésmélyült az a szakadék, mely immár nem két politikaipártra, hanem két ellenséges táborra bontotta az orosztársadalmat. Igaz ugyan, hogy a forradalmi ellenzék időn-ként jelentéktelen töredék volt, alig néhány tucat elszántforradalmárból állott, de az a titokzatosság, mely a for-

88

radalmárokat, vagy ahogyan később nevezték őket: nihi-listákat körülvette, a tömegek szemében nagy erőt éstekintélyt adott nekik. De óvatosságra intette a különbenvirágzó titkos rendőri intézmény tagjait is, mely intéz-mény ugyancsak tájékozatlan volt a tekintetben, töme-gekkel áll-e szemben vagy pedig csak desperádókkal?

A szlavofil irány az orosz közvélemény előtt jogosanhivatkozhatott arra, hogy a jobbágyság sorsának enyhí-tésével és általában a jobbágyintézmény eltörlésével, aparasztbirtokok megteremtésével és a gazdasági élet fel-lendítésével a cári birodalmat Európa egyik legfontosabhgazdasági tényezőjévé tette, melynek állásfoglalásávalvilágszerte számolni kell. Ezekkel a kétségtelen eredmé-nyekkel szemben állott azonban az a tény, hogy a cárikormány nem volt ura a belpolitikai helyzetnek, nem voltmódjában megakadályozni a forradalmárok terrorcselek-ményeit és nem tudta meggátolni sem II. Sándor cár meg-gyilkoltatását (1880), sem pedig a II. Miklós cár ellen inté-zett merényletek megismétlődését.

A cári Oroszország belső életében megnyilvánuló ellent-mondások következtében főleg a XIX. század utolsó tize-deiben az orosz közéletben állandósult a nyugtalanság.S mikor az orosz-japán háborúban (1903-1904) kitűnt,hogy a cári rendszer alapjául szolgáló hadsereg nem tudtakiállani az első nagyobb teherpróbát, megrendült a köz-bizalom annak a nagy államalakulatnak a szilárdságában,melyet orosz birodalomnak neveztek. Az 1905-i paraszt-forradalom, a birodalom területén élő nemzetiségek meg-lepően merész megmozdulása és végül az új erőre kapottnihilista forradalom előretörése, valóban elegendő okotadtak a bizalmatlanságra és arra, hogy a cári kormány-zati rendszer jövőjébe vetett hit és bizalom még a hívőoroszok táborában is megrendüljön.

A forradalmi jelenségek és a nemzetiségi megmozdu-

89

lások arra mutattak, hogy a korábbi évtizedek szlavofilpolitikája csődöt mondott. Nem vett ugyanis tudomást avalódi szükségletekről és olyan állameszme után futott,melyet még a mindenható cároknak sem állott módjukbanmegvalósítani. Az orosz birodalom szerkezeti hibáinak fel-tárulása kétségkívül módot nyújthatott volna a tanulsá-gok levonására, de mivel a történelemből nem szokástanulni és nem szokás elmúlt események vagy lezajlottmozgalmak tanulságait a gyakorlati politika számára érté-kesíteni, a szlavofil irányzat is ott folytatta tevékenysé-gét, ahol azt a forradalom miatt annak idején félben kelletthagynia. Éppen ezért az orosz parlamentnek (duma) össze-hívása csak látszatengedmény volt, mert annak a való-ságban nem állott módjában érdemleges munkát végeznie.A nemzetiségekkel szemben kérlelhetetlen szigorúsággalalkalmazták a szlavofil politika oroszosító eszközeit, ami-vel természetesen fokozták a lengyel, finn és ukrán nem-zeti mozgalom belső ellentálló erejét és erősítették e nem-zetiségek centrifugális politikáját.

A lengyel kérdés csak időnként okozott gondokat acári kormányoknak. A régi lengyel királyság többszörifelosztása alkalmával szerzett tapasztalatok és tanulságokalapján a lengyelség nem látszott komoly ellenfélnek.Akkorák voltak a lengyel társadalom belső bajai, az egyestársadalmi osztályokat akkora ellentétek választották elegymástól, hogy Szentpétervárott nem tartottak egységeslengyel nemzeti megmozdulástól. A cári kormányzatnakannyiban igaza is volt, hogy az időnként itt-ott kirobbantforradalmak többnyire helyi jellegűek voltak, és ha a len-gyel értelmiség szélesebb rétegeiben visszhangra találtakis, közönyösen hagyták a nagy többséget alkotó lengyelparasztságot. 1863 óta azonban a lengyel parasztságot isreánevelték a lengyeleket közösen érintő ügyek iránt valóáldozatos érdeklődésre. S ettől az időtől fogva a lengyel

90

paraszt is a lengyel politikai nemzet tagjának érezte magátés tehetsége és tudása szerint megértő támogatója lettminden nemzeti megmozdulásnak. A lengyel társadalmiegységnek kialakulása viszont olyan tényező' volt, amely-lyel számolni kellett. Ez volt az oka annak, hogy bár1905 után kemény rendszabályok útján akarták a lengyelnemzeti mozgalom megerősödését meggátolni, a világ-háború kitörésekor az volt II. Milkós cár első teendője,hogy teljes önkormányzatot ígért az újonnan felállítandólengyel királyságnak.

Szigorúbb volt az orosz álláspont az ukrán kérdésben.A kormányok tudni sem akartak arról, hogy egyáltalábanvan ukrán kérdés; tagadták, hogy az orosz és az ukránnép között akkora volna a nyelvi vagy éppen faji különb-ség, hogy e különbség alapján az ukránoknak külön tar-tományi berendezkedésre bármiféle jogcímük lehetne. Azukrán nemzeti mozgalomban tehát, mely a XIX. századmásodik felében jelentkezett először határozottabban és kü-lönösen az ukrán értelmiség körében talált nagyobb vissz-hangra, a birodalmi egység megbontására irányuló moz-galmat láttak, melyet csírájában kell elfojtani. Stolypinminiszterelnöksége óta ebben minden orosz kormány egyet-értett.

A sok ellentétes iránynak kitett cári birodalom belsőszerkezete tehát csak látszatra volt erős. Azok a nyugatihatalmak, melyek főleg kereskedelmi és gazdasági okok-ból éles ellentétbe jutottak a fejlődő német birodalommalés a vele szövetségben álló hatalmakkal, a kimeríthetetlenemberanyaggal és óriási gazdasági erőforrásokkal rendel-kező orosz birodalomtól várták a német imperializmus le-törését vagy legalább is erős korlátok közé való szorítását.Tudtak ugyan a birodalom belső bajairól és a bent erjedőelégedetlenségről, de meg voltak arról győződve, hogy akormányzatnak van annyi ereje, hogy minden ellentétes

91

megmozdulást idejében letörjön. Az 1914-ben kitört világ-háborúban azonban ez a kolosszus roppant össze legelő-ször, maga alá temetvén mindazt, amiért századokon átmilliók fáradoztak és véreztek. Az egykedvű és tunyaorosz tömegek fölé egy jobbára idegenektől vezetett,aránylag kis forradalmár-csoport került, amely fényesígéretekkel és hangzatos jelszavakkal megszerezte, utóbba terrorral megtartotta és katonai erővé szervezte azokata tömegeket, melyeknek nem volt semmi veszteni valójuk,de mindent megnyerhettek. Az imperialista cári politikahelyébe imperialista proletárdiktatúra került, mely min-den tekintetben folytatta a cároknak általok annyira ócsá-rolt hatalmi és hódító politikáját. A finneknek és a len-gyeleknek azonban sikerült megvódelmezniök független-ségüket, ellenben minden más nemzeti mozgalom csak atanácsköztársaságnak nevezett új államforma keretei köztkereshette nemzeti igényeinek kielégülését. Csak a cégváltozott tehát, de lényegileg minden maradt a régiben.Nyugat polgári társadalma kétkedéssel tekintett azorosz kommunisták államberendezési kísérletei elé, melyek-nek alapelveit 1848 óta a kommunista kátéból mindenüttjól ismerték. Lehetetlennek látszott, hogy Európa leg-nagyobb, legnépesebb és túlnyomó nagy többségben leg-konzervatívabb lakosságú államában alakuljon meg olyanállamrendszer, melynek elgondolása annak idején forrófejek képzeletében támadt és amelynek szószerint valómegvalósítására talán maguk az első hirdetők sem gon-doltak. Nyugat-Európában ilyen rendszert valóban nemlehetett volna megvalósítani, de Oroszország kivétel volt.Az orosz nép zöme lényegében a XX. században is azmaradt, ami volt a középkorban; alaptermészete semmitsem változott azóta és ennek következtében az új uraknaképpúgy engedelmeskedett, mint századokkal előbb a mon-goloknak. A különbség azonban az volt, hogy a cári világ-

92

ban nem sokat törődtek a nagy munkás- és paraszttöme-gek lelki szükségleteivel, az új világ urai ellenben e töme-gek lelki életének gyökeres átalakítására helyezték asúlyt és elméleteiket a rábeszélés, tanítás és terror mindeneszközének igénybevételével hajszolták keresztül. Ők job-ban ismerték az orosz népet, mint a cári korszakban studták, hogy kezükben a nép formálható anyaggá válhatik,amelyet lehetséges saját képükre és hasonlatosságukra át-alakítani. S a most folyamatban lévő világháború azt bizo-nyítja, hogy két évtized tudatos, következetes és kímé-letlen munkája teljesen elegendő volt ahhoz, hogy azalapjában véve gyámoltalan, tunya és közömbös termé-szetű orosz parasztból osztálygyűlölettől áthatott, fana-tikus és elszánt harcosa legyen egy olyan világnézetnekés rendszernek, melyet tulajdonképpen soha sem értettmeg, de amelynek mindenekfölött való jóságát az újrendszer prófétái állandóan kiáltják fülébe. Az új oroszrendszer nem más, mint a propaganda és a terror olyanterméke, mely egyedülálló jelenség a világtörténelemben.

Dr. Lukinich Imre.

AZ OROSZ MŰVELTSÉG KIALAKULÁSA.

A régebbi orosz történetírók Oroszország történetétrendszerint az ősorosz törzsek életének és erkölcseinekelképzelésével, továbbá a varég fejedelmeknek oroszföldön való megjelenésével kezdték, tehát Krisztus utána VIII-IX. században. Az újabb orosz történetírók,Sachmatov, Rosztovcev, Marr régibb korokban igyekez-nek megvilágítani Oroszország őstörténetét. Rosztovcevszerint Oroszországnak mint gazdasági és politikai orga-nizmusnak története sokkal régibb,mint a szlávokra vonat-kozó forrásadatok, mert amikor a szlávok az orosz sík-ságon megtelepedtek, itt a hellenizmus és az iránizmuskultúrörökségét találták s ennek évszázados hagyomá-nyait folytatták a kultúra terén.

Platonov szerint ez csak találgatás és régészeti kuta-tások nem erősítik meg Rosztovcev föltevését. A legrégibbszláv temetkezési helyek ásatásai alkalmával a VIII-IX.század előtt nem kerülnek elő tárgyak a hellén-szkítakultúrkörből és az ó-orosz évkönyv sem tudja, milyenvolt Oroszország az avarok megjelenése előtt. A Fekete-tenger partvidékén számos görög gyarmat volt, (Olvia,Cherson, Tana is stb.), de e gyarmatokról a görögökmélyebben nem hatoltak a szárazföldre, inkább Ők szok-tatták a bennszülött lakosságot a partvidékre. Kétség-telen, hogy kereskedelmi kapcsolatban állottak egymással.Később már alakultak hellén-szkíta telepek is, s az ezekkörnyékén végzett ásatásokból a görög művészet számos

94

terméke került elő. Ezek mellett vannak olyan régészetileletek is, melyek görög mesterektől származnak, de ízlé-sükben és használatukban azokhoz a barbárokhoz alkal-mazkodnak, akiknek megrendelésére készülhettek. A szkí-tákról Hérodotosz tudósít először, de a későbbi görögírók helyükön a szarmatákat, alánokat és roxolánokatemlegetik. A II., III. században a gótok tűnnek fel, majda hunok és avarok vonulnak át a délorosz Bteppéken, aztánmegjelennek a magyarok és kazárok, majd új török-tatárnépek, a bessenyők, türkök, kunok és végre a XIII. szá-zadban a tatárok. Az oroszok zsomszédai voltak az északiterületeken a finn-ugor népek, melyek apró telepeikkel azegész orosz észak erdős vidékeit benépesítették. Ezek vagybeolvadtak a hódítókba, vagy minden jelentősebb ellen-állás nélkül átengedték nekik birtokaikat és tőlük északravagy keletre húzódtak.

Hogy ezek a népek milyen kulturális hatást gyakorol-tak az ősidőkben az akkor már ittlakó oroszokra, manehéz megállapítani, de kétségtelen, hogy mind ezek,mind a volgai bolgárok, akikkel az orosz szlávok keres·kedelmi összeköttetésben állottak, valamint nyugatona litván törzsek a maguk kultúrájából bizonyos eleme-ket átadhattak az orosz szlávoknak s a Dél-Oroszor-szágba húzódó varégek gyarmatosítása is aligha maradthatás nélkül.

A legősibb orosz társadalmi rend a patriarchális törzsiéletforma. A törzs családokból állott és a családfő ural-kodott családja fölött. A törzsek fontos esetekben közöstanácskozásokat, vjecséket, népgyűléseket tartottak. Acsaládok közösségekbe (vervj-ekbe) tömörültek, melyeka közös ügyek vezetésére főnököt választottak, majd akereskedelmi utak megvédésére és az áruk kísérésérekatonai druzsinák, bajtársi közösségek alakultak és azilyen druzsinák élén rendszerint varég vezetők, konungi

95

(fejedelmek) állottak. (Ezek voltak az első fejedelmek:a varég Aszkold, Dir, Eurik és Eogvolod.)

Ily módon tért át az ős orosz társadalom a törzsi élet-ből a szervezett állami berendezkedésre. Hogy államéletükmikor kezdődött, azt a régi források nem tudják.

A kereszténységet Igor fejedelem özvegye, Olgafejedelemnő vette föl, 957-ben, de ő az oroszokat mégnem térítette meg. Fia, Szvjatoszláv pogány maradt, deunokája, Vladimir szintén a keresztény hitre tért 989-ben, s ekkor kezdődött a kievi oroszok térítése is. Addigaz orosz nép pogány volt és a látható természeti erőket,valamint őseit tisztelte. A természeti erőket személyesistenekben testesítette meg. Istenség volt a nap: Dazsjbog,Chorsz, Velesz, a mennydörgés, vihar: Perun, az idő-járás: Sztriboga stb. Ezeket bálványformára kifaragottképekben imádták és áldozatokat, néha emberáldozatot ishoztak nekik. Hittek a halálontúli életben, – ezen ala-pult az ősök kultusza – hitték, hogy a halottak lelkeia földön járnak és benépesítik a mezőket, erdőket ésvizeket, hittek erdei, vízi, mezei szellemekben. Ünnepeikaz időszakok változásával voltak kapcsolatban.

A pogány hit a kereszténység felvétele után sem enyé-szett el s az orosz néplélek hite duálissá lett, a népköltészettermékei továbbra is, egész a legújabb időkig, számospogány elemet őriztek meg és a régi pogány ünnepi szo-kások is jórészt fennmaradtak.

Újabb vélemény szerint a görög papság nem Cher-sonból került Kievbe és az orosz fejedelem az egyházihierarchiát nem a görögöktől kapta, hanem a bolgárok-tól. Az orosz egyház csak a XI. században csatlakozotta bizánci patriarchátushoz. Hogy a kereszténység, és ezzelegyütt az írástudás oly könnyen elterjedhetett Orosz-országban, annak a magyarázata az, hogy a bolgároktólkapott egyházi könyvek itt mindenki számára érthető

96

szláv nyelven voltak írva, azon a nyelven, amelyen Cirillés Method írtak. Az egyházi törvények az ökumeniaizsinat határozatai voltak, mint a keleti egyházban álta-lában.

A kereszténység felvételével az orosz élet és ezzelegyütt az orosz lélek is nagy átalakulásokon megy ke-resztül. Új műveltség, új törvények és új földbirtoklásiszokások lépnek életbe. A régi barbár törvényeket, birtok-jogot újak váltják föl. Az új hit, mely ezeket a változásokatlétrehozza, bizánci eredetű és így minden újítás is bizáncijellegű. Lassan megszűnik az önbíráskodás, a vérbosszú,eltűnik a pusztára űzött számkivetett alakja, akit min-denki büntetlenül megölhetett. Ezeket az egyházak, kolos-torok fogadják szolgálatukba birtokaik művelésére. Meg-szűnik a többnejűség, a leányrablás és a rabszolgaság.A kereszténység első százada Oroszországban még alighamutathatott tiszta helyzetet, de úgy látszik, békésen meg-fért egymás mellett a keresztény és pogány bit, legalábbis a történeti források nem tudnak róla, hogy emiattharcok lettek volna az orosz társadalomban. A következőszázadokban véglegesen kialakul az új, keresztény egy-ház, amely döntően határozza meg az orosz kulturálisélet irányát egész a legújabb korig. Az orosz művelődésteljesen bizánci befolyás alá kerül s így ellentétbe kerül anyugati, római műveltséggel, amellyel története folyamántöbbször kapcsolatba jutott, anélkül, hogy mélyebb, apravoszláv lelkiséget átalakító hatásokat fogadott volnatőle magába.

A bizánci keresztény hitvilág hatja át az egész oroszműveltséget, egész a legújabb korig, ennek a szellemeérzik az ősidőkbe visszanyúló népköltészeti termékeken,népszokásokon, ünnepi játékokon, amelyek legrégibbformái a pogány világban alakultak ki. A nap tiszte-letére tartott régi pogány ünnepek szokásai a keresz-

97

tény ünnepekhez kapcsolódtak, például a napnak afölddel való nászát, ó-naptár szerint június 9-ét Ke-resztelő Szt. János napján, június 23-án ünnepeltékmeg már a XIII. század óta, de régi módon: koszo-rúkkal, fák körültáncolásával, földbe dugdosctt zöldágakkal, fürdéssel, tűz átugrálásával, csodatevő füvekkeresésével. Ezek a XIII. században feljegyzett ünnepiszokások a legújabb korig fönnmaradtak. Bizáncból ke-rültek át az énekesek, kiknek külön rendjük volt, már aX., XI. században; Bizáncba, Carjgradba járnak a kievibulinak, népi hősmondák hősei, bizánci eredetűek szer-könyveik, legendáik, ikonjaik és templomaik. Az orosznép görög keleti templomokba járt, de közben őrizte őseihitét is, a hagyományos szokásokat, a pogány világnakteljesen még máig sem elkopott emlékeit. Azok a nép-költészeti emlékek, amelyeknek nagy értékét csak amúlt század harmincas, negyvenes éveiben ismerték fel(Puskin, Gogolj, Kirjejevszkij, Dalj, Eübnikov, Hilfer-ding, Afanaszjev), a népköltészet fejlődésének igen későiés igen fejlett művészi állapotát mutatják, s népi erede-tükkel szemben kétség támadt. Ε népköltészeti termékekszerzőiül ugyanis az orosz irodalomban is sokáig a «népet»tartották, egészen e század elejéig, Keltujala kiváló oroszirodalomtörténetének a megjelenéséig, aki szembeszáll averseket, eposzokat, meséket költő, mitikus nép roman-tikus elképzelésével. Az ő véleménye szerint a népköl-tészeti emlék nem a tudatlan és műveletlen parasztságközösségének szerzeménye, hanem a nép egy százalékárabecsülhető művelt rétegé, ennek a rétegnek egyes egyedeié.A nép ajkán fönnmaradt bülinákat (hősi, históriás éneke-ket) nyilván a fejedelmi lakomák szórakoztató énekesei,a «boján»-ok szerezték. A nép ajkáról lejegyzett vallásosénekeket sem a nép, nem is a koldus-zarándokok, hanem alegfelsőbb osztályokból származó papi, esetleg világi

98

emberek költötték. Elképzelhetetlen, hogy a vezető rétega vezetést szellemi téren átengedte volna a parasztság-nak. Az első lakodalmi énekeket nyilván a főemberekáltal rabolt asszonyok lakodalmára szerezték. A mesé-ket, melyekben királyok, cárok, királynék, cárnék éskisasszonyok szerepelnek, a legkáprázatosabb pompában,szintén inkább szerezhették bojárok, mint egyszerű muzsi-kok vagy cholopok. Ezek az arisztokratikus irodalmi ter-mékek azért szorultak le a néphez, mert a moszkvai feje-delmek elűzték udvarukból az énekeseket, akik a feje-delemség távoli széleire menekültek és elvegyültek a népközött. A nép eltanulta bülináikat és így válhattak azoknépi szájhagyománnyá. Az orosz egyháznak a XVII. szá-zadban Nikon által történt megreformálása alkalmávalis sok papi ember menekült a nép közé, magukkal viveegyházi irodalmukat és költészetüket. A nép ezeket akulturális termékeket megőrizte s a XIX. század roman-tikus elképzelése mindezeket a magas műveltségi jelen-ségeket annak a körnek szerzeményéül tekintette, amely-ben fennmaradtak. Hogy a régi orosz arisztokratikus kul-túrának e töredékeit a nép megőrizte és századokon átfenntartotta, a történeti érzék erejének bizonyítéka.

A kereszténység felvételének kulturális hatása már aXI. század elején, szent Vladimir korában (aki 1015-benhalt meg) jelentkezik. Az ő korában épül a Deszjatina-(tized)-templom, s alakulnak az első iskolák. Bölcs Ja-roszláv bolgár földön könyveket vásároltat és görögbőlkönyveket fordíttat. A források már könyvtárról, könyv-gyűjteményről beszélnek, mely a kievi Bölcs Jaroszláváltal építtetett Szent Szofija templomban volt elhelyezve,hol a tanulni vágyóknak rendelkezésére állott. Az Évkönyv-író szavai szerint «a könyvek bölcseségét Bölcs Jaroszlávhintette el az emberek szívében.»Általában Bölcs Jaroszláv-nak nagy szerepe volt a keresztény kultúra meghonosítá-

99

sában. Az ő nevéhez fűződik az első orosz törvénykönyv,a Ruszkaja Pravda (az orosz jog) című törvénygyűjteményis, amely még megtartja a vérbosszút, s megszabja a bűnökváltságdíját, a virá-t, de a halálbüntetést, kínvallatást,testi fenyítéket még nem ismeri,- ezek később, a bizáncitörvénykönyvekből kerültek bele az orosz igazságszolgál-tatásba, a későbbi törvénykönyvekbe, a novgorodi Szud-naja Gramotába, igazságlevélbe (1451), s a moszkvaiUlozsenijébe, III. Iván törvénykönyvébe (1497). BölcsJaroszláv alatt épült a kievi fejedelmi kastély; görögépítőmesterek alig győzik a sok új templom, kolostor, lakó-ház építését Kievben. Az irodalom az első időkbentisztán egyházi irodalom. A keleti kereszténység, mely abizánci műveltséggel a legszorosabb benső kapcsolatbanállott, elszakította az orosz népet azoktól a szláv népek-től, amelyek a nyugati kereszténységet vették föl s ame-lyekkel közeli vér- és nyelvrokonságuk mellett sem jutottaksoha kulturális közösségbe, sőt a szomszédos lengyelek-kel vallási alapon többször keveredtek háborúba. Ε vallásikülönállás volt az oka annak is, hogy a nyugati renaissance-ból eredő új polgáriasodat jótékony hatása alig jutott elOroszországba.

A bizánci kultúra első állomása Kiev volt. S ahogya kievi fejedelemségből kialakultak az úgynevezett «rész-fejedelemségek», a novgorodi, pszkovi, az Oka-Volgamenti,vladimiri, rosztov-szuzdali, tveri, rjazani, szmolenszki,moszkvai fejedelemségek, úgy terjedt el az új művelődésa fejedelmek s udvaraik útján az egész orosz földön.Bár a művelődés alapja és iránya minden fejedelemségbenugyanaz volt, mégis az egyik legjelesebb orosz irodalom-történet, amelynek szerzője a finn származású Keltujalavolt, a régi orosz irodalomtörténetet fejedelemségek szerintkülön tárgyalja, megkülönböztetvén kievi, novgorodi,vladimiri, rjazani, muszkvai stb. irodalmakat. Ezekben az

100

irodalmakban történetírók tovább-írják az évkönyve-ket, mindenik a maga fejedelemségének történetével foly-tatván az Ősi szerkesztésű évkönyvet és a saját fejedelem-ségének hőseit, nagy-, eseményeit énekelvén meg. Ezeketa történeti énekeket, históriás énekeket (bulinak) a száj-hagyomány tartotta fönn s csak a XIX, század első felé-ben jegyezték föl.

De az egyházi irodalom, a prédikációk és szentek életemellett rögtön jelentkeznek az évkönyvek, amelyek, mint-hogy papok írták őket, eleinte magukon viselték szár-mazásuk bélyegét (a teológiai világszemléletet) s csakkésőbb nyertek világiasabb jelleget. Annales-szerűenírt történelmi könyvek ezek, azzal a céllal, hogy a leg-fontosabb események emlékét megőrizzék az utókorszámára. Események feljegyzése minden valószínűség sze-rint elkezdődött mindjárt az írásbeliség kezdetén, de ezeka feljegyzések csak a XI. század közepén alakulnak év-könyvekké, a bizánci és déli szláv krónikák mintájára.

Ekkor készült az összes előbbi évkönyvek alapján aMúlt idők története (.)című év-könyv, melynek szerzőjéül Nestor szerzetest szokás tekin-teni. Ez az orosz őstörténet és ősköltészet főforrása. Azősi orosz élet másik forrása az Igor hadjáratáról szólóhősköltemény, amely a XII. században készült, világiszemély, valószínűleg harcos ember műve: ennek jelentő-sége forrásértékén kívül költőisége; fejlett művészi for-mája oly kivételes, egyedülálló jelensége az ősorosz köl-tészetnek, melyhez hasonló csak századok múlva mutat-kozik újra. Ezzel a hőskölteménnyel érte el a tatár kor-szak előtti déli orosz irodalom fejlődésének legmagasabbpontját, hogy aztán a nomádokkal vívott harcokban és amongol megszállás alatt hosszú időre elnémuljon. A Dnjeprmenti Oroszország irodalmi formái azonban elterjedneka Kárpátok közelében lakó oroszok és az északi oroszok

101

közölt is s az utóbbiaknál születik néhány históriásének.

A tatár uralom emlékét, amely kereken háromszázévig tartott, az irodalmi művek egész sora Őrizte meg,amelyek siratják az orosz föld romlását, próféciákat mon-danak, leírják a nép nagy nyomorúságát, Isten haragjátlátják a tatár pusztításban, bűnbánatot prédikálnak -vagy megéneklik Szmolenszk csodálatos megszabadulásáta tatároktól; Jovprakszia fejedelemasszony hűségét, akitura nem akart átengedni Batu kánnak s ezért Batu kána fejedelmet megölette, az asszony pedig bánatában el-emésztette magát; s a kulikovszki ütközetet (1386), amely-ben az oroszok először győzték le a tatárokat és megírjáka szentek életét.

A kulikovszki győzelem, a tatárok első nagy veresége,visszaadta a csüggedt orosz nép öntudatát és az eddigjelentéktelen moszkvai fejedelemséget előtérbe tolta.A moszkvai fejedelem győzelmét a históriás énekek ál-talános orosz üggyé tették. Ezzel megkezdődik Moszkvá-nak mint politikai központnak a kialakulása, mely aXVII. század elején meg is valósul. Ekkor szabadul fel azegész ország a tatár iga alól.

A tatár iga alól való felszabadulást úgy tekintették,mint Isten bűnbocsánatának és kegyének jelét. Ezt ahitet megerősítette a többi görögkeleti országok .sorsa,Szerbia, Bulgária s Bizánc földjeinek meghódítása a törökáltal. A görögkeleti egyház 1439-ben a florenci zsinatonmegkötötte az uniót a pápával s utána 1453-ban maga istörök uralom alá került. Ez – az oroszok szemében -Isten büntetése volt a hit elárulásáért, viszont Orosz-országot megjutalmazta az Úr hitbeli szilárdságáért – atatárok legyőzésével. Ettől kezdve Moszkva Bizánc örökö-sének tekinti magát: a pravoszlávia egyetlen és végsőmegtestesülésének.

102

III. Iván házassága Paleolog Zsófiával, az utolsóbizánci császár unokahúgával azt a meggyőződést keltetteOroszországban, hogy ez a házasság a bizánci császárokvalóságos utódaivá tette a moszkvai orosz nagyfejedel-meket. A Paleolog Zsófiával kötött fejedelmi házasságnemcsak a görög császároktól való származás büszke tuda-tát, nemcsak a bizánci császári kétfejű sasnak a moszkvaifejedelem címeréül való átvételét hozza Moszkvába,hanem az orosz művelődés szempontjából is nagyjelentő-ségű, mert Zsófia II. Pál pápa udvarából, ahol mintmenekült élt, nemcsak a maga görög kíséretét, hanemolasz tudósokat és művészeket is vitt Moszkvába. A betele-pült görögök és olaszok közül kerülnek ki az ébredőOroszország államférfiai, diplomatái, mérnökei, művészei éstheologusai. Ε nyugati műveltségű férfiak hatására III.Iván követségeket vált Velencével, III. Frigyessel, azosztrák császárral, Mátyás magyar királlyal és a rómaipápával.

Moszkva ezek révén megismerkedik a nyugat kultú-rájával, de nem kerül hatása alá. Sem a fejedelmi hatalom,sem a művelődés nem fogad be még nyugati hatásokat.A moszkvai fejedelmi hatalom a bizánci önkényuralomeszméinek erős hatása alatt alakul ki. És ugyanekkor ki-alakult a harmadik Róma eszméje, mert az igaz hit Rómá-ból átment Bizáncba s minthogy Bizánc megegyezett a«böszörményekkel», – a katolikusokkal, – szerepe átszáltMoszkvára, mely így a harmadik Róma, az igaz istenhívésa pravoszlávia harmadik és végső megtestesülése.

Ez büszkén nyilatkozik meg a XV. század végének s aXVI.-nak irodalmában, de ugyanekkor a hatalmukatvesztő részfejedelemségek irodalmában erős tiltakozásjelentkezik Moszkva politikai hatalma ellen. Az egységazonban mégis megvalósul s nyugati fejedelemségek,mint Novgorod és Pszkov,a maguk más színezetű kultú-

103

rajával beleolvadnak a keleti orosz központi fejedelem-ségbe, amely ettől kezdve már cári hatalom. A nyugatifejedelemségek Nyugat (Lengyel-, Németország) kultu-rális hatása alatt állottak, irodalmukban megjelenneka fordított lovagregények, asztrológiai művek, sorsvetőkönyvek s e mellett kritikai álláspontra helyezkednekteológiai kérdésekben. Ezek eredménye azonban nemvalami nyugatias fel világosodási mozgalom, hanem újeretnekségek megalakulása. A moszkvai pravoszlá-vok veszedelmesnek találták a nyugati, római hitű or-szágokból származó új eszméket és irodalmi irányo-kat, mert, ez magával hozhatja később a latin hitet,amely rájuk hozhatja Isten haragját és éppúgy el-pusztíthatja Moszkvát, mint ahogy elpusztította Bornât-es Bizáncot.

A nyugati Novgorodban támadt föl a zsidózók eret-neksége és innen jutott el Moszkvába, hol nemcsak afelsőbb papság, hanem még III. Iván udvarában is köve-tőkre talált. A zsidózók tagadták Krisztus istenségét, acsodákat és a titkokat, mindazt, ami a keresztény hitettermészet fölöttivé tette, s az Ó-Szövetséget, meg a zsol-tárokat tekintették szent könyveiknek stb. Az eretnekek-kel folytatott viták során kiderült, hogy a pravoszlávpapság műveltsége igen alacsony fokon áll. Ezért a nov-gorodi érsek, Gennadij az iskolák szaporítását s szín-vonaluk emelését tartja szükségesnek, s elrendeli a Biblialefordítását (1499) latinból, a Vulgataból. A zsidózókeretnekségét az 1504.-i zsinat elítéli. Híveit megégetikvagy megmérgezik.

Az egyház azonban «modernizálódott» s az ajándékok-ból, gazdálkodásból megvagyonosodott kolostorok nagyrészében úri élet folyt. A kolostorok erős támaszai voltaka fejedelmi hatalmaknak, pontosan megtartották atörvények betűit, a szertartásokat, de már nem voltak

104

a világtól elvonult középkori szerzetesek. Már csak aVolgántúli sztarecek folytattak aszkéta életet. A kétirány között kitört a harc. Az előbbiek vezére Joszif Voloc-kij, az utóbbiaké Nil Szorszkij volt. A XV. századbankezclődő harc átnyúlt a XVI.-ba is s a iosziflánok győ-zelmével vógződött, a kolostorok túlnyomó része kapcso-latban maradt a világi élettel, a politikával s a kolostorok-ból sok olyan egyházfő' került ki, akik irányító szerepetvittek a politikai életben. A XVI. századnak egyik ki-magasló jelentőségű egyházi férfia, Makarij metropolitabiztatására és sürgetésére vette föl Rettenetes Ivánmoszkvai fejedelem a cári (császári) címet s az ő irányításaalatt folyt le a «százfejezetű zsinat», amely szabályozta apapi emberek életét, harcot kezdett a népi babonák, azasztrológiai könyvek, a szakáll és bajusz borotválása s anyugati műveltség ellen éppúgy, mint a pogány népibabonák s a tatároktól átvett ruhák, kaftánok, sapkákellen, melyeket az orosz bojárok már a templomokban semvettek le.

Ugyanebből az időből maradt fönn a Domosztroj, azorosz családi életet szabályozó erkölcstani munka, amelyintéseket tartalmaz minden pravoszláv számára, s ezenkeresztül igen részletes képet nyerünk az orosz erkölcsök-ről, családi életről, műveltségi állapotokról. Ebben akorban kezdődik a könyvnyomtatás Moszkvában (az elsőnyomtatott könyv, az Apostol 1564-ben jelenik meg)s ebben a században fejti ki az önkényuralom jellegét éstermészetét Rettenetes Iván cár egyik volt hívével, aLengyelországba menekült kazáni hőssel, Kurbszkij her-ceggel folytatott polemikus levelezésében: az egyed-uralmat, melyet Istentől nyert, nincs joga megosztani abojárokkal. Rettenetes Iván cárról, családjáról históriásénekek is készülnek, melyekben a bojárok kegyetlenellensége, mint a nép rokonszenves pártfogója jelenik meg.

105

Λ bizánci eredetű pravoszláv hit és az ennek ellen-őrzése, irányítása alatt kialakult orosz társadalom féltveőrizte hagyományait s erőteljesen, öntudatosan védekezettminden nyugati hatás ellen. Oroszok külföldi utazása,külföldi építészek, mérnökök, fegyverkovácsok Moszkvábatelepedése semmi hatást nem gyakorolt még az orosz lélekreés stílusra. Még az olaszok által épített moszkvai temp-lomok is orosz ízlésben épültek s az ikonok továbbra isolyan merevek és rikítóak voltak, mintha az Athos-hegyiPanselinos festette volna őket a X. században. A külföld,a Nyugat eddig még inkább cr.ak technikai hatással voltOroszországra. A XVII. század második felében azonbanLengyel- és Kisoroszországon keresztül eljut Moszkvábaa nyugaton már elvirágzott skolasztika s áthatja aprédikációkat s az iskolai tanítást, lengyel hatásra meg-alakul a vers új formája, a szótagszámos (syllabikus)vers és az iskolákban feltűnik az iskola-dráma. Amikorpedig a Breszti unió (1596) után a katolicizmus veszélyefenyegeti Dél-Oroszországban a pravoszláviát, Kievben ajezsuita kollégiumok mintájára megalakul egy kollégium,az alapítójáról Kievo-Mogiljanszkij-kollógiumnak neve-zett főiskola.

Már az 1551-ben tartott «Száz fejezet»-zsinat meg-állapította, hogy a görög és orosz (ó-szláv) nyelvű szer-tartási könyvek között eltérések vannak, az Oroszország-ban használatos egyházi könyvek szövege a figyelmetlenmásolások, vagy a fordításnál az eredeti görög szövegekfélreértése következtében megromlott. A «Száz fejezet»zsinat megállapította, hogy a romlott szövegek használataistenkáromlás s gondoskodni kell kijavításukról. A görögelőírás szerint például három ujjal kellett keresztet vetni,az orosz szertartáskönyvek szerint kettővel. Az isten-káromlás nyilvánvaló volt s meg kellett szüntetni.

Novgorodnak Moszkvához csatolása után azonban tor-

106

jedni kezdett Oroszországban a nyugati műveltség kriti-kai szelleme, amely a nemzeti vallást is kikezdte, s ezértaz orosz patrióták aggodalommal fogadlak minden újí-tási gondolatot. Hogyan lehetne hozzányúlni a hagyo-mányok és szent egyházi formákhoz, amikor meggyőző-désük szerint Oroszország volt akkor az egyetlen isi eri-félő állam és igaz pravoszláv hitet Moszkván kívül nemlehetett találni. Száz évig tartott, míg végre a kijavítottszövegeket az 1654. évi zsinat elfogadta, miközben fő-papok buktatták meg egymást és száműzték távolikolostorokba, vagy mondtak átkot az ő meggyőződésükkelszembenállókra. Az északi monostorok ellenszegültek azsinat határozatának, mire hadjárat indult ellenük. Bárnyolcévi ostrom után sikerült elfoglalniuk a Szolovjeckimonostort, északon fennmaradt a régi orosz orthodoxpravoszlávia, mely már eretnekségnek számított, – egésza bolsevizmusig. Ε hitvita alatt a pravoszláv Keletrőlés a kisorosz kolostorokból sok művelt szerzetes mentMoszkvába s ugyanekkor nyugateurópai kereskedők, tech-nikusok, katonák és orvosok tűntek fel az orosz nagy-városokban. A társadalom vezetői elősegítették az idege-nek beáramlását, az orthodoxok azonban aggályosnaktalálták ezt, féltették a «harmadik Rómát», az «új Izraelt»,az «igazi pravoszláviát». Az egész XVII. században,Nagy Péter trónralépéséig tartott ez az ellentét s csakamikor a keménykezű cár határozottan fellépett és ablako-kat tört Oroszország épületén nyugat felé, leborotváltattaa szakáilakat s a bajuszokat, kivetkőztette a tatár kaftán-ból és sapkából a bojárokat, nyugateurópai szakemberekethozatott Moszkvába és ezek segítségével nyugati szín-vonalú ipart, kereskedelmet, hadsereget, flottát, irodalmatiskolákat, színházat, tudományos akadémiát teremtett, –csak akkor kapcsolódott be Oroszország a nyugati kul-turális fejlődés menetébe. Ettől kezdve a cári udvar a

107

francia királyi udvar példája és pompája szerint él, aXVIII. század cárnői, külföldi udvaroncokkal, kegyencek-kel véve körül magukat, a felvilágosodás szelleménekhódolnak, pártolják, elősegítik a tudomány, irodalom,művészetek fejlődését s a földesúr és jobbágy viszonyánakkérdéseivel foglalkoznak.

A XVIII. században a francia klasszicizmus mintájárakialakul a világi irodalom, kezdődik az itt «ál-klasszikus»-nak nevezett költői iránnyal, amely a nyugateurópaiköltői műfajokat használja, folytatódik a század végéna német szentimentalizmussal. A vers formája már nema lengyelektől kölcsönzött syllabikus, hanem az oroszhangsúlyon alapuló metrikus vers. A XIX. század már anyugattal párhuzamos fejlődést mutat. Az irodalombana romanticizmus, naturalizmus, szimbolizmus, s a jelenszázadban a futurizmus követik egymást. Oroszországaz egyetemek és a tudományos akadémia révén nemcsaktudomást vesz a tudomány újabb eredményeiről hanemmaga is részt vesz annak előrevitelében.

A zsarnokság hazájában ismeretlen fogalom volt aszabad véleménynyilvánítás. Az «átkos» szabadság szellőjea XIX. század elején kezdett fújdogálni Oroszországban,I. Sándor cár uralkodása alatt, aki arról álmodozott, hogyboldoggá teszi népeit s egyéb intézkedései mellett meg-engedte a külföldre utazást, külföldi egyetemek látoga-tását és nyugati könyvek bevitelét. Egyetemeket, líceumo-kat, gimnáziumokat állított fel, enyhítette a cenzúrát,megengedte magánnyomdák alapítását, melyeket atyja éselőde eltiltott, támogatta a tudományt és irodalmat.Ezek az intézkedések nagy irodalmi és tudományos fel-lendülést hoztak; az írók tömegesen tűnnek elő, köztük azorosz irodalom legnagyobb értékei, Puskin, Zsukovszkij,Krjilov, – újságok, folyóiratok születnek, s megindul aXIX. század nagyszerű irodalmi termelése (különösen az

108

1812. évi hazafias háború után). I. Sándor korának másikiránya a miszticizmus volt, – az a hit, hogy misztikusszemlélődések pillanatában az ember közvetlenül találkozikIstennel, s az ember számára megnyílnak a külső természet,az emberi lélek, a világmindenség titkai. 1812 után I. Sán-dor maga is e tanok hatása alá került és korábbi szabadelvűpolitikáját megváltoztatva, megszigorította a társadalomellenőrzését. Erre a társadalom művelt rétegében forra-dalmi szervezkedések indultak megs ezeknek volt a követ-kezménye az 1825 december 14-i dekabrista forradalom.A külföldi, nyugati egyetemek látogatásának követ-kezményeképpen minden új bölcseleti és társadalom-tudományi eszme eljut Oroszországba és bár csak aművelt rétegekben, egyre jobban szaporodik a haladástkövetelők száma. Ezek voltak a nyugatosok, a západniki, -akik azt hirdették, hogy a bizánci műveltség elmeszesedett,Oroszország ennek alapján nem fejlődhetik tovább, tehát átkell venni a Nyugat eredményeit és be kell kapcsolódni anyugati kultúrközösségbe. Az orosz alázatosságot nemerénynek, hanem bűnnek tekintették s az orosz néphivatásáról hangoztatott elméleteket a képzelet szüle-ményének tekintették. (Csaádajev, Bjelinszkij, Gercen,Bakunin és Turgenyev stb.). Velük szemben állottaka szlávofilek, a régi hagyományok, szokások, a Bizáncbólkiindult művelődés, a «harmadik Eóma» princípium hívei.A szlávofilek a régi orthodox álláspont igazolását a németHegelnél találták meg, kinek tanítása szerint minden tör-téneti nép valami eszmét képvisel. Dosztojevszkij meg-fogalmazása szerint minden nép csak addig nép., amíg sajátIstene van. Abban a pillanatban, amint a nép idegen Iste-neket imád, idegen eszméket, szokásokat követ, megszűnikönálló nép lenni. A szlávofilek kutatni kezdték, milyeneszmét képvisel az orosz nép s megállapították, hogy azorosz nép istenviselő nép, az ő hite őrizte meg Krisztust,

109

akit nyugat egyáltalán nem ismer s az igazi orosz állam,Nagy Péter előtt, egy nagy község volt, melyben a cárcsak a közös akaratot hajtotta végre. (Osztrovszkij,Tjutjcsev, Dosztojevszkij.)

Az utolsó évszázad regényeit jellemző társadalmipesszimizmusnak, amelynek alapján az orosz lelket állandókétségbeesésben vergődőnek ismerjük, Gogolj Köpönyeg-eelőtt a szépirodalomban semmi nyoma. A negyvenes évekírói (Tolsztoj, Dosztojevszkij, Gogolj) szándékosan vilá-gítják meg az orosz élet legsötétebb oldalait és hívják föla figyelmet a társadalmi igazságtalanságokra. A kétségbe-esett szegény emberek mellett azonban mindig voltakföldbirtokosok, hivatalnokok, kulákok, iparosok, szinténaz orosz lélek képviselői, akik éppoly kevéssé voltak azotcsajanije (kétségbeesés) tipikus hordozói, mint nyugat -európai kollégáik. Eégebben magam is az otcsajanijéttartottam az orosz lélek uralkodó jellemző vonásának,de újra átvizsgálván az orosz irodalmat, úgy látom, hogyaz orosz lélekben fellelhetők mindazon vonások, amelyekaz európai lélekben, bár kétségtelen, hogy a tömegnyomor(alkoholizmus, rossz táplálkozás), zord éghajlati viszonyokmellett a nagy-orosz lélek uralkodó hangulata jórészt alevertség, szomorúság, kétségbeesés és a kegyetlen sors be-teljesedésének a várása. A jobb sorsban élő, a jobbágy-emlékeket nem őrző kisorosznak, a kuláknak, a kozáknak,a szibériai telepesnek megint más a hangulata. Ami vala-mennyiben közös, – az a pravoszlávia, az istenkeresés,Isten közvetlen, földi jutalmazásában, vagy büntetésébenvaló hit. A szélsőséges lelkiállapot, a csapongó kedély,a vidámság és végső elkeseredés váltakozása, a hirtelenharag és hirtelen ellágyulás, a lélek kiegyensúlyozatlan-sága, fegyelmezetlensége – nem kizárólagos orosz voná-sok. Ezek jellemzőek az összes keleti szláv, sőt az összeskeleteurópai, ú. n. euráziai népek lelkére.

110

A magyarságnak művelődési kapcsolata az orosz-sággal soha nem volt. Az Árpád-kori politikai érintkezések,III. Iván levelezése Mátyás királlyal, II. Rákóczi Györgyszövetsége Chmelnicki Bogdán kozák atamánnal, II.Rákóczi Ferenc szövetségkeresése Nagy Péternél, kozákok-nak a tokaji szőIIőhegyre, a cári szőllőbirtokra telepítéseMária Terézia korában, a török, majd a Napoleon ellenfolytatott háborúkban való közös részvétel, a 48-as oroszbevonulás hazánkba semmi észrevehető hatást nem ered-ményeztek. A XIX. század irodalmi hatásának kérdésemeg teljesen tisztázatlan. A század második felének versesregényei emlékeztetnek Puskinra, de nincs kiderítve, Pus-kin volt-e az irodalmi minta, vagy Byron, akit Puskin iskövetett. A negyvenes évek nagy-orosz írói egész Európá-ban, nálunk is nagy hatással voltak íróra, olvasóközön-ségre, de hogy a magyar naturalista regény mennyibenhozható kapcsolatba az orosszal, azt sem kutatta mégsenki. Ε kapcsolatok kutatása, ezeknek a kérdéseknektisztázása az összehasonlító irodalomtörténet feladata.

Trócsányi Zoltán.

IRODALOM.

Rambaud: Oroszország története (ford. Laukó Albert),Platonov: Oroszország története (ford. Trócsányi Zoltán),V. A. Kellujala: Kurs russkoj literaturji. Istorija drevnojrusskoj literaturji (1911), V. Savodnik: Ki'atkij kurs istoriirusskoj slovesnosti. S drevnjeisich vremen do konca XVIII.vjeka, Bonkáló Sándor: Az orosz irodalom története.

LENGYELORSZÁG TÖRTÉNELMI FEJLŐDÉSE.

Lengyelország története ezeréves folyamán erősenössze volt kapcsolva Magyarország történetével; minda két ország a nyugati és keleti kultúra ütközőpontjána nyugati kultúra védője volt a Kelet támadásaivalszemben.

A lengyel források rendkívül sok értékes anyagot szol-gáltatnak hazánk történetéhez s vannak a magyar törté-nelemnek oly mozzanatai, melyeket azok ismerete nélkülnem is tudunk megoldani és megérteni.

Lengyelország történetét a következő korszakokraosztjuk:

I. korszak a lengyel származású Piast uralkodócsaládkorszaka, mely az Árpádok korának felel meg. Ez a len-gyel királyság kialakulása és megerősödése. Ε korszak1386-ig tart.

II. korszak a litván származású Jagelló-dinasztia kor-szaka, mely 1386-tól 1572-ig tart, vagyis az utolsó Jagellóhaláláig. A Litvániával való unió hatalmassá teszi Len-gyelországot. Ez Lengyelország történetének fénykora.

III. korszak a szabad királyválasztások korszaka, mely1572-től 1795-ig, Lengyelország harmadik felosztásáigtart. Ez a lengyel nemesi köztársaság, a szélsőségig vittnemesi szabadság s a hanyatlás korszaka.

IV. korszak a felosztottság kora, melyben a lengyelségporosz, osztrák és orosz uralom alatt élt 1795-től 1918-ig.

V. korszak a független Lengyelország kora 1918-tól1939-ig.

117

I. korszak. A Piast-család korszaka,

Az első történelmi uralkodó a Piast-családból szár-mazó I. Mieszko volt (963-992), akinek országa az Oderá-tól a Visztuláig terjedt, 966-ban népével együtt felvettea kereszténységet. Éspedig a nyugati kereszténységet,amivel Lengyelország a Nyugathoz kapcsolódott.

Fia Hős Boleszláv (992-1025) – Szent István kor-társa – oly szerepet játszott a lengyel történelemben,mint Szent István a mienkben, ő szervezte meg a lengyelmonarchiát. Eendkívül harcias uralkodó volt, aki elfog-lalta Csehországot s Morvaországot, Sziléziát és Pomerá-niát is, sőt 1018-ben hadaival eljutott Kijevig is. 1025-benkirállyá koronáztatta magát, de utána rövidesen meghalt.

A XI. században még egy hatalmas uralkodójuk volta lengyeleknek éspedig Merész, vagy Szilaj Boleszláv(1058-1079), aki hathatósan támogatta a magyar hercegeket,Bélát, Gézát és Szent Lászlót I. Endrével és Salamonnalszemben, akik IV. Henrik császárra támaszkodtak. MerészBoleszláv 1076-ban királlyá koronáztatta magát, de 1079-ben elűzték őt, mert megölte Szent Szaniszló püspököt.

A X-XI. században sokat kellett küzdeniök a csehek-kel, akik IV. és V. Henrik császárt támogatták velük szem-ben és kiknek sikerült többször elfoglalniuk Krakkót.

Kiváló uralkodó volt Ferdeszájú Boleszláv (1102-1188),aki a XII. század elején elfoglalta Pomerániát és ezzelLengyelország kijutott a Balti-tengerhez.

Ez a kiváló uralkodó végrendeletében az országot fel-osztotta fiai közt. Ez a rendelkezés nagyon meggyöngí-tette a központi hatalmat és viszályokra adott alkalmat.

A XII. század végén és a XIII. század első felében bizo-nyos vetélkedés fejlődik ki Lengyelország és Magyar-ország közt Vörös-Oroszországot illetőleg, mert az egymásközt folytonosan civakodó orosz hercegek hol a lengyel,

118

hol a magyar uralkodóhoz fordulnak segítségért. Ennélfontosabb esemény volt azonban a német lovagrendnekmeghívása és letelepítése 1226-ban a Visztula torkolatá-tól keletre eső területre.

Ugyanis Mazoviai Konrád herceg, látva azt, hogy egy-magában nem képes visszaverni a vad, pogány poroszokbetöréseit a lengyel területekre, meghívta a német lovag-rendet, melyet ép akkor, 1225-ben űzött ki ErdélybőlII. Endre, mert a rend el akarta szakítani Magyarország-tól a Barcaságot és független rendtartományt akart ala-pítani.

A XIII. század folyamán a tatárok 1241-ben elpusztí-tották Lengyelország déli részét és április 9-én – két nap-pal a mohi pusztai ütközet előtt – győzelmet arattak asziléziai Lignicnél is.

Míg II. Endre uralkodása alatt feszült volt a lengyel-magyar viszony a vörös-oroszországi kérdés miatt, IV.Béla idejében ez bensőségessé válik, mert SzemérmesBoleszláv krakói herceg (1243-1279) nőül veszi Bélaleányát, boldog Kunigundát, Ájtatos Boleszláv kujáviaiherceg pedig Kunigunda nővérét, boldog Jolántát. Minda két lengyel herceg támogatja azután IV. Bélát II. Otto-kár cseh királlyal szemben 1258-ban és 1260-ban.

A XIII. század végén II. Vencel cseh király elfoglaltaKrakót és 1300-ban lengyel királlyá koronáztatta magát,míg Lokietek Ulászló, akit a trón megilletett, kénytelenvolt a külföldön bujdosni.

Végre sikerült Lokietek Ulászlónak (1306-1333) ma-gyar segítséggel elfoglalni a krakói trónt. Megerősítveuralmát 1320-ban királlyá koronáztatta magát Krakóban.Uralma igen nagyjelentőségű volt, egyesítette az egyesországrészeket, újraépítette az egységes lengyel királysá-got és belsőleg megerősítette azt. Uralkodása alatt a németlovagrend elfoglalta Danzigot és Pomerániát (1808-1810)

114

s ezzel elvágta Lengyelországot a Balti-tengertől. Kül-politikájában Magyarországra támaszkodott és leányát,Erzsébetet I. Károly magyar királyhoz adta nőül.

Fia, Nagy Kázmér (1333-1370) kitűnő államszervező-nek bizonyult, aki folytatta atyja munkáját és mint apja,ő is Magyarországra támaszkodott és I. Károlyt kértefel a lengyel-cseh viszály elsimítására. A visegrádi kongresz-szuson (1335) úgy döntöttek, hogy János cseh király le-mond a lengyel királyi trónra tartott igényéről s viszontNagy Kázmér lemond Sziléziáról a cseh király javára.Pomerániára vonatkozólag úgy döntöttek, hogy az a németlovagrendnél marad.

Nagy Kázmér a nyugaton szenvedett veszteségekértkeleten akarta magát kárpótolni és ezért 1350-ben egyez-séget kötött Budán Nagy Lajossal, melynek értelmébenNagy Lajos átengedi Vörös-Oroszországot Kázmérnak.Ha Kázmér íiörökös nélkül hal meg, Vörös-OroszországotLajos örökli, ha fia születik, Magyarország visszaválthatjaazt százezer aranyért. Nagy Kázmér ezenkívül megszerezteLitvániától Vörös-Oroszország többi részét is.

Kázmér az ú. n. wislicai statútumban (1368) egészLengyelországra kiterjedő egységes törvénykönyvet léte-sített. A parasztság helyzetén is igyekezett javítani s ezérta parasztok királyának is nevezték őt. Sokat építtetettkőből s azért azt mondták, hogy Kázmér fából építettLengyelországot kapott és kőből építettet hagyott magaután. De nemcsak politikailag szervezi meg Lengyelorszá-got, hanem gazdaságilag is, sőt kulturális téren is sokattett, mert 1364-ben megalapította a krakói egyetemet.

Mivel Kázmérnak nem volt íiutóda, a lengyel tróntunokaöccsére, Nagy Lajosra (1370-1382) hagyta s ezt alengyel rendek is elfogadták. Az 1355-iki budai kiváltság-levélben Nagy Lajos széleskörű privilégiumokat biztosíta lengyel nemességnek.

115

Ezzel tehát perszonális unió jött létre Magyarországés Lengyelország között. Nagy Lajosnak sem volt fiút óda,leányai egyikének akarta biztosítani a lengyel trónt, amitaz 1374-ben kötött kassai paktumban a lengyel rendek iselismertek.

Nagy Lajos halála után leányát, Hedviget (1384-1399)választották meg Lengyelország királyává, aki a legnép-szerűbb lengyel uralkodók egyike lett, mert ő a lengyelurak kívánságára szakított Vilmos osztrák herceggel, kivelel volt jegyezve és férjhez ment Jagelló Ulászló litván nagy-fejedelemhez, aki azt ígérte, hogy ha Hedvig férjhez megyhozzá, egész népével együtt a katolikus vallásra tér átés uniót létesít Lengyelország és Litvánia között. Ez olyelőnyös volt Lengyelországra nézve, hogy Hedvigmeghozta ezt az áldozatot s ezzel Lengyelország nagy-ságát alapította meg.

II. korszak. A Jagellók korszaka (1386-1572).

Jagelló Ulászló (1386-1434) uralkodásával új nagy kor-szak kezdődik Lengyelország történetében, mert ezzel meg-szűntek a litvánok támadásai Lengyelország ellen és Len-gyelország hatalma messze észak és kelet felé terjedt ki.Ezzel a Nyugat kultúrája messze Keletre terjedt el s védel-met biztosított Lengyelországnak az új nagyhatalom,Moszkva terjeszkedésével szemben. Ezért van oly nagyjelentősége a Krewoban kötött szerződésnek (1385), melyállamjogi alapjait adta meg a lengyel-litván uniónak.

Az így megerősödött Lengyelország kezd terjeszkedni.Jagelló Ulászló és Hedvig 1387-ben elfoglalja a magyaruralom alatt lévő Vörös-Oroszországot és azt Lengyel-országhoz csatolja.

A XV. század elején mind fenyegetőbbé vált a németlovagrend hatalmának növekedése és a súrlódások mind

116

nagyobbak lettek. Ezek 1409-ben háborúra vezettek s1410-ben Tannenberg és Grimwald között a lengyeleka litvánokkal egyetemben megverték a német lovagrendet,de a háború még tovább tartott és csak 1466-ban fejező-dött be a thorni békével, melyben a lovagrend visszaadtaLengyelországnak Pomerániát s ezzel Lengyelország ismétvisszaszerezte a Balti-tenger partvidékét, melyet a lovag-rend elzárt volt előle. Ezen időtől kezdve Danzig voltLengyelország kikötője egészen 1772-ig, Lengyelországelső felosztásáig.

A lovagrenddel való háború folyamán zálogosítja el1412-ben Zsigmond király Jagelló Ulászlónak a 16 szepesivárost, melyek aztán csak 1770-ben kerülnek vissza Magyar-országhoz.

Közben mind jobban fenyegeti Magyarországot a törökveszedelem és a magyar rendek 1440-ben III. Ulászlót,a fiatal lengyel királyt választják meg magyar királynak(I. Ulászló), hogy Lengyelország katonai erejével segítseMagyarországot a török ellen. A fiatal királynak hősihalála Várnánál mintegy szimbóluma volt annak, hogya két nemzet a nyugati kultúra és a keresztény vallásvédője a keletről jövő támadásokkal szemben.

A fiatal Ulászló halála után testvére, Jagelló IV. Káz-wer(1447-1492)került a lengyel trónra, kinek 45 évig tartóuralkodása igen nagyjelentőségű volt Lengyelországranézve. Kázmér meg akarta szerezni a szomszéd Cseh- ésMagyarország trónját. Ezt a lengyel történelemben a«Jagelló-eszmének» nevezik. Kázmér arra hivatkozott, hogyfelesége, Habsburg Erzsébet, az utószülött V. Lászlónak.Ma gyarország és Csehország királyának nővére, tehát aző családját illeti a magyar és cseh trón. Tényleg sikerültis neki Ulászló fia részére megszerezni a cseh koronát, dea magyar korona megszerzése Kázmér fia részére nem sike-rült, mert a magyar elégedetlenek által 1471-ben behívott

117

Kázmér herceg kénytelen volt eredménytelenül vissza-térni Lengyelországba.

A küzdelem azonban Mátyás király és Jagelló Kázmérközött tovább folyt a cseh trónért, melyre a csehek Kázmérfiát, Ulászlót ültették. A háború Mátyás király győzelmé-vel végződött és az 1478-ban kötött olmützi béke értel-mében mind Mátyás, mind Ulászló élhet a cseh királyicímmel, Ulászló Csehországot, Mátyás annak melléktarto-mányait – Morvaországot, Sziléziát és Lausitzot – kapjameg, vagyis mindkét fél megtartja a kezében levő orszá-gokat. Mátyás halála után e tartományokat a csehek négy-százezer aranyforinton visszaválthatják Magyarországtól.

Ezek a háborúk annyira elfoglalták Kázmért, hogyelhanyagolta a kelet felől jelentkező veszedelmeket, atörök hatalom és Oroszország erősödését. Főleg az utóbbikezdett veszedelmes lenni, mert III. Iván moszkvai cár1480-ban véglegesen megverte a tatárokat és országátötszörösen megnagyobbítva, kezdte veszélyeztetni Litvániaorosz területeit is.

Jagelló Kázmér uralkodása alatt megindul a köznemes-ség küzdelme a főurak hatalma ellen, amit Kázmér királyis támogatott azáltal, hogy 1454-ben kiadta a nieszawaistatútumot, mely nagyobb jogot és beleszólást adott a köz-nemességnek az állam ügyeibe.

Midőn 1490-ben Mátyás király meghalt, Jagelló Ulászlócseh király került a magyar trónra, kivel szemben sajáttestvére, János Albert lépett fel, de eredménytelenül.

1492-ben meghalt Kázmér király. Utána János Albert(1492-1501) következett. 1496-ban kiadja a piotrkówistatútumot, ami tovább kiterjeszti a köznemesség hatalmátés kiváltságait. Az ő uralkodása alatt mind jobban köze-lednek a keletről fenyegető veszedelmek. János Albert had-járatot akart indítani 1497-ben a török ellen, hogy el-foglalja annak két várát – Kiliát és Belgrádot – a Duna

118

deltájánál, de István moldvai vajda a bukovinai erdők-ben megtámadta és megverte a lengyel sereget. De vere-séget szenvedtek a lengyelek III. Iván cártól is, a litván-moszkvai háború folyamán (1499-1508), ami viszontarra késztette a litván rendeket, hogy – látva az oroszveszedelmet – szorosabb viszonyt létesítenek Litvániaés Lengyelország között.

Sándor király (1501-1506) rövid uralkodása alatt aköznemesség újabb jogokat vív ki magának, amennyibenaz 1505-iki radomi országgyűlésen kimondják a «Nihilnövi» név alatti ismeretes törvényt, melynek értelmébena király semmiféle határozatot nem mondhat ki a szená-tus és a köznemesség követeinek beleegyezése nélkül.

I. Zsigmond (1506-1548) alatt az orosz veszedelemmind fenyegetőbbé válik. Zsigmondnak három hadjára-tot kellett viselnie Moszkva ellen, melyek folyamán el-veszett Szmolenszk. Ez arra késztette Zsigmondot, hogydélen és nyugaton keressen támogatást s erre vezethető'vissza Zsigmond házassága Szapolyai Borbálával és más-részt a Jagelló-család egyezménye Miksa császárral az1515-ik évi bécsi kongresszuson. Itt Zsigmond és II. Ulászlómegállapodtak abban, hogy II. Ulászló gyermekei, Annaés Lajos házasságot kötnek Miksa unokáival, Ferdinánd-dal és Máriával, ami előkészítette azután a Habsburgok-nak a magyar trónra való jutását.

Zsigmond uralkodása alatt történt, hogy a németlovagrend nagymestere, Brandenburgi Albert, Zsigmondunokaöccse, protestánssá lett és szekularizálta a németlovagrend tartományát. Mivel azonban nem érezte magátelég erősnek, elismerte a lengyel királyt hűbérurának és1525-ben hódolatát mutatta be Zsigmond lengyel királynak.

Egy évvel később, 1526-ban, meghalt II. Lajos magyarkirály, akivel kihalt a Jagellók magyarországi ága s halálá-val a Jagellók elvesztették a magyar és a cseh trónt, melyek

119

az 1515-iki bécsi egyezmény értelmében a Habsburgokkezére mentek át. Ezzel Lengyelország elvesztette befolyá-sát e két szomszédos országra.

Némi kárpótlásul szolgált az, hogy a mazoviai hercegekkihaltával Mazoviát 1529-ben Lengyelországhoz csatol-ták, miáltal Lengyelország hatalmas területtel gyara-podott, mely kitűnő összekötő kapcsot létesített Lengyel-ország és Litvánia közt.

I. Zsigmondnak igen nagy érzéke volt az irodalom,tudományok és művészetek iránt s uralkodása alattLengyelország a tudomány, irodalom és művészetek terénaranykorát élte. Politikailag azonban nem volt elégmesszelátása, nem volt katona s elhanyagolta az ország-nak katonai megerősítését akkor, mikor Oroszország ésTörökország mind hatalmasabbakká lettek.

I. Zsigmondot fia, Zsigmond Ágost (1548-1572) követte,aki az utolsó volt a Jagellók dinasztiájából.

Uralkodása alatt Eettenetes Iván orosz cár 1558-banelfoglalta Livland egyrészét s példáját követte XIV. Eriksvéd király, aki Esztoniát és Magnus dán királyfi, akiKurlandot és Ösel-szigetét foglalta el. Erre a liviandirendek elhatározták, hogy a lengyel-litván államhozcsatlakoznak, de nem az egész Livland került Lengyel-országhoz.

Zsigmond Ágost uralkodásának legfontosabb e'seményeaz 1569-ik évi lublini unió volt Litvániával. Ennek fonto-sabb pontjai: 1. a Lengyel Királyság és a Litván Nagyfeje-delemség egy és szétszakíthatatlan testet alkot; 2. egyuralkodójuk van, akit közös országgyűlésen választanakés közösen koronáznak meg Krakóban; 3. közös ország-gyűléseket tartanak; 4. közös pénzük van; 5. szabadonköltözködhetnek egyik országból a másikba; 6. Wolhynia,a kijevi terület, vagyis Ukrajna és Podlasie közvetlenüla lengyel koronához tartoznak; 7. a Litván Nagyfeje-

120

delemség megtartja külön hivatalait, saját pénzügyét éshadseregét.

1572-ben meghalt Zsigmond Ágost s vele kihalt aJagelló-dinasztia, mely közel kétszáz éven keresztül ural-kodott.

III. Korszak. A szabad királyválasztások kora (1572-1795).

A lengyel nemzet most nehéz helyzetbe került, merteddig szabad királyválasztással összekötött örökösödés voltLengyelországban s mivel az országnak volt dinasztiájaés minden Jagelló királynak volt fia, a választás nemokozott nehézséget. Most azonban sok jelölt jelentkezett.II. Miksa császár Ernő fia részére szerette volna meg-szerezni a lengyel trónt; jelentkezett továbbá IX. Károlyfrancia király testvére, Valois Henrik, Rettenetes Ivánorosz cár, János svéd király, mint Zsigmond Ágost nővéré-nek, Katalinnak a férje és Báthory István erdélyi feje-delem.

A lengyel rendek Valois Henriket (1573-1574) válasz-tották meg királyuknak, mert ennek ügyes követe -Montluc – fényes ígéretekkel kábította el a lengyelnemeseket. Mivel azonban a lengyel nemesség bizalmatlanvolt az idegen származású királlyal szemben, csak akkorválasztotta meg, mikor ez aláírta az ú. n. «Pacta conventa»feltételeit, melyekben megkötötték a király kezét és biz-tosították maguknak a nemesség kiváltságait. Ha a királye feltételeket nem tartaná be, a lengyel nemzet megtagad-hatja az engedelmességet. Ez a lengyel alkotmány ellent-állási joga, a – «de non praestanda obedientia» – melyaz aranybulla ellentállási záradékának hatása alatt kerülta lengyel alkotmányba. Ezeket a feltételeket azutánminden választott királynak meg kellett erősítenie.

Valois Henrik azonban csak öt hónapig uralkodott,

121

mert bátyjának, IX. Károlynak halála hírére titkonelhagyta Krakót és Franciaországba ment, hol, mintIII. Henrik, a francia trónra került.

Utána Báthory István (1576-15S6) lett Lengyelországkirálya. Báthoryt a lengyel köznemesség választotta meg,Zamoyski János kancellár ajánlatára. Báthory egyike volta legnagyobb lengyel királyoknak, aki előre látta, hogyOroszország mily nagy veszedelem Lengyelországra sazért le akart vele számolni.

Báthory azonban tulajdonkép azért fogadta el a lengyelkoronát, hogy a magyar nemzetnek tehessen szolgálatot,mert ő Lengyelország segítségével akarta felszabadítaniMagyarországot az idegen uralom alól, de korai halálamegakadályozta őt hatalmas tervének kivitelében.

Báthory háborút viselt Rettenetes Iván cárral, mertaz oroszok által elfoglalt Livland észak felől fenyegetteLengyelországot. Mielőtt hadat vezetett volna RettenetesIván ellen, előbb megreformálta a lengyel hadsereget, stöbbezer főből álló magyar zsoldos sereget toborzottErdélyben és a hozzá tartozó részeken. így felkészülvehárom hadjáratot (1579, 1580, 1581) vezetett RettenetesIván ellen, aki békét akart kérni a győztes Báthorytól,de ő nem volt erre hajlandó, mert teljesen le akarta verniaz orosz cárt. Ekkor Rettenetes Iván XIII. Gergely pápá-hoz fordult s azt ígérte neki, hogy ha békét közvetít közteés Báthory közt, akkor ő az egész néppel együtt áttér akatolikus hitre. A pápa erre Possevino jezsuita atyátküldte Báthoryhoz azzal a kéréssel, hogy kössön békét azorosz cárral. Báthory megtette ezt, de Rettenetes Ivánnem tartotta be igéretét s nem lett katolikussá. Ily módonBáthory nem tudta keresztülvinni nagyszabású tervét, azorosz hatalom megtörését, mely után sor került volnaMagyarország felszabadítására.

Midőn 1584-ben Rettenetes Iván meghalt, Báthory

122

már az Oroszországgal kötendő perszonális unióra gondoltés egyszersmind a török elleni hadjárat szervezését is célultűzte ki, midőn 1586-ban váratlanul meghalt Grodnóban.Báthory halála után a svéd Waza III. Zsigmondot(1587-1632) választották meg lengyel királynak, mertanyja Jagelló Katalin volt. Zsigmond nem sokat törődöttLengyelországgal és a svéd trón öröklése érdekébenháborúba keveredett Svédországgal s ez a háború azutánmegszakításokkal mintegy hatvan évig tartott. Ezenkívülháborúba keveredett Moszkvával is, majd pedig Török-országgal. Az orosz háború folyamán a lengyel hadakMoszkváig jutottak és az oroszok hajlandók lettek volnaZsigmond fiát, Ulászlót cárnak megválasztani, de Zsig-mond magának követelte az orosz trónt, amit azonbanaz orosz bojárok nem fogadtak el és Eomanov Mihálytkiáltották ki cárnak.

Ugyancsak az Ő uralkodása alatt történt az a Lengyel-országra nézve súlyos következményű esemény, hogyKelet-Poroszország és a brandenburgi választófejedelem-ség egy fő alatt egyesült. Ugyanis. 1618-ban az utolsóporosz hercegnek, az elmebeteg Albert Frigyesnek gyer-mektelen halála után János Zsigmond brandenburgiválasztófejedelem örökölte Kelet-Poroszországot, mintlengyel hűbért. Ezen idő óta a brandenburgi választó-fejedelmek politikája oda irányult, hogy a két területetegyesítsék. Ez azonban csak úgy történhetett, ha a kétterület között lévő lengyel Pomerániát Brandenburg-hoz csatolják. Ez vezetett azután a XVIII. századbanLengyelország felosztásához.

III. Zsigmond után fia, IV. Ulászló (1632-1648)következett, aki háborút vezetett Moszkva ellen, melynekeredményeképen megkapta Szmolenszket és az attól délrefekvő területeket, továbbá Livlandot, Esztóniát és Kur-landot (1684). Ekkor érte el Lengyelország legnagyobb

128

kiterjedését. IV. Ulászló folytatta atyjának svéd poli-tikáját s nem akart lemondani a svéd trónról, ami hábo-rúba sodorta őt Svédországgal.

Utána testvére, János Kázmér (1648-1668) követ-kezett, kinek uralma telve volt háborúkkal, s majdnemaz összes szomszédokkal harcolt. Több háborút vezetetta kozákok vezére, Chmielnicki Bogdán ellen, majd pedigMoszkva ellen, ezt azonban nem tudta kihasználni,mert közben kitört a svéd háború (1655-1660), melyteljesen lekötötte erejét.

X. Károly svéd király a westfáliai béke után meg-erősödve, le akart számolni János Kázmérral, sőt felakarta osztani Lengyelországot. Ebben a háborúban résztvett II. Eákóczi György erdélyi fejedelem is, mint X.Károly szövetségese, de vereséget szenvedett a lengyelek-től s visszavonulás közben a krimi tatárok is pusztítottákseregét. A svéd háborút az 1660-i olivai béke fejezte be,melyben János Kázmér lemondott a svéd trónra tartottigényéről, Lengyelország elveszítette Svédország javáraLivlandot és Esztoniát s megszűnt Kelet-Poroszországhűbérura lenni. Ε tartomány tehát teljesen független lettLengyelországtól, mely így nagyon meggyöngülve kerültki ebből a háborúból.

A svéd háború még nem fejeződött be, mikor újabbháború tört ki Oroszországgal. Ε háborút az 1667-i andru-szowi béke fejezte be, melyben Moszkva lemondott Liv-land egy részéről, Witebskről és Polockról, de megkaptaSzmolenszket és az egész dnyeperentúli Ukrajnát.

Azonban nemcsak a sok háború gyöngítette Lengyel-országot, hanem a belső viszonyok is, melyek főkép a nemesiszabadságoknak szélsőséges kifejlődéséből keletkeztek.Kifejlődött a «nemesi köztársaság» («Kzeczpospolitaszlachecka») eszméje, melyben a király csak mintegy«primus inter pares». Kialakult az a felfogás, hogy az

124

országgyűlési határozatokhoz egyhangú szavazás kell,tehát ha csak egy követ is tiltakozik ellene, a határozatnem lett törvénnyé. Ez volt a hírhedt «Liberum veto»,melyet 1652-ben alkalmazott először Sicinski litvánkövet s amely valósággal megbénította az országgyűlésműködését.

János Kázmér után a lengyel Wisniowiecki Mihályherceget (1669-1673)választotta meg a köznemesség, mertnem akart idegen származású uralkodót. Wisniowiecki-nek rövid négy évi uralkodását a törökök elleni harcoktöltik ki. 1673-ban a lengyelek Sobieski János vezetésealatt fényes győzelmet arattak a török felett a Dnyesztermelletti Chocimnál, hol 10 ezer török esett el.

Wisniowiecki után ismét lengyelt választott a köz-nemesség, mégpedig a chocimi győzőt, Sobieski Jánost(1674-1696). Uralkodása sok hadi győzelmet és dicső-séget hozott Lengyelországnak. Háborút viselt a törökkel,hogy visszaszerezze tőle Podoliát. Azonban sokkal nagyobbdicsőséget hozott Lengyelországnak 1683-ban Bécs fel-mentésével, amikor – mint tudjuk – Kara Musztafa két-százezer főnyi seregével ostrom alá fogta Bécset és I. Lipótkérve-kérte Sobieskit, hogy segítse őt. Sobieski 34000főből álló seregével szeptember 12-én fényes győzelmetaratott a törökön és felmentette a szorongatott Bécset.

Sobieski azután Lotharingiai Károly herceggel egye-temben üldözőbe vette a törököket és még egyszer meg-verte őket Párkánynál és felmentette Esztergomot. EzzelSobieski igen nagy szolgálatot tett nemcsak a nyugatikultúrának s a kereszténység ügyének, hanem Magyar-országnak is, mert e diadalokkal vette kezdetét hazánkfelszabadítása a török járom alól.

Sobieski halála után II. vagy Erős Ágost szász választó-fejedelmet (1697-1733) választották meg királlyá, akitXII. Károly svéd király megtámadott, mert Ágost Orosz-

125

országgal és Dániával szövetségre lépett. XII. KárolyLeszczynski Szaniszlót választatta királlyá és Ágostotlemondatta, aki azonban XII. Károly poltavai vereségeután újból elnyerte a trónt.

Halála után a Lengyelországban megjelent orosz csa-patok kierőszakolták III. Ágost (1785-1768) megválasz-tását s ezzel megkezdődött az orosz beavatkozás Lengyel-ország ügyeibe, ami még nagyobb mértékben mutatkozottIII. Ágost utódjánál, mert II. Katalin cárnő keresztül-vitte kegyencének, Poniatowski Szaniszlónak trónrajutását(1764-1795). Az orosz befolyás ellen a lengyel hazafiaka bari konfederációt létesítették, melyet azonban az oroszkövet által behívott orosz csapatok széjjelvertek.

Az orosz politika titokban Lengyelország felosztására,illetőleg egész Lengyelországnak Oroszországhoz valócsatolására törekszik.

A felosztásra alkalmat szolgáltat az, hogy Mária Terézia1770-ben a keleten kitört pestis ellen egészségügyi kordonthuzat az egész magyar batár mentén és ezzel elzárjaa Lengyelországnak elzálogosított 16 szepesi várostLengyelországtól s ezenkívül okkupálja a Szepességtőlészakra fekvő szandeci földet is. Ez szolgáltatott köz-ügyet II. Katalinnak és II. Frigyesnek arra, hogyOroszország és Poroszország is elfoglaljon egy-egy résztLengyelország területéből.

A felosztásnak igazi háttere azonban az, hogy Ausztriaés Poroszország a legnagyobb aggodalommal figyelték azoroszok foglalásait az orosz-török háború folyamán. Föl-használta ezt a helyzetet Törökország és békeközvetítőülkérte fel Ausztriát és Poroszországot. Ha Oroszországnem fogadja el a békét, általános európai háború fenye-getett volna, azért Moldva és Oláhország helyett lengyelterülettel akarták kárpótolni Oroszországot. Ez azonbanveszedelmes lett volna Ausztriára és Poroszországra nézve,

126

ezért az a terv merült fel, hogy ennek ellensúlyozására akét ország is kapjon lengyel területeket s ily módonelkerülnék a fenyegető európai háborút. II. Katalin cárnőeleinte nem akarta ezt a tervet elfogadni, mert magaakarta egész Lengyelországot elfoglalni, de azután mégisbelement a felosztásba.

így történt Lengyelország első felosztása 1772-ben, mely-ben Oroszország Litvánia keleti részét, Poroszország Pome-rániát és Vármiát kapta Danzig és Thorn kivételével.Ezzel Poroszország közvetlen területi kapcsolatot kapottKelet-Poroszországgal, ami politikájának legfőbb törek-vése volt.

Ausztria az egykori Vörös-Oroszországot kapta, melya XIII-XIV. században Magyarországhoz tartozott ésKis-Lengyelország déli részét Krakó kivételével.

Az első felosztás után a lengyel hazafiak korszerű refor-mokat akartak létesíteni s e célból 1788-ban országgyűlésthívtak össze, melynek feladata volt új, modern alapokrafektetni a lengyel alkotmányt és állami szervezetet. Az újalkotmány, melyet 1791 május 3-án hirdettek ki, többekközött kimondta, hogy eltörlik a szabad királyválasztástés Poniatowski Szaniszló után Frigyes Ágost szász választóörökli a trónt. A katolikus vallás az uralkodó vallás, de atöbbi felekezet is teljes szabadságot élvez. A nemességmegtartja kiváltságait, de a polgárság és a jobbágyságis több jogot kap. Az országgyűlés két kamarából áll, akövetek házából és a szenátusból. A törvényeket szótöbb-séggel hozzák és a «liberum vetőt» eltörlik. Az alkotmányrevíziója céljából minden 25 évben alkotmámnyozó ország-gyűlés ül össze.

A május 3-iki alkotmány keresztülvitelére azonban márnem került sor, mert 1793-ban bekövetkezett Lengyelországmásodik felosztása, melyben Oroszország Litvánia túl-nyomó részét, Volhyniát és Podoliát foglalta el, Porosz-

127

ország meg a két említett várost kapta meg és Lengyel-ország nyugati részét. Ausztria a második felosztásbannem vett részt.

Erre 1794-ben Kosciuszko Tádé vezetése alatt felkeléstámadt és a lengyelek a leghősiesebb ellentállást fejtettékki, de a maciejowicei vesztett csata sírba döntötte Lengyel-országot, mert 1795-ben harmadszor is felosztották.

Oroszország Litvánia megmaradt részét vette el,Poroszország Mazoviát Varsó városával és Podlachiát,Ausztria pedig Kis-Lengyelország többi részét Krakóvárosával. Lengyelország nyolcszázados fennállás utánmegszűnt.

IV. Korszak. A felosztások kora (1795-1918).

A lengyelek eleinte francia segítségben bíztak és Napo-leon 1807-ben a tilsiti béke után meg is alakította a VarsóiNagyhercegséget a szász király fennhatósága alatt, de ezcsak kis területre szorítkozott és Napoleon bukásávalmegszűnt.

Az 1815-iki évi bécsi kongresszus a Lengyel királyságot,vagy máskép a Kongresszusi Lengyelországot létesítette,de még kisebb területen, mint a varsói nagyhercegség volt.Ε területet I. Sándor cár kapta és most perszonális uniólétesült Oroszország és a lengyel királyság közt. Porosz-ország megtartotta Kelet-Poroszországot és a nyugati Len-gyelországot, Ausztria pedig Galíciát, de Krakó nélkül,melyből köztársaságot létesítettek.

A szabadelvű gondolkodású I. Sándor után I. Miklóscár következett, akinek reakciós uralma az 1880-81-ikilengyel felkelés kitörését idézte elo. A felkelés eleinte nagysikereket mutatott fel, de Osztrolenkánál vereséget szen-vedtek a felkelők, kiket Paszkievics tábornok vert megvéglegesen, ugyanaz a Paszkievics, aki azután 1849-ben

128

a magyar szabadságharcot is leverte. I. Miklós cár el-törölte a Lengyel Királyság alkotmányát és az országotbeolvasztotta az orosz birodalomba. A felkelés leveréseután rengeteg lengyel emigrált Nyugateurópába, főlegParisba, így többek közt a legnagyobb lengyel költő,Mickievicz Ádám is. Ott volt Czartoryski Ádám herceg,Zamoyski tábornok és a magyar szabadságharcban sze-repelt Dembinski és Bem tábornokok, valamint sok kiválólengyel férfiú.

A lengyelek azonban nem tudtak belenyugodni sor-sukba és 1863-ban újabb felkelést szerveztek orosz el-nyomóik ellen, melyet azonban az oroszok hamarosan le-vertek s utána még súlyosabb elnyomatásban lett részük.Számtalan lengyelt lőttek agyon a varsói citadellában ésközel százezernyi lengyelt száműztek Szibériába. Külö-nösen sokat szenvedtek a lengyelek Muraviev kormányzóalatt, kinek «akasztó» volt a mellékneve.

Jellemző sajátsága a lengyel felkeléseknek, hogy mindaz orosz uralom ellen irányultak. Oroszországot tekin-tették a lengyelek legnagyobb elnyomójuknak, hiszOroszország Lengyelország területének közel 80%-át fog-lalta el s mert a cári uralom a maga abszolutizmusával alegsúlyosabban nehezedett a lengyel nemzetre.

Az orosz elnyomatásnak az volt a következménye, hogyföldalatti titkos lengyel szervezetek keletkeztek. Ezeknekegyik megszervezője a világháború előtt Pilsudski Józsefvolt, aki Oroszországot tartotta a lengyelség legnagyobbellenségének. Vele szemben a megalkuvók vezére DmowskiRomán, a nemzeti demokraták feje volt.

Poroszországban III. Frigyes Vilmos és IV. FrigyesVilmos porosz királyok idejében enyhe volt a kormány-zat a lengyelekkel szemben, aminek az volt a következ-ménye, hogy a lengyel intelligencia kezdett elnémetesedni.A szigorúbb irányzat a lengyelekkel szemben Bismarck

129

korában kezdődött s a XX. század elején még keményebblett a porosz politika a lengyelekkel szemben és megkezdő-dött a lengyel birtokok kisajátítása is.

Ausztriában a lengyelekkel szemben alkalmazott poli-tika bizonyos hullámzásnak volt kitéve, egyszer szigorúbb,egyszer enyhébb volt és csak az 1860-as évek végén letthatározottan kedvező a lengyelek irányában. Ez az irány-változás id. Andrássy Gyula gróf nevével kapcsolatos,mert ő volt az, aki mint magyar miniszterelnök kifejtetteFerenc József előtt, hogy a lengyeleket mint oroszellene-seket támogatni kell, mert ők ez esetben gátat fognakalkotni az orosz pánszlávizmussal szemben és az orosz-szál való konfliktus esetében a kettős monarchiával fog-nak tartani Oroszország ellen. Csakugyan így is történt1914-ben, a világháború kitörésekor, mert a galíciai len-gyelek megalakították Krakóban a Legfelsőbb LengyelNemzeti Bizottságot, amely lengyel légiót szervezett azosztrák és magyar hadsereg kötelékében és azon dolgozott,hogy a leendő Lengyelország a kettős monarchiához csat-lakozzék. Sőt arról is volt szó, hogy Károly István főher-ceg legyen a lengyel király, ez azonban nem történtmeg, mert a központi hatalmak elvesztették a háborút.

V. Korszak. A Független Lengyelország kora.(1918-1939./

1918 november havában 123 évig tartó feldarabolásután megalakult ismét a független Lengyelország mint köz-társaság, melynek államfője a lengyel függetlenségi moz-galmak lánglelkű vezére, Pilsudski József lett.

A fiatal államnak azonban még roppant sokat kellettküzdenie határaiért. Délkeleten az ukránokkal, délnyuga-ton a csehekkel, Keleten a Szovjettel kellett küzdenie ésLitvánia felé is nyitott volt a határ. 1918 decemberében

130

a poroszországi lengyelek felkelést szerveztek és Lengyel-országhoz csatlakoztak.

A versaillesi béke Lengyelországhoz csatolta Porosz-Lengyelországot, Pomerania egy részét és Danzigot, mintszabad várost, miáltal Lengyelország kijutott a Balti-tengerhez. Míg nyugaton könnyen kapta területeit, annáltöbbet kellett küzdenie a keleti határokért, mert a Szov-jettel való háború közel két évig tartott és nehéz próbáratette a fiatal államot, melynek területén már addig isnégy éven keresztül dúlt a világháború. A lengyel hadak1920 elején eljutottak a Berezináig és Kijevig, de a nyárfolyamán a szovjet hadak számbeli fölénye következ-tében kénytelenek voltak Varsóig visszavonulni. A háborúta varsói csata fejezte be 1920 augusztus 15-én és 16-án,melyben Pilsudski fényes győzelmet aratott Tucha-csevszkij szovjet tábornagy seregén. Ε győzelemhezMagyarország is hozájárult azzal, hogy lőszert küldötta lengyel hadseregnek, mely már teljesen kifogyott amunicióból.

A szovjetekkel való háborút a rigai béke fejezte be1921 március 18-án.

A rigai béke után Lengyelország területe 388,000 négy-zetkilométert tett ki 33 millió lakossal. Ez a független Len-gyelország 1939 szeptemberéig állott fenn, mikor történel-mének egyik legnagyobb katasztrófája elpusztította. Aversaillesi lengyel állam megsemmisülésének okait ajövő történetírása hivatott megállapítani.

Divéky Adorján.

IRODALOM.

M. Bobrzyhski, Dzieje Polski w zarysie, Warszava, 1927,1931. 3 kötet.

Bt. Grodecki, St, Zachorowski, J. Dabrowski, Dzieje Polskisredniowiecznej, Krakow, 1920, I-II. kötet.

181

Ο. Halecki, La Pologne de 963 à 1914, Paris, 1933.Dr. E. Hanisch, Die Geschichte Polens, Bonn und Leipzig

1923.Polska, Jej dzieje i Kultúra, Warszawa, 3 köt.Magyarország és Lengyelország. Szerk. Huszár Károly, Buda-

pest-Varsó, 1936.Dr. n. Boepell, Geschichte Polens, Hamburg, 1840,1. köt.Dr. Caro, Geschichte Polens, Gotha, 1863-1888, II-V. köt.

Sobieski, Histoire de la Pologne. Paris,Tomcsânyi J. Lengyelország, Budapest, 1932.Dr. E. Zivier, Neuere Geschichte Polens, Gotha, 1915, I. köt.

A DÉLI SZLÁV NÉPEK KULTÚRÁJA.

Egy nép kultúrájának összessége a jelenben annak aszámtalan tudatos és öntudatlan művelődési folyamatnaklecsapódása, amely az illető népet egész történelménkeresztül végigkísérte. Amint a múlt politikai eseményei,a megpróbáltatások és felemelkedések egy-egy nép jelenpolitikai életének meghatározói lettek, éppen úgy alakí-tották ki a múlt különböző kulturális indításai a jelenneksokrétű, színes kulturális arcát. Legtágabb értelembenvett művelődésünknek összetevői, akár öntudatlanok,mint nyelvünk, szokásaink és hagyományaink, akár tuda-tosak, mint irodalmunk, művészetünk és tudományunk,hosszú szerves történeti fejlődés eredményei s így valódiértelmüket csak az tudta felfogni és értékelni, aki vissza-megy a múltba és felfedi azokat a mozzanatokat, amelyekennek a fejlődésnek irányát megszabták.

A kulturális jelennek történeti gyökereit keresve aszemlélő az élet minden vonatkozásában két különbözőalakító erő összeműködését látja. Az egyik alakító erőmagának az illető népnek faji, vallási, földrajzi stb. adott-ságaiból származik s a nép sajátos kultúrájának kialakítá-sában elsőrendű szerepet játszik. A másik erő azokból ahatásokból adódik, amelyek más népek részéről érkeznek.Egy nép kulturális fejlődőképessége tehát nemcsak attólfügg, hogy a maga erejéből milyen értékeket tud kiter-melni, hanem attól is, hogy az idegen hatásokból mennyittud befogadni és a maga lényegébe olvasztani. Az önállóteremtés és az idegen elemek áthonosítása az a két mozza-

183

nat, amely egy-egy nép kultúra-alkotását minden időbenmeghatározza.

A kultúra minden megjelenési formájában a közösségszülötte. Vannak minden kornak nagy egyéniségei, akikbizonyos mértékig egy-egy nép vagy állam, vagy akáregy földrész kultúrájának irányt tudnak szabni, mint anagy vallásalapítók, uralkodók, filozófusok, művészek,tudósok, de az a mód, ahogy alkotásaik a szélesebb nép-rétegekig is szétterjednek és nemzedékről-nemzedékretovábbadódnak, ismét csak a közösség közreműködésénekeredménye lehet. Éppen mivel a kultúra a közösségbenterem, azok a tényezők, amelyek zárt népi közösségekethoznak létre, mint pl.: faji adottságok, földrajzi elhelyez-kedés, nyelv, vallás, államforma, egyszersmind egy-egykulturális közösség kialakulásának is meghatározói.

Ilyen megfontolások alapján a déli szláv népek kul-túráját vizsgálva először is az a kérdés vetődik fel, hogyvannak-e e népek kultúrájában olyan közös vonások,amelyek alapján egységes délszláv kultúráról beszél-hetnénk. – Nincsenek. EgyjigüajdékzMviultúra_ninçs !A szlovének, horvátok, szerbek és bolgárok, külön történetimurttlií bírnak, önálló nyelvet beszélnek és írnak, egyéniszokásokat és tradíciókat fejlesztettek ki, irodalmuk ésművészetük pedig mindig külön-külön utakon járt. Ezen-kívül, ami a legfontosabb, a vallásuk három teljesenkülönböző kultúrkörhöz kapcsolja őket, a katolikusszlovének és horvátok egész lényükkel Nyugatot vallják,a bolgárokat és szerbeket az qrlhodoxia Bizánchoz fűzi,a mohamedán bosnyákok Kelettel éreznek közösséget.Ha tehát mégis a «déli szláv» népek kultúrájáról beszé-lünk, ezt a gyűjtőfogalmat csupán az egyes népekföldrajzi elhelyezkedésére vonatkoztatva s csakis a rövidmegjelölés kedvéért használjuk.

A déli szlávság legnyugatibb ága, a szlovének, már le-

134

telepedési helyük megválasztásával eldöntötték kulturálisfejlődésük irányát, amennyiben két nagy nyugati kultúr-nép, az olasz és a német közé ékelődve egyetlen lehetőségvolt számukra a Nyugattal való együtt haladás. Népiszempontból már a középkor folyamán erősen visszaszorí-totta őket a németség, s ma az Alpokban sok helyüttcsak a németes formában fennmaradt szláveredetü föld-rajzi nevek emlékeztetnek arra, hogy ott valamikorszlovének laktak. A szlovének túlnyomó többsége a közép-kor folyamán jobbágysorban élt, s akik közülük társa-dalmilag felemelkedtek, azok egy-két generáció utánbeolvadtak a németségbe. A jobbágysorból való felemel-kedésnek másik útja az egyház kötelékébe való lépés volt.A középkori szlovén társadalomból tehát hiányzott az aműveltebb világi réteg, amely felemelkedve megtartottavolna kapcsolatait a néppel, éppen ezért az egész népkultúrájában is hiányoztak azok a világi elemek, amelyeketcsak egy fejlettebb társadalmi réteg életformái tudnakkitermelni. Olyan kulturális jelenségre gondolok, mintpl. a mi középkori énekmondásunk hagyománya volt,amely kétségtelenül az előkelőbbek szórakoztatására szol-gált. A szlovéneknél a források nem beszélnek hasonlóhagyományról, s amennyiben volt is, a magasabb társa-dalmi réteg másnyelvűsége folytán elsorvadásra voltítélve. A szoros értelemben vett népi (paraszti) kultúrátmagasabb szintre emelni tehát egyedül az egyház, a papság,főleg pedig az alsópapság hivatása maradt. Mint majdnemminden európai kis népnél, a szlovéneknél is az irodalmiműveltség első megnyilatkozásai egyházi jellegűek. A IX;századból való legelső szlovén nyelvemlék, az úgynevezettfreisingeni gyónási formula helyesírásában erős némethatásat mutat és ez a hatás végigvonul az egész szlovénközépkori irodalmon, amelynek különben néhány imád-ságon kívül alig maradt fenn más emléke.

135

Fordulóponthoz ér a szlovén kuli ura fejlődéire a XVI.század második felében, amikor a reformáció mozgalmaa szlovéneket, is nagyobb szellemi mozgékonyságra kész-teti. A protestáns tanok felkarolása miatt Krajnábólmenekülni kényszerülő Trubar Primus Németországbanlát hozzá a legszükségesebb egyházi könyvek lefordításá-hoz és kiadásához. A Tübinga melletti Urachban felállí-tott nyomdából kerülnek ki a katekizmus, az Újszövetségés később a teljes szlovén biblia. Trubaréknak nemvolt más törekvésük mint, hogy a saját nyelvén adjáka legszükségesebb lelki táplálékot a szlovén nép kezébes hogy a papságnak is megfelelő segédeszközöket nyújt-sanak hivatása ellátásához. A mozgalom azonban még-sem maradt, meg ilyen szűk keretek között. Ez volt azelső lépés a szlovén kultúra öntudatosítása felé. A pro-testáns nyomtatványok, amelyekben Trubar és társai adélkrajnai dialektust juttatták szóhoz, az önálló szlovénirodalmi nyelv alapjai lettek. A nyelvtaníró Bohorichelyesírása az úgynevezett bohoriëica több-kevesebb vál-toztatással általában elterjedt s mire, az ellenreformációmegindult és a protestáns nyomtatványokat, igyekezettmegsemmisíteni, a kulturális öntudatosodásnak már mélygyökerei voltak a szlovéneknél.

A reformáció kulturális indítása német részről jött s anyomtatványok legnagyobb része is Németországban ké-szült. De ez csupán a külső keret volt. Az igazi mély, a szá-zadokkal visszamenőleg szinte felraktározott német kulturá-lis hatást Trubarék irodalmi nyelve hozta most felszínre. Anyelv mint élő archívum hűségesen őrzi egész struktúrájá-ban, de különösen szókincsében mindazokat a hatásokat,amelyek egy népet valaha más nép részéről értek. Trubarékszlovén irodalmi nyelve nemcsak átvett német jövevény-szóktól és tükörkifejezésektől hemzseg, hanem egész mon-datszerkesztésük is lépten-nyomon német hatásokat árul el.

136

Ezeken a protestánskori alapokon tovább fejlődve aszlovén kultúra a következő századokban fokozatosanöntudatosodik. A barokk korból német és olasz hatásokatmutató igen érdekes építészeti, szobrászati emlékekmaradtak fenn, az irodalomban az ellenreformáció győ-zelme után újra a katolikus egyház vette át a vezető-szerepet. Az írók egyházi emberek, a festők, szobrászok,építészek az egyház szolgálatában állnak. Az uralkodónemesi és főnemesi réteg már teljesen német, a kialakulóvárosi polgárság túlnyomóan az.

A szlovének igazi kulturális öntudatosodása csak aXIX. század első felében, a romantika idején a nemzetieszme feltámadásával kapcsolatban következik be. Afolyamat irodalmi síkon indult el. Az elszlovénesedettolasz család sarja, a dúsgazdag felvilágosodott Zois báróLaibachban maga köré gyűjti a század fordulóján a szlovénértelmiségnek több kiváló tagját, így a történetíró ésműfordító Linhartot, a költő és író Vodnikot s a kis körmár határozott programmjának vallja a szlovén népkulturális emelését. A mozgalom nagyobb méreteket csaka század 40-es évei tájára öltött, amikor a lelkes Bleiweissmár népújság kiadására gondolhatott. Az egész kulturálisújjáébredés természetesen nagyon nehezen indult meg,éppen mivel a legműveltebb és gazdaságilag is legerősebbrétegek, a nemesség és a polgárság idegen volt s e miatt aszéles néprétegekkel vajmi kevés közösséget erezett. Ezeketa felső rétegeket meghódítani s az egész népet a nemzetiöntudat magaslatára emelni lett a feladata a frissen kibon-takozó szlovén irodalomnak és művészetnek. A szlovénnépi kultúra a városi polgárságot a század harmincasévei óta kezdi meghódítani. A biedermeier ízlés és a roman-tika a meghatározói ennek a kornak s talán szerencsénekmondható, hogy a szlovén irodalom és művészet többetkapott az előbbiből, mint az utóbbiból. A sors a szlové-

187

neket ekkor Preseren személyében olyan költőzsenivelajándékozta meg, aki úgyszólván minden magasabbrendűirodalmi előzmény nélkül igazi műköltészetet tudottteremteni s kifejező eszközül olyan költői nyelvet, amely alegnehezebb formákat, a legkomplikáltabb olasz mértéke-ket, szonettet, terzinát, stanzát játszva megbírta. Preserenidejében az európai irodalmakban egy neopetrarkistahullám vonult végig, (amely nálunk Kisfaludy Sándoronszemlélhető legjobban), s a teljesen lírába születettszlovén költő szerencsés olaszos iránykeresése folytánköltészete mentes maradt a túlzott romantikának mindenföllengzésétől, az egekbeszárnyalástól és hamis monumen-talitástól. Költészetének halk szava, a szerelem megének-lésében a páthosz kerülése, a mélyből jövő szomorú emberiérzések kivetítése s a kitűnően eltalált szlovén lírai alap-hang tették, hogy utána az irodalom töretlen vonalbanfejlődhetett tovább, maga Preseren pedig nem fakultirodalomtörténeti fogalommá, hanem ma is eleven valóság.

Preserennek azonban nem csupán irodalmi jelentőségevan. Szinte azt lehetne mondani, hogy rajta dőlt el azönálló szlovén nemzeti kultúra sorsa. Abban az időben,amikor a romantika hatása alatt keletkezett horvátülirizmus hívei a délszláv egységet propagálták és az újeszmék sodra néhány szlovén kultúrmunkást (mint pl.Stanko Vraz költőt) annyira elkapott, hogy a fiktív illiregység érdekében hajlandó volt a szlovén hagyományokatmegtagadni és elhorvátosodni, ebben a korban Preserenteljes öntudattal szűkebb hazájának, Felső-Krajnánaknépi nyelvére támaszkodva mindvégig kitartott a szlovénirodalmi nyelv önálló használata mellett. Az ő korátólkezd a művészetekbe is bevonulni a szlovén népi öntudat.

Preseren kora óta a szlovén nemzeti kultúra töretlenvonalban fejlődhetett tovább. Az utána következő írók,mint a lírikusok Jenko, Gregorőic és Askerc, a regényírók

138

Levstik és Juicic fokozatosan hódítják meg a magasabbtársadalmi rétegeket is a szlovén kultúrának. A képző-művészek, mint Jakopic, Grohar, Vavpotic már öntuda-tosan merítik témáikat a szlovén népi életből vagy arendkívül változatos szlovén tájból és így visznek belealkotásaikba nemzeti jelleget. Az átalakulás mindenesetrelassúbb volt, mint azoknál a kis nemzeteknél, amelyeknéla felébredő' nemzeti öntudat bizonyos politikai emlékekretámaszkodhatott. A szlovén nép múltjából hiányoztakazok a momentumok, amelyek egy népet az öntudatosnemzet rangjára emelnek. Egyetemes jellegű nemzetierőfeszítései a múltban nem voltak, idegen uralom alattélve nem nevelődhetett sorsa irányítására s éppen ezértnem is tudott felszínre hozni magából olyan egyénisé-geket, nagy királyokat, szenteket, vezéreket, akik a nem-zeti gondolat örök letéteményesei lehettek volna. A szlo-vén nép tehát sem történeti, sem politikai, hanem csakiskulturális alapon emelkedhetett nemzetté. Éppen ezérta szlovénség nemzeti életében a kulturális erők kény-telenek helyettesíteni azt, amit más nemzetnél a közöstörténelem összetartó ereje képvisel. A szlovének számáratehát nemzeti kultúrájuk nemcsak bizonyos művelődésieszmények megvalósulását jelenti, hanem jelenti egybena nemzeti lét önigazolását, a kis népnek különálló nemzetiélethez való jogát is. így a szlovéneknél érthető módona kulturális múltnak ugyanolyan kultusza, ugyanolyanmithosza keletkezett, mint más népeknél a nemzeti törté-nelemnek. Trubar vagy Preseren valósággal nemzetiszimbólumokká lettek, akik ugyanúgy sugározzák a közös-ségre összetartó erejüket a jelenben, mint nálunk magyarok-nál pl. Szent István vagy Mátyás király. Ezek az időbenhozzánk közelálló kulturális szimbólumok, akikkel mégvitatkozni, akiket még korrigálni lehet, nagyon is egy-oldalúan intellektuális erőt képviselnek ahhoz, hogy egy

189

nép különböző rétegeinek öntudatát teljesen át tudjákhatni. Ezért történhettek olyan ingadozások a szlovénségmagatartásában saját nemzeti kultúrájával szemben,mint pl. az említett Vraz esete, aki készakarva elhorvá-tosodott, vagy mint volt a jugoszláv időkben az a moz-galom, amely hajlandó lett volna a fiktív délszláv egységgondolata érdekében az önálló szlovén irodalmi nyelvetfeláldozni. Az ilyen beolvadási kísérletek azonban mindigmegtörtek egyrészt a legszélesebb népi rétegek ellenállásán,másrészt maguknak a szlovén kultúra munkásainakállásfoglalásán. Ma a szlovén kultúra pompásan fejlődikés főleg szervezettségével előtte jár a többi déli szlávnépek kultúrájának.

A homogénnek mondható szlovén kultúránál sokkalszínesebb képet mutat a horvátoké. A horvát nép a Bal-kánra való költözése után csakhamar erős kulturálisdifferenciálódás folyamatába került. Azáltal, hogy letele-pedésének súlypontja a tengerpart felé tolódott, alkalmanyílt az ősi kultúrával bíró dalmát városi, latin népelem-mel érintkezésbe jutni és a tengeri hajózásba belekapcso-lódni. Ez a két momentum volt a főoka annak, hogy ahorvátság ősi kultúrája, amely a pásztorkodó állattenyész-tés fokát alig haladta meg, kiemelkedett patriarcháliskereteiből. Ennek az emelkedésnek tulajdonítható, hogya horvát állampolitikai tevékenység első jelei a IX. század-ban itt a tengerparton a Krka és Zrmanja folyók völgyé-ben mutatkoznak. Az ősi kultúrtalaj tehát magáhozasszimilálta a tengerparti horvátságot, s kultúrájánaktovábbi sorsát az Adria latin népemelével való összekötte-tései határozzák meg. A dalmát városok, amelyek a beszi-várgás következtében lassanként elhorvátosodtak, tulaj-donképpen sohasem tartoztak a horvát állam kötelékébe,hanem Itália városaihoz hasonlóan egyenként önálló kis

140

városállamokká alakultak s az idők folyamán különállókulturális centrumokká is fejlődtek. Ilyenek voltak pl.Raguza, Spalato, Zára, Trau városok és Lesina szigete.

A horvát tengerpart egész kereszténységén saját-ságosan két különböző' eredetű hatás vonul végig. Kétség-telen, hogy a horvátokat a latin papság térítette meg,de leszármazott a tengerpart északi részére az a bizáncihagyományokból táplálkozó kereszténység is, amely aszalonikii testvérpár Cyrill és Metód térítőmunkásságarévén Moráviában keletkezett. Az egész horvát középkoronvégigvonul ennek a két ellentétes kulturális indításnakhatása t. i. a latin és a szláv egyházi nyelvnek s vele együtta két kultúrának egymáselleni küzdelme.

A tengerparti városok adminisztratív, jogi és társa-dalmi élete teljesen az olasz városok mintájára alakult;így pl. Raguza berendezkedése minden tekintetben szintehű mása volt \relencének.

A nagymértékű olasz hatás a nyelvben is megmutat-kozik. A tengerparti horvát dialektus tele van olasz jöve-vényszavakkal. Amikor pedig a középkorban a latin nyelvmellett lassanként a horvát nyelv is teret kap az irodalom-ban, a horvát helyesírás a tengerparton teljesen olaszmintára alakul ki. Miután a horvát irodalom kilép közép-kori egyházi kereteiből s a humanizmus és renaissancekora óta fokozatosan elvilágiasodik, a horvát nemzetinyelvű irodalom éppen a tengerpart városaiban és a szige-teken virágzik a legszebben. A XV. és XVI. század for-dulóján a trubadúrok teljesen olaszos stílusban énekelnek,a Lesina szigetéről származó Hektorovic az egykorú olaszhalászköltemény, az «ecloga pescatoria» hatása alatt írjaRibanje című hangulatos halászi dilijét. A zárai Zoranicaz olasz Sannazaro-nak «Arcadia» című pásztorregényétutánozza a Planine (hegyek) című verses munkájában.A XVI. század e kiváló költői mellett számos másod- és

141

harmadrendű tehetség fordít olaszból verseket, egyháziés világi drámákat. Ezek az olaszos irodalmi hagyományokcsak fokozódnak a XVII. században. A horvát nagyeposzmegteremtőjének, a raguzai Gundulicnak Tasso volt amintája, kortársa, a termékeny Palmotic drámáihoz azolasz irodalomból meríti az anyagot. S így lehetne a ten-gerpart horvát íróinak felsorolását a XVIII. és XIX. szá-zadon keresztül folytatni. A dalmát tengerpart művészetiemlékei, nemcsak az olaszos minták hatását mutatják,hanem a legtöbb esetben kimutathatóan olasz mesterekkezétől is származnak.

Ezzel a mólyenjáró és szétágazó olasz hatással szembenaz északi horvát vidékeken a tengerparti adottságok híjánnem alakult ki igazi horvát államszervezet, mert bizo-nyos az, hogy a horvát nemzeti dinasztia hatalma a közép-korban Szlavóniának nevezett vidékre nem terjedt ki,Boszniára is csak csekély ideig s akkor is csak részben.Ezeken a területeken mindaddig nem tudott életképesállamszervezet kialakulni, amíg a magyarság ezeket arészeket birodalmába nem szervezte. A Kárpátmedencé-ben kialakult központi szervezetű magyar birodalom ter-jeszkedésének természetes iránya délre, a tenger felé muta-tott. Ennek a terjeszkedésnek esett útjába a horvátságs a két nép geopolitikai helyzete és egymásrautaltságakövetkeztében jött létre Szent László és Kálmán királyainkidején a magyar-horvát államközösség. Ez a tény aszárazföld belsejében lakó horvát nép fejlődésének nem-csak politikai, hanem kulturális szempontból is egészenúj irányt szabott. Mint Szlavónia fővárosa, Zágráb egyrenagyobb jelentőségre tett szert, de természetesen nemolyan értelemben, mint a tengerparton, mert a magyarállamfejlődés sohasem ismerte az ilyen politikailag el-szigetelt várostípust, amely szinte államot alkotott azállamban.

142

A politikai élet ilyetén fejlődésével párhuzamosan ala-kult a magyar hatás alá került horvát nemzetrész vallásiélete is. Szlavóniában a hajdan megtért nép visszasüllyedtpogányságába, azért alapította Szent László királyunk1090 táján a zágrábi püspökséget. A zágrábi egyházmegyea kalocsai érsek joghatósága alá tartozott, ez a horvátvidék tehát most már vallási és egyházi alapon is Magyar-országhoz kapcsolódott.

Ezeknek a magyar hatásoknak következtében termé-szetesen a horvát nép e részének társadalmi differenciá-lódása, jogi élete, kulturális megmozdulásai teljesenmagyar mintára alakultak. Ennek legszemléltetőbbpéldája az, hogy a XVI. század második felében Pergosiévarasdi nótárius szükségét érezte annak, hogy WerbőcziTripartitumát, az akkori magyar jogi kultúra bibliájátlefordítsa horvátra. A fordítás előszavában maga meg isjegyzi, hogy amióta a horvátok a magyar koronához tar-toznak, jogi életük teljesen a magyarokéval halad pár-huzamosan s csak igen kevés olyan jogszokásuk van, amelykülönbözik a magyartól.

A magyar hatások természeteserLa,Jioxvai-n-yelvben ismegmutatkoznak. A zágrábkörnyéki dialektus régi emlé-keiben az élet minden vonatkozásában számtalan magyarszót és tükörkifejezést találunk. (Lásd Kniezsa: Magyar-szláv nyelvi érintkezések.) Az írott emlékek helyesírásais teljesen a régi magyar helyesírási rendszert tükrözi ésa legrégibb időktől kezdve az irodalomban mindenütt ma-gyar hatások mutatkoznak. A zágrábi püspökség alapításaután a szükséges liturgikus könyvek Magyarországrólkerültek le, s ha ezek nem is itt nálunk készültek, a magyarközvetítés nyomai mindig felismerhetők rajtuk. A XVI.század második felében meginduló zágrábkörnyéki világiirodalom nem dicsekedhetik olyan előkelő mintákkal, minta tengerparti költészet. A már említett varasdi nótárius

148

Pergosió kortársa, a szintén varasdi Vramec Antal főlegmagyar források alapján kompilált világkrónikát.

A horvát nép kulturális fejlődésének ehhez a magyarés olasz, tehát alapjában véve a nyugati kultúrkör felémutató irányához egy harmadik, keleties irány is járult.Ez Boszniában alakult ki, amelynek sajátságos vallásiviszonyai a középkorban, sem az olasz, sem a magyarhatásnak nem kedveztek. Bosznia, mint általában a balkánikis államok, a Balkánról fokozatosan kiszoruló bizáncibirodalom egyik nagyobb tájegységéből kovácsolódottössze. Kezdetben a horvát királyok fennhatóságát ismerteel, majd a magyar királyság befolyása alá került s 1180óta «Ráma» néven szerepelt a magyar királyok címébenés bánok kormányzása alatt többé-kevésbbé önálló államiéletet élhetett.

A távol székelő magyar királyok fennhatósága alatt abosnyák bánok lassanként egyre több önállóságra tettekszert és a gyengébb magyar uralkodók idejében a fenn-hatóságot inkább csak névleg ismerték el. Boszniának ezta fokozatos önállósulását elősegítették különleges vallásiviszonyai is, amelyek egyszersmind Bosznia kulturálisfejlődésének is a többi horvát vidékektől teljesen elütőirányt adtak. A középkor folyamán a bogomilek szektájahonosodott itt meg, mely a paulikiánus eretnekségnek voltegyenes leszármazottja és nevét arról a Bogomil paprólkapta, aki a Kis-Ázsiából a Balkánra átplántált szektáta X. században Bulgáriában újjászervezte. Bulgáriábólaztán Szerbiába terjedt át a tan, de itt Nemanja főzsupánmég kezdeteiben elfojtotta, a szomszédos Boszniábanazonban zavartalanul terjedt és 1200 táján különösena nemesség körében már annyira népszerű lett, hogy szinteuralkodó vallássá vált. A bogomilizmus Bosznia államiéletében, szociális és kulturális viszonyaiban ettől fogvadöntő jelentőségű szerepet játszott. Maga a tan az óperzsa

144

vallás és a kereszténység elemeiből tevődött össze, amennyi-ben a teremtés kettősségét tanította, a lelket Istentől,a testet s általában az anyagi világot az ördögtől eredez-tette, mint ilyet tehát bűnös dolognak tartotta és meg-vetette.

Ennek az alapdogmának az élet minden vonatkozásá-ban való érvényesülése sajátságos bosnyák életformákatfejlesztett ki. A szekta megvetette a földi életet, a jólétet,a vagyonszerzést, tiltotta az esküt és irtózott a kereske-delemtől. Élettagadó elvei teljesen lehetetlenné tettékegészséges társadalmi és kulturális élet kialakulását. Azon-ban a bogomilizmusnak legnagyobb fogyatékossága azvolt, hogy mind a nyugati, mind pedig a keleti keresztény-ség közösségéből kiszakadva teljesen elszigetelten álltakkor, amikor a Balkán nagy megpróbáltatása, a törökhódítás Boszniát is letörte (1463). A bosnyákok nemcsakpolitikailag, hanem vallási és kulturális téren sem tudtakellenállni a mohamedán hódításnak. A nemesség, hogyaz államban addig játszott szerepét megőrizhesse, nagy-részt áttért a mohamedánizmusra. Ezáltal Bosznia nem-csak politikailag tartozott az oszmán birodalomhoz,hanem kulturális tekintetben is számos szál odafűztes az oszmán birodalom az áttért bosnyákokban egysor igen tehetséges államférfit, több jeles írót, költőtés tudóst nyert, akik idegen nyelven s a horvát nemzetszámára idegen kultúrértékeket teremtettek. A népélete keleti formák szerint alakult át, a városokban,mint Sarajevo és Banjaluka, mohamedán épületek emel-kedtek, amelyek külsőleg is teljesen átalakították abosnyák tájak képét.

A két nyugati, az olasz és magyar kulturális indítása horvátságot minden tekintetben Nyugathoz, az izlámkultúra a bosnyákokat kelethez kötötte. Mindezek a kul-turális iránykeresések mindaddig egymás mellett zavar-

145

talanul érvényesülhettek, amíg a felvilágosodás és roman-tika hatása alatt a múlt század első felében a nemzetieszme feltámadásával egyidőben a horvát nemzet rá nemeszmélt kulturális öntudatára. Ez a feleszmélés azt ered-ményezte, hogy a horvátság ettől kezdve a különbözőtájegységek kultúrájának egységesítésére, nivellálásáratörekedett. így Gaj Lajos kezdeményezése alapján szabá-lyozni tudták az egységes helyesírást és irodalmi nyelvet,amely most már szellemileg egyesítette különböző kultú-rájukat és amelynek érdekében ezek lemondtak a külön-álló irodalmi nyelvükről. Ez az egységesítés természetesencsak a felületen mozoghatott. A régi fejlődési vonalaktudat alatt tovább húzódnak a horvátok életében. A várasdvagy zágrábmegyei paraszt életmódja, népi kultúrájamég ma is közelebb áll a dunántúli magyaréhoz, mint pl.a dalmáciai vagy szigetlakó halászéhoz, akit nemcsakéletfeltételei és életmódja, hanem egész népi műveltségeaz olasz tengerpart lakóihoz kapcsol. Nem is szólvaBoszniáról, ahol a múlt században a török uralom alólfelszabaduló nép sokáig még nemzeti hovatartozását ille-tően is teljes tájékozatlanságban élt s vallási és kulturálisalapon legszívesebben töröknek vallotta magát, holottsem fajilag, sem nyelvileg nem tartozott soha a töröknéphez. A provinciális műveltségi irányoknak ez a tovább-élése magyarázza, hogy pl. még modern költők is szívesenszólaltatják meg az irodalomból egy évszázad óta ki-szorított zágrábkörnyéki kaj-nyelvjárást (mint pl. KrlezaMiroslav) vagy a tengerparti őakavstinát.

Az sem véletlen, hogy a horvát nép politikai vezető-rétege éppen arról a vidékről került ki, amelynek nemes-sége évszázadokon keresztel a magyarság politikai isko-lájába járt s hogy éppen Zágráb és Várasd megyék, azúgynevezett Zagorje lakossága alkotta mindig az igazihorvát nemzeti politika gerincét.

146

A szerbek és bolgárok művelődését a múltban kéttényező határozta meg. Az egyik a Bizánchoz való vallásitartozás, a másik a hosszú török uralom. A középkorbanmind Bulgáriában, mind Szerbiában a műveltség teljesenbizánci minták szerint alakult. Az állami szervezet kialakí-tásában, a társadalmi berendezkedésben, a jogi életbena görög császárság hatása lépten-nyomon felismerhető,csupán a szerbeknél lehet némi magyar nyomokra akadni.A magasabb értelemben vett kulturális tevékenység, aművészetek és irodalom teljesen az egyháztól függtek.A templomok és kolostorok bizánci stílusban épühek,a festészet és szobrászat ugyanezt a hatást mutatja. Azirodalmi műveltség mind a két népnél a Cyrill és Metód-féle moráviai térítő munka nyomán, indult meg, amikorugyanis Metód halála után (885) tanítványait Moráviábólelűzték, ezek a bolgár birodalomban Nagy Simeon cárnáltaláltak menedéket. Itt fejlődött ki az úgynevezett cyrill-írásbeliség, amely átterjed Szerbiába és részben Boszniábais. Ennek az irodalmiságnak eredeti nyelve, az ú. n. ó-egy-házi szláv, nem maradt meg azon a fokon, amelyen Cyrillés Metód használták, hanem hangtanán, alaktanán és szó-kincsén a nemzeti nyelvek sajátságai fokozatosan átütöt-tek és így vált a bolgárok és szerbek irodalmi nyelvévé.A bizánci irodalom hatása alatt nem tudott ezeken a terü-leteken olyan gazdag és sokrétű irodalmi műveltség ki-alakulni, mint a horvátoknál. Az irodalmi műfajokat aliturgikus szövegeken kívül szentek és királyok életei ésszűkszavú évkönyvek képviselik.

Ezt a bizánci mederben haladó kulturális életet a közép-kor vége felé megtöri az oszmán hódítás. Az ázsiai kultúr-hatások számára tehát Bolgária és Szerbia kapui is kitárul-nak, éppen úgy, mint a bosnyák földé. A bolgárok és szer-bek teljesen beszerveződnek a török birodalomba, élet-módjuk török mintára alakul át és a középkorinál alacso-

147

nyabb színvonalra süllyed, különösen a szerbeknél, akiknélaz állandó vándorlás csak a pásztorkodó állattenyésztéskultiválását engedte meg s majdnem teljesen feledésbevitte a földművelést.

Bár a szerb és bolgár földön a török uralom egészen amúlt századig tartott, a népéletnek olyan mérvű elkeletie-sedését még sem tudta előidézni, mint Boszniában s ennekoki főkép a két nép vallási és egyházi viszonyaiban kere-sendő'. Az orthodoxia egyházi szervezete mindkét népnélszívósabbnak bizonyult, mint az államhatalom, a szerbekés bolgárok a török uralom alatt sem vették fel a moha-medán vallást s így a régi bizánci műveltséggel való kap-csolat nem szakadt meg teljesen náluk. A török uralomazért itt is mély nyomokat hagyott. A szerbek is és a bol-gárok is a jogfosztott «rája» sorsára jutottak s náluk mégolyan kultúrahordozó mohamedán nemesség sem alakul-hatott ki, mint Boszr#iában. A középkori vallásos élet em-lékei, a kolostorok és templomok omladoztak, a képző-művészet nem működött, az irodalmi élet csupán régivallási szövegek másolgatására szorítkozott. Körülbelülilyen kulturális állapotban találta a szerbek és bolgároknagy néptömegeit politikai felszabadulásuk.

A szerbek kulturális emelkedése előbb kezdődött, minta bolgároké, mert legalább egy részük már a XVII. ésXVIII. század fordulóján európai életviszonyok közékerült. Az 1690-ben lezajlott nagy vándorlás, amikor két-háromszázezer szerb költözött Magyarországra, kulturálisszempontból döntő jelentőségű volt az egész szerb nemzetszámára. Az átköltözött szerbség az európai életviszonyokközött lassankint elhagyta balkáni életmódját, állandólakóhelyhez szokott, beleilleszkedett a regenerálódó Ma-gyarország életébe. Magyarország területén indult mega szerb társadalom differenciálódása, a kereskedői réteg-ből jómódú polgári osztály fejlődött s kialakult a szerb

148

nemesség is. A gazdasági és társadalmi emelkedés tettelehetővé, hogy a XVIII. század második felében a magyar-országi iskolákban már mindenütt ott látjuk a szerb ifja-kat, akik közül az első szerb tanítók, jogászok, írók kerül-nek ki.

Mialatt tehát Magyarországon a szerbségnek meg vol-tak adva a kulturális emelkedés lehetőségei, a török ura-lom alatt élő szerbek mindettől el voltak zárva. Amikorpedig a múlt század első évtizedeiben a török alól fel-szabaduló szerb fejedelemség egyre nagyobb önállóságrajutott, a magyarországi szerbek voltak azok, akik a fiatalállamban nyugati minták szerint az állami, jogi és kultu-rális intézményeket megszervezték. A magyarországi szerbjogász, Hadzic János, szerkeszti a polgári törvényköny-vet és szervezi meg az igazságszolgáltatásija magyarországiszerb író, Popovic Sterija János, szerkeszti az iskolatör-vényt és a tanterveket, a gazdasági élet fellendítésén azugyancsak magyarországi Nikolic Atanász fáradozik. ígylett tehát a XVIII. században európaizálódott magyar-országi szerbség a XIX. században a balkáni nemzetrész-nek tanítómestere.

A legújabb kor szerb és bolgár kulturális fejlődésébenbizonyos törés tapasztalható. Amióta mindkét nép keresz-tülment a kulturális öntudatosodáson, a kulturális múltszegényessége és keleti jellege miatt nem folytathattaannak hagyományait, hanem a gyors európaizálódás vágyá-tól sarkallva, a legtávolabbi nyugati minták felé tekin-tett. A francia kultúrát tekintette ideáljának és igyekezettannak vívmányát lehetőleg gyorsan átültetni. Ez a nyu-gati kultúrformák iránti sóvárgás sok tekintetben szakí-tást jelentett a régi bizánci hagyományokkal és azoktólteljesen elütő, idegenszellemű, sokkal fejlettebb kultúrabetelepítését célozta. A bizánci kultúrtalajra és a patriar-kális életviszonyokra kapkodva rátelepített franciás kul-

149

túra természetesen sok tekintetben ma is gyökértelenüláll a balkáni talajon és felemás termékeket hoz létre.Sokkal őszintébb és mélyebben gyökerező mind a szerb,mind pedig a bolgár kultúrának az a modern iránya, amelya néphez száll vissza, annak életét tárja föl és ebből merítiindításait.

Magyar szempontból a Balkán kultúrájának megisme-rését mindig elsőrendű nemzeti feladatnak tartották tudo-mányunk vezető szellemei. A magyarságot helyzete aKárpát-medencében hatalmas kulturális szerepre predesz-tinálja. Nyugat és Kelet között állva, a magyarság vanhivatva arra, hogy a Nyugat kulturális vívmányait Keletés Délkelet felé közvetítse. Ennek a missziós feladatnakvállalásához elsősorban a szomszédos népek múltjánakmegismerése szükséges. A magyar nemzeti tudományokművelőinek tehát sohasem szabad szem elől téveszteniökazt az utat, amelyen előző nemzedékekből olyan tudósok,mint Kállay Benjamin a szerbek történetírója, ThallóczyLajos, a bosnyák múlt kitűnő kutatója és Bajza József,a jelen egész Balkán-problémájának feltárója jártak. Eze-ket a hagyományokat tovább fejleszteni a mi generációnktudósainak legméltóbb, legmagyarabb feladata.

Hadrovics László,

IRODALOM.

Vidmar, Josip: Kulturni problem slovenstva (Ljubljana,1932.). – Vodnik, Branko: Povijest hrvatske knjií jvnosti. I.(Zagreb, 1913.). – Sidak, Jaroslav: Problem «Bosanske crkve»(Zagreb, 1937., Rad Akad.). – Prohaska, Drutin: Daskroatisch-serbische Schrifttum in Bosnien und der Herzegovina(Zagreb, 1911.). – Basagié, Safvet beg: Bopnjaci i Hercegovciu islamskoj knjiez /nosti (Sarajevo, 1912.). – Jirecek, Con-stantin: Geschichte derSerben, I-II. (Gotha, 1911., 1918.). -Skok, Petar-Budimir, Milan: Ziel und Bedeutung der Balkan-studien (Beograd, 1934.). – Magyar-olasz hatás a BalkánonBudapest, 1942. Balkán-füzetek, 2.).

A PÁNSZLÁVIZMUS.

I.

Pánszlávizmus: ez a szó túlságosan is tág, sok eset-ben félrevezető összefoglalása mindannak a különféle tör-ténelmi, társadalmi és történetfilozófiai jelenségnek, amita szláv gondolat általában jelent. Helyesebb tehát, hapánszlávizmus helyett szláv gondolatról beszélünk.

A pánszlávizmust inkább ott emlegették, ahol a szom-szédos államok fenyegetve érezték magukat a szlávok nem-zeti mozgalmaitól. Az egyes szláv népek nacionalizmusaés szabadságtörekvései mögött azonnal ott sejtették aszláv közösséget is. Ilymódon összezavarták az egyesszláv népek, törzsek, államok függetlenségi és nemzeti,önállósági és szellemi szándékait a szlávok teljes és vég-leges egyesítésének lehetőségével. Tegyük azonban ehhezmég hozzá azt is, hogy maguk a szláv nemzeti mozgalmaksem fukarkodtak a hivatkozással kiterjedt és hatalmasrokoni kapcsolataikra; ilymódon valósággal maguk isigazat adtak ellenfeleik állításainak.

Hol látták leginkább ilyen egységben a szláv gondo-latot és a szláv mozgalmat? Elsősorban Magyarországon,aztán Németországban. Mindkét helyen a XIX. századeszméi váltották ki a szláv gondolattal szembeni idegen-kedést. Németországban a nemzeti egység gondolatáta XIX. század elejének eszmei liberalizmusa hordozta,melynek állandóan óvakodnia kellett az orosz cári politikaközbelépéseitől. Az orosz udvar pedig a maga abszolutistaés szent szöyetségi szellemének, valamint rokoni össze-

151

köttetéseknek révén állandó kapcsolatban állott a külön-féle német udvarokkal, melyeknek sokat kellett tartanioka szabadság szellemétől és a polgári értelemben felfogottnemzeti egységtől. A szláv népi-nemzeti feléledés erejeitt tulajdonképpen csak háttér és nyomaték volt az európailiberalizmus keletre való áramlása ellenében. A németszabadelvűek között támadt az a gondolat, hogy az éppena reform lázában élő Magyarország hasznos szövetségesea szabadság európai ügyének Oroszország ellen. Itt közre-játszottak azok a napóleoni eredetű emlékezések is, hogyOroszország okvetlenül az európai szabadság ellenfele.Magyarország politikusai és gondolkodói is érezlek Orosz-ország jelenőségét. A XIX. század elejére feléledő magyar-országi szláv népi gondolat, eredetéhez híven, természet-jogi és társadalmi okokból egyformán ellensége volt atörténelmi állam gondolatának s így e határok lazításáratörekedett. A szláv népi gondolat segítségül hívja a népiés nyelvi rokonság öntudatát s mivel a magyar nemzet-állami politika az európai szabadságeszmék útján halad,nem éppen belső természete, de a politikai szükség éscélszerűség értelmében az orosz autokrácia roppant ha-talmára hivatkozik.

A XIX. század első felének közvéleménye így kerültszembe a szláv gondolattal, mely sok kisebb-nagyobb népfelszabadulásának, vagy népi-természetjogi érvényesü-lése kérdése mellett Oroszország XIX. századi imperializ-musának ügye is. A magyar és a német politikai gondol-kozás (mint például Wesselényi Miklós báró, KossuthLajos, Pulszky Ferenc stb., avagy a Eotteck-Welcker-féle «Staatslexicon») így látta egyetlen egységben a szlávkérdést. A magyar és német liberalizmus úgy tartotta,hogy rögtön elmúlik a cári autokrácia fenyegetése, ha aszabadságeszmék követelményei megvalósulnak a szlávokközött is. A későbbi fejlődés nem adott e feltételezéseknek

152

igazat. A szláv mozgalom már természetében demokra-tikus és népi jellegű volt, ám a magyar vagy német szup-premáciával szemben szívesen vette igénybe külpolitikaiértelemben az autokrácia európai tekintélyét. így azono-sították a szláv kérdést az orosz hatalom problémájával.A közhit tehát soká autokráciát, korlátlan orosz uralmat,az orthodoxia terjedését értette a szláv gondolaton.

II.

Holott a szláv gondolat lényege korántsem volt azonosaz orosz imperializmussal és a cári autokráciával. A szlávmozgalom demokratikus és természetjogi eredetű volt.A hagyományos társadalmi és politikai formák két oly-annyira szembenálló nagy személyisége, minők Metter-nich vagy Bismarck, nem ok nélkül érezték, hogy a szlávügy lényege forradalmi természetű.

Ott, ahol az egyes államok és társadalmak érdeke azvolt, hogy zavartalanul őrizzék tovább a szláv népek általlakott területeken való főhatalmat, tehát Ausztriában,Magyarországon, Németországban – nem is szólvaitt az egészen mástermészetű Törökországról, mely aXIX. században 1918-ig a szláv kérdés státusquójátfenntartó hatalmak oldalán keresett támaszt – nem mél-tányolták s nem is méltányolhatták a szláv kérdés népi-természetjogi jelentőségét. Ezek az államok történelmiés hagyományos jellegűek, míg a szláv kérdés a történelmiállamok és társadalmak felbontását jelentette.^

. A szláv gondolat lényegétől ekkor még teljesen idegenaz állam eszméje. Ez onnét van, hogy a szláv népeknekcsak kivételesen és kevés ideig lehetett saját államuk.A nemzeti gondolat feltámadásának idején, a XVIII. szá-zad fordulóján csak egyetlen szláv állam élt szabadon:Oroszország. A többi szláv népek idegen uralmak alatt

153

állottak, s ha később szívesen is vették igénybe a törté-nelmi állam eszméjét, vagy inkább fikcióját, mint példáula csehek, horvátok nemzeti mozgalmai, igazi lényegükmindig népi, demokratikus volt; a súlypont bennük első-sorban a nemzeti nyelv és irodalom fejlesztésén, kultu-szán nyugodott s csak később érkeztek el a saját államkülön követeléséhez. A szellemi törekvések megelőztéka politikai mozgalmakat, ám utóbb döntő súllyal emelke-dett fel a politikai önjogúságért való követelés; a nyelviés irodalmi mozgalom már eleve magában hordozta apolitikai érvényesülés igényét; a természetjog végül isa politikai jogba torkollik.

A szláv népek államtalanságát világosan látják azoka nagy német tudósok és bölcselők, akiknek indításaibóla szláv mozgalom s gondolat tulajdonképpen megszületett.Schlözer és Herder ösztönzései és kutatásai mögött két-ségtelenül mindig ott áll Nagy Péter és Nagy KatalinXVIII. századi Oroszországának képe, mely felé imádattalfordul Rousseau természetes képzetein és humanista fej-lődési princípiumain nevelt szellemük. A világtörténetúj fejezetét sejtik a szláv emberben s a természethez mégannyira közelálló alkatában. Herder és Schlözer öntudatátvalóságos szláv érzelem, sőt orosz patriotizmus hatja át;rajongással ünneplik Oroszországot és már a XVIII. századnyolcvanas éveire előre elkészítik azokat a fogalmakat,melyekkel később szinte napjainkig dolgoznak a szlávkérdés magyarázói. Ε két nagy német élesen elítéli a néme-tek középkori szlávellenes hódításait s a szlávokban aszelídség, jóság, a tiszta keresztényi alapelvek megszemé-lyesítőit dicsőíti. Szerintük a szlávok a béke, földmívelés,a szelíd munkák emberei, míg a német nemzeti szellemlényege a hódítás és a küzdelem; ezek a gondola-tok hatják át aztán végig Kollár, Safarík, Palacky,Gáj, Stúr, Masaryk s a cseh. szlovák és horvát írók

154

és nemzeti ébresztők mellett az orosz messianistákeszméit is.

Az állam és a politikum tehát kezdetben idegen a szlávkérdés lényegétől. Schlözer, Herder és szláv követőikezekre a problémákra már jóelőre úgy válaszolnak, hogyaz idegen nyomás nem engedte, hogy kifejlődjenek a szlá-vok államalkotó tulajdonságai. A szláv tudatnak kezdettőlfogva része bizonyos elnyomottsági, kisebbrendűségi érzésés fájdalom, melyet aztán a középkori német krónikák-nak utóbb feltárt szlávellenes részletei is megerősítenek.Palacky nagy cseh történetírása óriási erővel viszi bele aszláv-germán ellentét gondolatát nemcsak a cseh ön-tudatba, de az összes szláv népek közé is. Ez a történet-írás pedig nemcsak Schlözer és Herder szlávbarát ideoló-giájára, hanem középkori forrásokra is támaszkodik;az újabb német forráskiadványok is igazolják ezt a szláv-germán problematikát. A szláv ébredés társadalmi indí-tásai között pedig ott van az uralkodó nemzetekkel szem-ben a demokratikus közösségi eszme, a paraszti sors nyo-morúsága, a szolgaság szomorúsága. Ε sötét képzetekközé világosságot csak a nemzeti nyelvek kultusza bocsájt.A szláv gondolat legnagyobb ereje a nemzeti nyelv emel-kedése és irodalmi-politikai fontossága volt s a szláv moz-galom a nemzeti nyelv és irodalom erejével küzdött a tör-ténelmi államok ellen.

III.

Belső lényegében tehát a szláv népi elv demokratikustermészetű. A demokratikus jelzőt itt olyan értelembenhasználjuk, hogy a szláv gondolatnak semmi köze nem volta történelmi-rendi államgondolat hagyományaihoz s hogymindenütt a népiesség igényeit hangoztatja. A költészetbebevezeti a nép költészetét és a nemzeti irodalom felélesz-tésében mindenütt a nép egyszerű nyelvét érvényesíti.

155

Majd meg a népnyelv jogaii követeli az oktatásban és apolitikában azon a területen, ahol az illető szláv nép lakik.

Ez a fejlődés azért olyan kényes, mert hiszen a magyarmozgalom is e pillanatokban siet afelé, hogy megvalósítsaa szabadság eszményeit. A reformkor azonban ezeknekaz eszményeknek egyedülálló hatást tulajdonított s min-denütt kapcsolatba hozta azokat a magyarosodás gondo-latával. Ez is egyik oka, hogy a magyarországi szláv népekaz autokráciák felé fordultak. A magyar szabadságmozga-lom megváltó erőt sejtett önmagában s talán túl is érté-kelte a nemzetiségi jobbágyság számára hozott polgáriszabadság jelentőségét. A szláv gondolaton felnőtt nem-zetiségi öntudat azalatt már magát is önjogú nemzetnekérezte s nem ismerhette el a nemzetiségi és társadalmiszempontok ilyen szétválasztását. A nemzeti-népi elvereje ezúttal győzedelmeskedett a társadalmi formákonés a jogegyenlőségi, jobbágy felszabadítási reformkoriideológián.

A maga összeségében így fordult a kelet középeurópaiszláv népek minden mozgalma az autokráciák felé. Napo-leon leveretése az első jele annak, hogy Oroszország meg-jelenik a nyugati szlávok öntudatában. A cseh romantikafejleszti ki a szláv közösségi gondolat romantikus-szenti-mentális formáit; a régi lojalitás ugyanekkor Bécs feléis lerója a maga adóját; Metternich és Kolowrat kor-szakában mintegy az osztrák romantika szellemében notovább ez az irodalmi érzület: tőle utóbb még a szlávközösségi érzés germánellenes szabadságideológiáját meg-alapozó Palacky sem idegen. Majd meg az abszolutistatanok és a beszivárgott szabadságeszmék vegyületéből1848 tájára kialakul az «ausztroszlávizmus» koncepciója,mely a németek és oroszok közt élő kisebb – elsősorbanszláv – népek otthonává akarja avatni a népek államát,az öreg Ausztriát. Ezek a folyamatok azonban már a külön

156

cseh nemzeti fejlődés keretébe tartoznak. Ám ennek acseh fejlődésnek is az ád akkora erőt, hogy mindig a szlávnépek nagy tömegére hivatkozhatik. A szláv érzés még azosztrák lojalitás éveiben is óriási mértékben segített abban,hogy a fehérhegyi csata utáni feudális barokk cseh társa-dalom alapjaiban demokratizálódjék.

Általában nyugat felé való hatásában a nyugati és déliszláv népek között a szláv gondolat mindenütt a régi tár-sadalmi formák felbomlását jelenti és segíti elő. A csehekközt is ezt látjuk; más társadalmi és politikai körülmé-nyek között ugyanilyen folyamat megy végbe a XIX. szá-zad elejétől egészen napjainkig az egykor annyira nemesijellegű régi magyar Felvidéken, a szlovákok között is.A horvátoknál is ez történt a XIX. század harmincas-negyvenes éveiben. Az állam eddigi felsőbbsége s a régitársadalmi elem mindenütt háttérbe szorul a nép és a népinyelv ereje előtt.

Mivel pedig a német liberális és a magyar reformmozgal-mak annyira veszélyeztették az öreg Ausztria szerkezetét,Kolowrat és Metternich korszaka természetszerűleg ked-vez a szláv mozgalmaknak s ezek felületi lojalitását szíve-sen használja fel a szabadságmozgalmakkal szemben,így közvetve maga a szentszövetségi Bécs segíti elő a szlá-vok demokratizálódását, hiszen a szlovákok és a horvátokközött a magyar nemesi réteg uralmát és a történelmimagyar öntudatot gyengíti. Ám ugyanekkor éles és kelle-metlen a versengés a szláv ügyben Bécs és Péter vár között.Bécsben még az 1850-es, 60-as évekig a szláv kérdés lénye-gét csak az ortodoxiában s a balkáni törökellenes vallásiés nemzeti mozgalmakban keresik. Míg a szláv gondolata nyugati szlávok között elősegíti a társadalmi átalakulást,addig a török uralom alatt egysíkúvá nivellálódott paraszti-harcos délszláv népek között hihetetlen izzásig fokozza apolitikai-állami értelmű nemzeti szellemet, mely termé-

157

szetesen itt a vallással is kapcsolatos. Innét valók a szlávgondolat olyan értelmezései, melyek szerint a szláv lényegaz orthodoxiával azonos: ez a felfogás egyben a reakciós,cári orosz körök sajátja is. Hatása alatt a katolikus nyu-gati szlávokat szívesen nézték elidegenedett, mostoha test-véreknek. A lengyelek sorsát így nehezítette meg a vallásiüldözés is a cári uralom alatt, viszont a csehek, szlovákok,meg horvátok között így nőtt meg a XIX. század másodikfelére bizonyos orosz orthodox romantika és áttérési moz-galom.

IV.

A szláv gondolat a maga fenyegető jellegét inkább anyugati szlávoknak köszönheti. A nyugati szláv ügy úgylett nehéz probléma, hogy a XIX. századra az államokfennállásának első záloga a nép, nemzet, állam egységét,a terület, népesség és főhatalom azonosságát valló nem-zetállami elv s így a szláv népi mozgalom a legsúlyosabbállampolitikai problémává növekedett Ausztria, Magyar-ország s részben Németország, majd Törökország terüle-tén. Mivel pedig a szlávok közti rokonság fajilag és nyelvi-leg annyira közeli, tehát természetes volt az az érzés,hogy minden szláv népi és nyelvi mozgalom egyben azegyetemes szlávságnak az illető államra való reáneheze-dése is. Ez a szorongás hatja át a magyar reformkor, majdmeg az egész XIX. század magyar nemzetiségi politikáját.Ekkor a részletek elnagyolt ismerete miatt nem tettekkülönbséget a külön-külön nemzeti mozgalmak s a szlávközösségi gondolat között.

Ez világosan látszik a felsőmagyarországi szlovák moz-galom megítélésében. Nemcsak a reformkorban, de egé-szen 1918-ig is az a nézet uralkodott felőle, hogy az csupán«pánszláv» mozgalom, mivel az akkori jellegzetesen köz-jogias nemzetállami felfogás nem ismerhette az állam-

158

és közjogi szervezet nélküli nemzet fogalmát. Még akkor isilyen globális szemlélettel nézték a szlovák kérdést, midőnaz írói révén már az 1848-as évekre elkülönítette magáta csehektől s külön egyéniséget talált népe számára. Ittkétségtelenül közrehatottak azok a tapasztalatok, hogy éppaz állam- és hagyománynélküli szlovák népből támad-tak a szláv közösségi gondolat legelső és legjelentősebbideológusai.

Az irodalmi és nyelvészeti szláv közösséget így formu-lázza meg a német romantika Ösztönzésére a maga is erő-sen romantikus gömöri szlovák szülött, Safarik János Pál,a nagy nyelvtudós. Előtte már voltak a szláv nyelvi ésirodalmi tudománynak nagy tudósai, ám Safarík roman-tikus szelleme, a népszellemet kereső géniusza volt az,mely a szláv régiségek és népköltészet ügyét közösségiélménnyé tette, A nagy cseh nyelvész, a jozefinista-korgyermeke, Dobrovsky még hidegen állott szemben a szlávromantikával s több volt még benne a racionalista tudo-mány hideg pontosságából, a felvilágosodás kriticizmusá-ból, mint a szláv közösségi élményből. A cseh nyelvi régi-ségek kutatása révén a cseh haza patrióta rendi fogalmá-tól már ő is eljut a szláv rokonság és orosz nyelv és hatalomtiszteletéhez, ám később idegenül és kritikai hidegséggelnézi Václáv Hanka nagy szláv érzelemmel hamisított csehhősi énekeit s még kedvence, Palacky romantikus történet-írását is. Safaríknak kellett jönnie, hogy a minden állami,társadalmi és történeti kötöttség nélküli nyelvi és irodalmirokonság és irodalmiság ügyét élménnyé tegye az összesszláv népek között.

Safarík szelíd és tudós alakja mellett Kollár Jánoslángoló egyéniségéé a szláv közösség népi-nemzeti és ter-mészetjogi formulázásának érdeme. Nála nagyobb eréllyelsenki nem hangoztatta azt, hogy a szlávok egyetlen egynép és nyelv, a különféle szláv népek csak egyetlen

159

nagy nép és nyelv ágai. Íme, ez a Schlözertől, Herdertőleredt, Kollár által felemelt nagy gondolat volt az, melyannyira hevítette az orosz érdeklődést a szláv rokonságiránt s mely a kisebb szláv népek körében is úgy hatott:a közeli nyelvi és törzsi rokonság a nagyobb szláv népeketarra késztette, hogy éppen a szláv eszme és közösség érde-kében asszimilálják rokonságukat s abszorbeálják egyéni-ségét. Ez a cseh-szlovák, a szerb-horvát-szlovén, a lengyel-ukrán, az orosz-ukrán kapcsolatok és ellentétek háttere.Kollár maga is ajánlja a közeli rokon szláv népek egyesülé-sét, a kisebb szláv nép odahasonulását a nagyobbik ölére;mert veszélyeztetett helyzetükben másként'nem állhat-nak meg egyedül. Egyébként Kollár szláv közösségi tanaielsősorban szellemi jelentőségűek. Bár nagy gyűlölet lán-golt benne a szláv ügy ellenzői iránt, a szláv gondolatrólvallott tanításaiban mérsékelt s elsősorban szellemi. Amia szláv népek lelki találkozását, az igazi pánszlávizmustilleti, Kollár azt ajánlja, hogy a szláv népek ismerjék megegymás nyelvét, történetét, irodalmát, olvassák egymáskönyveit és írásait, létesítsenek tanszékeket egymás meg-ismerésére stb. Az egész szláv gondolatnak szerinte békésés szelíd jellege van, mert ezeknek a szellemi igényeknekteljesítése a kormányzat lojális polgáraivá teszi a szlávnépeket, – ez utóbbi elv az «ausztroszláv» gondolategyik fontos eleme.

Kollár gondolatai áthatották az egész szláv világot.Oroszországban keltették a legnagyobb szellemi visszhangots az orosz állam és tudomány aztán mindent megtett, hogyvalóra váltsa Kollár programmját; így keresik fel egyrenagyobb számmal orosz utazók, írók, tudósok gazdagösztöndíjakkal a Monarchia szláv népeit (Pogodin, Srez-nyevszkij, Chomjákov stb.). Prágában a cseh írók és vidékimagányukban a szomorú szlovák költők tárt karokkalvárják a testvéreket. Az 1880-as, negyvenes évek hangú-

160

lata csupa lelkesedés a szláv ügyért. Oroszország felé for-dulnak a szlovákok, s az egyenrangúságra vágyó szlovák-szláv természetjogi ösztön az, mely Stur, Hurbán, Hodzamozgalmában önálló irodalmi és politikai megnyilatkozásttalál; a romantikus oroszbarát szlovák pánszlávizmuspárhuzamosan fejlődik a szlovák nemzeti öntudatosodás-sal. Vagyis egészen fordított a helyzet, mint a XIX. szá-zadi magyar politika hitte: a csehektől elkülönülő, a szlávközösségbe önállóan beilleszkedő, tudatosan szlavjanofil-pánszláv szlovák nemzeti érzés az, mely önálló egyénisé-get ád e kis népnek. Ez a szlovák nemzeti öntudat kétfeléharcol: a csehek ellen küzd nyelvi és irodalmi önállóságaérdekében, a magyar politikával meg szeretné elismertetnia szlovák nép és otthona közjogi-területi egyéniségét.Mialatt az egész XIX. század a szlovák pánszláv vágya-kozások, az orosz romantizálás kora, azalatt a csehek egyreélesebben elkülönülnek az orosz vezetés alatti szláv gon-dolattól. A cseheket a politikai és társadalmi ideológiakülönbözősége választja el az autokrata cári Oroszország-tól s még az orosz ügy iránt annyira rokonszenvező, alengyel szabadságküzdelmeket és a lengyel-ukrán ellen-téteket a szláv közösség érdekében az oroszok javára értel-mező Palacky is bizonyos távolságban tartja magát Orosz-országtól. De a csehek legnagyobb politikai elméje és írója,Karel Havlícek-Borovsky, a szabadságnak e börtönneláldozó bajnoka, aki közelről látta az orosz viszonyokat,már teljesen a nyugati polgáriasultság híve és követke-zetes racionalista, társadalmi radikalizmusában meg mint-egy előképe, előfutára Masaryk realista politikájának.Masaryk is élesen elítéli a XIX. század végére az oroszpánszláv hangulatokat, melyek az ötvenes-hatvanas évek-ben és az osztrák-cseh kiegyezés balsikerére felemelked-tek a csehek között. A csehek különben sem voltak sohapánszlávok a szó cári értelmében. De Kollár közösségi

161

ideái mégis nagyon hatottak náluk: a cseh-szlovák prob-léma annak a gondolatnak szülötte, hogy minden szlávnép saját körében igyekezzék a szláv egység megvalósí-tására, minden nagyobb szláv nép a közösség érdekébenkapcsolja magához kisebb testvéreit. Csakhogy a csehekmindenkor inkább gondoltak a szlávok egyenjogú és de>mokratikus viszonyára, mint az orosz autokrácia Jdter-jesztésére maguk fölé.

V.

Ha a csehek realisztikus és kritikai érzékkel néztékOroszországot és a reá támaszkodó romantikus szláv gon-latot, annál több idealizmussal fordultak feléje azok a dél-szláv népek, melyekre ötszáz éve a török uralom neheze-dett. A vallási és nemzeti kérdés itt egybeesett. Ám itt,e népek belső életében a nemzeti fejlődésnek aránylagkevés az ú. n. pánszláv ideákkal való kapcsolata. A szlávközösség gondolata a Balkán felé elsősorban orosz tér-hódítást, az orosz-bizánci eszme megvalósítását jelenti.Az orosz politika és társadalom már a XVIII. század elejé-től lelkesedik a balkáni orosz-szláv gondolatért s a balkániszláv népek is nagy idealizmussal néztek Oroszországra.

Az egyetemes szláv elem itt világosan különválaszt-ható az egyes népek nemzeti fejlődésétől. Ez a nemzetifejlődés a török elleni vallási és nemzeti küzdelem óriásitörténelmi és eszmei tartalékokból táplálkozik. Itt kevesebbszükség volt az egyetemes szláv népi romantika eszmei tar-talékára; e népek magukból is eleget merítettek, nem úgy,mint például az államtalan és történetnélküli szlovákok.

Ez elsősorban az orthodox szlávokra vonatkozik.A török elleni harc újra akkor lángol fel köztük, midőnOroszország észak felől megjelenik és újia elindul a fekete-tengeri-bizánci politika útján. A balkáni orthodox szlá-vok odaesnek a balkáni orosz politika irányába, rajtuk

162

át vezet a Bizánc felé vivő útvonal. Itt a magyarázataa bolgárok iránti erős orosz érdeklődésnek, melynek vannakeszmei és vallási, ősi okai is:· az orosz vallásosság és hitnyelve és formái bolgár eredetűek. Ám igen figyelemre-méltó, hogy az elsősorban szerb érdeklődésű, szerbek közöttélt Safarik a bolgárok szláv voltáról és múltjáról még aligtud valamit. Véle kezdődik a bolgárokkal és horvátokkalszemben a szerbek fontosságának kiemelése és irodalmis politikai megörökítése. Ám az oroszok kezdetben kevesettudtak a szerbekről, s ha Mária Teréziának már volt isoka félnie az oroszok politikai figyelmétől a szerbek iránt,a szerbek első szabadságküzdelmeikben keserűen éreztékaz orosz támogatás hiányát; aránylag kevés orosz érdeklő-désben volt részük Ilija Garasanin 1848-as szerb egység-terveinek is. Garasanin híres délszláv egység terve mégisabból a szláv kölcsönösségi gondolatból született, melyetKollár hirdetett; a Balkánon a szerbek maguknak igé-nyelték a szláv egységet és hegemóniát.

De maguknak követelték ezt a horvátok is. A horvátfejlődés azonban nem népi eredetű, hanem állami-köz-jogi. A horvát rendeknek a magyar közjoggal 1790-től feltámadt tartományi patriotizmusa vezetett odáig,hogy a közjogi küzdelem lesiklott a rendi alapról és népiutakra tért. Az új horvát népi szláv mozgalom vezetője,Gáj Lajos már Kollár híve, barátja, tanítványa; az illy-rizmus Kollár kölcsönösségi tanainak a délszlávok kö-zötti és a horvátok javára való értelmezése. A horvátoknyugatos műveltségük miatt követelték maguknak a dél-szlávok vezetését. A népi-szláv elem túlsúlya a horvátokrégi rendi társadalmával szemben egyet jelentett a szerb-horvát nemzetegység megvalósításával. A szerb-horvátküzdelem szintén n körül forgott: Kollár tanítását, hogyt. i. a gyengébb és kisebb szláv népnek az erősebbhez kellcsatlakoznia, melyikük joga megvalósítani.

163

VI.

Mit jelentett a szláv gondolat Oroszország számára?Elsősorban is annyit, bogy a maga hatalmas méretei kö-zött majd megvalósítja Kollár gondolatait s megkísérli,hogy a nyugati és déli szlávok népi ébredését saját javárahasználja fel. A nyugati és déli szlávok kétségtelenül többetadnak az orosz-szláv öntudatnak, mint ez nekik; ámmégis Oroszországtól nyerik a bizalmat és a szláv nagyságés testvériség gondolatát, mely az annyit viszálykodónyugati és déli szláv népek között akkor jelenik meg,midőn Oroszország Napoleon leveretése után világpolitikaijelentőségre emelkedik. A romantika szelleme kedvez azautokrácia gondolatának; a hivatalos cári ideológia aXIX. század folyamán az autokráciát úgy ajánlja a többiszláv népeknek, mint ősi szláv politikai és társadalmi for-mát. Ám ezek inkább vonzódtak nyugat felé s a magukrészéről jobban szerették volna, ha az orosz intézményekis a nyugati tanulságokon fejlődnek tovább. A csehek,lengyelek és ukránok történészei és ideológusai nyíltanreámutatnak: az autokrácia helyett az ősi szláv szabad-ság és individualizmus a szlávok nemzeti életformája;az orosz berendezkedés bizarr vegyüléke a bizánci, tatárés német XVIII. századi abszolutista tanok és gyakorla-tok örökségének. Az orosz-szláv politikában hiányzanak aszláv létnek és lelkiismeretnek a nyugati és déli szlávokközt kivirágzott fájdalmas és küzdelmes politikai elemei.Ennek az a magyarázata, hogy Oroszországnak saját államavolt s volt ideje arra, hogy megvalósíthassa azt az egységesszláv nemzetállamot, melyre úgy vágyódtak a többi kisebbszláv nemzetek. Oroszország egyébként úgy gondolta aszláv kérdés megoldását, mint ahogy eljárt az ukrán éslengyel kérdésben.

Ennek a cári abszolutista és hódító politikának már

164

a XIX. század hajnalán ellene voltak a nyugatos irányhívei. A cári politika nyomatéka azonban olyan erős volt,hogy nemcsak ellenzékbe, hanem belső és külső emigrá-cióba kellett szorulniok. Annál nagyobb a hatásuk a nyu-gati szlávok között. Legnagyobbjuktól, a 60-as évek dere-kán hatott Alexander Herzentől, egyenes vonal vezetMasaryk szláv demokrata koncepciójáig. A nyugatosokalig hatottak; ám annál jobban virágzott a régi moszko-vita és autokrata hagyományokat a német romantikusköltészet és filozófia hatására felélesztett «szlavjanofil»irány. Ennek hívei a nyugatosok haladási vágyával szem-ben égig emelték a cári autokráciát és az orthodoxiávalegyütt úgy ünnepelték, mint az egyetemes szláv lét legmaga-sabb formáját. Ellene voltak a nyugati racionalizmusnak,demokráciának, iparosodásnak, polgáriasodásnak, Eómá-nak és a katolicizmusnak, Palackytól és Herdertől örököltéka németség iránti ellenszenvet, féltek a francia felvilágcso-dás hatásaitól, egyszóval teljesen el akarták zárni a haladáselől Oroszországot. Mértékük a cár volt és eszményük amisztikus örök orosz paraszt. A szlavjanofil irány leg-jelentősebb írói, ideológusai: Chomjákov, Kirjejevszkij,Akazjakov, Katkov. Központjuk Moszkva volt; innét hatot-tak a moszkvai sajtón és könyvkiadáson át a magas oroszpolitikára is. Az 1850-es évektől kezdve uralkodnak azorosz érzelmeken; legnagyobb szellemi eredményük az1877-es balkáni nagy felszabadító háború szellemi elő-készítése. Ennek az iránynak legmagasabb történetfilo-zófiai kifejtője Dosztojevszkij, a nagy író, aki szerint atiszta keresztényi orosz lélek hivatása Európa megváltása,átalakítása.

Ez a szlavjanofil irány uralkodott az orosz politikakulisszái mögött. Uralmának köszönhető a lengyel és azukrán kérdés erőszakos kezelése, a szociális reformoktólés a társadalmi haladástól való elzárkózás. Ösztönzésére

165

kezdtek foglalkozni orosz tudósok, nyelvészek, kutatóka balkáni és ausztriai szláv népek kérdéseivel; az oroszkormányzat így részesített magas támogatásokban és segé-lyekben ausztriai cseh és horvát írókat. Ez sürgette a leg-jobban Törökország felosztását; míg Ausztriában ígylett már Metternich óta dogmává az, hogy Törökországfennmaradása a szláv kérdés és az orosz imperializmusmiatt a Monarchia életérdeke.

A XIX. századot Keleteurópában bátran nevezhetjükorosz századnak is: óriási az az orosz erőfeszítés, ahogya Napoleon óta tekintélyben és hatalomban megerősödöttOroszország törekszik állandóan a szláv népi kérdésekmegoldására s a kisebb szláv népek felszabadítása révénsaját uralmának a Balkánon és Keleteurópában való meg-alapozására. A szlavjanofil gondolkozók az emberiség újkorszakát várták ettől a tervtől; a racionalista és katolikusnyugat hanyatlásának eszméje annyira beleivódott azorosz politika gondolataiba, hogy már az 1870-es évekbenkészen voltak a koncepciók Ausztria-Magyarország fel-osztására, Németország visszaszorítására, az orosz hege-mónia megteremtésére (Danilevszkij, Fadjejev stb.). Haezek megvalósulnak, a nemzetiségi kérdés népi-természet -jogi alapú megoldásával nyilván jóval előbb bekövetkezika trianoni megoldás. Masaryk könyve, az «új Európáról»demokratikus és nyugatos szláv folytatása Danilevszkijszlavjanofil-autokrata koncepciójának.

VII.

1918-ig szüntelen emelkedés a szláv népek politikaipályája. Ám ahogy az összes szláv mozgalmak mélyénműködő egyetemes szláv ösztön kielégült nemzeti álla-maik megalkotásában, elkezdődik a hanyatlás, melyetépp az állami megvalósulás hozott el a szláv népek közé.

166

A hanyatlás oka az, hogy a Kollár-féle elvek befelé igenveszedelmes princípiumoknak bizonyultak. Az erősebbszláv népek centralizmusa ellenállásra késztette a kisebbés gyengébb társakat. 1918-tól 1938-ig csupa belső harcés megoldatlanság a szláv népek sorsa; a szláv gondolatnem kell a szláv népeknek, midőn részleteiben – az egyesönálló szláv államok megalakulásával – már megvalósult.Ehhez hozzájárult az is, hogy a tanácsköztársasággá ala-kult Oroszország olyan koncepciókat fogadott el a nemzeti-ségi kérdés tekintetében, melyek a maguk szocialista túl-súlyával teljesen kizárták a nemzetiségi kérdések eddigiszerepét. Hiszen nem szabad elfelejtenünk, hogy a közép-,európai nemzetiségi kérdések szociológiai magva elsősor-ban az, hogy a litterátus középosztály mindenütt a néprehivatkozott s a nép jogcímén érvényesítette a nemzetinyelv és népi-természeti jog erejével a régibb társadalmak-kal és állami főhatalmakkal és uralkodó osztályokkal szem-ben saját szerepét és jelentőségét.

A történeti tanulság azt mutatja, hogy a szláv kérdésforradalmi jelentősége rögtön elvész, mihelyt az egyesszláv népek érvényesíthetik saját egyéniségüket és termé-szeti jogukat, államjogi igényeiket és nemzeti nyelvüket,irodalmukat. Ekkor a szláv népek már egészen más szere-pet játszhatnak az európai közösségben mint eddig ésa szláv kérdés egyeteme többé már nem az a probléma,mint volt megoldatlan állapotában. Ám ugj-anez áll a szlávnépek egymásközti viszonylataira is; hiszen a közös szlávtörténet legutóbbi végzete is onnét eredt, hogy egyes szlávnépek uralmat gyakoroltak más testvéreik fölött; á ter-mészeti jog és az önrendelkezés elvének igazsága tehátegyben belső szláv probléma is.

Gogolák Lajos.

167

IRODALOM.Összefoglaló munkák a pánszláv probléma történetéről:

dr. Alfred Fischel: Der Panslavismus bis zum Weltkrieg. Stutt-gart-Berlin. Gogolok Lajos: Pánszlávizmus. Budapest. A szlávkölcsönösség gondolatáról 1. Milcá Weingart: Jan Kollár, Roz-pravy ο slovanské vzájemnosti. V Praze, 1929. Az oroszoknaka csehek és szlovákok, általában az oroszoknak a nyugati szlo-vák és Ausztria iránti érdeklődésének történetéről: Dr. JosefJirásek: Rusko a my. Studie vztahű Őeskoslovensko-rust^chod poőátku 19. stoleti do roku 1867. Praha, 1929; továbbáugyanettől a szerzőtől: (}· gi, Slováci a Rusko. Studie vzájem-nych vztaliü őeskoslovcnsko-ruskych od roku 1867 do poőátkusvetového války, Praha, 1933. A cseheknek és szlovákoknaka szláv gondolathoz való viszonyáról bőven nyújtanak adalé-kokat Síeier Lajos, Zdenek Tobolka, Ferdinand Peroutka nagyfeldolgozásai; részletekről 1. Karel Havliàek-Borovsky, to-vábbá Masaryk munkáit. A szláv-német érintkezések közép-kori történetéről szól, mintegy a Herder-Schlözer-f éle történet-szemlélet német igazolásaként: Heinz Zatschek: Das Volks-bewusstsein. Sein Werden im Spiegel der GesichtsschreibungBrunn-Prag; továbbá: Brich Maschke: Das Erwachen desNationalbewusstseins im deutsch-slawischen Grenzraum.Leipzig, 1933. Az orosz-szláv gondolat megértéséhez alapvetőjelentőségű Masaryk nagy műve: Russland und Europa,Leipzig, 1908; továbbá Nikolaj Berdjájev: Sinn und Schicksaldes russischen Kommunismus. Luzern, 1937. – e munka külö-nösen becses azon részeiért, melyekben a szlavjanofil-orthodoxgondolat történetét s az orosz szellemnek a szocializmus felévaló fejlődését ismerteti; ezenkívül 1. Dosztojevszkij politikaiírásait német kiadásban, Mereskovszkij szép bevezetésével:Politische Schriften, München-Leipzig, 1907. Danilevsskijnagy műve részben megjelent német kiadásban is: Rxisslandund Europa. Stuttgart-Berlin. Afc orosz társadalomnak aszláv és balkáni, továbbá a német és osztrák viszonylatokrólvaló állásfoglalásáról szól: Irene Griming: Die russische öffent-liche Meinung und ihre Stellung zu den Grossmächten, 1878-1894. Berlin-Königsberg, 1929. A délszláv problémákról 1.Miskolczy Gyula és Thim József feldolgozásait és okmány kiadá-sait a Fontes-sorozatban; az 1840-es délszláv és illyr mozgal-mainak hangulati hátterét és általános szláv kapcsolatairól:Dr. W. Wachsmuth: Geschichte des Illyrismus, oder des süd-slavischen Antagonismus gegen die Magyaren. Leipzig, 1849.

MAGYAR-SZLÁV NYELVI ÉRINTKEZÉSEK.

Hosszabb időn keresztül tartó szomszédság vagy együtt-élés sohasem marad nyomtalanul a népek életében. Kétnép között, amelyet egymás közelébe sodort a sors, min-dig kialakul valami kapcsolat. Akár barátságos, akárellenséges ez a viszony, előbb-utóbb rákényszeríti őketegymás életének, társadalmi és katonai szervezetének, szel-lemi és anyagi műveltségének megismerésére és az ahhozvaló alkalmazkodásra. Mindez természetszerűen új fogal-mak megismerésével jár. Mivel pedig az új fogalmak min-dig a nyelvben is visszatükröződnek, egy nyelv szókincsé-nek vizsgálata arra is rávilágít, hogy az illető nép az időkfolyamán milyen népekkel került kapcsolatba, sőt sokszorarra is következtethetünk belőle, hogy ez a kapcsolatmilyen erős volt és milyen térre terjedt ki. Ezért a nyelv-tudománynak ez a része, a szavak eredetének vizsgálata,már régóta egyik legfontosabb ága az őstörténetnek, azaza történet azon részének, amelyre vonatkozólag írottforrásokkal nem rendelkezünk. A nyelv ősi eredeti szó-kincse a nyelvet beszélő népnek más népekhez való rokon-ságát bizonyítja, a kölcsönszavak pedig – és nincs népa világon, amelynek kölcsönszavai ne volnának – elárul-ják, hogy milyen idegen népekkel érintkezett.

Természetes, hogy az ezeréves magyar-szláv érint-kezésnek is megvannak a maga nyomai a nyelvben. Talá-lunk szláv kifejezéseket a magyar nyelvben és viszontmagyar szavakat a környező szláv népek nyelvében. Hogy

169

ezek a kölcsönszavak milyen fogalomkörökre vonatkoz-nak és mit jelentenek, azt alább két részben mutatjuk be.Az első részben a magyar nyelv szláv elemeivel, a második-ban pedig a szláv nyelveknek magyar jövevényeivel fog-lalkozunk.

1. Szláv elemek a magyarban.

A magyarság a Kárpát-medence területére a délorosz-országi füves pusztamezőkről érkezett. Életmódja, gazda-sági és társadalmi berendezkedése, egész szellemi és anyagiműveltsége természetesen lényegében azonos volt azeuráziai steppék népeinek életmódjával és műveltségével,szókincse is ezt tükrözte. A honfoglalással a magyarságéletében nagy változások történtek. Mindenekelőtt meg-változott az életük színtere. A déloroszországi füves puszta-mezők helyett a Kárpát-medence területe lett a lakó-helyük. Ha a két terület között vannak is bizonyos hasonló-ságok, a különbségek mégis jelentősek. A Kárpát-medenceföldrajzi adottságai, valamint növény- és állatvilága sokolyan elemet tüntet fel, amelyek Déloroszországban isme-retlenek. Ezekkel tehát itt kellett megismerkedniök. A ma-gyarság folytathatta ugyan déloroszországi életmódját,a nomád pásztorkodást, amikor azonban külpolitikai okok-ból letelepedésre kényszerült és a földmívelésre tért át,nem térhetett ki a földmívelés középeurópai formái-nak megismerése és átvétele elől. Jelentette ez nemcsaka foglalkozás megváltozását, hanem a lakás, öltözködésés táplálkozás gyökeres reformját is. A kereszténység fel-vétele, valamint a keresztény állam megalapítása talánmég az előbbinél is radikálisabb változást jelentett. Mind-ezek az ősi magyar szókincset is nagymértékben átalakí-tották. A régi fogalmak szavai feledésbe merültek, mígaz új fogalmak kifejezései legtöbbször idegenből kerül-tek át.

170

Az új fogalmakat a magyarság természetesen attóla néptől tanulta, amelyet a honfoglaláskor itt talált. Ezpedig – néhány apró szigettől eltekintve – a szláv volt.Az új hazában tanult új fogalmak nevei közt tehát főlegszláv elemeket találunk.

Növény- és állatvilág. A magyarság ősi hazájából soknövény ismeretét hozta magával. Az általános fú, fa,levél, virág, erdő, mező stb. fogalmakon kívül ismerte a fűz,nyír, tölgy, bükk, gyertyán, kőris, kökény, szeder stb. növé-nyeket, itt azonban számos olyan válfajt ismert meg,amelyek ősi hazájában ismeretlenek voltak. Ilyen pl. ajávor vagy juhar (szláv jávor), amelynek keleti határakörülbelül a Keleti Kárpátoknál húzódik, ősi szava amagyarnak a fenyő, ezt tehát ismerte, a különböző fenyő-féleségekkel azonban már itt ismerkedett meg: jegenye(szláv jagnjed), lúc (szláv lue), boróka (szláv borovka).Egyéb fák közül átvették a cser- (cer), berkenye- (brekynja)és a tiszafa (Usa) nevét. A bokorféleségek közül szláv ere-detű neve van a bodza (buzja), galagonya (glogynja), málna(maiina), rekettye (rakyta) bokroknak. Az egyéb növényekközül a lapu (lopucli), borostyán (brstan), cirok (sirzk),iszalag (svlak), páfrány, régi páprád (paprat), és szittyó(sitje), a gomba (goba), a moh-moha (mzh), a galy (golj).

A gyümölcsfák közül az almát, körtét, meggyet már ahonfoglalás előtt ismerte a magyarság. Szlavból való aszilva (sliva), a cseresznye (éresnja) és a barack (brasky)neve. Az utóbbiakat a szlávok is a Balkánon vették át alatinból (cerisium). Vadon élő gyümölcseink nevei közülaz eper ősi, míg az ugyanazt jelentő szamóca (samonica)a szlavból származik. Konyhanövényeink között alig vanhonfoglalás előtti név: hagyma, borsó. A legrégibb réte-get itt a szláv nevű növények alkotják: bah (bob), kapor(kopr), lencse (liéa), cékla (svekla), répa (répa), uborka,régebben ugorka (ugorka), retek (retky), murok (mrky).

171

A vadon élő állatok közül feltűnően kevés azoknak aszáma, amelyeknek neve a szlávból van átvéve. Ez aztmutatja, hogy a Kárpát-medence és a magyarság korábbihazájának állatvilága között lényeges különbség nem lehe-tett. VoUaképpen csak a medve (medvéd) és a hörcsög(hrcek) tartozik ide. A háziállatok között sincsen lényegesnyoma a szláv hatásnak. A nőstény eb jelentésű szuka(suka)sem jelent többet.

Sokkal több a szlávból átvett madárnevek száma:csiz (éiz), galamb (golqb), gerlice (grlica), ráró, egy sólyom-fajta neve, (cseh, tót raroh), szajkó (sojka), szalonka(slzka), szarka (sraka, straka), veréb (vrab-ec).

Sok a szláv rovar-, illetve egyéb alsóbbrendű állalfajneve is: poloska (ploska), bolha (bhcha), giliszta (glista),kabóca (kobylica), zsizsik (zuzik), pióca (pijavica), pondró(ponrav), pajor, régi magyar pajod (pajed) és muslica(musica).

Feltűnően sok a szláv a víziállatok neve között: csuka(éóuka), galóca (glavatica), kárász (karas), márna (mrena),viza (viza), pisztráng (pstrqg), rák (rak), vidra (vydra) stb.Szláv eredetű a haH/cra neve is (ikra).

Halászat és vadászat. Bár mindkét foglalkozás a magyar-ság legősibb foglalkozásai közé tartozik, aránylag sok azidevágó szláv eredetű szakkifejezés. Ez azt bizonyítja,hogy egyrészt az itt talált szláv lakosság tekintélyes részehalász-vadász életet élt, ami más forrásokkal is igazolható,másrészt pedig, hogy a szlávok által űzött halászatnak sokolyan formája is volt, amit a magyarság régebben nemismert.

A vízre és a vizi életre vonatkozó szavak között talál-juk az ősi magyar láp, ér, folyó, tó és ügy mellett a szlávmocsár (moóar), patak (potók), zátony (zatonj), iszap(izszp), porond eredetileg «homok», Erdélyben ma iseredeti jelentésében él (prod), morolva «holtág» (mrtva)

172

szavakat. Szláv eredetűek a vízszabályozás kifejezéseiközül a gát (gat), a cölöp (stlp), a zsilip (zieh). A vízi jár-művek közül a finn-ugor eredetű hajó mellett a szláv csónak(élmk), ladik (ladij), naszád (nasad), valamint ezek alkat-részei közül a kormány (krma), lapát (lopata) és a vitorla(vetrilo).

A halászmesterség szakkifejezései közül megemlítjüka varsa (vrsa), szegye (sedja), lésza (lésa) és a szák (sak)szavakat. Ezek mellett különböző vidékeken még másszláv eredetű kifejezések is élnek.

A vadászat kifejezései közül, amelyek legnagyobb-részt ősiek, a szlávból kerültek át a számszeríj, eredetilegszámszerigy (samostrel), a puzdra (puzdro) és a pagony,az erdőnek az a része, amely a vadászok és a hajtók kö-zött van.

Földmívelés és állattenyésztés. A magyarság már a hon-foglalás előtt is ismerte a földmívelés elemeit, amint azta szánt, vet, arat, eke, tarló, búza, árpa, boglya stb. kifeje-zések világosan bizonyítják. A szlávoktól vették át azon-ban néhány fontos gazdasági növény nevét, így a máremlített δαδοη és lencsén kívül a rozs (r z), zab (zob), repce(repica) neveit, a gabonaneműek összefoglaló nevét, agabonát (gobino) és a kalászi (klas). Ugyancsak a szláv-ból való a gabona vetemények fő dudvája, a konkoly (kzkolj)A szántófölddel kapcsolatos kifejezések közül szláv abarázda (brazda), mesgye (mezda), parlag (prelog), ugar(ugor), a szántóföld javításával kapcsolatos ganéj (gnoj),a szántással az eke részei között a csoroszlya (creslo) ésaz ösztöke (styk). A learatott gabonával kapcsolatos kifeje-zései közül az asztag (stog), a csép (cepy), a szalma (slama)és a polyva (pleva) szláv eredetűek.

A honfoglalás előtti kender mellett itt ismerkedett mega magyarság a lennel (lm). Feldolgozása, mint azt ahonfoglalás előtti szőni, fonni, fonál, orsó, vászon stb. sza-

173

vak bizonyítják, nem volt ugyan ismeretlen, azonban azidetartozó szláv eredetű szavak nagy száma azt mutatja,hogy a magyarság a kender-len feldolgozásánál több újeljárást és szerszámot itt ismert meg. Ilyenek pl. a gereben(greben), pozdorja (pazderje), a guzsaly (kuzélj), motolla(motovilo), nyüst (nisti), pászma (pasmo). Szláv a takács(tkaö) neve is.

Teljesen szláv eredetű a szénagyűjtés szókincse. Eztermészetes is, mert a magyarság régebbi hazájában nemismerte az istállótartást. így szlávyeredetű a széna (sèno),kasza (kosa), gereblye (grablje), abrak (obrok), korpa(krupa). Az istálló és ól ugyan nem szláv, de a zárt állat-tartás fogalmi körébe tartozó szavak legnagyobb részeinnen származik, mint a pajta (pojata), jászol (jasli),kelepce (klepce) stb. Az ökörfogat intézményét a szláv-ból vette át a magyarság, amint azt az iga (igo) és a járom(jartm) nevei mutatják. Ezzel szemben a pásztor (pastyr),kanca (konica), patkó (podkova) és a zabola (zobalo) kifeje-zések olyan fogalmakra terjedtek el, amelyek már az ős-hazában sem ismeretlenek. így pl. a honfoglaláskori sírok-ban nagyszámú zabola-leletek igazolják a zabola ismeretét.

Néhány háziállat neve is a szlávból került át. így pl.a honfoglalás előtti juh és toklyó mellett szláv a bárány(baran), a honfoglalás előtti tyúk mellett szláv a kakasés a jérce neve. A szarvasmarhának összefoglaló marhanevét is a szlávból vettük (mrcha), bár ez eredetileg álta-lában állatot, aztán vagyont jelentett s csak újabban kaptamai jelentését.

Ház és berendezése. Talán semmi vonatkozásban nemvolt olyan változás a magyarság életében, mint a lakóhelyesetében. A régi magyarok, mint nomád nép, sátorban lak-tak, ennek a berendezése pedig lényegesen más, mint azállandó lakásé. A magyarság átmentette a régi korbóla ház (eredetileg kunyhó, 1. finn kota), ajtó, küszöb, tető

174

és fal szavakat, míg a többit a szlávból vette át: eszterha,(strècha), szelemen (sléme), gerenda (greda), ablak (oblok),szoba (istzba), kamra (komora), pitvar (pitvor), pince(pimica), udvar fdvor). A régi magyar lakás legfőbb be-rendezési tárgya a szőnyeg volt, amely ágyxxl is szolgált.Ehhez jött most az asztal (stol), lóca (lavica), polc'(polica).h.7, ágy- és asztalnemű is nagyrészt szláv nevet visel:abrosz (óbrus), párna (perina), vánkos (vankus*), dunyha(duchnja). A sátorlakás mellett nincs szükség zárakra,az új lakás azonban erre is rákényszeríti a magyarságot,már a háziállatok miatt is. Ez a terminológia szintén szláv:a závár (zavor), zár, retesz (retez), kulcs (kljué), lánc (lanec).Új fogalom volt a magyarság számára a konyha is (ku-chynja). A konyha berendezése között a kemence (kame-nica), később a kályha (kachle), valamint a kémény (ko-min) szintén a szlávból való. Ez utóbbi kettő a szlávbanis idegen. A konyhaedények közül kevés a szláv nevű. Leg-fontosabb edényeink nevei: fazék, üst, tál, honfoglalás -előttiek. A szláv réteget itt a katlan (kotel), kondér (kon-dér) és csésze (őasa) alkotják. A táplálkozás körébe tar-tozik az ebéd (obed), uzsonna (uzina), vacsora (veéera),pecsenye (peéenja), káposzta (kapusta). Különösen soka szláv a tésztafélék nevei között. Így maga a tészta (testo),kovász (kvas), galuska (galuska), kalács (kolad), lepény(lepen). Figyelemreméltó a disznótermékek nevei közüla szalonna (slanina) és a kolbász (klobasa). Mint a hon-foglalás előtti disznó szó mutatja, a magyarság is ismertea disznót.

Ruházkodás. A magyar nép ősi ruházkodásáról csakbizonytalan adataink vannak. Bizonyos, hogy ismerte azinget, sarut, kucsmát, süveget, ködmönt. Szláv ezzel szembena ruha (rucho), gatya (szerb: gale), nadrág (nadragy),harisnya, eredetileg, mint a székelyeknél «nadrág» (cho-losnje), palást (plast), kapca (kopytce), szoknya (suknja),

175

párta (farta). Szlávból származik a ruhanemű anyaga adaróc és a posztó is.

Mesterségek. A földmívelésen kívül van néhány mes-terség is, amelyeknek szókincse alapján arra következtet-hetünk, hogy első mívelői nálunk szlávok voltak. Ilyena már előbb említett takácsmesterség, továbbá a bodnár-ság (bzdnar), bödön (bzdtn), donga (daga), abroncs (obrzé),valamint az esztergályos (strugar), mÍszáros (mesar), hadár(kadar) és a molná,r (mlynar) mesterség. Feltűnő, hog}r

a kovács (kovaó) szó is szláv eredetű, pedig a magyarság-nak fejlett kovácsipara volt. Ezt a honfoglaló magyarságsírjaiban található gazdag leletanyag bizonyítja, ősimagyar a kovácsság körébe tartozó kifejezések közül azüllő és a vasverő, amelyet később azonban a szláv kalapács(klepaó) szorított ki. Ezzel szemben a bőrfeldolgozó ipar-ágak, a varga, szűcs és a tímár mesterségekben alig talál-kozunk szláv szakkifejezésekkel.

Kereszténység. A magyarság életmódjának gyökeresmegváltozását és a középeurópai népek életmódjáhozvaló alkalmazkodását nagy mértékben elősegítette akereszténység felvétele is. Bár újabban olyan véleményekis vannak, hogy a magyarság a kereszténységgel már azAzovi- és Fekete-tenger partján ismerkedett meg, min-denesetre kétségtelen, hogy a honfoglaló magyarságzömében még pogány volt, ha a kereszténység talán nemis volt előtte teljesen ismeretlen. Annyi azonban bizonyos,hogy a magyarság vallásilag türelmes volt és a keresztény-séget, mint ilyent sohasem üldözte.

Hogy a magyarság kitől vette át a kereszténységet,a magyar kutatókat már régóta foglalkoztatja. Króni-káinkból és legendáinkból úgy tudjuk, hogy Géza udvará-nak megtérítésében német papokon kívül Adalbert prágaipüspöknek volt nagy része. Ebből tehát az következnék,hogy a keresztény terminológia is főleg német, esetleg cseh

176

eredetű volna. Azt azonban határozottan lehet állítani,hogy a magyar keresztény terminológiában német elemalig van, ezzel szemben annál több a szláv. Azokon akifejezéseken kívül, amelyek még a pogánykorból szár-maznak és honfoglalás előttiek (pl. Isten, ördög, boldog,táltos, bojt, búcsú, bocsánat (a régi bocsánik igéből), bűn,gyón, áld, átkoz, imád, javas, orvos, boszorkány, bölcs,bú . . . (bűbáj), réül, részeg, vasárnap, hétfő, kedd stb.), akereszténységre vonatkozó kifejezések legrégibb rétegea szlávból származik: kereszt (görög-keleti szláv kr^st),keresztény, régebben a katolikusoknál is keresztyén (kres-tjan), bérmál (birmati), szent (svet), malaszt (milost), pap(yop), apát (opat, a németből, ez pedig a latin abbasból),apáca (opatica), érsek (arsik, szláv képzés a görög archi-episkopos-hól), barát, «szerzetes» (brat), zsolozsma (sluzba),zarándok (strannik), parázna (prazna), zsidó (zidov),szövétnek (svetnik), karácsony (kraéun). Szlávból valóa szerda (sréda), csütörtök (éetvrfak), péntek (pet^k), szom-bat (sqbot, ez végeredményben a héber sabbath-va megyvissza). A kifejezések egy része (kereszt, érsek) határozottangörög szertartású szláv nyelvekből származik, míg a másikrésze latin szertartású délnyugati szláv nyelvekre (szlo-vén, horvát) mutat és egy sincs, amelyik cseh eredet mel-lett szólna.

Társadalmi és állami szervezet. Szent István széttörtea törzsi szervezetet és ennek helyére magánbirtoklásonalapuló erős központi szervezetet létesített, amelynek afeje a király. Bár itt is nyugati mintákat követett és Nagy-Károly rendszerét utánozta, az állami szervezet termi-nológiája mégsem német vagy francia, hanem szláv. Leg-alább is igen tekintélyes része, mert, éppúgy mint eddigmindenütt, a régi rendszerből a fogalmakkal együtt ittis több kifejezés maradt fenn. Ilyenek pl. az ország, úr,eredetileg valószínűleg uralkodó, a XII. században már

177

csak királyi herceg, asszony, eredetileg királyné, tehátaz uralkodó felesége, jobbágy, eredetileg főember, a nem-zetség jelentésű nem és had, hadnagy, őrnagy stb. Bizo-nyára azonban igen sok kifejezés ment feledésbe a pogánymagyar politikai szervezet felbomlása után. Ezek helyétszláv kifejezések foglalták el. Az állam fejének neve akirály (Uralj, Nagy Károly nevének szláv alakja), hatal-mának alapja a nemzetségek által meg megszállt, vagyhűtlenségük miatt tőlük elvett óriási terület, amelyet SzentIstván váruradalmakra, megyékre (medja, «határ») osztott.A várak élén az ispán (zupán) állott. A vár népei közötta katonáskodó várjobbágyokon kívül udvarnokok voltak(dvornik). A királyi udvar népei felett a nádorispán (nad-vorjspan, azaz «udvar népei feletti ispán»). A királyi udvaregyéb tisztviselői, tisztjei (czst) közül szláv nevű a tár-nok (tovarnik) és asztalnok (stolnik). Ugyancsak szláv avajda is (vojevoda). A bíráskodás szókincséből a honfogla-lás előtti ítél, bíró, bilochus, azaz «billogos» mellett szláva poroszló (pristav), a perel (preti), a patvar (potvor), apecsét (pecat). Ugyancsak a szlávból való a pénz (penez)kifejezés is. Ami az államszervezet szláv eredetű kifejezé-seit illeti, jellemző, hogy – egy-két szót nem tekintve -pontos másuk egyik szláv államban sem mutatható ki.Több kifejezés pedig egyenesen hiányzik (pl. nádorispán).Ez a mellett bizonyít, hogy ez a terminológia itt, a magyarállamterületén önállóan alakult ki, s alig van valami kap-csolata a szomszédos szláv államok intézményeivel.

Az eddig tárgyalt fogalmi csoportokon kívül még számosterület van, ahol szláv elemeket találunk. Ilyen pl. acsaládi élet köre is. A magyarság, amely épp ezen a terü-leten hallatlan gazdagságú szókincset örökölt, átvette acsalád és cseléd (mindkettő a celjad-hól), déd (ded), unoka(vnuka), dajka (dojka), bába (baba) és a mostoha (mas-techa) szavakat. Itt minden szó bizonyosan legalább egy-

178

egy ősi magyar szót szorított ki. Egyéb, főleg tulajdonságotjelentő szavak közül megemlíthetjük a bolond (blod),drága (drága), gonosz (gnus), izgága (izgága), göndör (kodr),szabad (svábod) kifejezéseket, az igék közül pedig gázol(gaziti), kapál (kopati), panaszol (ponositi), parancsol(porqéiti), varázsol (vraziti) és kuruzsol (kruziti) igéket.A magyar köznyelv szláv szavainak száma kb. 550-ettesz ki, a nyelvjárások egyikében-másikában azonban -főleg északon és délen – természetesen lényegesen többrerúg a számuk.

A magyar nyelv szláv elemei azonban távolról semjelentenek valami egységes szláv hatást a magyarra. A ma-gyarság sohasem érintkezett az ős-szlávokkal, csak azegyes szláv népekkel volt kapcsolatban. Ezért tehát volta-képpen nem is szláv, hanem külön tót, orosz, szerb, hor-vát, bolgár, illetve szlovén hatásokról kellene beszélnünk.Az anyag természete azonban a legtöbbször ezt a szét-tagolást nem teszi lehetővé. Egyes esetekben meg tudjukugyan mondani, hogy egy bizonyos szó például csak bolgárlehet, mint pl. a mesgye, mostoha, rozsda, vagy pedig szerb,mint a gatya, parittya, kótyavetye és a paprika szavaknál,túlnyomó többségénél azonban igen kevés támpontunkvan arra vonatkozólag, vájjon a szó. északról vagy délrőlkerült-e a magyarba. Itt még sok, főleg művelődéstörté-neti kutatásra van szükség, hogy egy-egy fogalmi csoport-nak a magyarsághoz való útvonalát megállapítsuk és leg-alább annyit tudjunk mondani, vájjon a kérdéses szónyugatról, keletről vagy délről jutott-e a magyarba.

Az évszázados magyar-szláv együttélésnek és az Árpád-házi királyoknak szláv fejedelmi udvarokkal való családikapcsolatainak következtében sok szláv személynév ismeghonosodott a magyarban. így pl. már Géza fejedelemtestvérének, Mihálynak két fia közül az egyik a szlávLászló (Vladislav) nevet viselte. Jellemző, hogy a másik

179

fiú a bizánci Vászoly – írva Vazul – nevet kapta. Ezmindenesetre délszláv, talán bolgár kapcsolatokat tételezfel. Később nagy számban találunk ősi magyar családok-ban is Buda;- Dorog, Bogyoszló, Szoboszló, Ladomér, Bászlóstb. szláv eredetű neveket, ami azt bizonyítja, hogy a szlávnevek már meghonosodtak a magyarban, és nem bizonyít-hatják a név viselőjének szláv jellegét.

2. Magyar elemek a szláv nyelvekben.

Azok a szláv népek, amelyek a magyar állam kereteiközött éltek, természetszerűen beleilleszkedtek abba atársadalmi, gazdasági és egyházi keretbe, amelyet a ma-gyarság alakított ki, s így ezeknél a magyar intézményeknevei is elterjedtek. Azonkívül ugyanúgy, mint a szlávelemek esetében a magyarban, a magyarokkal való együtt-élés folyamán igen sok más kifejezés is meghonosodott.Az alábbiakban rövid áttekintést adunk azokról a hatások-ról, amelyek a környező szláv népeket a magyarság részé-ről a századok folyamán érték.

Magyar hatás a horvátban és szerbben. A horvátság amagyarsággal Szent László korában került szorosabb vi-szonyba, amikor Szent László a Dráva és Kulpa közti terü-letet (a középkori Szlavóniát vagy Tótországot, a később-Horvátországot) elfoglalta, Zágrábban püspökséget alapí-tott és ezzel ezt a területet a magyar állami és egyháziszervezetbe bekapcsolta. Kálmán királyunk pedig a tulaj-donképpeni Horvátországot, azaz a Kulpán túli területetis egyesítette Magyarországgal. A két horvát terület nyelveközött jelentős különbség van a szókincs tekintetében is.Míg a Kulpántúli terület lakóinak nyelvében a kultúr-kifejezések legnagyobbrészt az olaszból származnak, addiga Zágrábvidéki nyelvben ezek majdnem mind a magyarból.Ezeknek a területeknek különben egészen Gáj fellépéséig,

180

a XIX. század harmincas évéig külön-külön irodalmi nyel-vük volt, az eltérő szókincs tehát az irodalomban is vissza-tükröződik.

A zágrábvidéki horvát nyelvben a magyar hatás min-denekelőtt az állami szervezetre, közigazgatásra és bírás-kodásra terjed ki. így magyar eredetű az orsag (ország)szó s az országos méltóságok nevei közül a naderspan(nádorispán), kinctarto (kincstartó), lovasmester (lovász-mester), tarnikmester (tárnokmester, a magyar szó a szlávtovarnik-ból), tolnacnik (tanácsnok), fember (főember) stb.A megyei intézményt szintén a magyarból vették át, amita varmedja (vármegye) és a span (ispán) szavak is igazol-nak. A horvátban a szó eredetileg zupán volt, a span mái-magán viseli a magyarból való visszakölcsönzés bélyegét.A bíráskodás koréból valók a rovaé, birsag, aldumas ésa régi magyar bilochus. A hadsereg terminológiája is erő-sen magyar jellegű, amint az a sereg, tábor, sipus (sípos),trombetas, sátor, sisak, harcovati (harcolni), dardas (dár-dás), hadnadj stb. szavak bizonyítják. Jellemző a zágráb-vidéki horvátra, hogy a városi intézmény kifejezései akkoris a magyarból származnak, ha a magyar szó egyébkéntidegen eredetű. így pl. a magyarból van véve magánaka városnak a neve: varoë. Ez a szó egyébként az egészBalkánon el van terjedve és a szerben és horváton kívülmegvan a románban (oras) és az albánban is.

Az a tény, hogy a zágrábi püspökséget Szent Lászlóalapította, és hogy ez a püspökség mindig a magyar egyház-szervezetbe tartozott,érthetővé teszi, hogy az egyház-szervezetre vonatkozó, kifejezések között is több magyareredetűt találunk. így többek között a magyarból való aremeta, zoltar, aldov «áldozat», aldovati «áldozni», valuvati«vallani» stb. Ugyancsak nagy a magyarból fordított ki-fejezések száma, amelyek mind magyar szemléleten alapul-nak. Ezeken a magyar elemeken kívül jellemző sajátsága

181

a zágrábvidéki horvátnak a latin -us és -um végzetnek amegőrzése. Ebben a tekintetben is teljesen megegyezika magyarral és eltér a többi szláv nyelvektől: plebanus,vikárius, laikus, artikulus, titulus, patronné és kaptolom,templom, cintorom (1. magyar cinterem «temető» a görög-latin coemeterium-hó\), Edjiptom, Efe'zom stb. Ebben asajátságban is magyar hatást kell látnunk.

Az állami és egyházi terminológián kívül természetesenitt is sok az egyéb körbe tartozó magyar eredetű kifeje-zés: batriv «bátor», koëis, hintov, djundj «gyöngy», bantuvati«bántani», engeduvati «engedni», hasén «haszon», fela «féle»,falat, kip «kép», beteg «betegség», kantar, heus «hiúz», jezero«ezer» stb. Mindezek a szavak nem valami idegen szavak,hisz minden író rendszeresen használja őket, sőt a mai nép-nyelvben is nagyrészt megvannak.

Külön ki kell emelni azt a tényt, hogy a legrégibb idők-től kezdve egészen a már említett Gáj-féle reformig az ösz-szes zágrábvidéki horvát könyvek magyar helyesírássaljelentek meg. A feljebb i'dézett és a mai horvát helyes-írással átírt szavak is a forrásokban ország, lovaszmester,varmegya, harmicza, sereg, varos, soliar, kocliis stb. alakbanfordulnak elő, azaz a korabeli magyar helyesírást híventükrözik. Ennek emléke él még az -ics, -vies végű nevek-ich, -vich írásában, amelyet a horvátok a XIX. századigmegőriztek.

A Kulpán-túli horvátok nyelvében sokkal kevesebba magyar elem, hiszen ez a terület a magyar életbe soha-sem kapcsolódott olyan szorosan, mint a zágrábvidéki,s itt a magyarság már teljesen kialakult állami és egyháziszervezetet talált. Mégis ennek a területnek a nyelve semtudta magát a magyarság hatása alól kivonni. Már a leg-régibb horvátnyelvű oklevelekben, a XV. század elsőfelében jelentkezik az «ország» jelentésű rusag, amely egyó-magyar uruszág szó átvétele. De megtaláljuk ugyanitt

182

a kip «kép», kotar «határ», aldo masnik, remete, bantovanje,mentovanje, alduvati, lovas «lovász» szavakat és természe-tesen a messze elterjedt varos szót is.

Ennek a vidéknek latinnyelvű helyesírása eredetilegaz olaszon alapult. A XVI. századtól kezdve azonban mind-inkább tért hódít a magyar helyesírás és a XVIII. század-ban egy-két olasz jel kivételével teljesen magyar jellegűvéválik.

Mind a két irodalmi nyelvet elsöpörte a Gáj-fóle reform,amely az egész horvát-dal mát területen a raguzai irodalminyelvet vezette be, a régi helyesírások helyett pedig egy-séges, a XIX. századi cseh helyesírásból alkotott új helyes-írást vezetett be. Ezzel a magyar elemek,-amelyek év-századokon keresztül az irodalmi nyelv szókincséhez szo-rosan hozzátartoztak, nyelvjárási szavakká süllyedtek.

A mai szerb irodalmi nyelv a XIX. század eleje ótaszintén olyan nyelvjáráson – a délhercegovinain – ala-pul, amely a magyar hatástól távol állt, így a már említettvaros szón kívül magyar elem nem sok van benne. A magyarelemek itt is csak a nyelvjárásokban élnek, itt azonban,főleg a Délvidéken, nagy számban fordulnak elő.

A hazai – bácskai, bánsági és szerémségi – szerbnyelvjárásokban a magyar elemek száma igen tekintélyes,ami arra mutat, hogy az elmúlt kétszáz év óta, amiótaszerbjeink az országba beköltöztek, a magyarságtól sokúj fogalmat vettek át. így a már másutt is kimutatottállami szervezetre vonatkozó terminológián kívül (solga-birov, ispán, varmedja stb.) különösen a városi élet (varos,ior, vasár, esküt, birov stb.) és a mesterségek (sábov, sursa-bov, vorga, mertik, miliolj «műhely», remek stb.) kifejezéseiközött találunk sok magyar elemet. Különösen ki kellemelni a dunai hajózás és halászat szókincsét, amely nagy-részben a magyarból való (sajkás, hajós, alas «halász»,(dov «háló» stb.). A katonaságra vonatkozó kifejezések

183

közül megvan a katana és az adnadj (hadnagy), bakanca(bakkancs), juntas (fújtás), sereg, éatlov stb. A lótartásszavai közül a cikoà, koőis, hintov stb. Egyéb kifejezésekközül megemlítjük az aldumas", rovás, rados (ráadás),salas, sara (lábszár), tocir (tölcsér), kip (kép), gazda, gazda-ság stb. Egyik táncuk, a ketus (kettős) és a mesebeli «tün-dérváros» neve (tindirgrad) is a magyarból való.

A szerb nyelvjárások nyelve különben még távolrólsincs feldolgozva, és így a magyar elemek számát és jelentő-ségét egyelőre nem tudjuk megállapítani.

Magyar hatás a szlovénben. Természetesen nagy kü-lönbség van a magyar hatás szempontjából a hazai szlo-vének (vendek) és a határontúliak nyelve között. Még ahazai szlovének nyelve valósággal át van itatva magyarelemekkel, addig a hat áront úliban a magyar kifejezésekszáma lényegesen kevesebb, bár szintén elég tekintélyes.A hazai szlovén nyelvben ugyanúgy, mint a zágráb-vidéki horvátban, az állami és egyházi szervezetre vo-natkozó kifejezések nagy százaléka származik a magyar-ból, s a hazai szlovén irodalom helyesírása a magyar volt,az idézendő szavakat tehát az eredeti helyesírással közöl-jük, így ország orszacski gyűlés (országgyűlés), szólga-birov, vármegya stb. mellett itt is megtaláljuk a bir (adó),bírság, harmica (harmincadadó), váras, tanács, tanácsnik,esperes, remeta, áldüvati (áldozni), valüvati (vallatni),histvo (házasság) stb. kifejezéseket. Ugyanúgy, mint azágrábvidéki horvátban, a latin szavak itt is a magyar-országi latinságra jellemző köntösben jelennek meg, tehátplébánus, patrónus, templom stb.

A hadsereg körébe tartozó fogalmak kifejezései közülmegvan a sereg, katán katona (katona), harcüvati, pajzs,sisak, kepenyek, opróda (apród) stb. A lótenyésztés ésa lófogat terminológiája itt is, mint mindenütt a környező

184

szláv népeknél szintén erősen magyar színezetű. így ma-gyar a kocsüj (kocsi), kocsijás^kocsis, rudas, kontár (kan-tár), hám, keh stb. kifejezések. Az öltözködés körébőla bársun, valamint a messze földön elterjedt gomb, gumb(gomb) és a szára (szár, pl. csizmaszár) szavakat említ-jük meg. Több a magyar elem a mértékegységek neveiközött: mertük (a tótban mert'uk), a határon túli szlovén-ben mértük és mének, a magyar mértékhői), pinta, mázsa stb.Egyéb kifejezések közül megemlítjük a kincs, haszen,gyungy, példa, fajta, gyäzero (a határontúli szlovénbenjezero: ezer), sarkán stb. szavakat. Feltűnően sok a magyareredetű melléknév és ige: orjás^uriás, koldus, betezsen(beteg), beteg (betegség), csaláren(csalárd),santavi (sánta),~csonkav (csonka), gingav (gyenge), illetve a dicsiti (dicsér),kebzüvati (képzel), bantüvati, engedüvati stb. Mindezekközül a határontúli szlovének is sok kifejezést ismernek,de a magyar elemek sem itt, sem a hazai szlovének nyel-vében még nincsenek rendszeresen összegyűjtve.

Magyar hatás a tótban. A magyarság a Felvidéket mára honfoglalás első évtizedeiben megszállta, a magyar-tótegyüttélésnek tehát több, mint ezeréves múltja van. Magá-tól értetődik tehát, hogy nemcsak a magyar nép a tóttól,hanem a tót is igen sok kifejezést vett át a magyartól.A magyar állami és egyházi szervezet hatása itt is jelent-kezik a szókincsben. A nadrespán, ispán, később fispán«főispán» kifejezések itt is a magyarból származnak. A vár-megye szó itt csak keleten él (varmed'a), nyugaton ennekstolica, azaz «szék» a neve. Ez nagyon emlékeztet a széke-lyek és a szepesi tízlándzsások székeire. A régi nyelvbenmegvolt az orság és az országgyűlés jelentésű rákos is,amely a Rákos mezején tartott országgyűlésekből kelet-kezett.

A tót népnyelv tele van magyar szavakkal, amelyek

185

közül a legáltalánosabbak, amelyek az egész tót területenismeretesek, a gazda, oldomás (áldomás), rovás, bantovat'(bántani), choiár (határ), chyr (hír), d'engl'avy (gyenge),bet'ah (betegség), sihof (sziget), válov (vályú), sisak (sisak),siator (sátor), cizmy (csizma), kefa (kefe), carovat' (cserél),járok (árok), t'archa (teher) stb. Ezek a szavak még a maiirodalmi nyelvben is megvannak, bár most az utóbbi év-tizedekben gondosan igyekeztek kerülni a magyar szavakhasználatát. Egyébként a tót irodalmi nyelvnek tudo-mányos szótára még ma sincs, és így a magyar elemek sze-repe sincs tisztázva.

A tót nyelvterület egyébként nemcsak hangtan, hanemszókincs tekintetében is két egymástól jelentékenyeneltérő részre, a nyugati és a keleti tót területre oszlik. A kétnyelvjárásterület közül magyar elemek a keleti tótbansokkal erőteljesebben vannak képviselve, mint a nyugati-ban, bár a számuk itt is tekintélyes. A keleti tótban pl.a közigazgatás kifejezései közül magyarok a varos, birou,esküt (esküdt), orsacki vagy solgabirou (az előbbi az országa másik a szolgabíró átvétele). A foglalkozások nevei közüla magyarból való a gazda szón kívül az alc (ács), baiias(bányász), juhas (juhász), kondás (kondás), kertis (ker-tész), sabol (szabó) stb. Egyéb fogalmi körök közül a bizovac(bízni), biztatovac (biztatni), birovac (bírni), engedovac(engedni), keltovac (költeni) stb., vagy pl. kedvesni (ked-ves), fiók, lángos (lángos), soudar (sódar) stb. A magyarkifejezések száma a tót népnyelvben körülbelül hatszázattesz ki.

A cseh nyelvre gyakorolt magyar hatás nem jelentős,hiszen a csehekkel való kapcsolataink sohasem voltak szo-rosak. Az a néhány kifejezés, amely utat talált a csehbe(tábor, húsár, dolmán, bozygán stb.), majdnem kivétel nél-kül a katonai terminológia körébe tartozik s a XVI-XVII.században, a vallásháborúk ideién került a cseh nyelvbe.

186

Magyar hatás a ruténben. A rutén nyelvre gyakoroltmagyar hatás igen jelentékeny. A már más népeknél iskimutatott, az állami szervezet és közigazgatás körébetartozó szavakon kívül (varmedja, varos, vasár, valal «falu»,esküt, notarué, sougabirou stb.) alig van olyan fogalomkör,amelyben a magyar szavak egész sorát nem meg találnók.így pl. a különböző foglalkozási ágak közül magyar ajuhas, kondás, kocis, lovas (lovász) szó. Ugyancsak a magyar-ból való a mesteriig (mesterség), a hires (béres), a sarsam(szerszám), a napsam (napszám) és a birtok is. Sok a magyarelem a népi használati tárgyak nevei között: fejsa, bicak,buturja (bútor), d'alou (gyalu), ciga «emelő csiga», kancou(kancsó) stb. Még nagyobb a száma az igéknek és a mellék-neveknek, mint pl. bajlovati (bajlódni), bizuvati (bízni),bicaluvati (becsülni), engeduvati (engedni), keltuvati (köl-teni), mentovati (menteni), sanuvati (szánni), illetvehamisnyj (hamis), seginj (szegény), faradnyj (fáradt),sajitnyj (saját) stb. Érdekes, hogy a rutén nyelvben azavadj «avagy» kötőszó is meghonosodott. Egyébként akisoroszban a halászat terminológiája, legalább is a Tiszán,szinte teljesen a magyarból való, ami azt mutatja, hogy ahalászat nem volt rutén foglalkozás. Igya magyarból valóa halas (halász), a halou (háló), a halnevek közül a cik,pot'ka (potyka), keseg, galóca, kecege, devirkeseg (dévér-keszeg), marno (máma) stb.

Magyar hatás a lengyelben. A magyar és a lengyel nyelv-területek soha nem érintkeztek közvetlenül és így kölcsön-hatások sem keletkezhettek. A lengyelben van mégis két fo-galomkör, amely igen erős magyar hatás nyomait mutatja.Az egyik a hadsereg, a másik pedig a juhpásztorkodás.

A magyar-lengyel politikai kapcsolatok során már aXV. században több kifejezés terjedt el a lengyelben amagyarból. Ilyen pl. a lengyel or szak, régebben or sag,régibb jelentése «ország», ma pedig «díszkíséret». Ugyancsak

187

már a XV. században került át a rokosz, mely ma «lárma,lázadás», eredetileg azonban «királyválasztó gyűlést» jelen-tett és a magyar Rákos mezejének nevéből való. A XVI.században ezek a szavak nagyon megszaporodtak, külö-nösen Báthory István királysága idején. Báthory az egészlengyel hadsereget magyar mintára szervezte át, sőt agyalogság zömét magyar csapatok alkották. Ekkor hono-sodtak meg az ilyen szavak, mint katona, husarz, forgo,czako (csákó), szyszak (sisak), doloman (dolmány), kepie-niak, bekiesza (bekecs), paiz stb. Az elöljárókat elearyknaknevezték, az apródokat giermekelmek, a síposokat és dobo-sokat szyposznak és dobosza-âk hívták. A nyilván nagyonelterjedt kis székelylovak neve sekiéli, a kocsis a lengyel-ben is koczysz, – ez a szó különben messze nyugatra iselterjedt – a vezetékló pedig logosz (lógós). Ez a termino-lógia azonban később a hadseregnek német mintára valóátszervezése után legnagyobbrészt eltűnt és ma csak aszer eg, szypusz, dobosz, szyszak, tábor él tovább.

A pásztorterminológia magyar szavait főleg a Tátraészaki részén lakó úgynevezett goraloknál találjuk. Ezekközül a jelentősebbek a következők: juhas, bojtár, gazda,rowas, sátra (sátor) stb. Egyéb kifejezések közül megemlít-jük a haldamas (áldomás), banovac, bantovaó, kieltowac(költelü), hotar, hasén (haszon), kulesza (köleskása), haj-towaó (hajtani), baga (bagó), falatek (falat, darab), hyrny(hires), kielczyk (költség), cyga «emelőrúd, csiga» stb. Eza terminológia különben nemcsak a lengyeleknél van el-terjedve, hanem csekély eltérésekkel megvan a rutének-nél, tótoknál, sőt a morvaországi pásztoroknál is.

A magyar nyelv hatása az oroszra igen csekély. Talánidetartozik az orosz sátor. Több magyar kifejezés részbena kisoroszból, részben pedig a lengyelből jutott be a nagy-oroszba. Számuk azonban sohasem volt jelentős (pl. sisak,salas stb.).

Kniezsa István.

188

JEGYZETÜK

A magyar nyelv szláv elemeire vonatkozólag még ma sincsösszefoglaló tanulmányunk. Az egyetlen e nemű munka,Mifc£o-eieh: Die slavischen Elemente im Magyarischen (Wien, 1876) c.müve már régóta nem felel meg a tudományos követelmények-nek. A szláv elemeknek nyelvészeti feldolgozása Asbóth Oszkár-nak, Melich Jánosnak és részben Kniezsa Istvánnak különbözőfolyóiratokban(NyelvtudományiKözlemények,Nyelvtudomány,Magyar Nyelvőr és Magyar Nyelv) megjelent cikkeiben talál-ható. Eredményeiket Gombocz-Melich a Magyar etymológiaiszótárban (megjelent 14 füzetben a fül címszóig), valamintBarcsi Géza a Magyar Szófejtő Szótárban (Budapest, 1941)foglalják össze. A magyar keresztény terminológia szláv ele-meinek rétegeződését Melich János, Szláv jövevényszavaink I.(Budapest, 1909) és Nyelvünk szláv jövevényei (Budapest,1913) munkák tárgyalják. A földmívelésre, állattenyésztésre,az egyes mesterségekre, valamint a házra és berendezésérevonatkozó terminológia szláv kapcsolatairól jó tájékoztatástadnak a Magyarság néprajza I-II. kötetében megjelent meg-felelő fejezetek. A szláv hatásról vázlatosan Hőman MagyarTörténet I. kötete ad útmutatást.

A horvát nyelv magyar elemeire nézve 1. Kniezsa cikkéta Nyelvtudományi Közlemények XLIX. (1935) kötetének350-65. lapjain és Hadrovics Lászlónsbk összefoglaló tanulmá-nyát (Ungarn und die Kroaten) az Ungarische JahrbücherXXI. kötet 131-172. lapjain. A tótra vonatkozólag össze-foglaló tanulmány még nincs, a magyar elemek összegyűjtésesem történt eddig meg. Tájékozásul Halász Ignác «Magyar ele-mek az észak szláv nyelvekben» című, a Magyar Nyelvőrben(XVII, 1888) megjelent tanulmánya használható. A ruténnyelv magyar elemeit Bonkáló Sándor dolgozta fel (Die ungar-ländischen Ruthenen. Ungarische Jahrbücher I.). A lengyelkatonai szókincsnek magyar elemeit DivékyAdorján (a Békeffy-Emlékkönyvben) és Kniezsa István (a Magyarország-Lengyel-ország című gyűjteményes munkában) tárgyalja. A lengyelés vele együtt a tót és morva pásztor-terminológiáról KniezsaIstván írt. «A tót és lengyel költözködő pásztorkodás magyarkapcsolata?» címen, az Etnographia-Népélet 1934, évfolyamában.

MAGYAR-SZLÁV IRODALMI ÉRINTKEZÉSEK.

Különböző népek kulturális kapcsolatainak legkézzel-foghatóbb jelenségei az irodalmi érintkezések. Szellemimozgalmak, egyes korok ízlésbeli változásai egyik néptőla másikhoz legelőször az irodalom síkján jutnak el s egy-ben az irodalom síkján nyomozhatok a legkönnyebben.Az irodalmi műalkotás talán bármelyik más művészettermékei közül a legkönnyebben árulja el tartalmábanés formájában a legközelebbi rokonságát, a tárgy és stíluseredőhelyét.

Az irodalmi érintkezésben az átadó és átvevő sze-repét az illető népek kultúrájának foka határozza meg.Már tisztán elméleti alapon meggondolva is valószínű,hogy a magasabb kultúrájú nép irodalmi javai könnyeb-ben jutnak át egy alacsonyabb kultúrájú néphez, mint for-dítva. Az előbbi folyamat egész szabályszerű következmé-nye a kultúrértékek kicserélődésének, míg az ellenkezőeset inkább csak véletlenekből adódik s legtöbbször egé-szen a határterületeken fordulhat elő. Az irodalmi érint-kezéseket természetesen nagyban elősegítik az egyes népekszoros politikai kapcsolatai is.

A magyarság és a szlávok irodalmi érintkezéseit vizs-gálva, nem lesz tehát feltűnő, hogyha túlnyomó többség-ben a magyarságot látjuk az átadó szerepében különösena szlovákokkal, szerbekkel és a horvátokkal kapcsolat-ban. Sajnos, ezek a kapcsolatok még részleteikben fel-derítve nincsenek s ez filológiánknak és irodalomtörténet-

190

írásunknak egyik legnagyobb fogyatékossága. Amilyenbuzgalommal kutatta ugyanis régi filológiánk azokat ahatásokat, amelyek a magyar irodalmat nyugatról érték,éppen annyira megfeledkezett annak a nyomozásáról, hogya magyarság a maga értékeiből mit tudott tovább adni.Éppen ezért a jelen vázlat is csak az eddigi kutatások össze-gezésére szorítkozhatik és saját kutatásokon csupán a déliszlávok irányában nyugszik, egyebütt kénytelen vagyokcsupán röviden utalni más kutatók, mint Sziklay Lászlóés Sárkány Oszkár eredményeire.

Amikor a magyarság a Kárpátmedencében kialakítottaállamát, az erősen központi szervezetű keresztény király-ságot, nemcsak a politikai rendező' és rendfenntartó szere-pét kellett magára vállalnia, hanem azt a kulturális misz-sziót is, amely Nyugat és Kelet határán állva rá hárult,t. i. a nyugatróljövő szellemi javaknak a szomszédos népek-hez való átszármaztatását. A magyar-szláv irodalmi érint-kezések mutatják, hogy a magyarság mennyiben tudlabetölteni ezt a közvetítő' szerepet.

A középkorban az irodalmi érintkezések majdnemkizárólag az egyház keretében bonyolódtak le s a közve-títés folytán latinnyelvű vallásos kódexek, misekönyveks egyéb liturgikus iratok jutottak el a szomszédos népek-hez. Amikor Szent László királyunk megalapította a zág-rábi püspökséget (1090 táján), az istentisztelethez és egyébpapi funkciókhoz szükséges legfontosabb könyvek Magyar-országról kerültek le. Ezeket még ma is orzi a zágrábiérseki könyvtár s éppen a kitűnő horvát liturgia-professzor,Kniewald Károly kutatásai folytán derült ki róluk, hogypl. így jutott le Zágrábba a legrégibb, de nem teljes mise-könyv, az úgynevezett «Missale antiquissimum», amelyet1100 táján írtak Hartwig győri püspök számára. Hasonló-korú egy «Benedicticnale», amelyről pontosan ki lehetettmutatni, hogy az esztergomi érsek számára készült. A leg-

191

régibb zágrábi «Sacramentarium» (a XI. század másodikfeléből) a somogymegyei Hahót Szent Margitról nevezettapátságából került le Zágrábba. Bár ezek a kódexek nemegész terjedelmükben keletkeztek Magyarországon, hanemleginkább északfranciaországi származásúak, magyar réte-gük azonban kétségtelenül tanúskodik a közvetítés irányá-ról. Ezek az egyházi irodalmi kapcsolatok a középkor folya-mán állandóan tartanak, a XV. századból csak a nevesKálmáncsehi kódexet emelem ki, amelyet KálmáncsehiDomokos nagyváradi püspök ajándékozott Osvald zág-rábi püspöknek.

Ezeknek a kódexeknek eddig még csupán a külső tör-ténetét dolgozták fel. A tartalmi kutatás, az egyes szöve-gek rétegeződése és filiációja, amelynek feldolgozásátKniewald most végzi, bizonyára még több magyar-horvátkapcsolatot fog felszínre hozni. így a későbbi horvátnyelvűegyházi irodalom, különösén az énekköltés magyar vonat-kozásaira is fény derülhet, aminthogy a legrégibb ilyenénekek dallamai és szövegei igen sok hasonlóságot mutat-nak a magyar dallamokkal és szövegekkel, így az 1644-bőlvaló horvátnyelvű pálos kódexnek az énekeket tartalmazólegrégibb rétege is, amely a nyelvi archaizmusok alapjána XV. és XVI. század fordulójára tehető.

A középkornak ezek a kizárólag egyházi alapon történőirodalmi érintkezései a XVI. és XVII. században már avilági irodalomra is átterjednek. A magyar művelődés s veleegyütt az irodalomnak kisugárzó ereje akkor sem szűntmeg, amikor a magyar birodalom a török hódítás csapásaialatt felbomlott. A XVI. században, amikor már az iro-dalmi műveltségből a polgáriasodé szélesebb néprétegekis részt kérnek, a magyar irodalomnak legkedveltebb mű-fajai a históriás énekek, a feddő és buzdító versek lesznek.Egy-egy változatuk átterjed a szomszédos szláv népek-hez is. A szlovákok átveszik a Szilágyi és Hajmási címen

192

ismert magyar hősi éneket, a horvátoknál ugyanekkor többmagyarból átvett feddő és buzdító ének jelenik meg, mintpl. Adhortatio Mulierum és Cantio de matrimonio. Az iro-dalmi kapcsolatok most kezdenek kölcsönössé válni, külö-nösen a horvátokkal, s egy-két horvát motívum felszárma-zik hozzánk is, így pl. a Bankó leányáról szóló széphistória.

A gazdag horvát és szerb népköltészetnek már ekkorkifejlődtek főbb ciklusai, amelyeknek legnépszerűbb hőseiéppen a magyar királyok és hadvezérek voltak. Enneka népköltészetnek is némi termékenyítő nyomát fedezhet-jük fel XVI. századi énekmondásunkban. Tinódi LantosSebestyén említi egyik énekestársáról, hogy őt a rác nem-ben a legkitűnőbbnek tartja. Valószínű tehát, hogy ének-mondóink között divatos volt a szerb és horvát népdalokmértéke szerinti versszerkesztés. Mivel azonban a horvátés szerb népénekek közül csak egy-kettő maradt fenn ilyenrégi lejegyzésben s ezek is a tengerparti költők más mű-veibe beillesztve, az összehasonlító tanulmányok számáraezen a területen csak igen fogyatékos anyag áll rendel-kezésre.

Annál biztosabban nyomozhatok az irodalmi érint-kezések a nyomtatásban megrögzített művek körében.A Magyarországgal legszorosabb politikai kapcsolatbanálló horvát terület irodalma nem fejlődhetett ugyan olyankedvező körülmények között, mint a tengerparté, de aXVI. század második felében a Zágráb- és \rarasd-vidékihorvátság irodalmi életében is megjelennek a nyomtatottművek. Varasdon a század hetvenes és nyolcvanas évei-ban egy kis humanista kör alakul, amelynek írói mjhd erősmagyar hatás alatt állanak. A varasdi jegyző, PergosicIván nemcsak a Tripartitumot fordítja le, hanem kiadjanyomtatásban Szent István király latin intelmeit is. VramecAntal kanonok magyar és olasz forrásokból kompiláljavilágkrónikáját, Skrinjaric Balázs a húsvéti bárányról ír

198

misztikus fejtegetéseket, s az előszóban megmondja, hogyezt a művét még magyarországi tanuló korában, iskola-mestere előadásaiból készített jegyzetek alapján írta. Ezeka nyomtatványok részint a muraközi Nedeliscse falubankészültek a Hofhalter-féle nyomdában, amelyet ZrínyiGyörgy tartott fenn, részint Varasdon. Szellemükben márközel állnak a reformáció gondolatvilágához. Maga a refor-máció azonban nem tudott elterjedni, az északnyugatividékeken, ahol magyar hatásokkal lehetne számolni,egyetlen protestáns jellegű mű sem maradt fenn. Csakmásodkézből tudjuk, hogy a muraközi Bucié Mihály kate-kizmust és bibliafordítást adott ki, de ezek az ellenrefor-máció idején megsemmisültek.

Az ellenreformáció szellemi áramlata ismét kisugár-zott a szomszédos népek felé. Pázmány s a köréhez tar-tozó írók, mint pl. Káldi György művei a magyar nyelv-határon túl is éreztetik hatásukat. Pázmány Kalauzábólkét szlovák fordítás is készült, de mindkettő kéziratbanmaradt és, sajnos, még ma is feldolgozatlanul hever. A zág-rábi püspök, Petretic Péter 1651-ben Pázmány példájárahivatkozva, készítteti el egyházmegyéje számára az evan-géliumok fordítását. A fordító, a tudós jezsuita atya,Krajacevic-Sartorius Miklós a Vulgata szövege mellettKáldi bibliafordítását is figyelembe vette. Helyesírásátpedig, mint maga mondja a függelékben, teljesen Pázmányhelyesírása szerint alakította. A század végén egy isme-retlen nevű horvát jezsuita atya fordítja le gróf Ester-házy Pál pietista művét «Az Boldogságos szűz MáriaSzombattyá»-t horvátra «Szobotni kinch» címen és afordítást Nádasdynó gróf Dráskovich Mária Magdolnaadja ki.

Ilyen irodalmi átvételek sohasem a véletlenből adód-nak és nem voltak véletlenek művei magyar-horvát viszony-latban sem. A magyarnyelvű irodalom termékei (hogy

194

a magyarországi latin művekről ne is beszéljek) mindenidőben rendszeresen átlépték a Drávát és lehatoltak majd-nem a tengerpart északi részéig. A budapesti EgyetemiKönyvtár kézirattárában és az Országos Levéltárban őrzöttrégi horvát könyvtárkatalógusok beszédesen tanúskodnakerről az irodalmi expanzióról. Akár a lepoglavai vagyszveticei pálosrendház, akár a zágrábi vagy pozsegaijezsuitakolostor könyvtárát nézzük, Pázmány, Káldi,Tarnóczy István vallásos műveit mindenütt megtaláljuk.De ott vannak Molnár Albert és Páriz-Pápai szótárai is,vagy akár a régi magyar grammatikák.

Ugyanekkor a horvát irodalom termékei is eljutnakMagyarországra. Ismeretes, hogy Zrínyi Miklósnak aSzigeti veszedelem megírásánál eg3dk főforrása a záraihorvát katonaköltőnek, Karnarutié Bernátnak kis eposzavolt. S amint Zrínyi maga említi hőskölteménye előszavá-ban, horvát krónikákból merítette azt az értesülését, hogySzigetvárnál a török szultán Zrínyi kezétől esett el. Az iro-dalmi érintkezéseknek beszédes példája az, hogy ZrínyiMiklós művét öccse, Péter fordítja le horvátra, s ezáltalszinte körforgásszerű utat tesz meg a két nemzet sors-kérdéseit egyaránt érintő eposzi tárgy.

A XVII. század magyar irodalmából azonban nemcsaka legkiemelkedőbb alkotások találnak olvasókra a magyarnyelvhatáron túl, hanem, ami az irodalmi érintkezésekintenzitására talán még jellemzőbb, néhány másod- ésharmadrendű író művei is. így Nyéki Vörös Mátyásnak,a XVII. század egyik szerénytehetségű, de igen népszerűköltőjének Dialogusa (a test és lélek vitája) egy ismeretlenhorvát költőben talál tolmácsra, ugyancsak tőle fordítjaa Tintinnabulum tripudiantjum című munkát (az embernégy utolsó dolgát, a halált, ítéletet, poklot és menny-országot megéneklő költeményt) Magdalenic Mátyás hor-vátra, aki egy másik szerény költőnknek, Szentmártoni

195

Bodó Jánosnak a bibliai tékozló fiúról szóló terjengős his-tóriáját is kiadta horvátul.

Mindezek a XVI. és XVII. századi igen élénk magyar-horvát politikai kapcsolataira vezethetők vipsza. Mivela két nemzet a török elleni közös harcban egymásra voltutalva, nemcsak politikai magatartásban és nemzeti érzés-ben lett szinte eggyé, hanem kultúrában is egymáshoz haso-nult, így a magyar és horvát irodalmi életben nemcsakilyen konkrét átvételeket lehet megfigyelni, hanem szám-talan párhuzamosságot is. Amint a magyar irodalombanpl. a felvilágosodás képviselői az idegenben élő testőrök,Bessenyei és köre, éppen úgy ébreszti fel a határőrvidékihorvát tisztben Relkovic Mátyás Antalban frankfurtifogsága s általában a Nyugattal való találkozás azt avágyat, hogy szűkebb hazáját, Szlavóniát európai szín-vonalra emelje. Hasonló körülmények között indult mega szerbeknél is az irodalmi öntudatosodás folyamata.Itt a világjáró Obradovic, mint a hallei egyetem hallga-tója, ébred rá először népe szellemi elmaradottságáras ettől kezdve egymásután adja ki műveit, amelyekbenelsőnek hangoztatja azt az elvet, hogty a nép számára nemaz egyházi szláv nyelven, hanem az igazi népi nyelvenkell írni.

A XVIII. században a magyar irodalom sokat vesz-tett lendületéből és expanzív erejéből. A század hetveneséveiig nem is volt olyan megmozdulás, amely a magyarszellemi termékeket a magyar nyelvhat áron túlra is elvittevolna. Csak a hetvenes években kezdi a magyar irodalomújra visszanyerni azt a szerepet, amelyet a szomszédosnépek szellemi életében a XVI. és XVII. században ját-szott. A nemzeti eszme feltámadásának előestéjén, mégmielőtt a politikai harcok a magyarságot és a vele sors-közösségben élő népeket egymással szembefordítanák,szólal meg egy horvát költő, akinek szellemi fejlődésére

196

döntő hatással volt magyarországi tartózkodása és akiaz egykorú magyar művelődést teljesen magáévá tudtatenni. Katancsich Péter Mátyás ez, a szalvóniai ferencesbarát, a későbbi pesti egyetemi tanár. Katancsich költőiegyénisége akkor kezdett kibontakozni, amikor őt rendje1778-ban Budára küldte egyetemi tanulmányokra. Ittbelekerült a magyar irodalmi élet sodrába s természete-sen a deákos költői iskola hatása alá került. Maga mondja,hogy a budai évek alatt alakult át teljesen költészeteSzerdahelyi Györgynek, a tudós jezsuita professzornakesztétikai irányítása mellett. Költeményei általában alkalmiódák, ma már irodalomtörténeti dokumentumokká fakul-tak, s jelentőségüket nem is tartalmuk adja meg, hanemformájuk, amely szinte egyedül áll a horvát irodalom-ban. Katancsich ak mi deákos iskolánknak magyar idő-mértékes költői gyakorlatából kiindulva, a horvát iroda-lomban is meg akarta honosítani a görög és latin metru-mokat, csakhogy prozódiáját nem a hangsúlyos és hang-súlytalan szótagok váltakozására alapította, hanem magyarmintára, a hosszúság és rövidségre. Ez az eljárás kevésbbéfelelt meg a horvát nyelv természetének. FennmaradtKatancsichnak egy magyarul írt ódája is, de ez, sajnos,azt mutatja, hogy nem bírta tökéletesen a magyar nyelvet.A mind a szlovák, mind a horvát irodalomban tapasz-talható eddig tárgyalt magyar hatásokat a szoros politikaiés vallási kapcsolatok s az érintkező kultúrák hasonlóságatette lehetővé. Egészen más volt azonban a szerbség hely-zete. A szerbeket a középkorban egész állami berendez-kedésük és egyházi szervezetük Bizánchoz kötötte s ígya kulturális indításokat is túlnyomó többségben onnan kap-ták. Olyan középkori irodalmi kapcsolatoknak, mint ami-lyeneket magyar-horvát viszonylatban felvázoltunk, aszerbség felé semmi nyomuk sincs. A szerb papság, dekülönösen a szerzetesség, amely a XVIII. Századig

197

a szerb írásbeliség kizárólagos hordozója volt, teljesen azorosz egyházi irodalom befolyása alatt állva, természete-sen nem tarthatott fenn élénk szellemi kapcsolatokat amagyar papsággal s így kulturális indításokat sem kapha-tott erről az oldalról. Mihelyt azonban a szerb irodalomnemcsak liturgikus szövegek másolgatására, szentek éle-teinek írására vagy szűkszavú évkönyvek összeállításáraszorítkozik, hanem a XVIII. század első évtizedeitőlkezdve megjelennek a világi irodalmi műfajok is, azonnalutat találnak a magyar hatások.

Az első literátus világi ember a XVII. és XVIII. szá-zad fordulóján Brankovic György gróf, aki az újkori szerbirodalom kezdetét jelenti. Erdélyi származása és az erdélyifejedelemnek tett tolmácsi és diplomáciai szolgálatai révénszoros kapcsolatba került a magyar kultúrával. Népemúltját tanulmányozva, irodalmi műveltségét legkülön-bözőbb történeti munkákból merítette, amelyek közöttelső helyen álltak a magyar történetírók. A felszabadítóháborúk idején 1689-ben játszott kétes politikai szerep-lése miatt Bécsben majd Égerben élt internálva és ekkorírta nagyterjedelmű krónikáját szlaveno-szerb nyelven.A szerb történetírásnak ez az első kísérlete a valóságnakés mesének sajátságos vegyüléke s a legkülönbözőbb forrá-sok puszta kompilációja. A magyar történeti munkákközül főforrásai Bonfini és Istvánfi, s ezekből gyakran százoldalra terjedő részleteket ír ki. Hasonló magyar hatásokfedezhetők fel a XVIII. század végén egy másik szerbtörténetíró, Eajic János munkásságában. Négykötetesművében a szerbek, horvátok és bolgárok történetét írjameg s nála is a különböző fórások között elsőrendű fon-tosságúak Bonfini, Baksay, Istvánfi.

Mindezek az irodalmi érintkezések a XVIII. és XIX.század fordulójáig öntudatlanul folytatódnak. Ekkor azon-ban a romantika s a vele kapcsolatban feltámadó nemzeti

198

eszme az egyes népekben kulturális öntudatot is ébreszt,s innen kezdődik az egyes irodalmak öntudatosodása ésa szépirodalom becsének megnövekedése. Kis nemzetekírói igyekeznek olyan műfajokat és műformákat meg-honosítani, amelyeknek addig kevés hagyománya voltirodalmukban, mint pl. tragédia, nagy eposz és hasonlók.Herder nyomán az érdeklődés a primitív életformák közöttélő népekre s egyúttal a népköltészet felé is irányul, s ígykerülnek egyszerre a szerb népénekek az európai irodalmiérdeklődés középpontjába. Nem kisebb szellem, mint magaGoethe is segít bevezetni a szerb népdalokat az európaiirodalomba. A mozgalom nálunk sem maradhatott vissz-hang nélkül. Kazinczyék korában a tudatos művésziformakeresés folytán a szerb énekmondók tipikus formája,a tízszótagos trocheusi sorokból álló rímtelen elbeszélőalak, az úgynevezett «szerbus manjr» nálunk is meghono-sodik. Vörösmartynk egyik legbájosabb elbeszélő költe-ményét (Hedvig) ebben a formában írta.

Ilyen példa természetesen kevés akad, amikor a magyarirodalom vesz át tárgyat vagy formát valamelyik szom-szédos szláv néptől, úgyhogy az ilyen átvételek nem tudtakhagyománnyá fejlődni, inkább csak a véletlen találkozáseredményei. A magyarság továbbra is az átadó szerepéttartja meg. Sőt a magyar irodalom a kulturális öntudato-sodás idejétől fogva még inkább az átadó és közvetítőszerepre tudott vállalkozni a Kárpátmedencében. A poli-tikai viszonyok különböző alakulása folytán azonban ezaz irodalmi érintkezés nem volt minden irányban egy-forma, és némely vonalon törés is mutatkozott.

A legfeltűnőbb elhidegülés a magyar-horvát viszony-ban következett be. A Gaj-féle illirizmus a fiktív délszlávegység érdekében tudatosan igyekezett kiirtani a horvátlólekből mindazt a politikai és kulturális szimpátiát, amelya sok évszázados államközösség folytán a magyarság iránt

199

kifejlődött és amelynek számtalan megnyilatkozása talál-ható a régi horvát irodalomban, s az új irodalmi nyelv éshelyesírás sem volt mentes minden magyarellenes éltől.A zágrábkörnyéki kij-horvát dialektus, amely számosmagyar elemet tartalmaz, kiszorult az irodalmi haszná-latból, ugyancsak kiszorult ennek a régi irodalmi nyelv-nek helyesírása is. Gaj ideje óta szinte azt lehetne mondani,hogy a horvátság a Drávánál áthághatatlan kulturálisfalat vont maga elé. Irodalmi minták jöhettek német,cseh, orosz földről Horvátországba, de a régi sokrétűmagyar kulturális indításokat mintha elvágták volna.A horvát klasszikusoknál, mint a költő Preradovié ésMazuranic, a regényíró, Senoa és Babic-Djalski, nyomasincs az egykorú magyar irodalom hatásának, de, sajnos,annál több a magyarellenes hangulatkeltés.

Más volt a helyzet szerb és szlovák részen. A magyar-országi szerbek az egész XVIII. században és a XIX. szá-zad nagyobbik felében is az egész szerb nemzetnek kultu-rális úttörői voltak, s mivel őket nem választotta el olyanpolitikai határ a magyarságtól, mint a horvátokat, a kul-turális öntudatosodásuk folyamán is egyik főforrásuka magyar kultúra marad. Ismeretes, hogy a szerb szín-játszás magyar példa nyomán Pesten indul meg. A szer-bek első kulturális intézménye a Matica Srpska létrejötté-nek 1826-ban a magyar akadémia alapítása szolgált minta-képül. A századforduló óta hatalmasan fellendülő magyarirodalom a hazai szerbséget is meghódítja. A pesti szerbügyvéd, Vitkovics Mihály szerbül és magyarul egyarántérdemes írói munkásságot fejt ki és mindjárt közvetítőszerepre is vállalkozik. Lefordítja Kármán József bájosregényét, a Fanny hagyományait «Spornen Milice» címens ezzel igen kedvelt olvasmányt ad a szerb közönség kezébe.Az Egyetemi Könyvtár kézirattára őriz egy versgyűjte-ményt egy kevésbbé ismert szerb költőtől, Paciétól,

200

akinek a versei között néhány magyarnyelvű is található.Az egyik legérdekesebbnek címe: «Berzsenyi olvasásakor»·

Amikor a magyar irodalom a forrongás és iránykereséskorszaka után időtálló klasszikus műveket terem, ezekminden időben legfőbb mintái lesznek a szerb irodalom-nak. A magyar-szerb kapcsolatok ápolásában a XIX. szá-zadban főérdeme volt a kitűnő szerb költőnek, Zmaj-Jovanovic Jánosnak. Klasszikus műve Arany Toldijánakfordítása, ezenkívül számos más verset fordított Arany-tól és Petőfitől és ezeket olyan művészettel szólaltatta meganyanyelvén, hogy némelyike szerb népdallá vált, mintpl. Petőfi verse: Falu végén kurta kocsma. Ugyanő első-nek szólaltatta meg Madáchot szerbül, de ezzel nem voltolyan sikere, mint a Toldival. Ennek magyarázata az, hogya teljesen lírába és epikába született költő nem tudta bele-élni magát Madách drámai feszültségű nyelvébe s eredetiformát kibővítve, fordítását terjengőssé tette. Azóta azEmber tragédiájának két szerb fordítása is jelent meg,amelyek közül a legfrissebb, Stefanovic Svetislav kitűnőköltő műve, Madách végleges tolmácsolásának tekinthető.

A szentendrei születésű szerb regényírón, IgnjatovicJakabon erősen érződik Jókai hatása; őt különben a szer-bek maguk nevezték el szerb Jókainak. A szerb irodalom-ban a világháború előtt különösen az érdemes újvidékitanárköltő, Branëic Blagoje volt lelkes népszerűsítője amagyar költőknek. «Magyar virágoskertből» (iz madjar-skog perivoja) című kis antológiája Berzsenyi, KisfaludyKároly, Vörösmarty, Petőfi, Arany és Gyula j Pál legszebbkölteményeinek sikerült fordításait tartalmazza.

Hasonló körülmények között alakultak a magyar-szlovákirodalmi érintkezések, bár szlovák részről kevesebbilyen konkrét hatás mutatható ki, sok esetben a meglepőhasonlóságok az azonos feltételekből és párhuzamos fej-lődésből magyarázhatók. Magyar hatás nem is annyira

201

a műalkotásokban tapasztalható, mint inkább egyes iro-dalmi mozgalmak elindításában. A pánszlávizmus közép-európai formája Magyarország talajából nőtt ki. A pestilutheránus tót hitközség papja, Kollár János az előharcosaennek a kezdetben kulturális, később határozott politikaiprogrammal fellépő' mozgalomnak s jellemző', hogy ittPesten alakítják ki az összetalálkozó szlovák, szerb, hor-vát kultúrmunkások a szláv közösség öntudatát.

Az öntudatosuló szlovák irodalom fokozatosan szakíta régi cseh vallásos irodalom hagyományaival, s Bernolákés Stúr működése folytán kialakul az önálló szlovák iro-dalom, amely a szlovák nyelvet igyekszik irodalmi fokraemelni. Bernolák iskolájának szellemében írja Holly roman-tikus eposzát Svatoplukról. A tárgyválasztás és a művészifelfogás már teljesen az új irodalmi divatot tükrözik, csaka forma klasszikus. A romantikának múltba fordulása,a kis népekre jellemző lázas keresése a nagy nemzeti múlt-nak Holly korában nálunk már hosszú hagyományokratekinthettek vissza. Tudjuk, hogy Csokonai is tervezettegy eposzt Árpádról, kezdősorai fenn is maradtak. Ara-nyosrákosi Székely Sándor, Pázmándi Horváth Endre,Czuczor Gergely mind próbálkoztak azzal, amit igazi mű-vészi magaslatra csak Vörösmartynknak sikerült emelni.Aligha lehet véletlen, hogy éppen ebben a korban Hollyis a messzi múltba megy vissza költői tárgyért. Ha kon-krét egyezések vagy magyarból való átvételek művébentalán nem is mutathatók ki, az eposzi tárgy kultusza bennevolt az akkori magyar irodalom levegőjében.

Az az újpetrarkista hullám, amely Európán a múltszázad 30-as éveitől kezdve végigvonult s új lírai hangotés új, olaszos versformákat hozott, majdnem minden-kis nép költészetében valamikép nyomot hagyott. NálunkKisfaludy Sándor Himfyje ennek a divatnak terméke,és sok rokonságot mutat vele a szlovák Sládkovic Mari-

202

nája, amint ennek a költőnek Detvan című elbeszélő köl-teménye Mátyás király idejének felidézésével s a parasztfiú-ból vitézzé lett főhős megrajzolásában igen sok hasonló-ságot mutat Arany Toldijával.

Sokkal konkrétebb kapcsolatokat mutat a magyar iro-dalommal egy másik kiváló szlovák költőnek, Hviezdo-slávnak munkássága, akit műfordításai, különösen Madáchtolmácsolása honorálásaként a Kisfaludy-Társaság is tagjaiközé választott. Hviezdoslav alapjában a mi Aranyunkkalpárhuzamos jelenség, a rokon magyar költőtől nemcsakköltői tárgyakat (Fülemile, Eachel siralma, Tetemrehívás)kölcsönöz, hanem egész költői magatartásával is azt bizo-nyítja, hogy még aki politikailag szemben is állt amagyarsággal, szellemi téren a Kárpát-medence egységébetartozott. Ug3ranezt lehetne mondani a szlovák elbeszé-lőkről is.

Petőfi észak feié nemcsak a nyelvhatáron, hanem azországhatáron is túljut. A cseh Neruda számos ösztönzéstkapott tőle. A szerbek felé Petőfit is, mint Aranyt, leg-kiválóbb költőjük, Zmaj Jovanovic János, népszerűsítette.

A felvázolt magyar és szláv irodalmi érintkezésekbenáltalában a magyarság játszotta az átadó szerepét, a XIX.században azonban Puskin korától fogva felemelkedika nagy nyugateurópai irodalmak rangjára az orosz is,s ettől kezdve a magyar irodalomban a német, francia stb.mellett számolni kell az orosz hatással is. Ez természetesenmeg sem közelítheti a nyugati irodalmaktól kapott kon-krét hatásokat és ösztönzéseket. Egyrészt magának azorosz irodalomnak az európaizálódása is csak nagyon későn,a XVIII. században ment végbe, és íg}r a világi irodalomműfajainak hagyományai még itt is nagyon frissek voltak,másrészt a nyelv i nehézségek miatt sem fejlődhettek kinagyobbarányú érintkezések. Maga Puskin is, a századhúszas és harmincas éveinek költője, csak akkor válik

203

nálunk igazán ismertté, amikor Bérczy Károly az Onyegintművészi tolmácsolásban megszólaltatja. Hatását csaka század nyolcvanas és kilencvenes éveiben figyelhetjükmeg, amikor a verses regény felkapott divatja Vajda Jánost,Fejes Istvánt s néhány más költőnket is befolyásolja. Azorosz irodalom különben mindig kerülő úton jutott hoz-zánk. Lermontovot, Tolsztojt, Dosztojevszkit közönsé-günk előbb olvasta német vagy francia fordításban, mintmagyarul. S ha a regényíróknak valami hatása fel is fedez-hető, a költők Puskin kivételével alig váltak ismertté.Az orosz irodalmat s a benne mutatkozó orosz életet alap-jában véve mindig idegennek érezték nálunk.

A világháború és a vele kapcsolatos, politikai és kultu-rális megrázkódtatás sok tekintetben megszakította azo-kat az irodalmi kapcsolatokat, amelyek a magyarság ésa szomszédos szláv népek között fennálltak. A szlovákokés a hazai szerbek idegen, sőt ellenséges államokba kerül-tek, s így a mélyebb szellemi összeköttetés lehetőségeimegszűntek.

Ennyire kedvezőtlen körülmények ellenére is azonbanazt látjuk, hogy a magyar Ady utat talál magának a szom-szédokhoz. A szlovák költő, Marko Vojtech 1934-ben válo-gatott verseinek fordítását adja ki s a harmincas évekszlovák lírájának egyébként is egyik fő mintája Ady lett.Nemrégen kaptuk a hírt, hogy azóta újabb Ady-kötetjelent meg szlovákul a kitűnő költő Lukac Emil Boleslávtolmácsolásában. A jég mintha némileg a horvátok feléis megtört volna, a legerősebb tehetségű élő horvát író,a magyar katonai akadémiát végzett Krleza költészeténugyancsak érezhető Ady hatása.

Ezekkel a kiemelkedő irodalmi érintkezésekkel szem-ben, amelyekben újra csak a magyarság játszotta az átadószerepét, a mélyebb kulturális közeledésre, a közönségszélesebb rétegeinek szánt irodalmi termékek megismerte-

204

tésére most már tőlünk indultak meg az első lépések. Azaz intézményünk, amely a múltban a nemzetiségeinknyelvén a legtöbb művet adta ki, az Egyetemi-nyomdanemrég reprezentatív szerb, horvát és szlovén írók egy-egy legjobb írását jelentette meg sorozatban. Tudomány-egyetemünk bolgár lektora, Boikliev Dimó, a bolgár köl-tők antológiáját adta ki, Pappné Tarczay Gizella fárad-hatatlan tolmácsa a horvát és bolgár irodalomnak. Iga-zán intenzív szellemi kapcsolatok ápolására a szomszédnépekkel azonban csakis a jelen háború befejezése utánkerülhet sor.

Hadrovics László.

IRODALOM.

Kniewald, Dragutin: Zagrebacki liturgijski kodeksi XI-XV. stoljeca. Codices liturgici manuscripti Zagrebienses asaeculo XI. usque ad flnem s. XV. (Zagreb, 1940). – HadrovicsLászló: Ungarn und die Kroaten (Ungarische Jahrbücher,21., 1941). – Skerlic, Jovan: Srpska knjizsvnost u XVIII.veku (Beograd, 1923). – Polit Vladiszlava: Petőfi a szerbek-nél (Újvidék, 1912). – Popovics Lázár: Zmáj-JovanovicsJános dr. és a magyar költészet (Budapest, 1913). – SárkányOszkár: A magyar irodalmi romantika cseh visszhangja(Apollo, 4., 1938). – Sziklay László: Sládkovic András (Deb-receniSzemle, 14., 1940). -Sziklay László: Hviezdoslav (Archí-vum Buropae Centro-Orientalis, 7., 1941). – Sziklay László:Die Entwicklung der slovakischen Literatur (UngarischeJahrbücher, 21., 1941). – Vlcek, Jaroslav: Dejiny literaturyslovenskej (Turc. S ν,-Martin, 1923). – Steter Lajos; Új tótelbeszélők (Magyar Szemle, 7., 1929).

MAGYAR-SZLÁV NÉPRAJZI KAPCSOLATOK.

I. Ihn Rusta (900 körül) arab történetíró a Don ésDnyeper között tartózkodó IX. századi magyarokról akövetkezőket írja: «A velük szomszédos szlávfajú népekfelett uralkodnak s őket termékekből álló nehéz adókkalterhelik. Ezeket, ha egyszer hatalmukba kerítették, rab-szolgáiknak tekintik...» Lényegileg hasonlóan ír a perzsaGardizi (1050 körül). A magyarság tehát a délorosz sztyep-péken szláv népeket meghódítva gazdasági életükbe isbeleavatkozott. Amikor Ibn Rusta azt írja, hogy a «szlá-vokat nehéz adókkal terhelik, ez azt is jelenti, hogy aszlávoknak gazdálkodásukat a hódítók igényeinek szol-gálatába kellett állítani. A Meotisz vidékén a téli szállásokkörül kialakuló földművelést a magyarok rabszolgáikkalvégeztették el. Ez semmiesetre sem volt jelentéktelen,erről tanúskodnak bolgár-török jövevényszavaink (búza,eke, sarló stb.) s közvetve ezt bizonyítják a kazáni ásatá-soknál előkerülő' XI. századi óbolgár mezőgazdasági esz-közök is.

A történeti érintkezések magukkal hozzák, hogy mára IX. században beszélhetünk magyar-szláv néprajzikapcsolatokról. A magyar szolgálatban álló szlávság mű-veltségébe szívódtak fel magyar néprajzi elemek. így azóbolgár ,és ómagyar sarlók formájával megegyeznek a kes-keny, gyengén hajlított pengéjű, fogazott élű orosz sarlóks kapcsolat mutatható ki a magyar és délorosz viselet közöttis. Győrffy István arra mutat rá, hogy «az alföldi fodrosaljú

206

ködmön, az oldalt gombolós bőrmelles, a szűrköpenyeg,a prémes kalpag Déloroszország felé utal bennünket.Mivel ősi népi felsőruhadarabjaink legfontosabbjainakbolgár-török neve van s ezen nevek közül több az orosznyelvben is él, valószínűvé teszi azt a feltevést, hogy úgya magyar, mint a délorosz viselet bolgár-török hagyomá-nyokat őriz és ezen a réven rokon». A ruházkodás anyagá-nak feldolgozási köréből is említhetünk egy feltűnő egye-zést. A magyar kenderdörzsölőkhöz (1. kép) és bőrpuhí-tókhoz hasonló szerszámot (mjalo) használnak Ukrajná-ban. Közöttük a kapcsolat csakis a délorosz sztyeppékenmegforduló magyarsággal magyarázható. Néprajzilag isfigyelememréltó, hogy az orosz saterz a magyar sátor szónakIX. századi átvétele. A szó átvételével az oroszok bizonyáramegismerkedtek a magyar sátorművességgel is és asátrakat vesszőből, nádból, sárból készült egyszerű ke-rek melléképületek építésével utánozhatták. A magyarsátorépítés mindenesetre feltűnt az oroszoknak, mert898-ban a Dnyeperhez érkező magyarok sátrait említiaz orosz évkönyvek Laurentius-féle kéziraia (1377)is. A honfoglalás előtt a déli nagyoroszok «sárból épültvagy sárral megtapasztott» épület emelését is megtanultáka magyarságtól, szemben az orosz ácsolt boronaházzal,az izbâvsA.

Természetesen a műveltségi javak kicserélődése köl-csönös. Jankó J. vizsgálataiból tudjuk, hogy a magyarsága halászszerszámok egész sorát vette át az oroszoktól.így a bokor, turbuk, botló és gyérhálót, a marázsahálót,a pirityhálót stb. Feltűnő, hogy ezek a mai napig fenn-maradtak és használatban vannak. Ez azonban nem aműveltségi hatás jelentőségét bizonyítja, hanem a halászattulajdonságainak következménye. A halászeszközök sok-kal kevésbbé vannak változásnak, alakulásnak kitéve,mint más ősfoglalkozási ágak szerszámanyaga.

207

Amikor a magyarság a délorosz sztyeppéken szlávrabszolgákkal műveltette földjét vagy halásztatott, eznem jelent szláv műveltségi hatást, hanem magyar gazda-sági fölényt, emberekkel való bánnitudást és emberek meg-felelő alkalmazását. Az ilyen gazdasági alárendeltség az-után természetesen mindkét nép műveltségében kuli úr-javak kicserélődését eredményezi.

II. A honfoglaló magyarság a homokos pusztákat, azaljnövényzetnélküli bükk- és fenyőerdős területeket el-kerülve, a Kárpátok medencéjének pásztorkodásra, halá-szatra alkalmas belső területeit kezdte megszállni a IX. szá-zad végén. A Nagy- és Kisalföldön, a Mezőföldön és azerdélyi Mezőségen találjuk a X., XI. századi'magyar tele-püléseket. A szlávság, néhány szigettől eltekintve, aperemvidékeken helyezkedik el, ahol elsősorban földmű-veléssel foglalkozik.

A déli és északi szláv műveltségi területek között azegészen eltérő alkatú magyar kultúrterület foglal helyet.Ezt elsősorban a pásztorkodás, az állattenyésztés függ-vényeként jelentkező földművelés és a halász-pákászéletforma jellemzi. Szellemi alapjait a sámánizmusbavisszanyúló táltoshit nyomán rajzolhatjuk meg. Ma iskimutatható vezérkövületei: a bagoly animisztikus jelen-tősége, az égitestek fogyatkozásának a lelkek beavatko-zásával való magyarázata, népmeséink keleti típusú sár-kányalakja, az uralaltáji mítoszok emlékeit őrző néhánymesetípusunk s a múltból idesorolhatjuk a lovastemet-kezés szokását. Szellemi organizmusához tartozott atotemizmus és a karizmatikus-teokratikus uralkodóiintézmény.

A szjávok műveltsége teljesen más. Föld- és mocsár-váraik körül egyszerű sövény- és boronaházakban tanyázvaföldművelést folytatnak, a nyílt síkságra nagyobb tömeg-ben nem igen merészkednek ki. Ha új szántóföldre van

208

szükségük, inkább a hegyek felé húzódnak s az erdőtégetéssel irtják. Előljárnak a juh- és disznótartásban, sokméhük van s ezenkívül halászattal is foglalkoznak. Gaz-dálkodásukat elősegíti a nagycsaládrendeszer. Már meg-ismerkedtek a keresztyénséggel, de szellemi világukbanjelentékeny szerepe van az Ősi szláv animisztikus világ-képnek, a természeti szellemekben való hitnek. Az egyestörzsek összetartozási tudata csekély s expanzív katonaiés politikai erővel nem rendelkeznek. Korábban, amilyenszívesen harcoltak gyalogosan az avar és bolgár seregekmellett, ugyanolyan jó földművelők a magyarok körében.

A különböző műveltségi alkat ellenére a magyarokszokásai nem maradtak idegenek a szlávok előtt. Meg-ragadta őket a nomád magyarság életformája s annaknem egy mozzanatát átvették, utánozták. Theotmar salz-burgi érsek és suffraganeusai 900-ban IX. János pápáhozlevelet küldenek, amelyben tiltakoznak a morva-szlávokvádja ellen, hogy ők «egy értelemben a magyarokkalkutyára vagy farkasra s más iszonyatos és pogány dol-gokra tettek volna esküt s kötöttek volna egyességet...»Theotmarék azután megírják a morva-szlávokról, hogy«ők maguk voltak azok, akik a nekünk hamisan tulajdoní-tott dolgot elkövették, ők voltak, kik a magyarok nagysokaságát magukhoz vették s az ő szokásuk szerint keresz-tyéneiknek fejeit teljességgel lenyírták és reánk keresz-tyénekre uszították.»

A szlávság beolvadásának néprajzi részletei nem isme-retesek. Valószínű, hogy mint földművelő szolganépséglassan szívódott fel a magyarságba. A földrajzi, társadalmiés gazdasági viszonyoknak megfelelően új fogalmakat,szavakat, tárgyi és szellemi jelenségeket vett át tőlük amagyarság, de azokat műveltségi alkatába teljesen be-olvasztotta és magyarrá tette. Ennek eredménye nép-hagyományainknak az az ősi rétege, amely nemcsak az

209

országban általános, hanem Keleteurópában, sőt egészEurópában is (pl. a zivatar elűzése földbeszúrt sarlóval,fejszével, meztelenül végzett védekező és termékenységvarázslatok stb.)· Népszokásainknak, hagyományainknakebben az ősi rétegében olyan elemeket is találunk, amelyekszálai a szlávságon keresztül az ősi európai kultúrtalajbavezetnek, de ugyanúgy iránymutatók Kelet felé is. Ilyenpl. a tűz tisztító jelentősége.

A földrajzi és gazdasági viszonyoknak megfelelően aszlávság révén ismerkedik meg a magyarság a széna-munkálatokkal, a honfoglalást követő első századokbanúj kemeneeformák használatát, háztetők (szelemenes tető)emelését, ételek készítését tanuljuk el a szlávságtól, amintazt szláv jövevényszavainkból sejthetjük.

Mivel néhány idetartozó problémára fejtegetéseinkösszefoglalásánál visszatérünk, vizsgáljuk meg a továb-biakban, hogy a magyarság és a vele közvetlenül érintkezőszláv népcsoportok között miiyen műveltségi mozgalma-kat, átvételeket és átadásokat láthatunk ma, s milyentörténeti múltjuk van azoknak.

III. Nézzük először a néprajzi kapcsolatokat magyar-délszláv érintkezőterületen. Kultúrmorfológiailag itt sok-kal feltűnőbb tanulságok adódnak a Dunántúl déli részén,mint a Bácska és Bánát vegyes nemzetiségű területén.

A Bácskában, Bánátban a magyar, szerb, bunyevác,sokác és német lakosság belterjes mezőgazdálkodástfolytat s így a gazdasági feltételei sincsenek meg annak,hogy ezen területek s az Alföld jellegzetes állattenyésztőműveltsége között nagyobb területeket átszövő, műveltségimozgalmak formájában jelentkező néprajzi kapcsolatokjöjjenek létre, bár bizonyos átvételek és átadások voltak.így pl. a sokácok magyar eredetű állatnevei a magyargazdasági érdekkörben való élésről tanúskodnak. A szerb,bunyevác és sokác férfiak viseletében igen jelentékeny

210

magyar hatást vehetünk észre. Ilyen a szűr és suba,a báránybőr sipka, a bő gatya, a magyar szabásúszűk zsinóros nadrág- és a csizma viselete. A magyarfedeles bocskor Szeged környékéről terjedt le a Száváig.Ezzel szemben a magyar női viseletben délszláv,.,nyomokat vehetünk észre, amilyen Érsekcsanád kör-nyékén a fej elfátyolozása és a fátyoltűk alkalmazása,,a derékon alul érő s alul kiszélesedő férfi és női kabátfélék.(kankók, condrák) viselete, a pénzből készült nyak-ékszerek (lázsiások) és régebben Kalocsa vidékén az ú. n.csöcsös harisnyák kedvelése.

Mindezek azonban inkább helyi jelentőségűek. Delátunk, olyan műveltségi áramlatokat is amelyekrévén a Magyar Alföld egyes népi termékei mélyennyomultak a Balkán felé. Jelentős magyar kultúr-hatás bontakozik ki előttünk akkor, ha az alföldi népi-kerámiának délszláv területek felé irányuló áramlásátnézzük. A hódmezővásárhelyi tálasok edényeit nemcsakTemes, Torontál és Bácsbodrog megyébe vitték szét,hanem Szlavóniába, Szerbiába is. Boszniába, Szerbiábakerülnek el a mohácsi fekete korsók. Az 1700-as évek ele-jén komáromi, győrszigeti edényt és tulipános ládákat isvisznek a Balkánra, szárított és sózott halat CsongrádbólSzlavóniába.

A Dunántúl déli és nyugati részének kultúrmorfoló-giája igen bonyolult. Szláv-magyar viszonylatban nem-csak magyar-horvát kapcsolatokkal kell számolnunk, ha-nem szlovén jellegű műveltségi hullámmal is.

A Dráva és Duna nem akadálya a néprajzi jelenségekáramlásának. A boszniai és horvát házban magyar művelt-ségi hatás révén alakult ki még a XVIII. század előtt akályhás szoba. Gavazzi M. horvát etnográfus részletesenkifejti, hogy Szlavónia, Horvátország északi .éa észak-keleti részén a magyar népi műveltség nagyban befolyá-

211

solta a horvát népi kultúrállományt. Főleg sok viselet-darab került át a magyaroktól a horvátokhoz. így a csizma,amely déli horvát népcsoportoknál (Lika) is megtalálható sa hekes, menten, kudmen és kepenjek nevű felső ruhadarabok.Zágrábtól nyugatra a díszes kepenjek esküvőkön a vőlegényés menyasszony ünnepi ruhadarabja, tőlünk vették át ahorvátok a cifra szűrt díszítésével együtt Szlavóniában,Horvátországban magyar szűrszabók is dolgoztak. Magyareredetű a horvátoknál a széles kötény, a külön pendelyés ing s a bő gatya viselete, amely utóbbi a Száva feléfolyton szűkül. Megemlítjük még, hogy Zágrábtól délreTuropolje nemesi származású parasztjainál a középkorimagyar nemesi viselet emlékei élnek. A népviseleten kívülmagyar műveltségi hatásról tanúskodnak egyes kézművestermékek, szerszámok, ételek (gulas, paprikas, pirkett), apásztorok fa- és szaruholmiainak ólomöntéses díszítései stb.A muraközi horvát népdalok magyar pentaton anyagotőriznek. A horvát népköltészetben gyakran felbukkannaka magyar történelem egyes alakjai. Ugrin Jankó (HunyadiJános) rigómezei csatájáról, Székely János szlavóniai bán-ról, Szilágyi Mihályról, I. Ulászló haláláról stb. gyakranfantasztikus mesékkel kevert népénekek élnek a horvátokajkán. Mátyás királlyá választásáról egy, a horvát tenger-parton keletkező éneknek több változata maradt reánk.A néphit szerint Mátyás megválasztásánál istenítélethezfolyamodnak. A koronát feldobják a levegőbe s akinek afejére száll, az lesz a király. A háromszori próba azt iga-zolta, hogy az Isten Mátyást szemelte ki a magyar trónra,aki mindig bölcs, megértő barátja maradt a horvátoknak.Mátyás egyébként egyik legkedveltebb alakja a délszlávnépköltészetnek. Horvát, szerb népi énekek keletkeztekDóczi Péter nagyváradi bánról, Mátyás délvidéki had-vezéréről, Zrínyi Miklós haláláról, Kinizsi Pálról. Poäma-niczky Balázs horvát bánt Magyar Balázs néven emle-

212

getik az adriamelléki horvátság népénekeiben. A garabon-ciás diák alakja is a magyaroktól került a délszlávokhoz.Ezekkel szemben a szlavóniai magyar, a délbaranyaiházak konyhája a láncon lógó körteformájú rézbográccsal,az alacsony padkaszerû tűzhellyel, a sütőharanggal, akerek réz- és cseréptepsikkel, a lopótökedényekkel, azalacsony tűzhelymelletti kis székekkel azonos a délszlávnyilttűzhelyes házzal: a kutyával, amelyet Cvijié dináriházformának is nevez. A kályhás szoba csak később járultehhez a tűzhelyes hajlékhoz. Ennek legszembetűnőbb bizo-nyítéka, hogy mindkettőnek az ajtaja külön nyílik azudvarra, s a szoba és konyha között lévő közfalban nincsajtó. Mivel a házban a család tagjai nem fértek el, afiatalok részére az udvaron külön hálókamarák épültek,ami szintén délszláv szokás. A házforma egyes elemei(láncon lógó bogrács, sütőharang stb.) előfordulnak Tolná-ban, Kalocsa környékén, Somogy keleti (2. kép) és délirészén. Délszláv kapcsolatokra utalnak az oszlopos szérűntörténő nyomtatás az Ormánságban, az elliptikus kereszt-metszetű, csőrös szájú, bekarcolással díszített pásztorivócsanakok, a szegecsekkel kivert bőr oldaltáskák, aszőrtarisznya anyagának függőleges szövőszéken valókészítése. Horvát hatás a női viseletben Somogyban,Baranyában a fehér színű ruhák (még éltesebb korban is),a fémcsatos női övek használata, a lapostöltéses, geometri-kus fehérhímzés, a keskeny kötény, amely Erdély és adélkeleti Balkán felé a katrincákban folytatódik, a hím-zések láncöltéses technikája. A színes selyemmel varrt,aszimmetrikus elrendezésű, fekete kontúros sárközi bíbor-végeken és jegy kendőkön a horvát barokk hímzés emlékeitfedezhetjük fel. Közelebbi szerb-horvát hatást őriz a hús-véti komálás vagy mátkálás s a göcseji-hansági palázso-lás. Horvát-szlavón területről, de magyar vándorénekesrévén került hozzánk Kőműves Kelemenné balladája.

218

A szlovén műveltségi réteg kiterjedését és jelentő-ségét meghatározni nehéz. Vezér kövületei közé tartoz-nak a göcseji és alsóőrségi szeres települések, idesorol-hatjuk a göcseji, őrségi boronafalú gabonatartó kástukat,(4. kép), az épületekkel körülkerített udvarokat, a nyugat-dunántúli hasábalakú konyhai kemencéket (5. kép). Vas-megyében a konyha a múlt században még lakásul isszolgált. Szoba nem volt, legfeljebb kamrákat, istállókatépítettek a kemencés helyiség mellé. Ez a kemence a né-met tűzhely felvételével megváltozott keleteurópai főző-kemence, amely a szlovénség révén a VI. század utánkerült el a keleti Alpokba, s a pannóniai szlovénekkela Dunántúl nyugati részén is meghonosodott. Szlovéneredetű a nyugati Dunántúlon a kemencében való főzésszokása, az edények berakására használatos villaformájúkuruglyával vagy bürüglével együtt, az Alsóőrségben,Göcsejben s általában a Dráva mentén a széna-, szalma-hordó hajdiván* használata s a hajdinatermesztés. A haj-dinatermesztéssel azután a magyaroknál és a szlovének-nél hasonló néprajzi jelenségek (mozsárformák, ételek)konzerválódtak és fejlődtek ki, ha ezek nincsenek is egy-mással származási összefüggésben.

A szlovén műveltségi réteg elemei nem egyiránybanés nem egyforma erővel terjedtek vagy terjednek. A haj-diván terjedési iránya a Dráva mente, a kástuk és kerítettudvarok az őrségben és Göcsejben megakadtak, míg azemlített kemenceforma eljutott Somogyba, Tolnába,Baranyába, Veszprém megyébe is, de minél jobban terjedtkelet felé, a magyar igényeknek megfelelően formájában

* Két ívalakban meghajlított vékony husáng, amely zsineg-gel van átkötözve s a közé teszik a szénát, szalmát (képét 1.:Magy. Népr., II., 167-8. 1.). A Drávaszögben lehet horváteredetű is.

214

annál inkább módosult, finomult. A szlovén műveltségihullám jellemzője, hogy csak tárgyi jelenségek tartoz-nak hozzá, szellemiek nem. Korát sajnos nem tudjukmegállapítani. Úgylátszik, hogy a XIX. században mégerősen előretörőben volt, illetve nem hódította meg tel-jesen a szlovén-magyar határterületeket, mert Fényes E.1886-ban azt írja, hogy a hajdina a hegyes vidékekrőlmindinkább terjed a magyaroktól lakott rónaföldre, deők inkább marha számára termesztik. Az említett ke-mencék pedig az Ormánságba nem kerültek el előbb amúlt század végénél, de a nyugati részeken összekapcsol-hatjuk azokat a pannóniai szlovének megjelenésével.

A szlovén műveltségi hullámnak megvan az ellen-áramlata is. A magyar népi műveltségből bizonyos be-szivárgások történtek a szlovének közé. A vasi vendek-ről a múlt század elején azt írják, hogy eredeti viseletüknincs, ruházatuk magyar, német vagy stájer szabású.Magyaros a zalai vendek ruházata – különösen ünnepiruhájuk – is. A magyarságnak a szlovénségre gyakorolthatásáról sokkal többet mondanak azok a Krajnában iselterjedt szlovén népmondák, amelyek Mátyás királyrólszólnak. Mátyás király alakja megmaradt a szlovén köz-mondásokban és gyermekjátékok mondókáiban is.

Amíg a néprajzi jelenségek elterjedése a néphatárokattúllépi, a magyarság elsősorban nyelve révén választjael saját etnikumát a szlovénétől. Jellemző erre az az őrségimondás, hogy a Kercától délre «elfogy a magyar imádság»s a szlovénség kezdődik.

A Kárpátok északi részén történetileg és térbelilega legnagyobb hatást a szlávságra a magyar pásztorkodástette. Ennek bizonyítéka a lengyel, szlovák és ruszinpásztorterminológia nagyszámú magyar jövevényszava.Feltételezhető, hogy a Tátrában, a Szepességbe telepítettmagyar határőrök vagy a nyári szállás területet, legelőt

215

kereső magyar nemzetségek honosították meg a pásztor-kodást, elsősorban a szarvasmarhatenyésztést s tőlüktanulták el a szlovákok és lengyelek még a XIV. századelőtt. A felvidéki magyar pásztorjövevényszavak és egyeshasználati eszközök elterjedésénél figyelembe kell vennünkazt is, hogy a szlovákok nagyszámú juhot vettek az Al-földön (pl. a szatmári vásárokon) és elhajtották a Fel-vidékre. A Felvidékre kerülő új juhfajtákkal új tenyész-tési eljárások, pásztorkodási formák is meghonosodhattak.(Általános elv a néprajzban, hogyha egy nép új állat-fajtákat vesz át, azokkal új tenyésztési eljárásokat ismeghonosít.) Meg kell említenünk, hogy Sáros megyébenszoták népterületen a belterjes állattartás kialakulásáravolt hatással a magyar állattenyésztés. A felvidéki szlovákjuhászokhoz magyar közvetítéssel került el a juhász-kampó. A XVII. század elején úgylátszik a pásztorbota ruszinoknál sem volt általános, mert külön említik abotos és fejszés pásztorokat. Az utóbbiak kecskéket őriz-nek és fej szóikkel az állatoknak ágat, lombot vagdosnak.A magyar pásztorság ruszinföldi jelentőségéről szól az afeljegyzés, hogy 1622-ben a máramarosi havasokon amagyar Pető János a disznókirály. A kárpátaljai ruszinok-nál nagyszámú magyar eredetű halászszerszám van (kopom,pendai-halo, topogatov).

A Felvidék déli részén magyar eredetű a férfiviseletfeltűnő zsinórozása, a csizma és a bő gatya viselete. A palóchatárvidék mentén a szlovák asszonyok a magyaroktesthez simuló, vattával bélelt kis kabátkáját (bajka)hordják. A magyar szűr a szlovákság révén elkerült Morva-országba, ahol a hanákok viselik dísztelenebb formájáts a sárosmegyei szlovákok közvetítésével a galíciai len-gyeleknél is megtalálható. A beregi, ungi síkság ruszinságaa környező magyarok viseletét utánozza; feltűnik náluka ráncos bő gatya, a csizma, a zsinóros, pitykés ujjas

216

és a darutollal vagy virággal díszített pörge kalap. A szat-mári gubások a beregi ruszinok részére is dolgoztak,Viszont a magyarok a karásziéi ruszinok fehér gubájátVásárolták.

A magyar pentaton anyag mellett főleg az új, pon-tozott, alkalmazkodó ritmusú magyar dallamok hatottaka szlovák népzenére. Ez nemcsak a dallamanyagban tük-röződik vissza, hanem a szövegben is. A magyar refréneltorzult alakban jelentkezik a szlovák szövegben, sőta magyar szövegek hű fordításával is találkozunk. Az újmagyar népi dallamok nagy hatással voltak a rusziníiépzenére, nemcsak a magyarországi ruszinságnál, hanemGalíciában is.

A szlovák és ruszin kuruc dalok szintén a magyarszellemiség hatásáról tanúskodnak. Amilyen jelentősalakja Mátyás király a délszláv néphagyományoknak,ugyanúgy találkozunk vele északi szláv szomszédainknális. A szlovákoknál, cseheknél barát, vándordiák és bölcsbíró alakjában jelenik meg s a szegényeket jutalmazza.Nagy barátja Mátyás a ruszinoknak, védi őket a nehézadóktól, kiváltságokkal látja el őket. Megszabadítja aruszinokat a nevickei várban tanyázó Pogány Leánytól,akinek Csap mellett a záhonyi erdőben nyeste le a fejét.A ruszin Mátyás-mondák Ungban keletkeztek s innenterjedtek tovább Zemplén megyébe és Galíciába. Euszinmondák szólnak Rákóczi Ferencről, II. József császárról.Kossuth Lajos alakját a kárpátaljai, bukovinai és galíciairuszin népdalok és közmondások örökítették meg.

A szlovák és ruszin hatás az építkezésben nyilvánulmeg. A nógrádi, hevesi, abaúji stb. zsúppal lépcsőzetesenfedett, kis üstökű, széles vízvetővel készült tető a szlo-vákok jellemző tetőformája. A belül fűtős, lépcsőzetespadkákkal épült kürtös kemencét (6. kép) a szlovákoktóls a ruszinoktól kaptuk. Teteje alvóhelyül is szolgál, mint

Melléklet Gunda Béla «Magyar-szláv néprajzi kapcsolatok» c.tanulmányához.

Ojjörffu I- fel».

1. kép. KenderdörzsölQ. Riese, Zemplén megye.

0uiida fí. feli-,

2. kép. Horvát konyha tűzhelye. At alacsony padkaformájútűzhely felett láncon lógó rézbogrács, a tűzhelyen sütőharang.

Drávasztára, Somogy megye.

du Heia Β. /do.

7. kép. Vízhordó asszony abronyicatípusú vízhordórúddal. Apátfalva, Csanád megye.

Janii, J. fdt\

8. kép. Sokác színtalpas gabonás hombárok.

Szántova, Bácsbodrog megye

217

a szlovákoknál, ruszinoknál és a nagyoroszoknál. Való-színű, hogy ennek a kemencének kürtőnélküli formájátismerte a honfoglalás idején Magyarország északi részénlakó szlávság is. Szlovák eredetű a palócoknál a világítás-nál használt úgynevezett rugós és gangos foklatartó, segyes nógrádi, honti csűrforma. A magyar népterület északirészén a Garamtól a Borsaváig elterjedt fűrészbakkformájúvagy gúlaalakú állványra szerelt függőbölcsőket keletena ruszinoktól, nyugaton a szlovákoktól vettük át, miviszont valószínű, hogy egy talpasbölcsőf ormával ismer-tettük meg a szlovákokat. A ruszinokkal érintkező' beregiés szatmári magyarok a szénatartó abarát (3. kép) vettékát, amely a szláv g ágnál a cseh Veliszláv XIII. századiképes Bibliájának tanúsága szerint korábban kalászosgabona tartására is használatos volt. A magyarságnálaz abara használatával helyenként együttjár a lecsonkoltágas karónak, az úgynevezett ösztörűnek a használata,amelyen a szénát szárítják. A szabolcsi magyar és a szom-szédos ruszin népterületeken a vallási viszonyok alakítottakki hasonló néprajzi formákat; az olajjal készített ételekfogyasztása a görögkatolicizmussal magyarázható.

A magyar népzenei anyagra a ruszinok tánczenéje,az úgynevezett kolomejka gyakorolt hatást. A magyarkanásznóta dallamok feltűnően egyeznek a ruszin kolo-mejka dallamokkal. Szerintem az egyezést a Euszin-földön legeltető magyar pásztorokkal magyarázhatjuk.

Az északi szláv (szlovák, cseh) szellemi élet körébőlátvett szokásanyagot nem látjuk világosan. Helyi jellegűátvételek, mint pl. a zoborvidéki magyarok farsangiszokásainak egyes mozzanatai, természetesen vannak, deezek az északi magyar népterület kultúrmorfológiájánakképét lényegesen nem befolyásolják.

Az eddigiekből szláv és magyar szellemi és tárgyijelenségek kicserélődését, átvételét és átadását láttuk,

218

anélkül, hogy ezek értékelésével foglalkoztunk volna.A kép sztatikus volt még akkor is, ha műveltségi moz-galmak, áramlatok, térbeli elhelyezkedését, irányát –amennyire a rendelkezésünkre álló eddigi eredményekmegengedték – vázoltuk. Éppen ezért foglalkoznunk kellmagával az emberrel is. Szláv és magyar viszonylatbannemcsak jelenségek és tárgyak cserélődnek ki, húzódnakát egyik területről a másikra, hanem néprajzi értelembenvett népi mozgalmak is összefűzik a Kárpátok belső lejtőinélő szlávságot a magyarsággal.

IV. A magyar-szláv néprajzi kapcsolatok vizsgálatánálrá kell mutatnunk azokra a szláv népvándorlásokra,amelyek révén a Kárpátok lejtőin élő szlávság a magyarmedencéhez kapcsolódik. Százados hagyományok szerintkeresik fel délszláv, szlovák, ruszin vándorok a Dunántúlt,a Magyar Alföldet, hogy ott kereskedést folytassanak,munkát vállaljanak.

A muraközi horvátok Nagykanizsáig hordják a vásznat.A zalai vendek, a vasi luteránus goricanecek a somogyimagyarokhoz jönnek aratni. Az Ormánságba verőcze-megyei horvát asszonyok járnak át s összevásároljákvagy gesztenyéért, hagymáért, szilváért, szalonnáért cse-rélik be a kenderkócot. Árva, Trencsén megye zord ég-hajlata és terméketlen földje a legkülönbözőbb háziiparitermékekkel állandóan távoli területekre .kényszerítettea szlovák lakosságot. A híres árvái lenből férfiak, nőkszövik a vásznat s maguk hordják szét az egész országba,a «gyócsos tótok» eljutottak, Moldvába, Havasalföldre, aszerbek és horvátok közé, sőt a Krimi félszigetre. A Vágónés Dunán nagymennyiségű zsindelyt, deszkát, faedénytúsztatnak le, de Zólyomból, Gömörből, Barsból, Nógrád-ból szekéren is hozzák. Az árvái szlovák bebarangoljaaz egész országot borovicskával, a henye fenyő gyengeágaiból préselt olajjal, taplóval, stb. A múlt századból

219

ismerünk arató, kaszás, vajas, sajtos, ablakos, szentképes,kulimászos, viaszkos, kosaras, gereblyés, fazekas, tilinkós,miskároló, zsindelyes, ló- és juhkereskedő, stb. szlovákokat.Áruikat nemcsak pénzért adták, hanem gabonáért, sza-lonnáért is cserélték. A vándorló knyihár rézvereteketkészített a falusiak Bibliáira. Bars, Hont és Nógrád palócnépe még emlékezik a nyitrai tót sáfrányosokra, akikősszel, disznóölés előtt jelentek meg s hoztak magukkala sáfrányon kívül majoránnát, borsot, köménymagot smás fűszereket is. A csipkárok csipkével, ollóval, fésűvel,a Besztercebányán megfestett sziléziai vászonnal házaltakaz országban. Elsősorban Túróc megyéből jöttek az olaj-károk, akik a XVIII. század elején még csak olajat árul-tak, de később mindenféle «gyógyszerrel» végigkuruzsoltákaz országot és Svédországtól Törökországig Európát.Kiváló nyelvtudásuk, élelmességük átsegítette őket alegkülönbözőbb nehézségeken. Ha kellett, a büdös gőnyegyökerével szerelmet varázsoltak, jövendőitek, hipnoti-záltak, a disznóhájat, mint borz- és medvezsírt gyógyítóírként adták el. Megtörtént, hogy egy-egy «sikeres» gyó-gyítás után nyilvános köszönetet mondattak maguknakés a hatóságokkal igazoltatták eredményes tevékenységü-ket. A kalaposok Basztercebánya mellől a radványikalapot a Bánátba, Szerbiába, Moldvába viszik. A rozs-nyóiak, – akik között magyarok is voltak – a Bánátban,Erdélyben,, a Kárpátalján szedik össze a viaszkot, a lépet,sonkolyt. A sonkolyosok a beregi magyaroknak szövő-székhez használatos bordát, kendermegmunkálásnál hasz-nált szőr- és vasecsetet, kaszát adtak a viaszkért.

A szlovákokhoz hasonlóan jöttek a ruszinok is. A ruszinaratókat már a XVII. század közepén említik az Al-földön. A század elején a beregi magyaroknál Galíciábóljött «pojákok» is csépeltek. A ruszin asszonyok tél idejénszöszért jártak és diót, aszalt szilvát adtak érte. Mára-

220

marosiak szedték össze a rossz csizmaszárakat és otthonbocskort készítettek belőle. Hoztak a ruszinok az Alföldfelé különböző faárut, szekérkenőcsöt, tüzelőfát, fonottkosarakat, szurkot, stb.

Ezek a különböző vándorok, vándorkereskedők ön-magukban is érdekes alakjai a magyar-szláv néprajzikapcsolatoknak. Fontos feladatunk lenne részletesen ki-mutatni, hogy nyomukban milyen tárgyak, milyen formá-ban élnek tovább. A szlovák drótosoktól egérfogókat, améhészkedésnél használt herefogókat vásároltak. A csíkiszékelyektől Vas megyéig ők terjesztettek el egy bizonyosformájú gyertyatartót. A honti palócoknál (Korpona ésKürtös patak vidéke) a kerek hátikosár neve «selmeci»vagy «tót kosár»; ezeket a kerek kosarakat, szembena négyszögletes magyar «bernecei» kosárral szlovák ko-sarasok terjesztették el. A Selmec patak alsó vidékén- a«tót kosarat» a mindennapi munkánál használják s nemsokra becsülik. Ha a magyar menyecske bemegy Ipoly-ságra a vásárba, piacra, akkor a díszesebb «bernecei»kosarat veti a vállára.

A magyar népterületen megjelenő szláv vándorok,munkások, népi kereskedők nemcsak merev gazdaságikapcsolatot jelentenek. A magyar parasztságnál szívesenlátott vendégek voltak mindannyian. A «gyócsos tótok»pl. Békésben évről-évre, faluról-falura ugyanazon a helyenszálltak meg. A Garam mentén dolgozó szlovák aratókata munka befejeztével «aratókaláccsal» bocsájtotta útnaka magyar gazdasszony. Szüretre újból visszajöttek, de eznem annyira komoly munkát jelentett, mint inkább azt,hogy a magyar gazda tartja velük a barátságot. Egyik-másik vándoralak a nép képzeletvilágába is bekerült;esővarázsló, patkányűző szlovák gyolcsosokat, drótosokatemleget az alföldi falvak népe, de a trencséni hegyek közöttis mesévé magasztosul a régi vándorélet. Elsősorban ezek-

221

kel a megmozdulásokkal szakadt fel nemzetiségeink nagy-fokú ethnikai konzervativizmusa, mert a magyar élet-forma számtalan mozzanata megragadta őket. Ezt bizo-nyítja az a barsi példa, hogy a magyarok közé jött szlovákarató «eldobta ruháját, mert szegyeit benne járni». Való-színű, hogy népdalaink Alföldön járt aratókkal terjedtekel a Felvidéken, a Kárpátalján.

Amint a szlovákok, ruszinok jöttek az Alföld felé,ugyanúgy – ha nem is olyan nagy tömegben – menteka magyarok a szláv népterületekre. A XVI-XVII. szá-zadban a magyarok az Északkeleti Kárpátok gyepes fenn-síkján együtt legeltetnek a lengyel és ruszin pásztorokkal.A ruszin hegyek közé a legújabb időkig tartott Szatmár,Bereg és Szabolcs megyék síksági részéről a magyar gazdákjuhainak, sertéseinek felhajtása. Október elején hajtottákel a kondákat tölgy- és bükkmakkra s csak januárbantértek vissza. A honti, nógrádi palócok a Kis- és Nagy-Fátrában, az Osztrovszki-hegységben makkoltattak aszlovákok között, az ormánságiak a szlavóniai nagy töl-gyesekben. Az Ormánságban igen nagy múltja van a sertés-makkoltatásnak. Eszéktől nyugatra a Dráva mentén már1480-ban említenek egy Disznórév nevű helységet, amiarra vall, hogy az ormánságiak itt keltek át állataikkal.A makkoltatáson kívül Verőce megyében nyomtatnak azormánsági magyarok. A Papuk-hegységben erdőt irtanaks onnan hozzák a szilvát, a pálinkát. A felsőtiszai magyarhalat, az Ecsecli láp, a Szernye mocsár csíkját a XIX. szá-zadban Munkács, Ungvár, Beregszász piacain árulták amagyarok, ahová a böjti halért a távoli hegyekből is jötta ruszin nép.

Mindezekkel a vándorlásokkal szláv és magyar nép-területek kapcsolódnak össze, különböző népek szorosgazdasági összetartozása bontakozik ki s néprajzi jelensé-gek elterjedésének okai világosodnak meg.

222

V. Röviden meg kell emlékeznünk a magyarországiszláv népszigetekről, elsősorban a bakonyi, budapest-környéki, alföldi szlovák telepítésekről. A szlovákok nép-rajzi viszonyai az új földrajzi környezethez és a gazdaságikörülményekhez igazodnak. Népiségük azonban egyesnéprajzi elemeket hagyományosan őriz, így pl. a bakonyiszlovák asszonyok a hátukon cipelik batyujukat, s nemvették át a környező falvaktól a fejen való teherhordást,Békésben a nők viseletükhöz, a régi szlovák ételek főzésé-hez ragaszkodnak. Az újítások elfogadásában lassabbanhaladnak, mint a magyarság. Budapest környékén aszlovák falvak építkezése lényegében alig különbözika környező magjrarság építkezésétől, de az épület-részek régi szlovák elnevezését megtartották s ebbőlkövetkeztethetünk a korábbi állapotokra. A Bakony-ban elsősorban régi tűzhelyformákat őriznek. Néprajzilaga magyarsággal inkább gazdasági téren érintkeznek.Szellemi hagyományaikat – eltekintve a népdaloktól -közvetlen magyar befolyás alig érte, de ők sem hatottaka magyarságra. Megfigyelhettem, hogy Békés megyében(Szarvas) bizonyos szlovák népi megnyilvánulások meg-ragadják a magyarságot: a magyarság régi népi igényeikielégítésénél a szlovákokhoz fordul. így pl. szívesenmennek szlovák javasasszonyokhoz, kuruzslókhoz, a betegmagyar gazdához pedig gyakran hívnak szlovák kenő-asszonyt. De már egy magyar legény csak a legritkábbesetben áll be cselédnek a szlovák gazdához. Viszont amagyaroknál lépten-nyomon találkozunk szlovák béresek-kel, napszámosokkal, munkásokkal.

VI. Áttekintve a fentieken a magyar-szláv néprajzikapcsolatokról összefoglalóan a következőket mondhatjuk:

1. Amikor a magyarság elfoglalja a Kárpátok meden-céjét, ott egy nomád jellegű műveltséget alakít ki. Ez fel-szívja a szórványos szláv telepek műveltségét, a nélkül

223

azonban, hogy a magyarság néprajzi képének felépítését,népi műveltségének további történeti sorsát a szlávságlényegesen befolyásolta volna. Ennek bizonyítékai közülmegemlítjük, hogy amikor a honfoglaló magyarság aszlávokkal művelteti földjét, a korai magyar sarlóleletek(XV. sz.) mégsem szláv sarlóformákkal, hanem ómagyar-óbolgár sarlókkal egyeznek.

2. A nomád magyar műveltségi kör szilárd rögkéntellentáil az északi és déli szláv műveltségi területek ható-erejének. Az egyes szláv műveltségi elemek elterjedése -különösen ami az anyagi műveltséget illeti – Délmagyar-országon a vegyes nemzetiségű területek északi határávalesik egybe. A lázsiások, csöcsös harisnyák viselete, a szán-talpas gabonás hombár (8. kép), az abronyicatípusú víz-hordórúd (7. kép)stb., nem nyomul be az Alföld színmagyarnépterületére, hanem kb. csak a Maros-Szeged-Kalocsa-vonalig terjed, amely vonaltól délre már délszláv telepes-falvak vannak. Ugyanez a helyzet a Dunántúlon is. Azemlített kürtős kemencék, tető- és csűrformák sem terjed-nek le az Alföldre. Az Alföld önálló műveltségi egységétjól jellemzi, hogy a déli műveltségi áramlatokkal (és némettelepesekkel) hozzánk eljutott fejen való teherhordásErdélyben és a Dunántúlon messzire északra nyomult, deBánát és Bácska területét észak felé nem lépte át.

3. A délszláv néprajzi elemek magyarországi elterjedésekülönösen a Dunántúlon (Zala, Somogy, Baranya megyedéli része, Nyugatmagyarország) fedi a mediterrán rasszmagyarországi elterjedését.

4. A délszláv és északi szláv területek hagyományosnépi műveltsége az ethnikai konzervativizmus és a föld-rajzi zártság miatt sokkal kevésbbé van változásnak,alakulásnak kitéve, mint az Alföldé. A dinári háztípusmagyarországi és balkáni szerszámanyaga ugyanaz, minta Er. u. III. századból Szarajevó mellett kiásott római

224

parasztházé. Az alföldi lakáskultúra jelentős alakulását ésa szlávokkal szembeni fejlettségét nemcsak a mai kép,hanem a XII-XVI. századi keeskemétkörnyéki ásatásokis igazolják.

5. Északon a kürtős kemencék elterjedésének délihatára lényegileg összeesik nemcsak a mai, hanem aXI. századi magyar-szláv vegyes nemzetiségű terület délihatárával, a Dunántúlra átnyúló kisebb magyar-szlávnépterület kivételével. A két határvonal egybeesése nem-csak az Alföld északi részén vehető észre, hanem Erdélyészaki részén a Nagy számos völgyében is. A kürtős kemen-cék ma terjeszkedésre, továbbélésre képtelenek, az Alföldfelől kb. a XVIII. század óta a kívül fűtős boglya vagyhasábalakú kemencék nyomulnak előre s magyar ésszlovák népterületen egyformán szorítják ki ezeket az ősiszláv kemencéket.

6. Mindazok a jelenségek, amelyeket a magyarság akárészakon, akár délen a szlávoktól vett át, nem aktív kultúr-jelenségek, visszahúzódóban, elhalóban vannak s helyükrea magyar életformából kitermelt vagy annak a szűrőjénátment formák lépnek. Akkor, amikor magyar népterüle-ten szláv néprajzi jelenségek élnek, ez nem a szláv népi-séghez való igazodást és alkalmazkodást jelenti, hanembizonyos kulturális övezetekbe való beilleszkedést, amely-ben a szlávi népi erők nem játszanak szerepet. Ezt a meg-állapításunkat igazolják a már említett szénaszárítóösztörük, amelyek átvételét nem szláv népi hatás, hanemklimatikus okok tették célszerűvé. Földrajzi és nem népierők tették szükségessé, hogy az északi palócság borona-falú, zsúppal fedett, széles vízvezetővel készült tetejűházban lakjék s csűrös gazdálkodást folytasson, mint aszomszédos szlovákság.

7. A magyar részről átvett szláv néprajzi elemeknálunk új értéket és jelentőséget nyernek. Káposzta

225

szavunk szláv eredetű, de a belőle készült magyar ételekmár össze sem hasonlíthatók a szlávok egyszerű káposzta-leveseivel, stb. Gabonacséplésnél a csépet sokkal belterje-sebb gazdálkodás keretében használjuk, mint szlovákvagy ruszin szomszédaink. A kürtös kemence, amelyneka ruszinoknál a ház fűtésén kívül még vagy nyolcfélerendeltetése van, a tagoltabb magyar háztartásban külön-böző funkcióját elveszti és csak formai rokonságot tart aszlovák, ruszin és nagyorosz kemencével. Mindez aztjelenti, hogy a szláv formáknak nálunk magyar élete van.8. A szlávság a magyaroktól átvett néprajzi elemekkelhagyományos népi műveltségét alaldtja át és a magyaréletforma felé igazodik. Míg a szlávoktól átvett viselet-darabok a magyaroknál elhalóban vannak, addig a magyarviseleti elemek a szlávoknál aktívan tovább élnek. Azátvétel náluk nem merev formát jelent, hanem élet-tendenciájuknak a magyar életforma felé való igazodását.Ez a magyarázata annak is, hogy a magyar történelemSzámtalan alakja megragadta őket és Mátyás király,Eákóczi, Kossuth Lajos előkelő helyet kapott á szlávnéphagyományokban. Holott szláv történeti alakok amagyar néphagyományokban nincsenek. – A szláv ele-mek a magyarságnál a földrajzi és történeti tájhoz kap-csolt statikus elemek, – a magyar elemek a szlávságnálemberhez és társadalomhoz kapcsolódó dinamikus elemek.

Gunda Béla.

IRODALOM.

Kéziratunk eredeti formájától eltérően a fentiekhez csakazt jegyezzük meg, hogy a szlávság néprajzába a legjobb be-vezetés K. Moszynstci lengyelnyelvű munkája (Kultúra ludowa.Slöwiah, I-II., Krakow, 1929., 1934.). Az összehasonlításnálelsősorban benne faldolgozott anyagot vettük tekintetbe

226

D. Ζelenin, Λ. Fischer, M. Gavazzi, Ε. Schneeweis, Br. Schier,stb. összefoglalásain és részletdolgozatain kívül. A magyaranyagnál elsősorban a Magyarság Néprajzában (I-IV. k.)közölt anyagra hivatkozom, ahol az egyes részletkérdésekbibliográfiája is megtalálható. Tekintetbe vettem az Ethno-graphiában és a Néprajzi Múzeum Értesítőjében újabban meg-jelent tanulmányokat is. A vándorlások nagyfontosságú kérdé-sénél P. Dejfontaines alapvető tanulmányából indultam ki(Drobná remesla a drobní nomadi na Slovensku, Sborník cesko«·slovenské spokônosti zemépisné, XXXIII., Prága, 1927.)..V. ö. ehhez Gunda B.: Wanderers of Carpathian Europa, The·Hungarian Quarterly, Vol. VI., 1940. A részletes irodalmathelyszűke miatt kellett elhagynom.

Hálás köszönetet kell mondanom Fél Edit és Márkus Mihálymúzeumi kollégáimnak, akik több fontos adatra, önzetlenülhívták fel figyelmemet. Az egyes részletes utalások Bartók,Bartucz, Csippék, Ernyei, Falkcwski, Hűsek, Kniezsa, Róheim,Szegedy, Vakarelszky stb. ) munkám német nyelven megjelenendőbővített formájában lesznek mt gtalálhatók.

A HORVÁTOK ÉS A HAZAI SZERBSÉGA MAGYAR TÖRTÉNETBEN.

I. A horvátok.

A horvátok a VI. században telepedtek le a Balkánészaknyugati részén, a Száva és Tengermellek állal hatá-rolt területen. Ezt nevezték hajdan Horvátországnak,míg a magyar királyság későbbi Horvát országát Szlavó-niának mondották s ez Zágráb, Várasd és KörcVBelovármegyéket foglalta magában Zágráb székhellyel. Midőna törökök a Balkánon megjelentek, Horvátország lakosai-nak jórésze a történeti Szlavóniába vándorolt és ezt el-nevezték Horvátországnak, Szlavónia neve meg átment aDráva-Szávaköz keleti területére, melyhez aztán Po-zsega, Verőce és Szerem-megyék tartoztak.

Dimitar Svinimir volt az első horvát király (1076-1088), aki fölismerte a veszélyt, mely királyságát Velence,Bizánc és a szerbek felől fenyegette. Emiatt a magyarÁrpádházzal keresett szorosabb kapcsolatot és nőül vetteI. Béla magyar király leányát, Ilonát, Szent László nővé-rét. A hagyomány szerint azonban elődje, Kresimir horvátkirály (1009-1035) már rokonságban állott Szent Istvánkirállyal, s állítólag leányát Imre herceg vette el fele-ségül! Kiesimiit és utódját I. Istvánt (1035-1058) SzentIstván és Péter magyar királyok állandóan segítettékVelence elleni harcaikban, sőt velük védőszövet ségben isállottak.

Svinimir halála után Horvátországban súlyos zavar-gások támadtak, ezért Svinimir özvegye, Ilona, testvérét,

228

Szent László királyt hívta segítségül s ő a fölkelőket le-vervén, Horvátországot a Gvozd-hegységig (ma PetrcvaGora) elfoglalta. Szent László unokaöccsét, Álmos hercegettette meg horvát kormányzóul (1091-1095).

Λ Gvozd-hegységen túl egy horvát főúr, Péter (1093-1097) ragadta magához a hatalmat. Szent László halálaután a horvát rendek fellázadtak Álmos herceg ellen, nohaanvja I· Kresimir horvát király leánya volt. Álmos erreKálmán magyar király javára lemondott. Kálmán királymiután seregével a horvát Pétert leverte, egész Horvát-országot elfoglalta s Zágrábot tette meg székhelyül, aholSzent László 1091-ben püspökséget állított fel s azt akalocsai érsekség alá helyezte.

Deér József megállapítása szerint Horvátország ésMagyarország patrimoniális államok voltak s mint ilye-nek kerültek szoros kapcsolatba. A horvátok megtartot-ták belügyi autonómiájukat,, országgyűlést tartottak ésstatútumokat alkothattak, ugyanúgy a történeti Szlavóniais. Mindkét tartománynak külön bánja volt, fölöttük pedigkirályi hercegek, vagy az ifjabb magyar király kormány-zott. Ezóta élt Horvátország Magyarországgal államközös-ségben és meghonosodott náluk a magyar várispáni szer-vezet, rendjeik résztvettek a magyar országgyűlésen.S ezzel a horvátok hosszú századokra politikai és államitekintetben összeforrtak a magyarsággal.

Ez a viszony azonban az Árpádok alatt egyízben meg-szakadt. Imre magyar király öccse, András herceg elpártoltés egy független délszláv királyságot alapított, magátHorvátország, Dalmácia, Eáma és Hum hercegének nevez-vén, de hercegsége csak rövid ideig állott fönn.

A mohi csata után IV. Béla a horvátokhoz menekültés Dalmáciában, Trau várában talált menedéket. A vegyes-házi uralkodók korában egyes horvát urak elhatalmasod-tak s ezalatt Velence elfoglalta Dalmáciát. Az Árpádház

229

kihalása után a horvátok jelöltje Róbert Károly kerülta magyar trónra, aki Dalmáciát visszaszerezte (1358).A horvátok legnagyobb része Őt támogatta a Velence elleniharcokban s fiának, Nagy Lajosnak is horvát főurak vol-tak a legbizalmasabb tanácsadói. Halála után ismét dél-itáliai jelöltjeik jutottak a magyar trónra, melyet végülZsigmond király foglalt el. Dalmácia ő alatta veszett els erre az időre esnek az első török elleni harcok is. I. Ulászlóidejében a törökök már Magyarországot is közvetlenülfenyegették. Hunyadi János és Mátyás király idejébena horvátok a törökök elleni harcokban mindenkor részt-vettek, hiszen azok őket is fenyegették. Mátyás királyhalála után a törökök 1493-ban már betörtek Horvát-országba és hamarosan elfoglalták az ország túlnyomórészét. A mohácsi csatában a horvátok nem vettek részt,miután a magyarok Frangepán Kristóf és Zápolya Jánoscsapatainak érkezését nem várták be. Az elveszett csataután a magyarok egymással vesztek össze és aztán «a törökvégezte el a játékot» – monda utóbb Báthory István len-gyel király.

Ezután a törökök Horvátországot a tengermellékkelegyütt elfoglalták (1537) és csak egy keskeny sáv maradtmeg nyugaton, mely aztán teljesen osztrák befolyás alákerült. 1527-ben függetlenül a magyaroktól, HabsburgiFerdinándot ismerték el királyokul. 1538-ban a horvátés szlavón báni állások egyesíttettek, 1558-ban pedig a kétországgyűlés. Az ausztriai kormány a megmaradt Horvát-ország nagyobb részében a határőrvidéki intézménytvezette be és a gráci haditanácsnak rendelte alá. Mind-azonáltal a horvátok megtartották tartománygyűlésüketés követeiket elküldték a magyar országgyűlésre.

A török hódoltság alatt, éppúgy, mint Magyarországon,nagy etnikai eltolódás történt. A horvátok Magyarországbamenekültek, mintegy 180 falut alapítottak. Számos

230

horvát főúr is északra vonult, a magyar főurakkal össze-házasodtak és magyar-horvátokká váltak, például a Zrí-nyiek, Frangepánok, Keglevichek stb. A menekült hor-vátok száma körülbelül százezer lélekre tehető. Helyükrea törökökkel tartó szerbek telepedtek le. Boszniát is ekkorlepték öl. Különösen Szlavónia keleti része és a Szerómsógszerbesedett el.

Mídőn I. Lipót Magyarország függetlenségére tört,a horvát főurak is a magyar alkotmány védelmére siettek.Résztvettek a titkos összejöveteleken, melyben elhatároz-ták, hogy ha alkotmányos úton nem érhetik el céljukat,fegyveres ellentállásra szövetkeznek (1666). De rajta-vesztettek s a Wesselényi-összeesküvés tagjaiként végeztékki Zrínyit, Frangepánt és Nádasdyt.

A csonka Horvátország rendjei azonban Habsburg-pártiak voltak, minthogy a törökök által tönkrementMagyarországtól segítséget nem várhattak és utóbb 1712-ben Magyarországtól függetlenül fogadták el a Habs-burgok leányági örökösödési jogát. «Kapcsolt, de nem alá-rendelt részei vagyunk Magyarországnak», – mondtáka rendek – «sem erőszak, sem szolgaság nem kapcsoltminket a magyarokhoz, hanem mi szabad akaratunkbólhódoltunk az ő királyuknak és nem az Ő királyságuknak.»Ezzel szemben magyar részről hódításról beszélnek.

Tudjuk, hogy Szent László király családi kötelék alap-ján foglalta el Horvátországot a Gozd hegységig, Kálmánkirály pedig azon túl Péter főúr horvát területeit. Mind-két esetben sereggel verték le a magyar királyok az ellent-álló főurakat és magyar királyfit vagy herceget ültettekHorvátország fejedelmi székébe. Ε hiteles történeti ada-tok szerint fegyveres beavatkozás útján lett Magyarországkapcsolt tartománya, melynek meghagyatott rendi gyű-lése és belügyi autonómiája. A Habsburgok uralma alattindult meg a magyar-horvát kapcsolat lazítása, midőn a

231

magyar rendek 1715-ben hozzájárultak ahhoz, hogy a hor-vát országgyűlés határozataihoz nem szükséges a magyarországgyűlés hozzájárulása, csak a királyi megerősítés.

II. József abszolutizmusa kellett ahhoz, hogy a hor-vátok szorosabban csatlakozzanak ismét Magyarország-hoz, hogy ilymódon régi rendi alkotmányukat megvéd-hessék; emiatt elhatározták, hogy «föloldhatlan kötelék-kel» kapcsolják magukat Magyarországhoz és a közösmagyar-horvát ügyekben alávetették magukat a magyarországgyűlési többségnek, de úgy, hogy ezáltal Horvát-országjogai, illetve érdekei meg ne sértessenek. Ez az egy-ség azonban nem sokáig tartott, megbontotta a magyarnyelv és a protestáns vallásszabadság kérdése. A horvátokazonban a magyaron kívül a német nyelv ellen is állástfoglaltak saját nemzeti nyelvük érdekében.

Ezidőben alapozták meg közjogi nézeteiket is. Szerin-tük Magyar ország és Horvát-Szlavónia szövetséges államokés csak a Szentkoronának vannak alávetve; belügyeik in-tézésében mindkét ország függetlenül jár el, a közös ügyek-ben pedig a törvények és a státus csak a szerződő felek ésaz uralkodó megegyezésével változtatható meg. Ezen elvekmár magukba foglalják az elszakadás gondolatát. A hor.vát, magyar és latin hivatalos nyelvek körüli küzdelmekcsak még jobban kiélesítették az ellentéteket. DraskovichJános gróf 1832-ben követelte a katolikus délszlávokbólálló független horvát állam felállítását és a horvát hiva-talos nyelvet a horvát nemzetiség biztosítására.

A horvátok nemzeti programnvja, egy nagy dékzlávhorvát birodalom felállításának gondolata, a magyar nem-zeti állammal természet szerint összeütközésbe került.Ε horvát ideológia értelmében indította meg Gaj Lajosa szellemi politisai harcot, mely a Magyarország történet-politikai egysége ellen irányult, a nagy délszláv Illyriaés az illir kultúregység érdekében.

232

Gr. Kolowrat Ferenc osztrák államminiszter és gr.Apponyi György kancellár támogatták az illir-pártotBécs érdekében és elnyomták Horvátországban a magyar-párti unionistákat. Kolowrat ugyanis a délezlávokat felakarta használni a függetlenségre törekedő magyarok ellena Habsburg összmonarchia érdekében, a rövidlátó ApponyiGyörgy pedig azért, hogy így a magyar reformpártot gyön-gítse, melyhez a horvát unionisták csatlakoztak. így letta magyar kancellár a horvátországi magyar párt sírásója.

Az 1848-i európai forradalom kitörésekor a horvát-országi illir párt már nyíltan az önálló horvát állam meg-valósítására törekedett, de föderatív alapon Habsburg-uralom alatt és e célból a délvidéki szerbekkel szövetségbelépett. A bécsi kormány a magyar konzervatív-párt hozzá-járulásával sietve kinevezte Jellacicot horvát bánnak, hogyellensúlyozza Kossuth politikai törekvéseit. A bécsi reakciófelhasználta őt a régi egységes összmonarchia visszaállítá-sára, ő a magyar kormánnyal csak úgy volt hajlandó meg-egyezni, ha a had-, pénz- és külügy az összmonarchia kebe-lében egyesíttetik, ha elismeri a horvát nyelvet és nemzeti-séget a horvát belügyi közigazgatásban, valamint a magyarországgyűlésen.

A magyar kormány is óhajtotta a horvát kérdés mél-tányos megoldását. A bel- és igazságügyi minisztériumok-hoz horvát osztályokat akart felállítani. Később kijelen-tette, hogy hajlandó a horvátok igényeit a legvégsőig,ameddig a magyar korona jogai és a nemzeti becsület meg-engedik, kielégíteni. Deák Ferenc és Szemere Bertalanerre nézve törvényjavaslatot készített, mely szerint Horvát-országban, Szlavóniában és a Határőrvidéken mindenkatonai erőt a bán alá helyeznek és a hadügyminisztérium-ban külön horvát osztályt állítanak fel, az élén horvátállamtitkárral. Külön horvát osztályokat a pénz- és keres-kedelmi és a felség körüli minisztériumokban. Külön hor-

288

vát minisztert is felajánlottak a horvát ügyek képvisele-tére. Elismerik a horvát hivatalos nyelvet és a közös tör-vényeket csak a horvát képviselőkkel együttesen fogjákalkotni. És ha mindezeket Jellacic nem fogadná el, készekHorvátországtól megválni, fenntartván Fiumére és amagyar tengerpartra való jogot és az ehhez való szabadközlekedést. Jellacic azonban nem fogadhatta el a magyarkormány ajánlatát, mert már a reakció eszköze volt a régiHabsburg egységes összmonarchia visszaállítására.

A reakció nem tudván célját a magyar kormánnyalszemben elérni és az 1848-i magyar alkotmányt megsemmi-síteni, Jellacicot küldte seregével, a magyarok ellen, deaz vereséget szenvedett. Érdekes, hogy a horvát ellenzékipárt sem helyeselte Jellaőicnak Magyarországba valóbetörését, a bécsi reakciótól tartva.

Az 1848-49-i küzdelmek közt Ferenc József császárkibocsátotta az 1849. március 4-i oktrojált alkotmányt,melynek értelmében nemcsak Magyarország, hanem Hor-vátország is elvesztette alkotmányát és osztrák provin-ciává süllyedt. Mindketten az osztrák-német abszolutizmusuralma alá kerültek, mely 1860-igtartott. A magyar-horvátunió megszűnt. A horvátok azonban megtagadták az oktro-jált alkotmány kihirdetését, az ellenzék a germanizációés abszolutizmus ellen feljajdult, de Jellacic elnémítottaazt és midőn a magyar forradalom leveretett, az alkotmánytkihirdette.

Az 1859-i olasz vereség után Ferenc József császár 1860.október 20-i diplomájával részben visszaállította az alkot-mányt. Ezzel beállott a provizórium, mely az 1867-i ki-egyezésig tartott. 1861 február 26-án kelt,leiratában fel-szólította a horvát tartománygyűlést, hogy egyezzen mega magyar országgyűléssel, illetve közölje óhajait. Ez azon-ban mindenekelőtt kikötötte, hogy a magyarok előbbismerjék el Horvátország teljes függetlenségét és önkor-

234

mányzatát. Magának követelte Fiumét és a Muraközt(1861 okt. 9) és csak azután volt hajlandó Magyarország-gal szorosabb összeköttetésbe lépni. A tábor határoza-tait az 1861-i XLIL törvénycikkbe foglalta, kimond-ván, hogy 1848-ban Horvátország és Magyarország köztminden kapcsolat megszűnt, kivéve a fejedelem személyétés megkoronázását. Megjegyzendő, hogy a horvát ország-gyűlés oktrojált választási rend alapján jött létre. FerencJózsef császár ezt a törvényt jóváhagyta.

Az 1865-i magyar országgyűléssel az uralkodó közöltea horvátok fentemlített határozatát és azon óhajának adottkifejezést, hogy a századok során egyesült társnemzetekkölcsönös engedékenységgel egyezzenek meg. A magyarországgyűlés 1866 február 24-i föliratában erre kijelen-tette, hogy hajlandó a hovátokkal megegyezni, Magyar-ország és a magyar Szentkorona épségének s alkotmányosönállóságának fenntartását kötvén ki. Erre mindkét rész-ről egy-egy bizottság küldetett ki, melyek azonban nemtudtak megegyezni, mert a horvátok fenntartották 1861.évi XLII törvénycikküket. A király erre a horvátországgyűlést elnapolta. Ferenc József a Habsburg-monarchia külpolitikaihelyzete miatt 1867 május 29-én Magyarországgal adualizmus alapján megegyezett. Sem a kiegyezési tárgya-lásokon, sem a koronázáson Horvátország hivatalosannem vert részt. A kiegyezés által a magyarok és horvátokmegszabadultak az osztrák germanizáló centralizációtól,valamint a Habsburg-birodalom föderatív átalakításától.Miután a király a kiegyezési törvényjavaslatot szen-tesítette, a horvátok bevégzett tény elé kerültek. Az újon-nan kinevezett horvát bán, nem tudván a horvát ellenzék-kel megegyezni, 1867 október 20-án királyi rendeletteloktrojált választási rendszer alapján megteremtette azunió-párt többségét, mely aztán 1868-ban a magyarokkalmegegyezett (1868: XXX. te). A horvátok a kiegyezést,

235

mert oktrojált választási rendszeren alapult, törvénytelen-nek tekintették. Megfeledkeztek azonban, hogy az 1861.évi XLII. törvényeik, melyben kimondták függetlensé-güket, szintén oktrojált választási rendszeren alapult ésaz abszolút uralkodó hagyta jóvá. Végeredményben tehát ahorvátok visszakapták autonómiájukat, miáltal biztosí-tották nemzetiségüket, kultúrájukat, nyelvüket és gazda-sági fejlődésüket, valamint a Habsburg-monarchia, illetveMagyarország kebelében politikai létüket.

Azonban a megegyezés folytonos súrlódásokra adottalkalmat és fegyvert az ellenzék kezébe, mely Horvát-ország függetlenségére törekedett. Deák Ferenc Horvát-ország pénzügyi önállósága mellett foglalt állást, márcsak autonómiájának érdekében is, mellyel minden továbbisérelmet kizárt volna. Nézetét azonban sem a horvát ki-egyezési bizottság nem fogadta el, mert országuk teher-viselő' képességét gyöngének tartották, sem Andrássy grófés Lónyay, Ausztria iránti tekintetből a cseh kérdés miatt.

A kiegyezés által Horvátország mint társország Magyar-országgal ismét egy államközösségbe jutott. Míg a hor-vát ellenzéki Starcevic-párt teljes önállóságra törekedettés csak a dinasztiával volt hajlandó tárgyalni, addig ahorvátországi szerbek teljes jogegyenlőségüket ismer-tették el a horvát országgyűlésen.

Bár az unió nagy előnyöket nyújtott a horvátoknak,a magyarbarát párt mégis kisebbségbe jutott 1871-ben,és 1873-ban kénytelen volt a nemzeti párttal fuzionálni,mely opportunitási szempontból vette át a kormány-hatalmat.

Zavargások keletkeztek, mikor gr. Szápáry magyarpénzügyi miniszter Horvátországban a közös címerekrehorvát és magyar fölírást tétetett, ami az 1868: XXX. te,57. §-ába ütközött. Miután Bamberg királyi biztos a rendethelyreállította, gróf Khuen-Héderváry Károlyt neveztékki horvát bánnak, aki – minthogy a horvát ellenzékkel,

236

a legbecsületesebb horvát párttal nem tudott megegyezni,mert követeléseik olyanok voltak, hogy függetlenebbekkélettek volna Magyarországtól, mint ez Ausztriától – jobbmeggyőződése ellenére kénytelen volt a szerbek támogatá-sát igénybe venni, hogy a parlamentáris többséget elnyer-hesse. A szerbek befolyása a horvát politikai életben állan-dóan nőtt és döntő tényezővé vált. Héderváry bán kor-mányzása alatt Horvátország kulturális és gazdasági tekin-tetben rendkívül fejlődött, de ezzel nem bírta az ellenzéketmegnyerni. S míg a horvát ellenzék a jog és törvényt tűzteki címeréül zászlójára, addig a szerbek a tényleges hata-lomra támaszkodva, érvényesítették állambontó céljaikat.Gr. Khuen-Hóderváry távozása után a nemzeti pártkisebbségbe jutott. A következő' bánok csak a szerbségerősítésével tudtak a kiegyezési alapon kormányozni, smikor a magyar szabadelvű párttal a horvát nemzeti pártis megbukott, a magyar koalíció 1905-ben megkötötte aszerb-horvát koalícióval, Supilo Ferenc horvát képviselőközvetítésével a fiumei paktumot, mely szerint a horvátellenzék kész volt a magyar ellenzék függetlenségi törek-véseit támogatni; követelte Dalmácia visszacsatolásátés a horvát nemzet biztosítását, önálló politikai, kulturális,pénzügyi és közgazdasági tekintetben. De a barátság nemsokáig tartott. Midőn Kossuth Ferenc Horvátországbana magyar vasúti szolgálati nyelvet rendelte el, mely sér- t

tette az 1868: XXX te. 57. §-át, a horvát-szerb koalícióspárt a magyar koalíció ellen fordult és a magyar ország-gyűlésen heves obstrukciót fejtett ki. Ferenc József királytisztában volt azzal, hogy a fiumei rezolució a monarchiaellen irányult. Ez időben már észrevették, Bécsben ésBudapesten is, hogy a szerb-horvát koalíció Belgráddaláll összeköttetésben. Nemsokára bekövetkezett (1908.okt.6) Bosznia annexiója, miáltal a monarchia éles ellen-tétbe került a Nagy-Szerbia eszméjével. A világháború alatt,

237

1917-ben, Horvátországban a koalícióból alakult kormányjutott hatalomra. Ekkor a horvát országgyűlés elnöke márszerb volt és mikor a Habsburg-monarchia összeomlott,ugyancsak egy szerb képviselő indítványára mondottákki az elszakadást Magyarországtól 1918 október 29-én.A további politikai játszmát tudvalevőleg a horvátokelvesztették és a szerbek nyerték meg, hogy ők is újbólelveszítsék. A szerb-horvát kérdést és a magyarországihorvát kérdés sorsát a jövő fogja eldönteni.

II. A szerbek.

A mai Magyarország területén a honfoglalás idejébencsak gyéren laktak szlávok. Dél-Magyarországon MelichJános megállapítása szerint délszlávok, illetve bolgárszlávok voltak. Szerb történetírók szerint szerbek is, báraz itt lakott szláv törzsek neveit nem ismerjük. A szerbelnevezés csak annak az egy törzsnek volt a neve, melya IX. és X. században a Felső-Drina, Tara, Lim, Ibar ésa szerb Morava folyók vidékén lakott. Innét terjedt elaztán a «szerb» elnevezés, az állama is. Eddigi ismereteinkalapján mivel sem igazolható, hogy a szerbek Magyar-ország területén autochton lakosok lettek volna. Velüka magyarok már a X. században jutottak szorosabb össze-köttetésbe a Balkánon. Később az Árpádok rokonságbakerültek a szerb fejedelmi házzal, mikor II. Vak Béla(1131-1141) elvette I. Uros rác nagyzsupán Jelena nevűleányát. Az Uros, azaz Uras név magyar és tulajdonképpenfejedelmet jelent s ebből arra lehet következtetni, hogymár előbb is voltak kapcsolatok a két dinasztia között.

Vak Béla halála után II. Gejza kiskorúsága idejébenJelena és sógora, a magyar-szerb félvérű Belos bán és nádorkormányoztak Magyarországon. Belos még Szerbiát isMagyarország hatalma alá akarta helyezni.

'238

A szerb Nemanya meg fia, Vuk főispán, Imre magyarkirálynak hűbérese lett és ezóta (1202) viseli a magyarkirály a «BexServiäe» címet. Dragutin szerb király (1276-1282) V. István veje és sógorától, IV. Lászlótól megkaptaa mácsóí bánságot, Bosznia keleti részét és a Szerémséget.Később katolikussá és magyar főúrrá lett.

Az 1389-i rigómezei ütközet után Szerbia hűbéreselett a szultánnak s számos szerb főúr menekült népévelMagyarországba; a többi közt Dmitár, Vukasin királyfia, Krályevits Márkó testvére aki Zaránd megye főispánjaés Világos vár kapitánya lett.

A szerb uralkodócsalád kihalása után GreblyánovitsLázár István, Zsigmond hűbérese lett Szerbia kenéze,illetve deszpotája; halála után (1427) unokája, BrankovitsGyörgy magyar báró. Az 1433. magyar védtörvény alap-ján pedig a szerb deszpotaság a magyar szent koronánakaggregált része lett a magyar király «Rex Serviae» címeértelmében. Zsigmond király elismervén Brankovits Györgyjogait Baszciára, ez hűséget fogadott neki.

Brankovits György hol a törökhöz.pártolt, hol a ma-gyar királyhoz, a szerint, amint azt érdekei kívánták.Leánya a Hunyadiak ellenségének, Ciliéi Ulriknak volta felesége, Hunyadi Jánost a rigómezei vereség után elfogtaés megzsarolta.

Brankovits György halála után (1458 január 5.) Mátyáskirály (3458-1490) rendkívül sok szerb harcost vett felseregébe és sok szerbet telepített Magyarországba.

De azután is 1459 és 1483, 1520 és 1560 között nagyobbszámban menekültek a szerbek Dél-Magyarországba, úgy-hogy ennek etnikai képe egészen megváltozott. A törökökaz általuk meghódított területekre szerbeket telepítettekle, sohasem magyarokat. De a török idők előtt is voltakszórványos szerb telepek. A legrégibb adatunk erre nézve1372-ből való.

239

A Magyarországba menekült szerb főurak számos bir-tokot kapván a magyar királyoktól, ezeknek hívei sorábanharcoltak a törökök ellen, a többi közt Zmáj BrankovitsVuk, aki 1471-ben megkapta a szerb deszpotai címet.Halála után (1485) a vak Brankovits István fiai: Györgyés János nyerték el a deszpotai méltóságot. Velük 1502-ben,illetve 1516-ban kihalt a Brankovits szerb uralkodó-család.

Brankovits János halála után a horvát katolikus főúr,néhai János deszpota özvegyének férje, Beriszló Jánoskapta a deszpotai méltóságot é3 a király a végvidék vé-delmét rábízta. Halála után pedig István nevű fia.

A törökök magyarországi szerb alattvalóikkal jól bán-tak, de midőn a táborozó török sereg súlyos terheket rakottrájuk és értesültek a törökök Sziszek melletti vereségé-ről, az erdélyi fejedelem segélyére számítóvá 1594-ben fel-lázadtak. Soraikban a magyarok és oláhok is küzdöttek.Báthory Zsigmond erdélyi fejedelem azonban, akinek aszerb deszpotai, illetve szerb királyi méltóságot is felaján-lották, kitért kérésük elől, s miután sehonnét sem kaptaksegítséget, a törökök a felkelőket Becskerek mellett le-verték.·

A török uralom alatt a Magyarországon lakó szerbekreis kiterjedtr a szerb görög-keleti egyház szervezete. Szerbkolostorok, egyházi hitközségek, püspökség azonban atörök uralom előtt is voltak hazánkban. Legrégibb ada-tunk 1372-ből való. A XVI. és XVII. században hat szerbpüspökség volt, ú. m. Szegeden (1556), Lippán (1563), Ver-secen (1594), Bécsben (1578), Budán a XVII. század máso-dik felében. Ezek a Belgrád-szeremi érsekség alá tartoz-tak. A jenopoli püspökség azonban az erdélyi érsekség-hez tartozott, mely a konstantinápolyi patriarchának voltalárendelve mint magyarországi érsekség. A XVII. század-ban Brankovits Száva volt az erdélyi érsek, akit Apaffyfejedelem 1662-ben erősített meg méltóságában.

240

Ennek az érseknek volt a testvére az ál-BrankovitsGyörgy, aki azt állította magáról, hogy a kihalt Branko-vits szerb fejedelmi családból származik. Ezt III. Arzénipeki patriarcha is igazolta abban a reményben, hogy a régiszerb fejedelemséget felújíthatják. Az ál-Brankovits Györgyeleinte a Habsburgoknak ajánlotta fel szolgálatait, akikaz ő révén vélték a szerbeket maguknak megnyerni.'1683-ban a bárói és 1688-ban a grófi méltóságot adományoztákneki. De Csernovits III. Arzén patriarcha a katolikuspapság únió-törekvései miatt az ál-Brankovits közvetítésé-vel Serbán oláhországi fejedelemmel szövetkezve, titok-ban* Moszkvához fordult. Az; ál-Brankovits ezidőbenBécsbe ment, ahol benyújtotta emlékiratát egy a Balká-non felállítandó illir-szerb királyság érdekében, melyheza Szerémségis tartozott vo'na. Ennek a királyságnak feje-delmi méltóságára is számított. A bécsi udvar azon hiszem-ben, hogy hasznát veszi majd neki a Balkánon, ahol azosztrák seregek harcoltak a törökök ellen, 1688-ban le-küldte és megadta neki a grófi méltóságot, de a délszlávkirályság felállításáról hallgatott. Az ál-Brankovits Orso-vára érkezvén, felhívást bocsátott ki, melyben felszólítottaa délszlávokat, hogy keljenek fel a felállítandó délszlávkirályság érdekében. Erre Badeni gróf, a balkáni osztrákcsapatok parancsnoka bécsi utasításra elfogta (1689 júliushavában), majd a csehországi Egerben internálták. Köz-ben ugyanis kitudódott, hogy a Brankovits szerb fejedelmicsalád ivadékai kihaltak, és az is, hogy résztvett Serbánoláh fejedelem és III. Arzén patriarcha oroszországi kísér-letében.

Badeni őrgróf 1689 tavaszán nyomult be Szerbiába,július hó végén Pozsarevácon állt és Batocsinyéból hívtafel a szerbeket és albánokat, hogy keljenek fel a törökökellen. Az osztrák seregek győzelmes előnyomulásánakhatása alatt Prístinánál mintegy 5000 szerb és albán fel-

241

kelő és III. Arzén patriarcha (nov. 3.) is csatlakozott azosztrák csapatokhoz. Azonban a hadiszerencse csakhamarmegfordult. Köprili Musztafa török hadvezér Szerbiábanyomult, mire a túlerő elől Badeni őrgróf serege kény-telen volt a Balkánról kivonulni. Ilyen körülmények közötta szerb felkelők III. Arzén patriarchával Novipazaronés Sztudenicán át Belgrád alá menekültek. Itt érte utóiőket I. Lipót császár 1690 április 6-án kelt felhívása, mely-lyel a császár a szerbeket, albánokat és bolgárokat fel-kelésre és maradásra felhívta, bíztatván őket, hogy nem-sokára újabb csapatokat fog Szerbiába küldeni. Egyúttalnagy kiváltságokat is ígért nekik.

Ez a felhívás a menekülő patriarchát és népét újabbkiváltságok kérésére késztette, melyek a szerb vallásfele-kezetre, illetve hierarchiára vonatkoztak. Lipót császármegadta ezeket, sőt magyar királyi jogán kiterjesztetteIII. Arzén patriarcha egyházi hatalmát a monarchia összesgörög-keleti lakosaira.

Midőn a török seregek győzelmesen Belgrád elé érkez-tek, a szerb patriarcha 50-60,000 főnyi népével Magyar-országba menekült s Lipót 1690 december havában újrabiztosította őket kiváltságaikról.

Meg kell állapítanunk, hogy a bemenekült szerbek aHabsburg monarchiának csak ideiglenes vendégei voltak;ezt kimondotta 1691 március 4-i dekrétumában a bécsicsászári-királyi haditanács, valamint 1691 augusztus 20-ánés 1694 március 31-ón Lipót császár-király is. Ő határo-zottan kijelentette, hogy amint módjában lesz, vissza fogjarégi lakóhelyeikre a szerbeket telepíteni. Sőt egy osztrákkomisszió 1699-ben is foglalkozott a visszatelepítés kér-désével.

A magyarországi szerbek visszavándorlását azonbanmeghiúsította az 1699-i karlócai török-osztrák békekötés,mely szerint Szerbia, sőt a Bánság is, török kézen maradt.

242

Ennek következtében hazátlan nemzet maradt Magyar-országon a bemenekült szerb nép. Nem lévén rendes lakó-helyük, az országban való vándorlásaik miatt és különkiváltságaik következtében állandóan összeütközésbe ke-rültek a megyei, városi és kincstári hatóságokkal.

III. Arzén patriarcha halála után (1706) a szerbekIzsaiás jenopoli püspököt választották meg egyházukfejéül; de csak érsekmetropolitának, hiszen az ipekipatriarchal szék be volt töltve. A szerbek követeléséreIzsaiás érseknek hithűséget kellett néki fogadnia s ezzelelismerte az ipeki patriarchátus fennhatóságát. De szerbalvajdát is-kaptak a szerbek Monaszterli személyében,kiváltságaik értelmében. A szerbek azonban nemcsak atörökök, hanem Rákóczi ellen is harcoltak a Habsburg-dinasztia érdekében. Rákóczi szerette volna őket a magarészére megnyerni (1704 aug. 9.), de sikertelenül.

Már ezidőben keletkezett a szerbek szeparációs moz-galma. 1706 június hó 16-i felterjesztésükben külön terü-letet és udvari hivatalt kértek és 1709-ben főpapjaikrészére, jogaik védelmére helyet a magyar országgyűlésen.1707- és 1708-ban már arra hivatkoztak, hogy a császár1694-ben külön politikai önállóságot ígért nekik, elhall-gatva azt, hogy ez az ígéret nem Magyarország területére,hanem a Balkánra szólt. Ezáltal a magyarok ellenszenvea szerbek ellen csak növekedett és különösen a Rákóczielleni harcaik következtében gyűlöletté vált, mikor is aszerb csapatok, mint Bécs szövetségesei kíméletlenül ir-tották a magyarságot. A Habsburg uralkodók ezért nemis mulasztották el őket megjutalmazni. III. Károly király(1713 aug. 2.) elismerte I. Lipót császár adományoztakiváltságaikat, ameddig a Habsburgi dinasztiához hívekmaradnak.

Az 1718 július 21-i passzarovici török békekötéskornemcsak a Bánság, hanem Szerbia és Bosznia nagy része

243

Habsburg-uralom alá került. A helyett, hogy a szerbekmost visszatelepítésüket követelték volna, 1723-ban és1729-ben ismételten kérték, hogy kiváltságaikat a magyarországgyűlés elismerje. A magyar országgyűlés nem telje-sítette kívánságaikat, mert azok a Balkánra szóltak, deazért sem, nehogy a szerb vendégnép Magyarországonállamot alkosson a magyar államban.

Mária Terézia uralkodása idejében a szerbek 1744,-inemzeti gyűlésükön újból külön területet kértek Magyar-országon, de már Bécs is felismerte, hogy ők külön poli-tikai függetlenségre törekednek és hogy a Balkánra szólókiváltságaikat Magyarországon akarják érvényesíteni ésa magyar országgyűléssel elismertetni. Mária Terézia ezértkijelentette: miután ravasz módon célozzák jogaik ki-terjesztését, a magyarországi szerbek egyedül csak a királykegyétől függnek.

Midőn Dél-Magyarországon megkezdték a határőrvidékegyes részeinek polgárosítását, Mária Terézia a polgáriterületen maradt szerbeket a megyei és városi hatóságokalá rendelte, míg a megmaradt katonai végvidéken lakó-kat a bécsi es. kir. haditanács alá; egyházi tekintetbenpedig a metropolita alá. Ezzel a rendezéssel a szerbek nemvoltak megelégedve és sokan Oroszországba vándoroltak,ahol csakhamar eloroszosodtak, míg Magyarországon meg-tartották nemzetiségüket. Egyrészük Törökországba köl-tözködött. Egyes helyeken lázadások is voltak. MáriaTerézia ennek folytán szükségesnek látta a szerb kérdésrendezését; 1779 július 16-án kelt «Kescriptum Declara-torium Illyricae Nation is» című királyi rendeletével a szer-bek ügyeit hosszú időre szabályozta.

II. Lipót trónraléptével a magyar rendek – nehogymegismétlődjék József császár önkényuralma – szigorí-tani óhajtották a koronázási hitlevelet. II. Lipót ennekellenében felhasználta a magyarországi szerbek követelé-

244

seit. A rendek puhítására 1790-ben Temesvárra összehívtaa szerb kongresszust, noha ezt a magyar udvari kancelláriaellenezte. Ezen a kongresszuson összegyűlt szerb képvise-lők többsége hangosan követelte balkáni kiváltságaiknakMagyarország területére való elismerését, sőt ezenkívüla bécsi kormány, illetve Balassa Ferenc volt horvát bánbiztatására egy külön vajdaságot is. A királyi biztos errea Bánságot ajánlotta fel nekik, noha ennek területén csak79,000 szerb lakott 239,000 nem szerbbel szemben.

Ezen a gyűlésen a császárpárti szónokok közül többensúlyosan inzultálták a magyarokat. Barbároknak nevez-ték, akik Ázsia barlangjaiból jöttek ide. Kijelentettékhogy nem hajlandók a magyarok igáját tovább elviselni.Ezzel szemben a magyarbarát kisebbségi párt szónoka,Tököly Szabás nem Bécstől, hanem a magyar rendektőlés a magyar királytól várta a szerb kérdés megoldását.Hálátlanságnak mondotta, ha a szerbek azok ellen fordul-nának, akik nekik menedéket adtak. Figyelmeztette acsászári pártot, hogy a szerb kiváltságok nem szóltakMagyarország területére, hanem régi szerbiai lakóhelyeikreés azok törvényes becikkelyezése csakis e záradék tekin-tetbe vételével történhetik, mely szerint azok a királyivesküvel és az országos törvényekkel, illetve mások jogai-val nem ellenkezhetnek. Tököly azt ajánlotta, hogy kér-jék a magyar polgárjog megadatását, valamint a szerbnemzetiség elismerését.

A császári többség azonban elvetette Tököly indít-ványát és a szerb vajdaság felállítását követelte azzal,hogy készek a császár intésére 40,000 emberrel a magyarokellen harcolni. Egyetértésben történt ez a bécsi haditanács-csal, mely megakarta akadályozni a szerbek és magyarokmegegyezését. Zinzendorf a haditanács 1791. évi április12-i ülésén monda: «a szerbeknek mindig egy titkos tük-röt kell a szemük elé tartani, melyből láthassák, hogy mi

245

fenyegetheti őket a magyarok részéről, de a magyaroknaknem szabad észrevenni, hogy a király szándéka a szerbe-ket a magyarok ellen alkalmi eszközül felhasználni.»

A magyar rendek mindezek után joggal féltették Ma-gyarország integritását. Jellemző erre a tót Jezerniczkyképviselő beszéde: «ha egy nép testvérként befogadtatik,az csak tagja lehet az országnak, de nem követelhet füg-getlenséget éppen azon nemzet ellenében, melynek vendég-szeretete őt befogadta. S mi előnyt reményei a fejedelemazon pártfogástól, mivel elhalmozni készül a szerb töre-déket? De vigyázzon Oroszországtól, egykor majd eljön-nek ezen népek testvérei és egyesülten vele egyetembenösszerombolják a császári trónt annak egész alapjáig.»A rendek a temesvári szerb kongresszus határozatainakhatása alatt lemondtak a koronázási levélben követeltúj biztosítékokról, mire II. Lipót megkoronáztatta magát.A szerbek követeléseiből mindössze az illír udvari kancel-láriát állította fel azzal, hogy ez csak az 1745-ben felállí-tott udvari komisszió helyébe lép.

A szerb kérdést végre olyképpen rendezték, hogy amagyar országgyűlés megadta a szerbeknek a magyarhonpolgárjogot és kiváltságaikat csak annyiban ismerteel, amennyiben azok nem ellenkeznek Magyarország alap-törvényeivel (1791: XXVII. te). II. Lipót király aztán1792-ben hatályon kívül helyezte az illir-szerb udvariszerb kancelláriát. A szerb ügyek most a magyar udvarikancelláriához tartoztak, míg a határőrvidék ügyei a bécsihaditanácshoz.

A XIX. század elején a francia forradalom hatása alatta szerbeknél is új erőre kapott a nemzetiségi mozgalom.A magyarországi szerbekre különösen hatott a balkániszerbek szabadságharca a törökök ellen. Kulturális újjá-születésük is ekkor indult meg s az csakhamar átcsapotta politikai térre is. Mikor Gaj és az illír párt Nagy-Iliriá-

246

ról álmodozott, mely a Balkán délszlávjaira is kiterjedtvolna, ugyanakkor Garasanin Ilyes szerb miniszter Jugo-szlavija felállítását tervezte (1844) Szerbia vezetése alatt.Ε két ellentétet egyelőre sikerült kiküszöbölni, midőnGaj lemondott Boszniáról és megelégedett Kis-Illir iával,melyhez tartoznék Horvátország, Dalmácia és Szlavónia.Közelről érintette a magyarországi szerbeket a magyarnyelv kérdése is, mely a semleges latin nyelv helyébelépett s heves harcot indítottak a magyar államnyelv ellen.Ebben a harcban kölcsönösen súlyos hibákat követtekel a szerbek, horvátok, a magyarok és az egyéb nem-zetiségek.

Mikor 1848-ban kitört a francia, illetve középeurópaiforradalom, Magyarországon és Horvátországban már forrta politikai közélet. A szerbek és horvátok megtagadtáka magyar szupremácíát és nem ismerték el az új 1848-iFerdinánd király által szentesített alkotmányt. Forra-dalmi térre léptek. A magyarországi szerbek 1848 májushó 13-i és 15-i nemzetgyűlésükön a Délvidéken külön szerbtartományt, szerb vajdát, külön szerb nemzeti kormány-zatot követeltek és ezek kivívására fegyvert fogtak a bel-grádi szerb kormány támogatásával. Bécs a szerb fel-keléssel szemben az olasz hadjárat miatt eleinte semlege-sen viselkedett, de midőn Kadetzky megverte az olaszo-kat s Bécsben a reakció hívei kerekedtek felül és a királyiesküvel szentesített új magyar alkotmány megsemmisíté-sét és a régi rendi alkotmány visszaállítását követelték,a nemzetiségek, illetve a szerbek segítségét vették igénybe.''Ez kapóra jött a belgrádi szerb kormánynak, mely tit-kos célja: a nagyszerb nemzeti állam megvalósítása érde-kében a bécsi kormány és dinasztia szorult helyzetétigyekezett kihasználni. A magyarországi szerbek a Habs-burg monarchia kebelében egy szerb koronatartományfelállítását követelték segítségük jutalmául, melyet az-

247

tán a szerbországi kormány kedvező politikai konstel-láció esetén Szerbiával egyesítni óhajtott.

A Habsburg-dinasztiát azonban az oroszok cárja meg-mentette s Ferenc József császár, szorult helyzetéből ki-szabadulván, csak egy közigazgatási területet adott «Szerbvajdaság és Temesi Bánság» néven. A Temesi Bánsághoztartozott: Temes, Torontál és Krassó megye, míg a vajda-sághoz Bács-Bodrog vármegye és Szerémség egy része.

Azonban az 1859-i olasz-francia vereség után FerencJózsef támaszt keresett Magyarországon. 1860 október20-án visszaadta a magyar rendi alkotmány egy részét.Ekkor vált aktuálissá a szerb vajdaság kérdése is. FerencJózsef a szerbek óhajára 1861-ben egybehívta a szerbnemzetgyűlést, melyen azok a vajdaság fenntartását köve-telték annál is inkább, mert az uralkodó leiratában rá-mutatott az 1790-i temesvári határozatokra is.

Ez időben Obrenovits Mihály szerb fejedelem megindí-totta a mozgalmat az összes szerbek egyesítésére, ami amagyarországi szerbeknél is élénk visszhangra talált.Ennek a mozgalomnak természetesen útját állta a mon-archia s ezért Mihály fejedelem és kormánya annak bom-lasztására törekedett. Eisztits Jánost az 1861. évi szerbkongresszusra Karlócára küldték, hogy a magyarországiszerbek Magyarország függetlenségét követeljék, Gara-sanin Ilyes pedig Budára utazott és gróf Andrássy Gyulátakarta tervének megnyerni. Andrássy gróf azonban kitértajánlata elől és a szerb kongresszuson Eisztits sem tudotteredményt elérni. Csak Miletits Szvetozárt sikerült néhányhívével tervüknek megnyerni. Risztits emlékirataibanbevallja, hogy egy független, gyöngébb MagyarországotSzerbia kormánya szívesebben látott volna, mint egy egy-séges Habsburg-nagyhatalmat. Mihály fejedelem e célból1859-ben Kossuthhoz is kiutazott Londonba és hajlandóvolt az általa tervezett dunai konföderációhoz csatlakozni.

218

A bécsi kormány természetesen értesülve volt a dél-magyarországi pánszerb mozgalomról s, minthogy a szer-bek is az osztrák abszolutizmus ellen nyilatkoztak, FerencJózsef császár, noha eleinte hallani sem akart a vajdaságreincorporációjáról, 1860 december 27-én azt Magyar-országgal egyesítette.

Ekkor lépett fel Miletits Szvetozár politikai téren.A belgrádi kormánnyal való titkos megállapodása értel-mében a magyarok mellé állt és követelte Magyarországfüggetlenségét, a szerb vajdaságot pedig, melyet Ignyá-tovits Jakab szörnyszülöttnek nevezett, fájdalom nélkülelparentálta. Midőn azonban 1866-ban a magyarok meg-egyezni óhajtottak a dinasztiával, Miletits az ország-gyűlésen hevesen kikelt a dualizmus ellen és a megegyezéstmegakadályozni óhajtván, a föderalizmust hirdette.

A pánszerb terveknek azonban végük szakadt, amikor1868 június 10-én Mihály fejedelmet meggyilkolták. A bel-grádi szerb kormány a gyilkosság értelmi szerzőinek Kara-gyorgyevits Sándor volt fejedelmet, a magyarországikultúrpolitikai Omladina-szervezetet és Miletitset tartotta.Karagyorgyevitset a magyar kormánya belgrádi kormánymegkeresésére vád alá helyeztette, a bíróság azonban fel-mentette s nem valószínű, hogy Miletits részese lett volnaa merényletnek.

Miletits az 1867-i kiegyezés után most már megnöve-kedett pártjával, szakított magyarbarát politikájával,noha az 1868. évi 44. nemzetiségi törvénycikk biztosítottanemzetiségüket, és 1869-ben Nagybecskereken új politikaiprogrammot állított fel. Most is a független föderációsMagyarországot követelte s Bács-Bánság oly kikerekíté-sét, melyben a szerbek jutnának túlsúlyba, szerb közigaz-gatással stb. Elszánt harcot indított egyúttal a szerbklerikális-konzervatívok ellen is, míg végre pártja elnyerte1870-ben a szerb kongresszuson a többséget. A nagybecs-

249

kereki programra következtében, melyben az összes szer-bek egyesítését hirdette, a magyar kormány is fölfigyeltMiletits és az általa vezetett szerb nemzeti párt tevékeny-ségére. Ferenc József király egy audiencia alkalmával aztmondotta, hogy Miletitsnek titkos céljai vannak. Az 1876.évi orosz-török háborúkor Magyarországon szerb önkén-teseket kezdett toborozni és Belgráddal összeköttetésbelépett, s minthogy tudva volt, hogy az összes szerbekegyesítésére törekszik, vádat emeltek ellene s ötévi bör-tönre ítélték. Fogsága idejében ifjúkori betegsége kitörtés elméje elborult.

Ezalatt egy új szerb párt alakult, az ú. n. kikindaiprogrammal, mely a magyarságra támaszkodva óhajtottacéljait megvalósítani. Később Tomits Jádsa vezetése alattmegalakult a szerb radikális párt és a Polit-Dimitrijevics-párt. Elkeseredett belső harc folyt a radikális és a nemzetiliberális párt, valamint a hierarchia közt, mely maga utánvonta a pártok bukását. Végül megalakult Becsén 1908július 8-án a szerb demokrata párt, mely elnyerte a több-séget. A hierarchia és a szerb politikai pártok közt azonbantovább folyt a harc, melynek folytán a hierarchia hívei(1910) kisebbségre jutottak. Azonban Lukács miniszter-elnök 1912 július 11-én felfüggesztette a görögkeleti szerbegyház autonómiáját, mire az összes szerb politikai pár-tok a magyar kormány ellen fordultak. Miközben a szerbhitközségek egymás után tiltakoztak az egyházi auto-nómia felfüggesztése ellen, Bogdánovits Lucián Gastein-ban merénylet áldozata lett.

A magyarországi szerbek még a világháború előtt szo-ros összeköttetésbe léptek a horvátokkal és a horvátországiszerbek az 1905.. évi fiumei és zárai határozatok alapjánlétrehozták a szerb-horvát politikai koalíciót, mely szerinta szerbek és horvátok egyenrangú nemzetek, de ebben akoalícióban a szerbek kerültek túlsúlyba. A szerbek a

250

világháború következtében elérték kitűzött céljukat:a szerbek és délszlávok egyesítését szerb hegemónia alatt,a bolgárokat kivéve. A délmagyarországi szerbek nagylelkesedéssel csatlakoztak hozzájuk.

Az előadottakból látjuk, hogy a magyarországi szer-bek sohasem forrtak össze a magyar állameszmével. A ma-gyarsággal a török uralom óta állandóan ellenséges viszony-ban éltek és mikor nagy számban Magyarországba mene-kültek, mint vendégnép a Habsburg császár kegyéből tele-pedtek le hazánkban és csak 1790-ben lettek honpolgá-raink. A Habsburgok sokszor használták fel őket a magyarnemzeti mozgalmak letörésére, de a törökök is a mohácsivész után a magyarság ellen. S mindehhez hozzájárult az,hogy anyaországukkal, Szerbiával óhajtottak egyesülniolyképpen, hogy Délmagyarország területéből kihasítanitörekedtek egy úgynevezett «Szerb Vajdaságot».

Mindezen okokból sohasem sikerült Magyarországona szerb nemzetiségi kérdést megoldani, noha a magyarosí-tás nem fenyegette őket, amint ezt Popovits Dusán nevesszerb egyetemi tanár is megállapította, mert a szerbeketmegvédte nemzeti egyházuk, katonai határőr vidéki szer-vezetük és a magyarok iránti állandó ellenséges érzületük.Itt említjük meg még Jakdts Vladimir szerb író javaslatát,mely szerint: «Nem marad más hátra, – írja – minthogy a magyarországi szerbeket visszaköltöztessük Szer-biába, ha azt akarjuk, hogy örökké létezzenek; Szerbiaelég nagy, hogy itt a szerbség kebelében boldogabb poli-tikai jövő elé nézhessenek.» Korábban már SztratimirovrtsGyörgy, a volt fölkelő szerb vezér is a visszavándorlástajánlotta a magyarországi szerb nemzetiségi kérdés meg-oldására, mikor 1864 október havában Turinban járt Kos-suth Lajosnál és olasz szolgálatba óhajtott lépni.

Thim József.

251

MAGYARNYELVŰ IRODALOM.A horvát kérdésre:

Bajza József, A magyar horvát unió felbomlása. Budapest,1925. – Bajza József, A horvát kérdés. Budapest, 1941. Sajtóalá rendezte Tóth László. – Deér József, A magyar-horvátállamközösség kezdetei,Budapest, 1931. Jancsó Benedek Emlék-könyv. – Dudás Gyula, A bunyevácok története. Bács-Bodrogvármegyei történelmi társulat Értesítője. Zombor, 1904. -Iványi István, Szabadka története I-II. Szabadka, 188Θ. -·Jeszenszky Béla báró, A társországok közjogi viszony a magyarállamhoz. Budapest, 1889. – Juhász Lajos, A horvát kérdésaz 1868-i kiegyezés után. A gróf Klebelsberg Kunó, – Magy.Történetkutató Intézet Évkönyve, 1938. – Karácsonyi János,A horvát történetírás zátonyai. Századok, 1912. – LobmayerIván, Történelmi kapcsolataink Horvátországgal. Budapest,1941. – Magyar Sorskérdések. 1. A magyar-horvát törté-nelmi kapcsolatok. Budapest, 1941. 2. À szerb-horvát ellen-tétek. Budapest, 1941. 3. A szerb-horvát ellentétek Jugoszláviafölbomlásáig. Budapest, 1941. – Margalits Ede, Horvát tör-ténelmi Repertórium. Budapest, 1900-1902. – MiskolczyGyula, A horvát kérdés története és irományai a rendi államkorában. Budapest, I. k. 1927., II. 1928. – Miskolczy Gyula,A horvát kérdés. Századok, 1924. – Nádasdy Béla, Délszlávok.Budapest, 1934. -Palugyai Imre, A kapcsolt részek. Pozsony,1863 és Pesti Napló 1866., 79-82. sz. – Paaler Gyula, Horvát-Dalmátország elfoglalásáról. Századok, 1888. – Paur Iván,A horvát nemzet legkorábbi viszonyai az Árpádokhoz. Hazánk,II. 1859. – Pesti Frigyes, Az eltűnt régi vármegyék. Buda-pest, 1882. – Pesti Frigyes, Száz politikai és történeti levélHorvátországról. Budapest, 1885. – Prokopy Imre A szerb-horvát kiegyezés után. Magyar Szemle, 1940. -Prokopy Imre,A horvát válság. Magyar Szemle, 1939. – Prokopy Imre, Revizióés Délmagyarország. Budapest, 1933. – Prokopy Imre. Dél.Pécs, 1937. – Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és kép-ben. XXIV. k. A horvátok. – Sur min György Gn. Horvátokés magyarok 1848-49-ben. Croatia. Budapest, 1906. – Szálai/László, A horvát kérdéshez. Pest, 1861. -Széchen Antal, Emlék-irata a horvát kérdésről. Századok, 1915. Szilágyi Ferenc, A ma-gyar-horvát kérdés okleveles Tára. Budapesti Szemle, LI. ésLII. k. – Br. Szterényi József, Régmúlt idők emlékei. Buda-pest, 1925. – Tarczay Erzsébet, A jobbágyság története Horvát-országban (1650-1848), Budapest, 1913. – Tomasic Miklós,

252

A horvát királyság államjogáról. Századok. – Hadrovics László,Magyar-szláv irodalmi érintkezések Budapest 1942. Magyarságtudomáuyi Intézet.

A szerb kérdésre:Angyal Dávid, Brankovics György. Századok, 1910. –

Angyal Dávid, A szegedi béke. Történelmi tanulmányok. Buda-pest, 1937. – Baranyai Tivadar, A rácok elterjedése és letele-pedés formái Baranyában. Pécs, 1940. – Bessenyei Ferenc,Vukovics Sebő emlékiratai. Budapest, 1894. – Dudás Gyula,A magyarországi szerbek szereplésének története 1526-1711 -ig.Régészeti és Történeti Értesítő. Temesvár, 1885. és 1886. –Érdujhelyi Menyhért, Újvidék története. Újvidék, 1894. –Eöttevényi Olivér, A szerb titkos szervezetek. Külügyi Szemle,1941. – Hajnal István, Belgrádi diplomácia és a magyar emi-gránsok a szabadságharc után. Budapesti Szemle, 1926. –Hodinka, Antal, A mi a karlócai békekötésből kimaradt és követ-kezményei. Pécs, 1935. – Hornyik János, A rácok ellenforra-dalma. Életképek, 1848. – Jánossy Dénes, A szerb politikaútjai a berlini kongresszustól a szerb királyság kikiáltásig.Károlyi Árpád-Emlékkönyv. Bécs, 1933. – Jánossy Dénes,Die Territorialfrage der serb Woiwodschaft in Ungarn. Gr.Klebelsberg Kunó Magyar Történclemkutató Intézet Év-könyve, 1933. – Juga Velimir, A magyar Szent koronában élőszerbek. Budapest, 1913. – Kállay Béni, A szerbek története1780-1815. Budapest, 1877. – Magyar sorskérdések. 1. A Dél-vidék a magyar történelemben. 2. Szerbek és horvátok a törté-nelemben. 3. A délvidéki magyarság élete az elszakítás alatt.Budapest, 1941. – Margalits Ede, Szerb repertórium. I. k. Bu-dapest, 1918. – Nádasdy Béla, Délszlávok. Budapest, 1934. –Pesti Frigyes, Brankovits György rác deszpota birtokviszonyaiMagyarországon és a rác deszpota-cím. Budapest, 1877. Érte-kezések a tudomány köréből. – Szalay László, A magyar-országi szerb telepek jogviszonyai az államhoz. Pest, 1861. -Szalay László, A magyarországi rác deszpotaságról. Ország,1863., 71-146. sz. – Szentkláray Jenő, Száz év Délmagyar-ország újabb történetéből. Temesvár, 1882. – Thallóczy Lajos,Az ál-Brankovics. Turul 1888. és különnyomat. – Thim József,A szerbek története I-III. k. Nagybecskerek, 1893. – ThimJózsef, A magyarországi 1848-49-i szerb fölkelés története.A Magyar Történelmi Társulat kiadása. I-III. k. Budapest,1930-1940. – Vukicsevits György, A görög-keleti szerb egy-ház autonómiájáról. Jogi lexikon, III. kötet. Budapest, 1900.

A SZLOVÁK ÉS RUSZIN NEMZETISÉG TÖRTÉNETE.

I.

A magyar szóhasználat a «nemzetiség» fogalmánakkettős értelmet tulajdonít. A «nemzetiség» jelenthet vala-mely tulajdonságot, egy bizonyos nemzeti csoport ismér-veivel való rendelkezést, minők a nyelv, műveltség, azöntudat stb. Másfelől a «nemzetiség» azt is jelenti, hogyvalamely közösség nem azonos az államalkotó népesség-gel. A magyar felfogás a «nemzet» fogalmát előbb a «popu-lus Werbőczianus»-nak, a nemességnek tartotta fönn,majd meg a nyugati nemzetállami gondolat alapján azállamalkotó magyar nemzetet ismerte el egyedül «nemzet-nek, míg a többi magyarországi népeket «nemzetiséged-nek nevezte; állam és nemzet e szerint azonos fogalmak.A nemzet legdöntőbb külső ismérve pedig a nyelv, amagyarnyelvűség, mely a XIX. században lép elő a rendi-ség bukásakor állami princípiummá.

A nemzeti, avagy nemzetiségi eszme azonban nem-csak a magyar elemre hatott. A XIX. század a többi ma-gyarországi népek ébredésének is időszaka. Az ébredéselsősorban szellemi és irodalmi kezdetű: a német romantikaeszméinek hatására a népi-nemzeti nyelvben látják azta tulajdonságot, különböztető elemet, mely a népeknekegyéniséget biztosít. Ám a nemzeti mozgalom nem állmeg itt: mivel a népből, ősi nyelvéből és lakóhelyérőlindul el, csakhamar területi és politikai értelme is lesz, –mert mi módon is fejthetné ki valamely nép természetjogi

254

egyéniségét, mint hogy nyelve jogait politikailag is érvé-nyesíti az általa lakott területen? A történelem meneteezentúl nem államok, hanem népek szerint halad tovább, –tanította Herder és a német romantika s az államtalanszláv népek megszívlelték e tanácsokat.

A magyar nemzeti fejlődés azonban az állami princí-piumhoz ragaszkodott s fenntartotta a rendiségtől öröklöttállami folytonosságot, melyet a nyugati nemzetállamielvekkel bővített. Tehát Magyarországon a magyar nyelv-nek kell uralkodnia, illetve a rendi, nemzetekfölötti állami-ság helyére lépnie. Ugyanekkor azonban ez az elv mármagában rejtette az összeütközések kezdetét. Mert hiszen1848-ra már készen állottak a többi magyarországi népekpolitikai gondolatai is; a népi nyelv ébredése meglepőgyorsasággal vezetett a politikai elkülönözési igényekig.

II.

A XIX. század elejére felemelkedő szlovák nemzetiés politikai gondolat a határokon túli rokonokrahivatkozhatott. A szláv közösségi gondolat tagadja a hazaállami megfogalmazását. Kollár, Gáj, Kukuljevic szerintaz a szláv haza, ahol szlávul beszélnek és eszméjét szívünk-ben kell hordanunk, külső határoktól s kényszerektőlfüggetlenül. íme, a nyelv e vonatkozásban már világosanúgy jelentkezik, mint az államgondolat legnagyobb ellen-sége, bomlasztója. A szlovák kérdés pedig elsősorban nyelvikérdés volt, mivel a szlovák nép nem rendelkezett semmi-lyen más megkülönböztető társadalmi, politikai, szerve-zeti vagy vallási jeggyel, mely számára eddig a magyarhatárokon belül valamely külön helyzetet teremthetettvolna, ahogy ez a szerbek, románok esetében történt.

A rendiség korában nem léphettek fel olyan jelenségek,melyekben a szlovák nemzetiségnek sajátos szerepe lehe-

265

tett volna. De a rendiség nemzetiségi szempontból sem-leges magatartása az a keret is, melyben a szlovák nyelvszabadon növekedhetett azokban a felsőmagyarországimegyékben, hová már nem hatolt el a középső magyarnépi területek közvetlen ereje. Viszont a rendiség őriztee tájakon a magyar állam felsőbbségét, történeti örökét.A rendi társadalom szétterjesztette a nép közé is ezt atudatot. Magyar-szlovák viszonylatban döntő ez a szo-ciológiai szempont, mert a XIX. század elejétől végig eszázadon sokan azzal tüntetik fel a hazához való hűségü-ket, de egyben a köznéppel szembeni társadalmi kiemel-kedésüket is, hogy magukévá teszik a magyar nyelvetés ennek révén vállalnak a nemzetiségi területen az államnevében szerepet.

Ám a Felvidék régi történelmi korszakaiban nem min-dig volt ez így. 1526 óta a török elől ide szorult vissza akirályi államiság. Ez a föld így telik meg magyar törté-nelmi hagyományokkal s azután sem érzi magát perem-területnek, mikor a politikai és gazdasági súlypont vissza-tér az ország közepére. A rendi-nemesi társadalmi és tör-ténelmi szemlélet a rendi patriotizmussal együtt szétterjeda szlovák nép között. A középső Felvidéken a kis- és közép-nemesi hagyomány az uralkodó, a maga erősen protestánsszínezetével, melyből csak a XIX. század közepére kop-nak el a XVII. és XVIII. század rendi szabadságküzdel-meinek sűrű emlékei. A kis- és középnemesség sok esetbenmaga is szlovák eredetű és nyelvű s így szlovák nyelvenél tovább a patrióta hagyomány. A nyugati és déli vidé-keken a török harcok emléke és a katolikus tradíció örök-lődött tovább. A középső tájakon még soká emlegette a népMátyás királyt. Mivel pedig a keleti Felvidék és a Rutén-föld annyi szállal kapcsolódott Erdélyhez, utóbb a Rákóczi-házhoz, ez a politikai és társadalmi-gazdasági kapcsolatszintén megnyerte a maga patriarkális-érzelmi velejáróit.

256

A nyugati megyékben, a «labanc» urak birtokain a szlováknép «labanc» érzületű s itt labanc népdalok teremnek,néhol már magyarellenes hangulatokkal.

A rendiség mindvégig semleges volt a nyelv kérdésé-ben. Sőt ennek tudható be a felvidéki német városokelszlovákosodása is. A XVII. század elejétől követel anemesség bebocsáttatást a német városokba, ahol várositerritórium, német nemzetiség és polgári társadalmi-gazdasági helyzet egyet jelentettek. A rendi országgyűlé-sek ismételt határozatai felbontják ezt az egységet éslehetővé teszik a nemesség, tehát a vidéki elem beköltö-zését; a nemesség után jő a vidéki szlovák nép is. Közbena rendiség az első emelője a szlovák nép szellemi életénekis. A szlovák irodalom fellendülése a hitújítással és a rendiés vallásháborúk korával kapcsolatos. A vallás kérdése arendi társadalom elsőrendű politikai ügye. A nagyurakés a középnemesek a mecénásai és vezetői a szlovák pro-testáns irodalom kifejlődésének s ennek összes nagy alakjaidicsérettel emlegetik a felvidéki magyar főurak és nemesekritka szeretetét, érdeklődését a szlovák irodalom iránt(Bél Mátyás, Horcicka Dániel, Krman Dániel stb.).

A felvidéki nemesség és a szlovák irodalom e viszonyarögtön megszakad, mihelyt az állami határokat és a társa-dalmi osztályok különbségeit áthágó szláv eszme meg-jelenik. A nemesség és derivátumai, minő a felvidéki ma-gyar középosztály a XIX. és XX. században, a magyarállam mellé állottak a szláv népiség és az államiság konflik-tusában. Innét erednek a XIX. század második felébőla nagy szlovák írók – a maga is nemesi eredetű Országh-Hviezdosláv és Hurbán – Vajansky-elégikus panaszai,hogy a szlovák népet elhagyta nemessége, vezető osztálya.A történeti fejlődés azt mutatja, hogy a szláv eszmékés a szlovák nacionalizmus terjedése a demokratizálódás-nak és a társadalmi nivellálódásnak kedvezett.

257

III.

A nemzetiségi eszme a rendiség helyére új közösségetteremtett. A szlovák nyelvterületen élő, igen sokszorszlovákul beszélő magyar nemes a magyar hazafiság feléfordul és a magyar néphez való tartozást vállalja s a szlo-vák környezetben mostantól kezdve e kis nemesi, utóbbmeg városi és középosztályi szigetek a magyarnyelvűségfenntartói, egyideig terjesztői. A szlovák nép köréből megúj vezetőréteg születik a nemzeti eszme érintésére s aXIX. század elején a nemzetiségi eszme, a szlovák nyelvés öntudat formált először határozott politikai és táji alka-tot ebből a középponttalan vidékből.

Uralkodott légyen már a husziták idejétől, a XV.századtól a XVIII-ig, akármilyen nyelvi promiszkuitásis a Felvidéken, a magyar és a latin nyelv mellett élt légyenakármilyen bőven is az itteni nemesség a szlovák nyelvvel,természeténél fogva mégis a középponti Magyarország,az egységes magyar államiság függvénye volt. Tehát megkellett hátrálnia az új korszak népi-táji- nyanyelvi ésnépi-demokratikus áramai előtt. A népi-nyelvi eszméka köznép érdekében nivellálják ezt a földet. A népi-nemzetieszme terjedése tehát nemcsak nemzeti, de szociológiaijelentőségű folyamat is.

Az új réteget az irodalom és a nyelv ügye lelkesíti;a nyelv ügyét az irodalomból rövid pár év alatt viszi áta politika területére s már puszta létével, a népből valószületettségével és természetjogi magatartásával közéjeáll a népnek és a magyar államnak. Az «intelligencia»magva, közege, lételeme a nemzeti nyelv és irodalom,ennek teljes szellemi, sőt politikai érvényesülést követel.A szlovák nyelv ügye, a szláv kérdés a XIX. század elejé-nek Magyarországán tehát nem volt egyedül irodalmikérdés, hanem igen súlyos politikai probléma is; hiszen

258

mindez az ország népi-nyelvi alapon való federalizálásáthozta volna magával.

A szlovák író a XIX. század elejéig még a rendi társa-dalom produktuma. A XIX. század elején a nemzeti eszmeúj közösséget teremt. Már a jobbágyfelszabadítás előtt –eszmeileg – kivonja a népet a rendi társadalom kapcsola-taiból és a nép nyelvét új, az állammal szembenálló tár-sadalomformáló erővé emeli. A fejlődés mögött ott van anyugati eszmék hatása: a saját nemzetállam igénye ésa polgáriasodás és haladás vágya. A nemzeti ügy itt meg-előzi a polgáriasodás anyagi kellékeit. Itt az író rajzoljafel előbb az állami és a polgári fejlődés képzeteit s a fejlő-dés csak lassan követi a szellemi indítást. Egészen fordí-tott tehát itt a nemzeti fejlődés, mint nyugaton, aholgazdag polgári társadalmakból emelkedtek fel a nem-zeti igények s a nemzet egyben az állam és a nyelvteljességét jelentette; Középeurópában viszont a nem-zetiségi és népi eszmék régi állami, társadalmi közös-ségek bomlása rak előhírnökei.

IV.

A pap és tanár, aki egyben író is, elsősorban vallásosíró, ismert alakja a Felvidék rendi korszakának. Elsősor-ban protestáns jelenség, aki folytatja a huszita-protestánshagyományt. A cseh husziták a XV. században elhozzáka Felvidékre a maguk fejlett nyelvét, sőt az akkori cseh-német viszonyok ismeretében nem kételkedhetünk benne,hogy fejlett nacionalizmusuk is hatott a szlovák nép között.A rokon cseh nyelv így maradt örökségül a szlovákokraa protestantizmus hajnalán, behatol a megyei és városiigazgatásba is s mind ezekben a nyelvemlékekben, minda protestáns papi írók könyveiben elveszti régi tisztaságátés szlovakizmusokkal keveredik, helyi nyelvvé alakul.

259

Társadalmi és szellemi változást azonban nem jelentetta huszitizmus; ellenkezőleg, a központi hatalom lazulá-sát kihasználó rendiség szövetségese lesz és a huszitáknyelve egészen a XIX. század közepéig a felvidéki magyarrendiség és a szlovák nép kifejező szövege.

Az ellenreformáció műve Pázmány óta katolikussá tettea szlovák nép zömét, amely követte urait a vallásváltcz-tatásban. A protestantizmus ott maradt meg, ahol a kis-és középnemesség makacsul kitartott a rendi állásfogla-lást is jelentő protestantizmus mellett. Később éppena kis- és középnemesi megyék, mint Turóc, Zólyom, Árva,Liptó, lettek a szlovák nacionalizmus tűzhelyeivé akkor,midőn a protestantizmus a XIX. század elejével elszakadtnemesi kapcsolataitól. A nagybirtokos területek ellenbenkatolikusok lettek. A katolicizmus szlovák fejlődése Nagy-szombattal és a jezsuiták nyomdai tevékenységével kap-csolatos. A szlovák nacionalizmus mai történészei nem-csak a protestánsok íróit, tudósait idézik, midőn a szlováknemzeti érzés őseit keresik. A XVIII. század veti meg aszlovák nemzeti tudat alapját a protestáns Bél Mátyás,Dolezal, Krman, még előbb a XVII. századi Benediktiés Jakubei írói munkája révén, de ide sorozzák azokata katolikus, elsősorban jezsuita írókat is, akik munkáik-ban említést tesznek a szlávok felvidéki őslakásáról és aNagy-Morva Birodalomról. A szlovák nacionalizmus ígyhivatkozik Szentiványi Mártonra, Timon Sámuelre, J. B.Maginra, mellettük külön Benczúrra és Kollár Ádámrais. A nagyszombati nyomda kezdetben – a csehországijezsuiták példájára – maga is cseh nyelven ad ki vallásoskönyveket. Utóbb szakítottak ezzel a gyakorlattal, mivela szlovákokat el akarták vonni attól a protestáns befolyás-tól, mely a csehnyelvű irodalmisággal egyet jelentett,így a nagyszombati nyomdáé és más katolikus kiadóké(pl. Nyitráé) az érdem, hogy a XVII. század végén, a

260

XVIII. század elején először jelentettek meg tiszta szlovák-nyelvű könyveket.

De a katolikus XVIII. század a Felvidéken még nemkatolikus értelmű; a XVII. század óriási protestáns ésrendi öröksége tovább uralkodik, ha szerényebb méretek-ben is s a felvilágosodás újra a protestantizmusnak ked-vez. Ám a XVIII. század végén, a XIX. század elején mégiskatolikusoktól indul el a döntő lökés, mely a cseh nyelvtőlvaló elválás révén e népnek egyszersmind politikai egyéni-séget is adott. A jozefinizmus hatása érzik Bernolák Antalmozgalmán, mely a nyugati szlovák dialektust emeli aszlovákok irodalmi nyelvévé, nyíltan szembefordul aprotestáns-huszita cseh irodalmi nyelvvel: az a célja,hogy a szlovák nép reáébredjen nemzeti és nyelvi egyéni-ségére. Még nem politikai jelentőségű Bernolák Antal moz-galma; talán nem is véletlen, hogy nagy nyelvészeti mun-káit megelőző első műve egy Szent István királyról szólódicsőítés. írói köre mind katolikus papokból áll, s ha telivannak egyelőre gyanakvással a luteránusok iránt, már-már élesedik bennök a magyarokkal szembeni elkülönözésösztöne is. Pártfogójuk a régi családból eredt Eudnayhercegprímás, akiről feljegyzik, hogy szlávnak vallottamagát. A kör elokelő tagja Bajza József nagyszombatikanonok, aki finom klasszicista szellem; mellette az egy-szerű falusi plébános, Juraj Fándly, a nép gazdasági oku-lását szolgálja tanító munkáival. Ez a kör az, mely ajezsuita munkák felhasználásával beleviszi a szlovák köz-tudatba Szvatopluk emlékét, a Nagy-Morva Birodalomtólvaló leszármazás elméletét, tehát határozottan halad aszláv öntudatoscdás felé. Nem óhajtott teljes szakításta csehekkel; ezért is választotta irodalmi nyelvül a nyu-gati szlovákok nyelvét, mely a cseh-morvákhoz a legköze-lebb áll. Az 1992-ben Nagyszombatban alapított «SlovenskéUcene Tovarysstvo» nyomán több fiók alakult s a katoli-

261

kusok között e papi irodalmi társulatok az első intellek-tuális mozgalmak, melyeknek aztán a közös irodalmi éspolitikai törekvésbe kellett torkollaniok. Bernolák méga szlovákok külön egyéniségét hangsúlyozta, halála utánkövetőinél már a szláv érzelmeken át éled tovább a nem-zeti eszme, ahogy ez történt a luteránusoknál is. Ján Holly,a szlovákok első nagy nemzeti költője Szvatopluk és Cyrillés Method dicsőségét zengi; katolikus íróktól öröklikutóbb a morva elődök és a szláv apostolok kultuszát aprotestánsok is.

V.

A szlovák nacionalizmus a német romantika hatásáraszületett, bár hatottak reá a jozefinista kor ösztönzései.Az állani szerepének leértékelése, a nép és a nyelv történet-alakító erejének kiemelése innét származik. Mivel a szlováknemzeti ébredés nem kapcsolódhatott állami kezdetek-hez, mint például a magyar, a horvát, vagy a cseh, ezértkellett az éppen a XIX. század elejére oly nagy méretek-ben felemelkedő nagy szláv érzéshez hasonulnia. Míg atöbbi szláv népek irodalmai és nemzeti érzései mind sajátmúltjuk és nyelvük kutatása révén érnek el a szláv rokon-ságig, addig az állam- és hagyománynélküli szlovákoknálfordított a helyzet: kívü^Ől kapják az ösztönzést s a szlávrokonság öntudata készteti őket utóbb saját egyéniségükfejlesztésére.

Innét ered a szlovák romantika egyetemes szláv jel-lege. A korszak, Napóleon leveretésének, Oroszország fel-emelkedésének kora, szláv érzülettel telíti azokat a fiatalszlávokat, akik most látogatják a romantika hatása alattálló német egyetemeket.

A szláv népi érzés terjedése arra készteti ezt a nemze-déket, hogy a népköltészetet és irodalmukat tudatosanfejlesszék. 1803-ban állítják fel Pozsonyban a luterá-

262

nus líceumban az első szláv tanszéket. Tanára, a különbeneléggé passzív Palkovic György még a jozefinizmus ésa klasszicizmus neveltje. Tanszéke az 1801-ben alapítottpozsonyi szlovák önképző társulatból nőtt ki. A protestánstanintézetek szlovák önképző társulatainak óriási a jelen-tőségük a harmincas-negyvenes években; Kossuth korá-nak magyar közszelleme nem minden izgatottság nélkülvette észre, hogy itt már politikai tevékenység is folyik.Az 1800-as években ez a munka még nagyszláv volt, ködö-sen romantikus; az 1830-as, 40-es évekre az önképző tár-sulatok érzülete már differenciálódott; előbb protestáns-csehszlovák, utóbb meg határozottan szlovák nemzetiirányban. A pozsonyi tanszék és irodalmi kör nevelte aXIX. század elejének egész nagy szlovák nemzedékét; itttanult a Magyarországhoz és a szlovákokhoz annyi szál akapcsolódó Palacky Ferenc, a nagy cseh történetíró, aztánKollár János és Safarik Pál is, majd meg Stúr, Hurbán,Hodza és az egész fiatalabb szlovák romantikus irodalminemzedék.

Kollár János különben teljesen a német romantikagyermeke. Csakhogy a német romantika tanulságait mára németek és a magyarok ellen és a szláv közösség érdeké-ben értékesíti. Nagy eposza, a «Slávy Dcéra» (1824), majdmeg a szláv kölcsönösségről és a szlávok jótulajdonságairólírott munkái óriási hatással voltak az összes szláv népekre.(Illyrizmus, stb.). Kollár szerint a kisebb és gyengébbszláv népnek a szláv közösség érdekében a nagyobb, mű-veltebb, erősebb testvérhez kell simulnia. így ajánlottafel a szlovák népet a csehszlovák közösségnek a szláv ügyérdekében s a huszita hagyomány és a népi természetjogszerint.

Kollár kiesik a további szlovák fejlődésből – pestilelkészkedése, csehszlovák gondolkozása miatt egyaránt –akár társa és barátja, Safarik Pál, aki óriási tudományos

268

ságát előbb a szerbek, utóbb a csehek között fejti ki. Nyelviés irodalmi tudománya felöleli]az egész szláv világot. Eza gömöri huszita protestáns szülött is a szláv közösséghezfordul kis és reménytelen népe öléről.

Az ifjabb intelligencia már szakít az elődök egyetemesszláv természetjogi álláspontjával. Az államhatárokonugyan túltekint, de Kollár kölcsönösségi tanítását márnem értelmezi úgy, hogy a szlovák népnek fel kell erősebbszomszédjában olvadnia a szláv eszmény érdekében, ha-nem a természetjogi eszmék alapján már egyenrangúszláv népnek tartja a szlovákokat, önmagát pedig a nép-pel azonosítja, a nép azonban még öntudatlan és nemnyilatkozhatik; sot 1848-ban nem egyszer a szlovák moz-galom ellen is foglalt állást. Egyre nyilvánvalóbbak utóbb aszlovák mozgalom középosztályi ismérvei: arról van szó,hogy a magyar vezető- és középréteg eltávozzék a szlováknép felől és egy másik, most már szlováknyelvű közép-réteg kerüljön helyére. Itt már szorosan összebonyolód-nak a nemzetiségi és a társadalmi kérdés elemei.

VI.

Az új romantikus szellem legfontosabb érve a népi-természetjogi elv: a nemzetet nem lehet kivetkőztetnieredeti mivoltából, ez a legnagyobb bún az emberiségellen, – így tanulták ezt a német romantika irodalmi ésjogi szemléletétől – a nemzetiség természeti tulajdon-ság és még az állam kedvéért sem szabad megváltoznia.A magyar állam felé éppen úgy hangoztatták ezt az elvet,mint a csehek felé. A cseh-szlovák viszony élesztői kezdet-ben mind szlovákok, elsősorban a huszita hagyományok-ban élt protestánsok voltak a XVIII. és XIX. századfordulóján. A csehek szívesen fogadják ezt a jelentkezést,mely később namgeti fejlődésük integráns része lesz.

264

A szlovákok a nagyszláv eszme ihletésére fordulnak aesetiekhez, akikben a felvilágosodás és a romantika ösz-tönzésére éled újjá az ellenreformációs feledésből a huszitahagyomány. A szlovák protestánsok a szláv rokonságértelmében már teljesen elvesztették a magyar államiság-gal, rendiséggel való kapcsolatukat; a népi-nyelvi eszmé-ből az következik, hogy saját nyelvük és népiségük kul-tusza érdekében szembe kell helyezkedniök a magyarnyelv terjedésével is.

A szlovák romantika második nemzedékének leg-'kiemelkedőbb tagjai: Jozef Milosláv Hurbán, LudevitStúr és Michael Hodza. Munkásságuk egyszerre irodalmiés politikai. Irodalmi mozgalmuk politikai már abban azértelemben is, hogy végleg elválasztják a szlovák irodalomés nyelv ügyét a csehektől. A középső szlovák dialektust,a turóci, liptói, zólyomi, árvái nép nyelvét emelik irodalminyelvvé; 1851-ben ehhez a nagy fordulathoz a negyve-nes években csatlakoznak a katolikusok is, akik eddigBernolák elveihez tartották magukat. 1844-ben alapítjákmeg társulásukat, a «Tatrin»-t, mely könyvekvés folyó-iratok kiadásával foglalkozik. 1835-ben adja ki Stúr nagy-hatású hírlapját, a «Slovenské národné noviny»-t, 1846-banalapítja meg Hurbán a «Slovenské Pohl'ady»-t, a szlovákokvezető' irodalmi és tudományos folyóiratát s 1847-ben, acsejtei megbeszélésen már lerakják a katolikus-protestánsszellemi egyesülés alapjait.

A politikai mozgalom hamar szembekerül a magyarreformmozgalommal, hiszen szívesen táplálja a bécsiés cseh körökkel való kapcsolatokat. Stúr 1847-ben Zólyomváros követeként az országgyűlés tagja és az ókonzervatívpolitikához tartja magát, bár ugyanekkor félreismerhetet-len működésének népies és jobbágyfelszabadító jellege.A magyar-szlovák ellentétek, küzdelmek színhelye ekkora luteránus egyház, ahol a vezetők Kossuth Lajos és Zay

265

Károly gróf ötletére a szláv áramlattal szemben a magyarkálvinizmussal való unióval kísérleteznek. A szlovák pro-testánsok élénken tiltakoznak minden olyan törekvés ellen,mely a felvidéki luteránus egyház szervezetében és lelki-pásztorkodásában a magyar nyelvet akarja érvényrejuttatni. Ebből ered az a hatalmas röpirat-irodalom, melyMagyarország, illetve a magyarosító politika ellenéreinformálja a külföldet, elsősorban a német nyelvterületet.A szlovák mozgalomnak ekkor sincs, később sem leszszociális jellege, mint az erdélyi román törekvéseknek.A nyelvi kérdés az 1848-as események előestéjére annáljobban kiélesedik. A magyar politikai közvélemény nemkülönböztet illyrizmus, pánszlávizmus és külön szlováknemzeti eszme között. Vagyis a szlovák nemzeti mozgalmatmég akkor is «pánszláv» mozgalomnak tartják, mikor márvéglegesen körvonalazta a csehekkel szembeni álláspontját.Holott a szlovákok ekkorra a magyar állam határainakálláspontjára helyezkedtek és hazájukat azon a területenkeresik, ahol a magyarországi szlovák nép él, de ezen aterületen a természeti jog értelmében saját igazgatást iskívántak. A szlovák irodalmi mozgalom eközben szellemi-leg is gyökeret ver a Felvidék talaján; Stúr, Hurbán,Hodza romantikája a kor almanachlitteratúrájának, azosztrák táji és a magyar történelmi romantikának mód-szereivel a Felvidék tájékait szlovák hősökkel népe-síti be; a magyar középkor feudális alakjaira szlovákszínt vetít s így dalolja meg Csák Mátét és a többieket,szlovák előidőket és történeti tudatot teremtvén a történet-nélküli népnek, mely tompa érzékkel élt a nagymultútájak ölén,

A nyelvi kérdés Magyarország kardinális problémájavolt s így a szlovák ellenzékiség már előbb is kapcsolatottalált a horvát-illyr mozgalommal, mely annyit köszön-hetett Kollár ösztönzéseinek, Alighogy a Stúr által huma-

266

nista lelkesedéssel üdvözölt márciusi vívmányok híre szét-terjedt, a szlovák írók és vezetők máris tovább akartakmenni a politikai jogok területére. Március 15-e utánmár több gyűlést tartottak Trencsén, Liptó, Nyitra, Turócközségeiben és nyíltan követelték a szlovák nyelv hivata-los nyelvvé emelését. Visszautaltak arra a közeli jelenségre,hogy a kisnemesség miatt a megyegyűlések igen gyakrantanácskoztak Turócban, Trencsénben, Zólyomban, Liptó-ban, Árvában, sőt Sárosban is szlovákul s most a kordemokratikus szellemét úgy értelmezték, hogy a köznépnyelve bemenetelt talál a hivatalos helyekre is. Két szlovákpolitikai vezető, az erélyes Franciscy János és a nagy poli-tikai műveltségű és humanitárius szellemű, törvényeshajlandóságú Daxner István indítására így jött össze1848 május 10-re Liptószentmiklóson, Hodza Mihályvárosában az a nemzeti gyűlés, melyen megformuláztáka szlovákok követeléseit. Az 1848 március 15-re követ-kező összes szlovák gyűlések, mozgalmak a nyelvi és állam-jogi kérdéssel foglalkoznak; követelik, hogy a szlováknép és lakóhelye határoltassék körül és nyerjen kollektívnemzeti személyiséget, aminek elismerése az ország federa-lizációjához vezetett volna. A liptószentmiklcsi 14 pontnyíltan beszél erről. Ez elmondja, hogy a szlovák nép mostébredez 900 éves álmából; az ország legősibb nemzete,de a haza soká mostohája volt. Mint a haza földjénekegykori birtokosa szívesen elfelejti a sérelmeket és azegyenlőség zászlaja alá hívja a többi magyarországi nem-zeteket. Ne nyomassék el egyetlen nemzet sem; a szlováknép nem akar uralkodni mások fölött, de magának is sza-badságot akar s egyenjogúságot követel a magyar szentkorona alatt. Nem igazi hazafi, aki nem tiszteli az országtöbbi nemzetének jogait. Magyarországon fel kell állítania nemzetek testvéri egyenjogúságát. Az országgyűléslegyen nemzetek gyűlése, ahol minden nemzet nemzetként

267

nyerjen képviseletet, saját nyelve használatának jogával.Minden nemzetnek legyen külön gyűlése is. A nemzetekhatárait néprajzi alapon állapítsák meg. Ne legyen magyarkisebbség kényszerít ve a szlovákok alá és fordítva. A megyeigyűléseken az anyanyelv, a vidék nyelve legyen a tanács-kozási nyelv. Nem lehet igazi szabadság a magyar nyelvuralma alatt, hiszen a szlovák nép nem tud magyarulés bűn az ország és a nép ellen az érthetetlen nyelven valótanácskozás. A szlovák terület iskoláiban a szlovák nyelvlegyen a tanítási nyelv. De a magyar megyék iskoláibanis tanítsák a szlovák nyelvet, ahogy tanítsák a magyartis a szlovákok, hogy a két nép közel kerüljön egymáshoz.Ismertessenek el a szlovák zászló jogai; állíttassák felszlovák nemzeti gárda. Törvényes oltalom védje a nemzetiérzületet és Szlovenszkón ne hivataloskodhassanak aszlovákok árulói.

Β követelményeket nem hallgathatta meg az 1848-asminisztérium. A szlovákok ezután résztvettek a prágaiszláv kongresszuson, majd meg új kapcsolatot szőttek abécsi reakció köreivel. Így került sor 1848 végére a szlovákfelkelésre. Ε felkelést Hurbán, Stúr és Hodza vezették;résztvevőik a fiatal intelligencia tagjai, bécsi csehek éslengyelek voltak; a szlovák nép nem mindenütt állott aMorvaország felől jött csapat zászlaja alá.

VII.

1849 után nem következett új politikai korszak aszlovák vezetők számára. Ellenkezőleg: mindenütt csaló-dások érték őket. 1861-ben kezdődik számukra az új poli-tikai éra. 1861-ben újra felveszik azt a politikát, melyetaz 1840-es években és 1848-ban kezdeményeztek, hogyt. i. Bécsben és az uralkodónál keresnek védelmet a magyarállam kiépítésével és a magyarosító törekvésekkel szem-

268

ben. A hatvanas évek Palárik és Radlinsky katolikuspapok vezetésével tanúi Cyrill és Method kultusza fel-elevenedésének. 1861 május 19-re Daxner István nagy-gyűlést hív össze Turócszentmártonban és itt újra feleme-lik a 48-as követelések zászlaját. A mintegy 6000 részt-vevőjű gyűlésen újra a magyarországi nemzetek egyen-jogúsítását és külön szlovák politikai terület körülhatáro-lását hangoztatják és ez ügyben memorandumot is visz-nek az uralkodó elé.

Az 1867-es kiegyezés, majd meg az 1868-as nemzeti-ségi törvény nem váltotta be a szlovákok reményeit.A központi magyar állam kiépítése hatalmas erővel haladttovább. Ε fejlődésnek áldozata az az intézmény, melyszintén 1861 felbuzdulásának szülötte. A turócszentmártonigyűlés után alapította a «Slovenská Matica» művelődésiszervezetét Moyzes István volt zágrábi kanonok, utóbbbesztercebányai püspök, a szlovák mozgalmak ekkorivezére, az illyr mozgalmak nagy barátja. Moyzes horvát-országi módszerekkel akarta fejleszteni a szlovák moz-galmat. A «Slovenská Matica» a szintén a 60-as évekbenkeletkezett három szlovák gimnáziummal együtt erősenegyetemes szláv működést fejtett ki, úgyhogy a 70-esévekre a felvidéki magyar középrétegek javaslatára a kor-mány feloszlatta azokat.

1867 kora a 90-es évekig a tespedós időszaka a szlováknemzetiségi politikában. De ekkor születnek meg a szlovákirodalom legnagyobb alkotásai, előbb Sládkovic Andrásköltészete, utóbb Hurbán-Vajaásky, a 48-as Hurbánfiának nagy regényei és Országh-Hviezdosláv gyönyörűversei. Ám a 90-es évekre már előkészül a nemzetiségipolitika szolidaritása: a szlovákok már előbb is sokszoregyüttműködtek a magyarországi szerbekkel, a kilenc-venes évekre összeköttetésbe lépnek a románokkal is.1895-ben megalakul a nemzetiségi kongresszus, mely

269

1896-ra tiltakozik a Millennium megünneplése ellen s elő-készíti az 1910-es évek parlamenti nemzetiségi együtt-működését, illetve külpolitika propagandáját Magyar-ország ellen.

Ugyanekkor a csehekkel is újra szövődnek a régi kap-csolatok. Politikai elkeseredésében a hetvenes évektőléppen az az idősebb Húrban szövi őket újjá, aki a negy-venes években elszakítja a szlovák irodalmat a csehektől.A fejlődő cseh polgárság is szívesen tekint a Felvidék felé;cseh írók, festők, utazók gondozzák a csehszlovák nemzetiegységet. A kilencvenes évektől kezdve a prágai «Cesko-slovenská Jednota» egyesület a maga nagy szervezeteivel,ösztöndíjaival a szlovákokat a csehek táborába vonja.A felvidéki középiskolákból szláv érzelmeik miatt távozódiákok prágai intézetekben és cseh tudományon nevelődnek.

VIII.

Az 1900-as években – a régi turócszentmártoni «kon-zervatív» és «pánszláv» irány hanyatlásakor – két áram-lat uralkodik a szlovák mozgalmon, mely mind elkesere-dettebben küzd a magyar politikával. Az egyik a realis-ták csoportja. 1898-ban Szakolcán indul meg lapjuk, a«Hlas», és szembefordul mind a turócszentmártoni régipánszláv politikával, mind Magyarországgal. írói, szer-kesztői már a cseh iskolán felnőtt szlovák fiatalok. A cso-portra Masaryk realista társadalmi és politikai szellemehatott és a csehszlovák egység megvalósítása, a demokra-tikus politika volt céljuk. Legkiemelkedőbb alakjaikSrobár Vavro és Hodza Milán. Ez a csoport utóbb együtt-működést talált Ferenc Ferdinánd környezetével, majd mega magyarországi radikalizmussal is.

A másik: a katolikus politika. A Millennium után ala-kult magyar katolikus néppártból utóbb kiszakadt a szlo-

270

vák szárny és Önálló tevékenységbe kezdett. Ez a pártszólítja csatasorba a legnagyobb szlovák tömegeket.Vezetője az 1890-es évektől feltűnt Hlinka András. Ez anagy szónok és agitátor egyszerre visz katolikus és nem-zetiségi politikát. Óriási ereje a liberális magyar állam-mal, majd meg a felvilágosodott csehszlovák köztársaság-gal szemben az, hogy a kettőt összekapcsolja. Hlinka viha-ros politikája az 1900-as évektől egyre gyakrabban kész-teti közbelépésre a közigazgatási és egyházi hatóságokat.Ezek az összeütközések szolgáltatják a szlovák politikasérelmi anyagának zömét. Utóbb ez a párt hordozza acsehszlovák köztársaságban a szlovák önállóság, a poli-tikai és szellemi egyéniség és különállás gondolatát.

Ε két csoport tevékenysége tölti be a szlovák politikát1918-ig. Ám nem értek volna el eredményeket, ha Masarykés Benes külföldi politikája és propagandája nem vonjabe számításaiba a szlovák ügyet. A magyar megoldás hát-térbe szorul; Hlinka is a csehszlovák irány híve, már az1900-as évektől. Az 1918 októberi ad hoc turócszentmár-toni közgyűlési határozat a felbomlás pillanatában akészületlen Felvidéket a cseh köztársasággal egyesíti.Ezzel új fejezete kezdődik a szlovák nemzet történetének.

IX.

Az új csehszlovák államban Hodza, a protestánsokés a realisták a cseh állami centralizáció hívei lettek, mígHlinka katolikus politikája – már csak a racionalistaés felvilágosodott csehek iránti ellenszenvből is – az önállószlovák nemzeti egyéniség mellett nyilatkozott. 1848 és1861 programmja most a csehszlovák államiság ellen érvé-nyesült.

Ez az ellenzékiség a csehszlovák állam ellen szívesenutalt néha magyar kapcsolatokra. Utóbb meg a szudéta-

271

német politikával szőtt szövetséget. Amint a nemzetiszocialista Németország a csehszlovák köztársaság ellenkészülődik, az autonomista küzdelem vezetői azonnalszövetségesekül jelentkeznek. így segítenek a szlovákok1938 őszén megdönteni a csehszlovák egységet. A lazafederációjú «második» cseh-szlovák köztársaság pár hóna-pot él csupán; 1939 márciusában Csehország német pro-tektorátus alá kerül és a függetlenné lett* Szlovákia hu-szonöt évre védelmi szövetséget köt Németországgal.A német-szlovák viszony egyre szorosabb; a katolikusHlinka-párt szélső szárnya, élén Tisoval és Tuka tanárral,munkálja e fordulatot. Az új szlovák államot nemzeti szo-cialista gyakorlat szerint szervezik; Hlinka-gárdát állíta-nak fel; erélyes intézkedéseket hoznak a zsidók ellen stb.Ez az államiság még fejlődése kezdetén áll, de nacionaliz-musa rendkívül erős.

Vezetői, nagyrészt vidéki katolikus papok és a csehekállásaiba lépett vidéki kisközéposztály. A luteránus intel-ligencia visszaszorult. Hangoztatják a német szövetségértékét, de ugyanakkor felélesztik a szvatopluki hagyo-mányt és az új állam teoretikusai Szvatopluk koronájánakeszméjét emlegetik.

X.

A szlovák nemzeti fejlődés «intellektuális» jellegévelszemben a ruszin nemzetiség története egészen más képetmutat. A szlovák mozgalom mindig nyugathoz kapcsoló-dott, a ruszin fejlődésben sokkal nagyobb szerepet játsza-nak a természeti és gazdasági tényezők mellett a Kárpá-tokon túli kelet befolyásai.

Lakóhelye, gazdasági helyzete a ruszin népet dél feléutalja. Otthona az Északkeleti-Kárpátok déli pereme; eza vidék a középponti Magyarország felé tárul s belülről

272

aránylag kevés összefüggéssel rendelkezik; e földet sema táj, hanem az ott lakó nép jellege tette egységgé. A népi-nemzeti gondolat aránylag későn lép fel a ruszinok között,szinte már a XX. században; életükön eddig a Magyar-országgal való gazdasági összefüggések és a bizánci-oroszvilághoz vonzó vallási kötelékek uralkodnak.

Otthonuk természettől szegény föld, a maga közép-ponttalan mivoltában hármas vonzás között él. Nyugat-ról hatott a keleti szlovák elem, mely itt felsőbbséges,valósággal civilizációs tényező a primitív hegyi és pásztor-élet körében. Délről a magyar hatások vonulnak felfeléaz erdős, hegyes völgyeken. Keletről, a mármarosi hegyekvonalán, a ruszinok a román elemmel keverednek s eza hatás már fajilag is érezhető arculatukon. Nyugatróla történet régi századaiban a felsőmagyarországi nagy-birtok hatása alakította a népet; a Eákócziaknak azerdélyi fejedelemségből való távozása után a Eákóczi-birtokok középpontja nyugatra, Sárosba és Kassára toló-dik át. Innét jönnek a jezsuiták, akik a XVII. századderekától a XVIII. század első két évtizedéig unitáljákaz eredetileg görögkeleti, Kievtől függő népet. Ez az akor, mely lezárja a Ruténföld «erdélyi» korszakát; ez aterület eddig az erdélyi fejedelmek átmenő útja volt Felső-magyarország felé; de egyben Erdély küszöbe is volt;ezért igyekeztek maguknak mindig megszerezni az erdélyifejedelmek az itteni uradalmakat. Az erdélyi hatás ki-terjedt a népre is; így Bethlen Gábor korszaka mintegy«aranykora» a magyarországi ruszin vallásos irodalomnak;de e föllendülés mögött mindig ott van a protestáns térítésmódszere és szándéka. Az erdélyi összefüggések láthatóeredménye, hogy ez a terület aztán hosszú időre a Rákóczi-ház birtokába kerül s valóságos külön uralom. Nép ésnagybirtokos ekkori patriarkális összeköttetéseinek emlékeaz a hűség és kitartás, ahogy a szlovákokkal együtt a ruszin

273

nép is résztvesz II. Bákóczi Ferenc szabadságharcában.A «gens fidelissima» soká őrizte regéiben, dalaiban a Feje-delem emlékét, aki maga is nagy szeretettel beszél róluk.Mellette a múlt ködéből Mátyás király igazságos alakjabontakozik elő és emléke áthatol a galíciai kisoroszokregéibe is.

A primitív naturálgazdasági életformán, egészen aXX. századig, alig történt változás. A hegy és az erdőhatározza meg a ruszin nép történetét és életét. A Magyar-országra való letelepülés is az erdőirtás és a telepítés jegyé-ben törtónt. Az ukrán és a csehszlovák történetírás őslakásthangoztat; a történelmi adatok arról beszélnek, hogy aruszm település nem régibb a XIII. századnál; Nagy Lajoskorában fejeződik be a település folyamata KoriatovicsTódor podóliai menekülő népének bejövetelekor. A népvallási kapcsolata Kisoroszország felé mutat; a munkácsipüspökség és Kiev között állandó volt az orthodox vallásikapcsolat. Ez az orthodox vonzás utóbb az orosz nagy-hatalmi politika eszköze lett. Midőn Oroszország a XIX.század végén újra visszafordul Középeurópa felé, meg-élénkül a kievi kapcsolat és az orthodox vallási propa-ganda, az 1910-es években állandó izgalom forrása. A híresmáramarosi skizma-pör, közvetlen a világháború előtt,felfedi az orosz cári politika szándékait és ugyanekkor élesvilágot vet a ruszinok vallási feszültségeire is.

Külön jelentőséget nyert ez években az amerikai ruszinkolónia. A ruszinoknak mindig voltak intellektuális szór-ványaik, kivándorlóik. Az orosz tudományos életnek többruszin eredetű kiválósága volt, pl. Venelin György, a bol-gárok nemzeti szellemének nagy élesztője a XIX. századelején, szintén ruszin eredetű. A nép nagy tömege a XIX.század elején Amerikába vándorol a nehéz gazdasági hely-zet elől, melyen a magyar kormányok akciói (Egan Ede)sem sokat segíthetnek. Itt kerülnek vezetőik kapcsolatba

274

Masaryk politikai munkájával s (Zsatkovics, Beszkid) fel-élesztik az 1848-ban az oroszok mellett fellépett Dobr-zanszky Adolf tradícióját, mely elég magányosan állotta magyarbarát, vagy erősen elmagyarosodott ruszin intel-ligencia körében. Masaryk és az amerikai ruszin vezetőkmegegyeztek a Magyarországtól való elszakadásban, báregyikük sem körvonalazta a ruténföld és népe jövendőhelyzetét. Az 1918-as fordulatkor a három ruszin nem-zeti tanács ellentétes politikát folytatott. Az eperjesi acsehszlovák irányért szólalt fel, az ungvári a nagyukránpolitikát követte, mely ezekben az években elég aktuálisis volt, a már marosszigeti a magyar kapcsolat mellett fog-lalt állást. Utóbb a csehszlovák irány jutott túlsúlyra ésBenes memorandumai arról győzték meg a békekonferen-ciát, hogy a Ruténföldnek a csehszlovák köztársaságok-hoz való csatolása nemzetközi érdek. A st. germai ni szer-ződés autonómiát ígért, mely sohsem valósult meg a cseh-szlovák köztársaságban.

A csehszlovák korszak a modern indusztriális társada-lom módszereivel közeledett e természeti föld felé s ígymegbontotta a régi viszonylatokat, szláv szellemben nevelteaz új ruszin intelligenciát, mely a modern racionalistapolgáriasodás útjára lépett, A csehszlovák köztársaságkülönben csupán letétnek tekintette e földet: arra számí-tott, hogy azt adott esetben átbocsájthatja akár a polgáriOroszországnak, akár az új ukrán hatalomnak. Különös-képp szüksége volt a Ruténföldre azért is, hogy megakadá-lyozza a magyar-lengyel közös határt. Ez a táj volt Cseh-szlovákia hídja keletre, a szláv testvériség, illetve a kis-antant felé.

A Ruténföld népében ezalatt különféle politikai éstársadalmi áramok kavarogtak, melyeket a politikai éstársadalmi felvilágosodás és öntudatosodás keltett életre,A kommunista és szocialista iránynak igen sok követője

275

volt; mellettük a cseh és szlovák párfok i« igyekeztekhíveket szerezni. Ugyanekkor a lengyel-ukrán területek-ről óriási arányban áramlott át a Kárpátokon az új ukránnacionalizmus. Sokan lettek hívei annak a felfogásnak,hogy a ruszin nép a nagy ukrán rokonnép közvetlen része,de voltak hívei a helyi iránynak (mely Magyarország felévonzódott) és a nagyorosz iránynak is, mely a nagyorosznép részének tekintette a ruszinokat. Ez a zavar kifejezésrejutott a nyelvi kérdésben is: soká nem tudtak megálla-podni abban, hogy vájjon az irodalmi és tanítási nyelv-ben a helyi tájnyelvet (s a sok dialektus közül melyiket?),az ukrán-kisoroszt vagy a nagyoroszokat kövessék?

1938 eseményei döntöttek a Ruténföld sorsáról is.1989 elején ez a terület visszatért Magyarországhoz. Azótaa magyar kormányzat a szűkebb haza szempontjait érvé-nyesíti az ukrán és szláv iránnyal szemben. Visszaállítot-ták a megyei közigazgatást és a magyar nyelvet; ugyan-ekkor a ruszin nemzeti megnyilvánulásoknak is utat nyi-tottak a helyi szükségletek szerint.

Gogolák Lajos.

IRODALOM.

A szlovák kérdés. Steier Lajos: A tót kérdés. Liptószent-miklós, 1912. A tót nemzetiségi kérdés 1848-49-ben, I-II.Budapest, 1937. Ugyancsak ő adta ki Beniczky Lajos bánya-városi kormánybiztos iratait, – a két utóbbi munka Magyar-ország újabbkori történetének forrásai-ban. Mai szlovákszempontok: Frantisek Hrusovsky: Slovenské dejiny. Turc.Sv. Martin, 1939. A cseh-szlovák összefüggések történetét isnyújtja Zdenèk Toboïku nagy munkája: Politieké déjiny óesko-slovenského národa od r. 1848. az do dnësni doby. I-IV.Praha, 1932- 1937. A protestáns kor irodalmáról 1.: SziládyJenő: A magyarországi tót protestáns egyházi irodalom.1517-1711. Budapest, 1939. A protestáns-rendi korszakrólJiri TanovékV, Sbornik k 300. vyroci kancionálu CytharaSanc-

276

torum. Bratislava, 1932. A jozefinizmus irodalom történetét 1.:Jan Β. Capek: (Jeskoslovenská literatura tolcrancní 1781-1861. Praha, 1933. A szlovák protestantizmus és a huszitákfolytonosságát ismerteti: Branislav Varsik: Husiti a refor-mácia na Slovensku do zilinskej synody. Bratislava, 1932.A jozefinizmus szelleméről 1.: L. Vilikovsky: Dejiny literár-nich spolecnosti malohontskyeh. Bratislava, 1935., AlbertPrazájc .-Slovenské studie. Bratislava, 1920. A csehszlovákgondolat kezdeteiről Albert Prázak munkája: Dejiny spisovnéslovenstiny po dobu Stúrovu. Praha, 1922. Prazáktól a cseh-szlovák gondolat bibliográfiai adalékai: Ceskoslovensky národc, Bratislava, 1925. A szlovák nacionalizmus katolikus kezde-teiről 1. pl. Anton Aug. Bánik: Jan Baltazár Magin a jehopolitická, národná i kulturná obrana Slovákov roku 1928.Trnava, 1936. Trnavsky Sbornik. Bratislava, 1935. A cseh ésszlovák szellem első XIX. századi érintkezéseiről 1. Josef Hanus:Dobrovsky a Slovensko. Bratislava, 1924. A szlovák romantikakoráról 1.: Wagner Ferenc: A szlovák nacionalizmus első kor-szaka. Budapest, 1910. Kollár szerepéről 1.: Miles Weingari:Jan Kollár, Rozpravy ο slovanskó vzájemnosti. Praha, 1929.A 10;es évek küzdelmeiről 1. a kor röpiratirodalmából: Lud-wig Stur: Das neunzehnte Jahrhundert und der Magyarismus.Wien, 1845. MM. Uodza V. D. M.: Der Slovak. Prag, 1848.Szózat a szláv nyelv érdekében. Besztercebányán (é. n.) Schrei-ben des Grafen Carl Zay an. die Professoren zu Leutschau.Leipzig, 1841. S. H . . .; Apologie des ungarischen. Slawismus.Leipzig, 1843. L. M. Seh...: Der Magyarismus in Ungarn.Leipzig, 1843. C. Beda: Vertheidigung der Deutschen undSlawen, in. Ungarn. Leipzig, 1843. Caplovic: Über UngarnsvMa-gyarisirung (Wien, 1841) stb. Stúr eszmevilágára 1.: L. Stúr:Das Slawenthum und die Welt der Zukunft (kiadta Josef Jird-sek), Bratislava, 1931., továbbá ugyancsak Josef Jirásek kiadá-sában: Ludovit Stúr: Stary i novy vi Slováku. Bratislava,1935. Turc. Sv. Martin, 1941 (D. Râpant, Fr., Hrusovszky, Fr.,Bokes értekezéseivel). A kiegyezés koráról 1.: Albert Prózák:Studentská léta Svetozara Húrban a Vajanského. Bratislava1925., továbbá ugyanőtőle: Jozef Skultéty. Bratislava, 1924.Dr. vitéz Buttkay László: A felvidéki szlovák középiskolákmegszüntetése 1874-ben. Pécs, 1939. Ezenkívül 1. GrünwaldBéla, Mudron Mihály stb. írásait, röpiratait. A világháborúspolitikáról beszámolnak Masaryk és Bcnes emlékiratai: az

277

államépítési tárgyalja Strobâr Vavro emlékiratai mellett Fer-dinand Peronika nagy műve: Budováni statu. I-IV. Praha,1930. A békekonferencia memorandumai Hermann Raschhof erkiadásában: Die tschechoslowakischen Denkschriften für dieFriedenskonferenz von Paris 1919/1920. Berlin, 1937. A turóe-szentmártoni határozatról: M. Greco: Martinská deklarácia,Bratislava, 1939. Hlinka működéséről: Karol Sidor: AndrejHlinka. Bratislava, 1934. Az új szlovák államról: Michaelßükwßptz: Die Slowakei. Leipzig. A határkérdésről: FedorHoiidek: Vznik hranic Slovenska, Bratislava, 1932. Az új szlo-vák állam határairól: Branislav Varsik: Die slowakisch-magyarische ethnische Grenze in den letzten zwei Jahrhunder-ten. Bratislava, 1940; a kérdéshez 1. magyar részről gróf RévayIstván és Kniezsa István vitairatait. Az új szlovák állam nem-zeti szocialista alapjairól: Stefan Polákovic: Slovensky ná-rodn socializmus. Bratislava, 1941. és ugyanettől a szerző-től: Κ základom slovenského statu. Turc. Sv. Martin, 1939.A ruszin kérdés. Általános összefoglalást adnak: Bonkáló.Sándor: A magyarországi rutének, Budapest. Bonkáló Sán-dor: A kárpátaljai rutén irodalom és művelődés,-(Pécs, 1935.Kemény Gábor: Verhovina feltámad. Budapest, 1939 (nép-szerű összeállítás). A politikai történések mélyreható magya-rázatát adják Darás Gábor munkái: A Ruténföld elszakításá-nak előzményei (Újpest), továbbá: A rutén kérdés tegnap ésma. Budapest, 1938. Az 1848/49-es 'osztrák-oroszbarát magyar-ellenes álláspont kifejtése: Rede des ungarischen Landtags-Abgeordneten Adolf Ritter von Dobrzansky in der Adress-Angelegenheit. Wien, 1861. A csehszlovák álláspont hivataloskifejtését adja: Kamii Krofta: Die Podkarpatská Rus unddie Tschechoslavakei. Prag, 1934. Település- és gazdaság-történetet ád: dr. Eugen Perfeckij: Sociálné-hospodásképomery Podkarpatske Rusi ve stoleti XIII-XV. Bratislava,1924. A csehszlovák történetírás őslakási szempontjait hangoz-tatja: dr. Václav Chaloupecky: Dvë studie k déjinám Pod-karpatská. Bratislava, 1925. Koriatovics Tódor és népe letele-désével foglalkozik: dr. Eugen Perfeckij: Dvë stati k déjinámPodkarpatske Rusi. Bratislava-Turc. Sv. Martin, 1922. Máty ' skirály hagyományáról beszél ugyancsak Perfeckij munkája,mely a Mátyás-mondakör galíciai folytatását is kimutatja:Podkarpatske a halicskoruské tradice v králi Mátyásovi Cor-vinovi. Bratislava, 1926. A legrégibb magyar munka, egyben

278

az első munka a ruszin népről is Decsy Antal könyve: A magyaroroszokról. Kassa, 1798. A ruszin nép vallási történetét adjaJ. Basilovits nagy munkája: Brevis notitia Fundatíonis Theo-dori Koriatovics . . . I-VI. Kassa, 1799-1805., továbbá:Hodinka Antal: A munkácsi görög katolikus püspökség tör-ténete. Budapest, 1909. Az autonómia kérdéséről 1. Balogh-Beéry László: A rutén autonómia. Pécs, 1937.; továbbá:Hans Ballreich: Karpathenrussland. Ein Kapitel tschechi-schen Nationalitätenrechts und tschechischer Nationalitäten-politik. Heidelberg, 1938.

TARATALOMLap

Előszó .......................................................................... 5Kniezsa István: A szlávok őstörténete . . .................. 7Ζsirai Miklós: Oroszok és finnugorok ..................... 41Fügedi Erik: A nyugati szláv néphatár története ......... 58Lukinich Imre: Orosz-ukrán történet............................ 75Trócsányi Zoltán: Az orosz műveltség kialakulása ... 93Divéky Adorján: Lengyelország történelmi fejlődése .... 111Hadrovics László: A déli szláv népek kultúrája........... 132Gogolák Lajos: A pánszlávizmus .............................. 150Kniezsa István: Magyar-szláv nyelvi érintkezések ..... 168Hadrovics László: Magyar-szláv irodalmi érintkezések 189Gunda Béla: Magyar szláv néprajzi kapcsolatok ....... 205Thim József: A horvátok és a hazai szerbség a magyar történetben .............................................................. 227

Gogolák Lajos: A szlovák és ruszin nemzetiség története 253